Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-04-09 / 15. szám
IV. évfolyam. 15. szám. Vácz, április 9. 1882. VACZIKOZLON HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI. KÖZGAZDASÁGI S IRODALMI HETILAP. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: A képes melléklap nélkül egy évnegyedre .......................1 írt 50 kr. A „Délibáb“ képes melléklappal együtt .......................2 irt — „ házhoz hordás vagy póstai szétküldéssel. Egyes szám ára a „D é 1 i b áb“-bal együtt 15 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség* és kiadóhivatal czimzete részét hova a lap szellemi és anyagi illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők: Yácz ; Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. llérmentetlcn leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Iskolaszéki ügy. Nevezetes napja volt városunknak márczius 12-én, melyet hallgatással mellőzni annyi lenne, mint a nálunk divatba vett közönyösség — köpenye alá bújva, agyon hallgatni közügyünk felvirágzására czélzó minden nemesebb törekvést, — vagy lesni a dolgok hová fejlődését, — hogy a kézből kisiklott ügy fölött, a balsiker esetén, — nagyokat sóhajthassunk a közmondásbeli „kárvallott czigánnyal.“ Helyi lapunknak nem lévén czélja a fenn érintett hallgatás, — sőt társadalmunk minden nevezetesebb mozgalma fölött jóindulatú eszmecserét kelteni fö-torekvésünk lévén, arra mindenkor készséggel nyitottunk s nyitunk tért, — hogy ez által az életre való eszméket közbeszéd tárgyává téve, diadalra juttassuk, — s a hiányosakat pótolni igyekezzünk ; mi által városunk közügye rozzant szekerének kerekei előtt a tovább haladhatás útját nemesen érző, önzetlen munkásokkal egyengetni segítsük. E kötelességünket teljesítjük akkor midőn jelen sorainkban, habár kissé megkésve is, de még elég jókor, hozzá szólunk a márczius 12-én történtekhez. Mi történt tehát márczius 12-én? Nem egyéb mint a több alkalommal jó érzéket s akaratot hangoztatni szokott róm. kath. iskolaszék ülést tartott, melyben a többek között végzési- leg kimondatott,hogy az ideiglenesen betöltött tanítói állások, valahára, augusztus hóban, véglegesen betöltetnek. — Ezen betöltés azonban úgy eszközöltetik, hogy a sz. Vinczéröl nevezett apá- cza szüzek bízatnak meg a leány osztályok vezetésével; az elnökség pedig megbizatott a szükséges lépések megtételével. A több éven keresztül sikeresen működő, s ideiglenesen alkalmazott váczi fiúk pedig szélnek eresztetnek, — méltó buzdítására a vissza maradottaknak. Ez az ügy az, mit hallgatással nem mellőzhetünk, mert közügynek tekintjük s igy kötelességünk a nyilvánosság útján hozzá szóllani. Sokan ugyanazt fogják mondani: mi közünk az iskolaszékhez s intézkedéseihez? S miért?— Mert nehány év óta megszoktuk a tanügyet is ép úgy, mint sok mást, közös ügynek nem tekinteni,mert városunk főintézöi minden nemesebb ügytől irtóznak különösen olyantól mely némi munka, gond s felelőséggel jár haszon nélkül, — s azért mindig úgy igyekeztek s igyekeznek az iskolaügyet városunkban feltüntetni, mint elfajzott kakuk-fiat, minek következtében városunk atyái mindig mostoha gyermekként tanulták ismerni s annak tekintik most is, nem gondolván meg, hogy a népnevelés s tanitásról gondoskodnunk legszentebb kötelességünk,— ha ezen alakban nem is, de más alakban s ez mindig a város terhét s közösügyét fogja képezni, úgy mint most. A róm. kath. iskolák, századot meghaladó idő óta vannak városunk ügyeinek vezetésével szorosan összekötve, s mig ezen szoros szerződési viszony alapjában meg nem bontatik, addig azt semmi féle csürés-csavarás- sal lerázni nem lehet, s ha a város a felügyeleti jogot kihagyja is ragadtatni kezéből, a teher azért folyton a város nyakában fog maradni, úgy mint most, — mit eléggé mutat a több éven keresztül folytatott vita s föllebbezés, a költségvetések tárgyalásánál. Ebből folyólag nézzük csak meg figyelmesen városunk évi költségvetését, azt fogjuk tapasztalni, miszerint a róm. kath. iskolák fönntartása évenként 7—8000 írtjába van városunknak, ha pedig városunk ennyit áldoz reá, mily megfoghatlan könnyelműség a kath. iskolák vagyis jobban mondva városi iskolák ügyét közösügynek nem tekinteni, s mint törvénytelen gyermeket, házon kivül neveltetni! . . . s megengedni azt, hogy egy az iskolaszék czimén, állítólagosán megválasztott testület, a maga szakállára űzzön politikát a város legdrágább s legszentebb ügyével, s oly reformok, elvi kérdések s kiadások fölött intézkedjék teljhatal- milag, melyekre egyedül csak a város, mint a terheket viselő fél jogosult;... annélkül, hogy az illető testület már megbízatásánál fogva is, — ha van — illőnek ne tartsa fontosabb ügyekben jelentést tenni,'— s csak akkor ismerje a várost, midőn az évi költség megszavazásáról van szó, de az elszámolási kötelezettségét nem ismeri. No de nálunk minden mehet, mert a Csáky szalmájának is, mint látszik, jobb gondozói lehettek mint városunknak, — s ha továbbra is igy folytatjuk, — Csáky szalmába helyett városunk ügykezelését fogja az utókor emlegetni! .......... s igy lesz Vácz, ország-világ előtt nevezetessé ! De már kedves Polgártársak, eny- nyire a dolgot még se hagyjuk, s habár mi a megélhetési küzdelmek száz és száz baja közepeit meg is feledkeznénk iskolaügyünk vezetéséről, ép úgy mint sok másról, ha máskép nem, e lap hasábjain szólítjuk fel az iskolaszék tisztelt tagjait, hogy a méltányosság s jog elvét figyelmen kivül nem hagyva, — fontosabb ügyekben nálunk nélkül ne intézkedjék, — a gondjaira bízott öszszegek pontos elszámolásáról pedig a minden évben tartatni szokott városi költségvetés tárgyalásáig gondoskodjék ; —- ellen esetben felhívjuk a város, mint fenntartó figyelmét arra, hogy az ily visszás dolgok megtörténte esetén, fönnhatósági jogával élni — el ne mulassza. Itt volna pedig már annak is az ideje, hogy az iskolák viszonya a várossal szemben tisztázva lenne; mert a sötétben való tapogatódzás s illetéktelen jogok gyakorlása legtöbbször ártatlan emberek rovására történik. De ki tegye az első lépést .... Ki más, mint az iskolaszék! . . . . Hiszen az iskolaszék minden egyes tagjának éreznie kell lelkében, hogy a vele ily alakban játszott szereplés, olyan mint a színpadi királyság, vagyis alapnélküli! .... Tehát kiknek van legelső sorban szükségük a törvényes alap megteremtésére? . .Erre elvárjuk a feleletet a józanan gondolkodó s érdek nélküli iskolaszéki tag uraktól ott, — hol az alap vagyis jog megteremtésének kérdése a megbízatás daczára is megszakadt, — vagy is az iskolaszékben. — Mindaddig pedig, mig az iskolák ügye teljesen tisztázva nincs, minden nevezetesebb intézkedés végleges eldöntése nem az iskolaszéket, hanem a várost, mint iskola fönntartót illetik; mihez alapul az iskolaszék indítványai is szolgálhatnak. Túllépte az iskolaszék hatáskörét a temetők rendezése körüli eljárásaival is, mert a helyett, hogy a gondozására bízott temetők kezelését, rendszeresen kidolgozott, a város által elfogadott s igy mindenkire egyformán kötelező „temetői szabályzattal kezdte volna meg s vezetné; e helyett csak időről-időre, vagy esetröl-esetre, önhatalmúlag intézkedik. A közönség tájékozatlansága folytán, ily eljárás ellen hallott alapos panaszok fölött azután senki sem csodálkozhatik. Eclatans esetekül felhozhatjuk a sirdijak szedését, — 800 frtos örház építését az alvárosi temetőben — stb., ezek mind oly dolgok, melyekről csak az a nehány iskolaszéki tag úr bir tudomással, kiknek nem adott senki jogot a nagy közönséget beleegyezése nélkül megadóztatni, vagy pedig a temetőkből már régebben össze gyűjtött pénzünket, — ha mindjárt czélirányosan is, — felhasználni. Ezek oly dolgok, melyekért felelősséget keli vállalni, a nagy közönséggel szemben! Az iskolaszék, ilyetén viselt dolgai, köz-megbotránkozást szülhetnek. Minek némileg is elejét véve, már rég tervbe yettük ezen dolgok szellőztetését, melyre leginkább a márczius 12-iki ülés szolgáltatott legtöbb okot; azonban lapunk térszüke, valamint az iskolaszék s annak t. elnöke tapintatosságától mindig vártuk e visszás dolgok megszüntetését s rendes mederbe terelését; azonban úgy látszik, hogy csalatkoztunk, az iskolaszékkel együtt, — kik azt hiszik, hogy futóhomokra épített s erősnek hitt váruk alapját, senki sem ismeri. Különben nem vonjuk kétségbe az iskolaszék tagjainak jóhiszemű s akaratú intézkedéseit; — de nem helyeselhetjük azon alap nélkül való alkotmány ellenes eljárási módozatot, mely minden intézkedéseit gyűlöletessé teszi; — mert nincs ember széles Magyarországon, ki szó nélkül tűrné a joga s pénze fölött mások által gyakorolt intézkedéseket, még a legelőnyösebb esetben is. Végezetül kijelentjük, hogy toliunkat e tárgyban is mint mindig, a tiszta jóakarat vezérli, s soraink által bár kit is sérteni, távol áll tőlünk, — de az oly eljárásokat, melyeknek az absolutismus idejében sem adatott hely, minden körülmények között is kifogásolni kell; vagyis azt óhajtjuk elérni, hogy úgy az iskola s a temető, valamint minden közügy vezetése, egészséges alapra helyezve, a nagy közönség érdeklődése, tudta s beleegyezésével történjék! O A nagy hét. Századok múltak el, mióta az emberiség e hét hagyományos ünnepét megüli. János evangéliuma örök időkre fenn marad, hogy hirdesse a megváltó szenvedését és megdicsőülését. E hét a megváltó emlékének van szentelve. A legfásultabb szivén is átvonul a hitnek egy-egy sugara, s arczán bizonyos emel- kedettebb hangulat ömlik el. A lélek bűnbánó imákba merül, böjtben, önsanyargatásban keres enyhületet. A test is igyekszik menekülni a piperéktől, s gyászba, komoly ruhákba öltözik. Megindítók a kereszténység ezen gyász napjai, s a nagyság nyilatkozatának méltó kifejezést ad azoknak a magyar „nagy hét“ elnevezés. Nagy csütörtökkel kezdődik a tulajdon- képeni nagy hét, mikor is a lábmosás szertartása tartatik meg, jelképezvén az isteni mester alázatosságát, ki apostolainak lábait megmosta. Székesegyházunkban megyés Püspökünk mossa meg 12 szegény lábait. Van valami lélekemelő ebben a szertartásban. A szegénység előtt hajol meg a bíbor, jelképezve az embertársak egyenlőségét. A „lamentatio“ bús, fájdalmas hangjaiban, a zordon zokogás hangjai dobbanva viszhangoznak a megindult kebelekben. A „passió,“ a megváltó kínszenvedése az evangélisták megindító előadásában, a máskor díszes templomok éküktől megfosztva, a zene, orgona, harangok hangjainak elnémulása, oly annyira meghatja az ember kedélyét, hogy templomba tódul mindenki, még az is, ki egész éven át nem gondolt az isten házára, most oda vonzza valami, a keservek emléke napjain. Megszállja a vágy oda vinni búját, csalódását, fájdalmát, mellyel az élet szenvedései töltötték meg szivét, hogy ott kiöntse, hol az föl nem tűnik, hol senki, nem kérdi miért sir, hol minden ajk sóhajt, s honnan megkönnyebbült lélekkel távozhat el. A gyász, a kínszenvedés, a kereszthalál napjai a természet ébredésével esnek össze. Mily ellentét a külső természet s az ember belvilága közt. Oly ellentét, midőn kedveseink koporsóját koszorúkkal borítjuk, hogy a komor halál képét virág özönnel fedjük el. A nagy péntek, a megfeszítés gyásznapja, a megváltás nagy napja. A leggyászosabb egyházi nap. A templomok ravatalokká alakulnak át,
