Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-10-12 / 42. szám
kis szórakozást találjon és csináljon magának. — Elmondhatnék ezt bátran, mert, hogy 27 komolyabbnál komolyabb tárgyat egy alig 3 óráig tartó közgyűlés folyama alatt elintézni lehessen, azt már a legjobb akarat mellett is képtelenségnek kellene tartanunk. De hát mindegy, már megtörtént, óhajtanok azonban, hogy — magyarán mondva — ily kutya futtában közgyűlések ne tartassanak, minthogy akkor vajmi kevés értelme lenne a 120 bölcsek összejövetelének. Majd elvégzi inkább a tanács a saját hatáskörében a város dolgait — és úgy hisszük több eredménynyei. Mondhatjuk ezt nyíltan, mert a mostani közgyűlés is arról győzött meg minket, hogy város atyáink nagy része, — tisztelet a kivételeknek — akkor szól a tárgyakhoz, mikor a fölött gondolkodnia kellene, és akkor gondolkodik felette — mikor már beszélt. — Azon reményben, hogy azon tisztelt városi képviselőink, kikre ezen soraink vonatkoznak — azokat eszökbe is fogják vésni, — áttérünk a közgyűlés lefolyásának elmondására. Elnök a közgyűlést megynyitván, a lapunk múlt számában ismertetett tárgysorozat következőleg tárgyaltatott le : A pénztárak évnegyedes megvizsgálásáról szóló polgármesteri jelentés tudomásul vétetett. A gyámhatósági eljárásra vonatkozólag hozott, belügyminiszterileg helyben hagyott szabályrendelet — az életbeléptetési intézkedések megtétele végett kiadatott a tanácsnak, — amennyiben pedig ezen szabályrendelet folytán egy árvaszéki aljegyzői állás is rendszeresítendő lesz ; a vonatkozó szabályrendelet 30 napon át közszemlére kitétetni határoztatott. A minisztérium által hiánypótlás végett visszaküldött, — a kövezetvám behozatalára vonatkozó szabályrendelet a pótlandók pótlása végett kiadatott a városi tanácsnak. A naponkénti piaczokon — országos és heti vásárok kivételével — fizetendő térfoglalási illetékekről szóló szabályrendelet, felsőbb hatósági megerősítés végett, az eszközölt módosítások után az illető szak- miniszterhez felterjesztetni» határoztatott. Az 1884. évi városi rendes-, úgy nemkülönben kataszteri pótköltségvetés végrehajtás végett kiadatott a tanácsnak. Az 1871 —1881. évi városi közpénztári számadásokat helyben hagyó megyehatósági végzés tudomásul vétetett. Az 1867—1880. évi gyámpénztári számadások megvizsgálása a pénzügyi bizottságra bízatott. Ezen kívül némely csekélyebb fontoságu ügy elintézése a tanácsra bízatott. Az ipariskolának még ez évben leendő felállítása elrendeltetett; s az ipartanodái bizottság megválasztatott. A választás alá nem eső képviselők 1885-iki névjegyzékének kiigazítására — valamint az országgyűlési képviselő választók 1885-ik évre vonatkozó ösz- szeirására egy három és illetőleg négy tagú bizottság küldetett ki. Peitler Antal József megyés püspök és Panek Ödön főgymnasiumi igazgatónak a helyi főgymnasium részére szükségelt torna iskola tárgyában intézett átiratok folytán a torna iskola szervezési módozatainak megállapítása és a közgyűlésnek leendő bejelentése végett az elnök polgármester úr kiküldetett. A Yácz alvárosi temetőben levő sirásó ház a baj elég, meg van ennek is a sajátságos nehéz oldala; — tehát ezt a tisztséget a „dolog“ fogalma alá sorozom. Tudós Szarvas Gáborunk van hivatva uj szót találni ennek a szoros meghatározására. De nagyon messzire ne essünk a tárgyunktól. — Hol is hagytam csak ? Nem kis feladat ám fővárosi levelezőnek lenni. Mert igaz, történik itt Budapesten sok minden; de ha azt a sok eseményt a fürkész zsur- nalisták, az árgusszemü lapok mind elkapkodják, s aztán írnak róla hasábokat: mi marad a fővárosi levelezőnek? Itt van ! Megnyitották az operaházat, a képviselőházat. Már a megnyitás előtt ódákat zengedeztek a lapok, úgy hogy a megnyitás utánra már nekik sem maradt ezekről tárgy. De egy suhanczgyerek majdnem gondoskodott tárgyról a számukra. — A „Csicsóné, galambom“ . . . nóta már lejárta magát; valami újat akart tehát mondani. Elkiáltotta magát: Az operaház ég! Lett nagy rémület. Egy pár laptudósitó már el is rohant az újdonsággal a szerkesztőségbe. Már a vége felé járt a hajmeresztő tudósításnak, mikor bejutott hozzá a hir a szerkesztőségbe, hogy hát az operaháznak esze ágában sincs olyan bolond dolgot csinálni. Ég, ég mindenesetre valami, de nem az operaház. I kath. hitközségnek átengedtetett. —• A kölcsönügyi i bizottság jelentésének beadására utasittatott. A helybeli fegyintűzeti igazgatóságnak — kérel- | móré — megengedtetett, hogy az úgynevezett „Profunt ház“ kerítését az utcza szélire átvitethesse. Lovag Fáik Zsigmond és érdektársainak a vácz- b.-gyarmati másodrendű vasútvonal tárgyában a váró: hoz intézett átirata folytán a közgyűlés vállalkozóknak erkölcsi támogatást biztosított. A G-ik honvéd-huszár ezred uj lovarda helyiség átengedése iránti kérelmével elutasittatott. Witt Manónak az utczák és terek elnevezése iránti indítványa véleményes jelentés tétel végett ki- I adatott a tanácsnak. — Hason elintézést nyert Hla- vacsek János mérték-hitelesítőnek bérleengedés, illetőleg szerződés módosítás iránti kérvénye. Elhatározta továbbá a város, hogy a püspöki uradalomtól az általa gyakorolni szokott sör mérési jogot bérbe kiveszi Legvégül Olgyay János képviselő azon indítványa, melyben a közgyűlés felhivatik, hogy a várost a váczi püspöki uradalom túlkapásai ellen az italmérés- regalé jog tekintetében megvédje a közgyűlés által nagy bölcsen tudomásul vétetett és irattárba tétetni határoztatott. Ezzel a tárgysorozat elintéztetvén a közgyűlés í eloszlott. Városi és vidéki hírek. = Szives elnézését kérjük nehány vidéki ; előfizetőnknek, kiknek részére lapunk múlt száma a | czimszalagozásban megtörtént hiba következtében pár ! nappal később küldetett meg. — 4>fi*szágos víisáruask — az úgy nevezett Gál vásár — ma és a következő napokban tartatik meg, mely ha a hagyományos eső elmarad látogatottnak ígérkezik, miután vidékünk a télre valókat e vásáron szokta magának beszerezni. A Duna partján már hosz- szú sorban állnak a káposztás, hagymás és zöldséges hajók melyek messze vidékről látják el vidékünket a szükségesekkel. = A vörös-kereszt egyleti Erzsébet kórház ■ zárkövének betétele folyó október hó 19-én azaz jövő vasárnap délelőtt 11 órakor fog ő császári és apostoli királyi felsége jelenlétében eszközöltetni. Ez alkalommal az urak magyar díszben, egyenruhában, vagy fekete frakkban fehér nyakkendővel, a hölgyek sétatoi- letteben jelennek meg. Figyelmeztetjük a városunkból ez alkalomra lerándulókat, hogy az ünnepélyen csak is azok nyernek a kórház területére bebocsátást a kik a központi igazgatóság által kiállított meghívót képesek előmutatni, tehát jó lesz a meghívót itthon nem feledni. = úszódon múlt héten temették el özvegy Lang Henrikné született Pap Erzsébet úrnőt nagy részvétel mellett. — Pestmegye évnegyede» közgyűlése f. hó 13-án s következő napjain fog megtartatni ; a tárgysorozatban városunkat érdeklő tárgy nem fordul elő. = Pestmegye közegészségügyi kizottságn a megye székházáuak kis termében f. hó 14-én d. u. 4 órakor ülést tart, melyen a nagy számú folyó ügyeket fogják elintézni. = Iparhatóság! megbízottak válasz» tása. Az ipartörvény 269. és 172. § ai értelmében minden elsőfokú iparhatóság mellé a székhelyen lakó iparosok iparhatósági megbízottat választanak. Miután pedig számos oly törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú város van az ország területén, mely egyszersmind szolgabirói székhely is, a földmü- velés-ipar- és kereskedelemügyi miniszter tévedések elkerülése szempontjából tudatja a törvényhatóságokkal, hogy oly városokban, hol iparhatóság már van, de No az igaz, hogy ezt a fővárosi közönséget köny- nyen fel lehet ültetni. Felültetbeti egy suszterinas is. Elkiált egy pár Jaj, jaj, jaj-t ! és összecsődül egy fél utcza, mert oly szivszakadva, a kétségbeesés oly megrázó hangján ejti ezt ki, hogy mindenkit kiváncsivá tesz; szegénynek mi baja lehet? Pedig csak arra a nótára gyújtott rá tűzzel, hogy: „Jaj, jaj, jaj! jaj az átkozott, Hogy szerettem, majd megettem, Mégis elhagyott!“ De nini! ez beillik egy jó adomának, hogy megrajzoltathatná a „Füllentő is, — a hol meglehetős óvatosággal, csak igen nevezetes dolgok megrajzolására vesztegették az ecsetet; — ha t. i. a szegény „Füllentő“ füllentésének tünékeny uralkodása után ki nem | múlt volna már az árnyékvilágból. De hát ki tehet j erről? Tetszett volna lennie előfizetőnek is. Most tessék olvasni — „Babszem Jankó“-t! „No de sebaj több is veszett Mohácsnál“ — zengi a népdal. Hogy élnének el az uj lapok, ha nem fordulnának fel régiek? Legalább egy-kettő elmaradhat belőlük: hadd engedjenek tért az újaknak is. Hadd próbáljanak ezek is. — Irmuska, mióta Székely Alaegyszersmind szolgabirói székhely is, külön mind az iparhatóság, mind a szolgabiró mellé 20—20 iparhatósági megbízott választandó. =* Pestmegye Biözigaxgatási bizottsága a megyei központi ipartanácsba a következőket választotta rendes tagokká: Javoriczky Ferencz iparos, ipartársulati elnököt Újpestről es Z vik János iparost Soroksárról és két póttagot. = Öngyilkosság a városi böríöiibeu. Pavlóvszki Pál 21 éves kocsis, tereskei lakos lopás gyanúja miatt,— nála 3 ezüst kanál találtatván, — e helyi rendőrség által letartóztattatott; nevezett azonban, kinek lelkiismeretét bizonyára még egyébb su- - lyosabb bűntények is terhelhették, földi tüntetését kikerülendő, börtöne ablakának keresztrámájára felakasztotta magát s midőn kora hajnalban tettét észrevették, már meg volt halva. Holttestét beszállították a városi kórházba. = Pestmegye viráiisemek előlegeden ösz- szeállitott névjegyzékét f. hó 9-én tartott ülésében igazította ki az igazoló választmány. A névsorba pótlólag Pápa Józseí váczi lakos is felvétetett 724 frt 96 kr„ évi adó után. = Az ipar testület felállítása ügyében múlt vasárnap népes gyűlés tartatott a „C u r i a“ termében, melyre a fővárosból R á t h Károly az ipar lelkes szóvivője is feljött városunkba, s hathatós érvekkel igyekezett meggyőzni iparosainkat az ipartestület élet- beléptetésének hasznos voltát illetőleg, kifejté, hogy ez által önkormányzatot nyernek iparosaink, mi magában is nagy nyereség, mert nem kell függniök igy a hivatalos iparhatóságtól. Iparosaink nagy része belátva az intézmény szükséges és czélszerü voltát — kivéve a csizmadia és magyar szabó ipartársulatot — kimondta elvileg az ipartestület megalakításának szükségességét s 20 tagot választott a gyűlés, kiknek feladata f. hó 20-ikáig egybe gyűjteni az ipartestület felállítására megkivántató összes iparosaink két-harmad többségét. Megjegyzendő hogy iparosaink közül csak azok bírnak szavazati joggal, kik 15 frt egyenes adót fizetnek s azzal hátralékban nincsenek. = A katonai szemlét, mely f. hó 9-én s i következő napjain tartatott meg a Curiában egy közös hadseregbeli százados tartotta meg. Ez a dolog rendes menete. De annyit már mégis megvárhatnánk a közös ügyes hadseregtől, hogy városunkba, melynek sorozó kerületébe nagyobbára magyar ajkú i nép tartozik, ne küldjön egy olyan századost, ki egy árva szócskát sem tud magyarul s 8 ki épp e miatt nem épen a legszelídebben bánik a a szemlén megjelentekkel. = A toskánai asagylierczeg érkezett pénteken a délutáni gyors vonattal városunkba, s ugyancsak megbámulták őt különös vadász egyenruhájában a vasútnál levők, mig a kocsira várt, melyen Mácsára a a vadászatra volt menendő. = Felügyelő bizottsági ülés tartatott tegnap délelőtt a fegyházban, melyben részt vettek B o- g i sich Lajos kir. tanácsos a pestvidéki törvényszék érdemes elnöke, Bossányi László a gödöllői kerület országos képviselője, és Havas Imre kir. .i ügyész. 28 rabot találtak méltónak arra, hogy föltéte- ' les szabadságolásra ajánlják az igazságügy miniszternek. Előfizetési felhívás. Az uj évnegyed küszöbén bátorkodunk a s nagy érdemli közönség becses figyelmébe és pártolásába ajánlani lapunkat; —• egyúttal kér- -i jük lapunk t. előfizetőit, hogy az előfizetéseket megújítani szíveskedjenek. A „Yáozi Közlöny“ előfizetési ára negyedévenkint 1 frt 50 kr. Az előfizetéseket a vidékiek postautalványon, a helybeliek pedig a lap kihordójánál a : nyugta átvétele mellett eszközölhetik. ~~, ................-............ ■■■ dár „Gondűző“-t ad ki, egyebet se olvas. Hall is szit- -j. kot a mamától, mert letette a gondját a kötésről, ’ varrásról. Hogy ne ? Mikor az a Mikszáth Kálmán most meg már ördögökről ir abban a lapban. Még pedig arról a hires Hatvaniról, a kiről annyi sokat beszólt volt a nagybácsi, a ki szintén olyan sokat hallott volt tie róla debreczeni diák korában. Ha már ennyire benne vagyunk az irodalomban, emlékezzünk meg a művészetről is, és pedig a festőművészet egyik remekéről, Munkácsy Mihály „Consum- -re matum est“ festményéről, mely még folyton szemlélhető a műcsarnokban. A képről már sokat írtak sokan. Ha írni akarunk róla, azt se tudjuk mit írjunk? Hisz elmondtak már róla mindent; de azt se tudjuk, mit emeljünk ki rajta inkább, mert e képen aprólékos kifogásokat lehet ugyan tenni, de meglepnek bennünket az egyes alakok, a beosztás, az elrendezés ; mindenütt a művészi gond, a mesteri kéz nyoma. Megemlékszem még a színházakról is. A nemzeti színház közelebbi újdonsága „Maucroix gróf.“ A népszínházban „Donna Juanita“ „Kisasszony feleségem“ operettek vannak repertoiron. Pálmai Ilkának van módjában mosolyogni is nevetni is operette szerepeiben ; Blaháué repül a várszínházba Feleki Mik-