Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-08-27 / 35. szám
IY. évfolyam. 35. sssá/m.. Yácz, augusztus 27. 1882. VÁCZI KÖZLÖNY ÍLYI S VI 1 Jj P Ív TI TÁRSADALMI. KÖZGAZDASÁGI S IRODAI! minden vasárnap. Előfizetési árak : Hirdetések: A szerkesztőség* és kiadóÉvnegyedre............... 1 írt 50 kr. a legolcsóbban eszközöltetnek s többhivatal czimzete: házhoz hordás vagy postai szőri hirdetésnél kedvezményben réhova a lap szellemi és anyagi részét szétküldéssel. szesülnek. illető közlemények, Egyes szám ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház Nyilttér sora .............................20 kr. (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : épületében. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ Yácz; Gasparik-uteza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Ilérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. Közgazdasági levelek. Rudnyánszky Kálmánhoz. II. Tisztelt barátom! Midőn hozzád intézett első levelem zársoraiban kifejezett állításomra visszagondolok, hogy a phylloxera-ügy- ben a szaktekintélyek által elfoglalt álláspont hamis : szinte magam is megborzadok azon merészségtől, mellyel ezen tételt odaállítottam. Te jól ismersz engem, hogy éppen nem szoktam passziómat találni a gyermekes hecczelésekben és kisebb gondom is nagyobb annál, hogy nagyképü tudósaink néha a kelleténél is hamarább fonnyadni siető babérindáit megbolygassam. Az általok nagy dicsőségek közt megszállt álláspont és az ennek zsák- mányakép élvezett szerény (?) javadalmazások reám nézve tökéletesen nebánts virág lett volna, ha hazai szempontból a végeredmémy, számtalan millióra menő családnak véginségre való jutása és nemzetgazdasági tényezőink egyik iegtekintélyesbb ágának a bortermelésnek rohamos tönkremenése nem lenne. A rosszul értelmezett közgazdá- szattan hamis tanainak átkos levét már úgyis megittuk, itt az ideje Virgiliussal felkiáltanunk: „Claudite rivos pueri, sat iám pra- ta biberunt!“ Szakférfiaink úgy hirdetik, hogy a phylloxera baj elterjedése magában az általános forgalomban találja előmozdítóját, fövehicuiumát. Ez az a veszedelmes álláspont, melyre reánehezkednek, ennek corollá- riumakép kürtölik a megrémült bortermelőknek, hogy jobbat reményleni: késő és hasztalan, mert annak elnyomása lehetetlenséggel határos. — Ó dicső Mohamed! ébredj százados sírodból, törj elő koporsódból, öleld atyai kebledre Magyarország hivatalos phylloxera tudósait. íme azok ünnepélyesen zászlódra esküdnek, a fatalismusnak uj aposto- laikép járnak szerte az országban, hogy a mit a félhold i5o éves uralma meghagyott még a szerencsétlen hazában, annak elpusztítására, természetesen az államköltségen, vállalkozzanak. A megszállt álláspont hamis vob tát felderítik maguk a franczia szaktekintélyek által constatált és beismert tények. Dél-francziaország volt az első áldozat, mely a phylloxera támadása szerencsétlen zsákmányává jutott. Ha most már fürkésző tekintetünkkel a délfrancziaországi szölömivelési rendszerre fogjuk fordítani, tapasztalataink arról értesítenek bennünket, hogy Francziaország szőlős gazdáit bizonyos bölcs, értelmes conservatismus distin- guálja, nincs itt semmi nyoma azon rendszertelenségnek, a tudomány minden legkisebb szelétől támadott ingadozásnak, értelmetlen kapkodásnak, mi a hazai borászatunkat minden lép- j ten-nyomo'n jellemzi. A franczia gazda bizonyos önér- ! zettel, franczia büszkeséggel tekintett a tapasztalat és gyakorlat által jelesekül felismerte hazai szölőfajokra, tudatában volt annak, hogy gazdag jövedelmi forrásait, egy jellegű fThmes fajta borai által teremtett nagy keresletű, magas árakat feltüntető piaczait eme fajoknak köszönheti, miért is rendíthetetlen bizalmatlansággal volt telve min- ! den importált, becsempészett, humbug által páratlanoknak hirdetett külföldi fajok ellenében. Nem müveit egyebet, csak fran- I czia fajokat, irtózott minden idegen vesszőtől. Dél-Francziaország Összes szőllö- ; állománya aramon, carignan, mou- | vedre, folté blanche fajokból volt kiül- ! tetve. És ha mégis úgy találjuk, hogy 1 Európa ezen első rangú, legnagyobb j contigensű borvidékét a phylloxera a | legrohamosabban és a leggyorsabban árasztotta és pusztította el, akkor evidensnek, szembeszökőnek kell lenni azon állításnak, hogy a szőlövesszö forgalom a phylloxera baj terjedésének fő vehiculuma, első előmozdítója semmi képen sem lehetett Dél-Francziaország- j ban. A mire hivatkoznak oly tapasztalati tény, mely mellett a tapasztalaton kívül még egy Planchon Pagéry, Fichtenstein, Gaston Bazille nevei is kezeskednek, kiknek tudományos bú- várlataik az egyedüli forrás, hová a mi tudósaink jól, rosszul meritgefni ellátogatnak. Amidőn ily tekintélyes férfiak állításaiból kovácsolom a fegyvert, mellyel az elfoglalt álláspontot megtámadom, azért még korántsem lehet szándékomban a jelzett kitűnőségek tudományos reputátióján csorbát ejteni, hiszen emedistinguáltférfiak már akkor, mielőtt a phylloxéra Európában prae- sentálta volna magát, a tudományos versenyek nem egy küzdporondján aratták habáraikat, mig a mi phylloxera bölcseink, nevüket, kenyerüket mind a a phylloxéráknak köszönhetik, és ha phylloxera véletlenül be nem üt, mint névtelen atomok kóvályognak ők még ma is az ismeretlen mennyiségek ismert törvényeknek hódoló keringésében. Midőn tehát bátorságom annyira ragadt, hogy a fegyvert elsőrangú szak- tekintélyek kezéből kicsavarva, nekem e fegyverrel semmi más szándékom nem lehet, mint azt amúgy igazában a mi vékony dongásu mindig csak idegen kútra járogató phylloxeraistáink hátához vagdalni. Kikről igazán nem tudnék beszámolni, vájjon ők e nagyobb csapásai az országnak vagy maga a •phylloxera. Azonban tisztelt barátom, nehogy magam azon nyavalyában szenvedjek, melyben a mi bölcseink sinylenek, saját állításomat hazai tényekkel köztu- dalomban élő dolgokkal is be kell igazolnom. A tótfalusi promontoriumon a phylloxera pusztítás góczpontja Dr. Málnay féle és az evvel szomszédos szöllökre esett. Dr. Málnay ur kitűnő hírnévnek örvendett az egész országban, a szőlőtermelés és a gyümölcs nemesítés terén. Vesszei tehát az egészországban nagyban kerestettek és szét- hurczoltattak. Midőn hire futott, hogy a phylloxera a tahi tótfalusi szőlőket végveszéllyel fenyegeti, rémület fogta el mindazon gázdákat, kik vesszőt tőle vásároltak. Vácz elsőrangú bortermelői, mint Kemény Gusztáv szolgabiró, Inczédy Sámuel, Cseko Pál, Meiszner E. hivatalos vizsgálatot kérelmeztek szőlőiken, mint olyanok, kik által a legtöbb Málnay féle vessző lön elültetve, ismételt és évenkint megejtett legalaposabb vizsgálatok azt derítették föl, hogy a Málnay féle vesszőkkel kiültetett szőlők mentek a phylloxerától, sőt már három év után, midőn a phylloxera rémületes fejét a váczi szőlőkben is felütötte, a Málnayféle vesszők még mindig phyl- loxeramenteseknek mutatkoznak. Az említett köztiszteletü férfiak között te is nemes barátokat számlálsz. Tanúság tételeikkel ők is azon nagy franczia szaktekintélyek mellé sorakoznak, kiknek bizonylatai nyomán megerősödött hangon hirtdetem, hogy a vesszöforga- lomban nem lehet találni a phylloxera baj fő előmozdítóját. Jövő levelemben reílectálok az általános forgalom egyéb nemeire. Addig is fogadd sat. Dr. Kiss József. Városi közgyűlés. (Elkésett tudósítás.) T. szerkesztő ur ! Ebben a neki politikásodott világban magam is volnék annyira szakértő az újságírás mesterségében, hogy újságja multi számából ki ne lássam azt, miszerint rettenetes sok dolga miatt nem ért rá Írni arról az „egy pohár vízben“ való zivatarról, melyet multi közgyűlésünk rendezett egykedvű publikumunk szunyókáló idegei felcsiklán- dozására. Igaz ugyan, hogy élelmes újságíró ilyenkor az utólagozott tudósítás elejébe azt szokta írni, „tárgyhalmaz miatt megkésett,“ — de lelke rajta, újságjának multi száma azt bizonyítja, hogy a tudósítás re- porterének vagy sok mulatása, vagy betegsége, vagy mindketteje csak nem a tárgyak bősége miatt, nem lett idejében megírva. Ennélfogva bátorságot veszek magamnak elővenni régen pihenő pennámat s úgy emlékezetemből megírni képviseletünknek múlt heti tusáját, úgy amint én azt a kályha melletti lóczáról hűségesen végig élveztem, meg végig boszankodtam. Mert uram uram szerkesztő uram ez egy igen nagy história ám, szomorú is, vig is, — s ha olyan nagyon nem érezné zsebünk ennek a komédiának az árát, engem úgyse a nevetős része volna a nagyobbik; de igy amint a dolgok állanak még a nevetésem se vig, minthogy akár honnan nézem csak fizess a vége a nótának. Mert elolvastam ám én is annak a bizottságnak a jelentését, mely városunk betegségének megkurálására volt kiküldve. De mit olvastam belőle? Esztendők hanyagságát, esztendők mulasztására tetőzve rósz gazdálkodást, adósság csiuálást, soha vissza nem fizetődő „ideiglenes kölcsönök“-nek a város nyakába akasztását és más e féle gyönyörűséget, melyekbe csak a fejbólintó és lóczabillentő Dani bácsik tudtak belenyugodni, de a magam fajta rendes gazdálkodású portiózó embereknek soha sem volt kenyere. Nem is volt ember a ki fel nem ijedt volna a mulasztások ez óriási labyrinthusának rég várt leleplezésén. Sorházban, kávéházban és Yácz városának egyéb közvélemény csináló helyein egyetemes volt a fölkáborodás. A közgyűlés előtti héten még lóczabillentő Dani bátyám is malkontentussá szegődött, és városmentő, sőt városház sprengoló gondolatok magaslatára — vetemedett s igy a mai erős kánikulában álmosodó idegeim várakozását valami sohasem látottra készítette elő a vészesen morajló közhangulat. Vasárnap délelőtt volt a város sorsát eldöntő csata első napja Ott voltak a tanács
