Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-11-19 / 47. szám
Apróságok. Praktikus vőlegény. Házasodni és pompás ebédet rendezni, és azt ki is fizetni — közönséges dolog. He pompás lakodalmi-ebédet rendelni és egy krajcárt se üzeni érette, — ez már nem oly közönséges dolog, s ez az ábrándja minden vőlegénynek. Párisban egy ur ezt is megtette. Az esküvő után az iíju pár a nász-vendégekkel a negyed egyik előkelő vendéglőjébe hajtott a hol dús ebéd várta őket. Az ebéd végével a vőlegény az elképedt násznép előtt a vendéglősnek kijelenté, hogy nem tud fizetni. A vendégkoszorát rendőrökkel a kerületi biró elé kisértette az utca csőcselékének gúnykaczaja közt. A biró megszánta a fiatal párt s igazolásuk után szabadon bocsátotta őket; csak nehány, nélkülözhető tárgyat kellett zálogul átadniok. Egy fiatal fő urat ki tudományos útjáról tért haza a minapában egy izraelita polgártársunk — bérlője a gróf birtokainak — meghivta lánya menyegzőjére. Az előszobában látja felhalmozva a szebbnél-szebb ajándékokat, melyeket a menyasszony kapott, ki véletlen nem valami nagyon dicsekedhetett Yenus szépségével. Megütődve kérdi a kiváncsi főur: — „Hát a vőlegény mit kap?“ -- „A menyasszonyt, volt rá a válasz. „Szegény tatár.“ Jegyző meg a gróf. Azok a gyermekek! Margitka születése napjára csinos bábut kapott. “Nos, Margitka,“ inti a nagymama, „megint van babád, csak úgy ne járjon aztán ez is, mint a többi.“ „Oh nem, nagymama,“ bizonyítja a kis Margit, „ennek gondját viselem. Ezt a bábut szeretném, ha a gyermekeim örökölhetnék s ha nem lesznek gyér" mekeim, hadd örököljék az unokáim 1“ A káplánnéasszonytoiletteb en. London egyik külvárosában lakik tisztelendő Green káplán ur, kinek neje a hívők általános szörnyülködésére az ördögnek, t. i. a divat ördögének tömjénez. Festi a haját, szemöldökét, rizsporozza arczát s porhüvelyét a szabó művészet legújabb divatu termékeivel burkolja körül. A káplánná asz- szony toiletteje valóságos lázadást idézett elő a hitközség női részénél s egy hölgy-de- putáció kereste fel ez ügyben a plébánost. TÁRCZ A. Történelem olvasásakor. A téllel megjött a hideg ; Olyan fagyos most a világ, Nincs lomb a fákon, fák alatt Nem feslik illatos virág. Borongó hófelhő setéten, Sűrűn bevonja az eget. Kihalt az élet — a merengés, El, messze vonja telkemet. Kandallómban végtüz lobog. . Olyan jó a meleg szoba. Én elmerülve olvasok, Oly vonzó mindenik sora. Népek kelnek ki sírjaikból, A kik haj! rég’ elvesztenek Több ezredéve. — A merengés El, messze vonja lelkemet! Látom Ilomér aranykorát: Minden zöldéi, minden virul. Kékes füst száll, magas hegyek Oltárral népes ormiról. Dús legelők, mérhetlen nyájak. Mily boldogok az emberek 1 S mily egyszerűek ! — A merengés El, messze vonja lelkemet! Levert, meggyőzött népeken, Fölépül Róma érczfala. Brutus fiát ítéli el, Mert a legelső a — haza; Karthago végre porba omlik ; Caesártól a világ remeg. Minő vitézség! — A merengés, El, messze vonja lelkemet! Virgiliust, egy uj Ilomér, Költészete fénylik ragyog; i Ez egész egyszerűen a káplánt felszólította, hogy állásáról haladéktalanul mondjon le. A káplán erre a püspökhöz folyamodott s az megvizsgálván az ügyet s látván a káplán ártatlanságát, a plébánost megdorgálta szavaiért. A káplánná asszony azóta irigyei boszantására még divatosabban öltözködik. Jól teszi ! Úr: Te szamár, te ostoba hát már elfelejtetted hogy jó állásodat csak nekem köszönheted ? mégegyszer mondom szamár vagy. Szolga: Óh nagyságos úr, jól tudom, hogy a mi vagyok Ön által lettem. Apa: Nem szégyenled magadat ily rósz bizonyítványt haza hozni? Fiú: De édes apám, hiszen nem én írtam a bizonyítványt hanem a tanító. Háziúr: Micsoda? Ön oly merész feleségemet megcsókolni ? Hát igy ismeri ön házibaráti kötelességeit ? Ilázibarát: Én feleségét csak szívességből csókoltam meg, kötelességből úgy is ön csókolja. CSARNOK. A nagymama temetése. Egyszerű öregasszony volt, még abból a régi fajtából, mely úgy elpusztult, hogy ma már szerencsés embernek nevezheti magát az, ki csak egyet ismer közülük. Utolsó órájáig olyan vidám volt, olyan kedves, hogy örült mindenki, a ki nagy, bóbitás fejkötőjót megpillantotta. Zsörtölődni csak a kis unokái előtt szokott, a mikor valami országra szólló csínyt követtek el, — persze mindig a kedves nagymama rovására a ki aztán rémitő haragot mutatva addig beszélt nekik, mig einem mosolyogta magát. A kis Laczi — arasznyi ember, a ki már negyedik normálisba járt — volt a főkok- ler. Neki szabad volt minden ; hogy ne hiszen nagy esze volt. Ebből még viczispán lesz, mondogatta sokszor a nagymama, mikor ebéd után Laczika szokott „dolce far niente“-jét megzavarta. A kis Margit, no Horátiust, Ovidiust, Melyik dicsőbb? melyik nagyobb? A fórumon, szónoklatokkal, Ki vív ki oly örök nevet? Minő miveltség! — A merengés, El, messze vonja lelkemet! Távol, boldog kelet felé, Hol oly setéten kék az ég, Hol szebb az ősz, mint itt a nyár, Hová igyekszik mind e nép ? Lovak nyihognak, harczra szomjan Rohannak a keresztesek . . . Minő rajongás ! — A merengés, El, messze vonja lelkemet! Egy félistennek láng-eszét, Eltölti egy nagy gondolat: Tengerre száll, keresni megy, Egészen uj világokat, A végtelen vizek daczára, Törhetlenül hajóz, evez . . Minő kitartás ! — A merengés, El, messze vonja lelkemet! Majd egy vitéz nép, egymaga, Zúgó indulók hanginál, Szabadságáért hősileg, A félvilággal szemben áll Napoleon sebes viharként Csatára megy, . . a föld remeg. Mily lelkesülés! — A merengés, El, messze vonja lelkemet! . . . Korunkban ? fő a csillogás ; A harczra gyönge már a kar. Reális kell már mindenütt, Mind a mi szent, a sírba van . . Szabadság, hol vannak vitézeid ? Hát már mindenki elfeled ?! Szégyen, gyalázat! — A szilaj kin Szaggatja tépi lelkemet! Werner Gyula. ez meg plane aranyos leány, mert igaz, hogy csak négy éves, de olyan okosan beszél akár egy nagy leány, a kinek már éjjeli zenét adnak. Istenem, milyen nagy dolog volt régen az az éjjeli zene; nem úgy volt az, mint most, mikor a czigányt nagy pénzért megfogadják, aztán nagy lármával ráparancsolnak az imádott angyal ablaka alatt, hogy ezt meg azt a nótát huzza. Hanem nesztelenül lopódzott a gavallér az ablak alatti kis kert valmelyik rózsabokra mögé, levette nyakából a gitárt, s olyan szívből elcsinálta azt a szép dalt, hogy: Fel szivemnek lángzó érzeményi.. . Higyje el uramöcsém — szokta mondogatni a nagymama — kettő volt az én gyönyörűségem, mikor még pártában voltam : szegény boldogult férjemnek a nótái... no meg ő maga. Akkor ő a Rajkai septem- vir mellett jurátuskodott itt Pesten, s mikor aztán egymást megláttuk, olyan hamar észre vettük azt, hogy mi egymásnak vagyunk az úr Istentől teremtve, hogy bizon mi csak egymásban találtuk a gyönyörűségünket. Addig, addig dalolt nekem, mig egyszer csak megválasztották a megye fiskálissának s mi egymásé lettünk. „Harmincz esztendeig éltünk mi jó egyetértésben a szegény öregemmel, a ki szintén úgy szerette az ón kis Bertámat, a mi egyetlen leányunkat, mint a szemefényét; hát még mikor ez az ördögkereke a Laczi megszületett, hogy örült neki! hogy csókolgatta ezt a két piros arczát, aztán mindig mondogatta: No öregem, már most megint fiatalok vagyunk már most csak azért sem szeretnék meghalni, hogy ezt az én kis unokámat én dédelgessem. Milyen szép lesz majd, mikor beszélni kezd, mikor majd azt mondja: „napapa“! — De mire ezt aszót megtanulta volna a kis Laczi, kivittük a nagypapát a temetőbe. Én is követem nemsokára!“ S a jó nagymama szemeiből kicsordulnak a nehéz könynyek, melyek főkötőjének csipkés csokrán végig futva, a kis Laczi szőke fürtéin áznak szét. A Margitka nem álhatja szó nélkül: — Miért sírsz nagymama ? — Fáj valami kicsikém! — Mid fáj ?... Csiosári bácsi.- RAJZ. A nagy világ keveset tud róla. Talán semmit. Annyi bizonyos, hogy nincsen olyan hire mint Balaton-Fürednek vagy Mehádiának. Fürdői tárczalevelekben sem örökítették meg irói babérokra éhes levelezők. Sőt orvosi értekezések sem csináltak neki eddig reklámot. Igénytelen kis fürdőhely, ahol nincs drágaság, nincs fényűzés. — Csak jó meleg viz, kies vidék és pompás levegő. Itt a vendégek nem köhögnek. Csúz- ban sem szenvednek. Hanem egészséges viruló színben járnak-kelnek s részvétedet legfölebb a kártyaasztalnál, vagy a táncz- teremben veszik igénybe. Egy szóval a t—i fürdő a mulatók fürdője; boldog embereké, akiknek annyi a pénzük, hogy nem tudják elkölteni otthon. A régi időben még jobb világ volt itten ; valóságos patriarchális élet. Akkor volt az, a mikor még a kút körül, a parkokban, a tágas épület mellett közvetlenül fölnyuló fenyves dombon, a sa- lonban s a fagalyakból összetákolt arénában a jó öreg Csicsári Bácsi aranyos kedélye hintette szét a magyaros szellem fűszerét. Minden fürdőnek van egy ilyen örege, aki lelket önt az idénybe; tesz, vesz, sürög forog, önzetlen jó akarattal gondoskodik a közögség szórakoztatásáról. De olyan protektor, olyan Mecoenas, mint Csicsári bácsi, nem minden bokorban terem. Mikor a május melegebb napjai bekö- szöntöttek, az öreg ur is felütötte sátorfáját a fördöben, melynek sorsán olyan oda— A szivem. — Tégy rá flastromot! Oh te aranyos, okos kis jószág! — De már hallott ilyet uramöcsém, mit mondott ez a kis lány ? Ez aztán az igaz . . . Jer ide hozzám gyémántom csillagom, mert mindjárt megeszlek te, te, te .. S midőn a kis Margit odatipegve a nagymama zsölylyéjéhez belékapaszkodott abba a jó öreg szürke viklerbe, mely nem sokkal fiatalabb mint a tulajdonosa, úgy össze-vissza lett csókolva, hogy majdnem sírva fakadt tőle; meg is próbálta a szájacskáját lepitytyeszteni, de csakhamar valami érdekesebb dolog kötötte le minden figyelmét, a sirás tehát most az egyszer elmaradt. Tudott a nagymama szép meséket ; nem olyanokat mint, amiket a Juczi szolgáló szokott elmondani, hanem igazi meséket a Francziacsászárról, a győri insurrekczióról, a nagy koleráról s a jó Isten tudná mi mindenről. Mikor aztán a nagymama mesélt, Laczi odaült a lábához a pokróczra, a Beita mama kötött, Margitka meg nem hagyott békét a nagymamának addig, mig az ölébe nem vette. A papa, amint megsejtette, hogy a nagymama mesélni akar, rögtön elálmosodott . . . hogy is ne, mikor ő azt már mind tudja könyvnélkül. — így hát az uramöcsém volt a tulajdonképeni hal- gató közönség, meg a Laczika, de biz ők akár milyen jól mulattak a nagymama elbeszélésein, azért nem mulasztották el közbe'közbe jóizűeket ásítani. Megtörtént gyakran, hogy a egész hallgató közönség elaludt: ilyenkor a nagymama fölvette a kis Margitot, lefektette az ágyba aztán odament az uramöcsémhez s tisztességesen oldalbabökve rákiáltott, hogy menjen aludni, Berta mama szintén sietett lefeküdni s a kis család nyugodtan álmodta végig az éjszakát, hogy másnap újra találkozzanak a nagymama mellett. * * * Egy szép tavaszi reggel felébred a kis Margit — az a pajkos napsugár nem hagyta aludni — egy kicsit még beszélgetett úgy magában, meg a babával, melyet sohasem hagy el; midőn megunta ezt a mulatságot s a nagymama után kiáltozott; — de biz a nagymama nem jött, adással csüggött, mint valami nagy művész legkedvesebb alkotásán. Ott ült egész napon át a zöldelő parkban, figyelve a lovak csengőire, a kocsizörgésre s ha az országúton feltűnt a mesz- szeségben egy porfelhő, csárdást tánczolt a szive örömében. Gondolom 1870-ben volt; a véletlen úgy hozta magával, hogy a kis fürdőbe én érkeztem be első vendég gyanánt; mert az öreg urat nem tekintette annak senki. Ő a t—i fürdőben otthon volt mindig. Tulajdonképen nem is a bérlő, hanem az öreg volt a házigazda. Mikor behajtattam a tágas udvarra, Csicsári bácsi már akkor ott lesettt a kapuban. Lesegitett, leemelte podgyászomat karjaival körülnyalábolta a nyakamat s egy czuppanós, füstös csókot nyomott a balar- czornra. Mint ha rokonok, vagy legalább is nagyon régi ismerősök lettünk volna! Pedig akkor láttuk egymást az életben először. Bár csak most is érezhetném szerete- tének hevét! Hej de nemes szive most már legfölebb a hideg főidet melegíti! Rövid szóváltás után bevezetett a szobámba. — Itt fogsz lakni öcsém. Jó szoba. Nem nedves. El is férsz benne. Ha tetszik tánczra is kerekedhetek Van elég helyed hozzá. Abban a korban voltam akkor, a mikor a fiatal ember minden nőért lelkesül. Első gondomat képezte tehát, hogy a fürdő női vendégeit megismerhessem. Rendbe szedtem, kinyaltam magamat s már keringett szemeim előtt a sok hódítás, mit majd csinálni fogok ! Be kedves dolog lesz is az !
