Váczi Közlöny, 1882 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1882-07-23 / 30. szám
IV. évfolyam. ■■ 30. szám. Vácz, julius 23. 1882. VÁCZI KÖZLŐN HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI S IRODAIM nrn JUj Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Évnegyedre............... 1 frt ÜO kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára 12 kr. Kapható Deutsch Mórnál a Városház épületében. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilttér sora .............................20 kr. Bélyeg-illeték minden beigtatásnál 30 „ A szerkesztőség és kiadóhivatal ezimzete: hova a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények, (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) küldendők : Yácz; Gcisparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen közleményeket figyelembe nem veszünk. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kezektől fogadunk el. Magánvitáknak és személyes támadásoknak lapunkban hely nem adatik. csak szalmaláng volt, mely hogy már is kialudt, mutatta a julius 19-iki fiaskó. A honvédemléknél nem hallott hangok indítanak bennünket arra, hogy a dalkör érdekében felemeljük szavunkat, mert a dalkört megbukni engedni nem szabad. Többen fáradtak már előttünk is ez eszmével, azonban minden nemes igyekezet híjába volt, mert dalkörünk, mintha valami végzetszerü átok nehezülne rá, hol megbukott, hol életre támadt. Időről-időre, egyes lelkesítő vezetők életre támasztották, de a mint azoknak erélye csökkenni kezdett, vagy beleuntak a folytonos unszolásba és lelkesítésbe, velők bukott a dalkör is. Jelen alkalommal is a lelkesedés és lelkesítés hiánya okozta azt, hogy a honvédemléknél, a dalkör tagjai oly csekély számmal jelentek meg, hogy a karmester compromissió nélkül nem léphetett fel velők. El kell szomorkodnunk midőn ezen lethargiát látjuk, melyből még dicső honvédeink e m 1 é>k ünnepe sem tudta felrázni fiatalságunkat, — keserűséggel telik el keblünk midőn az adott szó szentségével ily könnyen látjuk játszani fiatalságunk azon részét, kik aláírásukkal megerősített becsület szavukkal kötelezték magukat arra, hogy a dal próbákra rendesen eljárnak s még rendetlenül sem jártak el. Kezdetben, — most egy éve — nyakra főre toborzották a dalkör tagjait, beiratkozott 40—45 fiatal ember, s ezzel azt hitték már a dalkör életképes. Adott is életjelt magáról nehány többé-kevébbé sikerült hangversenynyel, de tapintatos vezető hiányában egyre-másra maradoztak el a tagok s juh 19-én már azon szomorú tapasztalatra ébredtünk, hogy a dalkör csak a zászlójában létezik. Ennek ugyan semmi áron nem lett volna szabad egy nemzeti ünnepnél nyilvánosan, nagy közönség előtt nyilvánulni, mert ez által a dalkör a közönség bizalmát eljátszotta, — de ha már megtörtént a vezetők tapintatlansága és erélytelensége folytán, a legközelebbi feladatunk egészen uj ala pon szervezni a dalkört. A karmester volt mindig az, kinek vezetésétől függött a dalkör sorsa s a dalkör szünetelésének, tetszhalálának többé-kevésbbé mindig a karmester volt az oka? A régi dalárdánál a karmester erélyes volt ugyan de, szeszélyes s részben ez okozta a dalkör bukását, ma nap pedig a karmester erélytelensége — karöltve a tagok közönyösségével vitte a dalkört a julius 19-ki fiaskóig. Első és főfeladat tehát ha a dalkört megmenteni akarjuk, — és meg kell, mert társadalmi életünknek ez egyik íö pontját képezi — hogy a karmester az elnökkel egyetemben erélyesen intézkedjenek a dalkör érdekében. Válaszszon ki a karmester 12—16 énekest, kiknek ügybuzgalmáról meggyőződött, s kezdje meg azokkal a próbákat rendesen, nem úgy mint eddig, hogy csak akkor tartottak nyakra-főre próbákat, ha hangverseny következett, azután pihenés volt hónapokig. 16 lelkesült, jó énekessel többet produkálA szalmaláng;. Szivünk örült most egv éve, mikor a dalkört újra életre támasztottuk, mikor ifjúságunk felkarolva a dal nemes eszméjét tömegesen sorakozott a dalkör zászlója alá. Örültünk mert városunk társas-életének felvirágzását láttuk e nemes mozgalomban. S mi történt? Az, a mi majdnem minden intézményünkkel történik, a lelkesedés megszülte, a közönyösség, a fejetlenség megsemmisítette. A mi ifjúságunk minden nemes eszméért lelkesül, csakhogy a lelkesedés nálunk nem egyéb, mint múló szalmaláng, pedig a lelkesedésnek nem volna szabad megszűnni addig, mig ifjúság, létezik mert a dal nemesíti a lelket műveli a szellemet s az egyesület megszilárdítja a társasulási szellemet. így vélekedtünk akkor, mikor egy év előtt a nagy lelkesedést láttuk, melylyel a dalkör eszméje felkaroltatok. Ma nap azonban fájdalommal kell constatálnunk, hogy e lelkesedés Tár ez a. Dal. Ne ítélj el, ne iltélj el engemet: Hogy a szivem újra lángol, ég, szereti .... Oltogattam csititgattam, . . . hiába! „Kétszer nyilik az akáczfa virága“ Azt akartam: szunnyadjon ez érzemény! Óhajtám, hogy ébredtét ne érjem én ! De felébreszt mindent a nap sugara: S „kétszer nyilik az akáczfa virága “ Tudom azt, hogy elitéi a nagy világ; Átkát szórja én reám és szórja rád!------— — Hiába hull jégeső a zöld fára: „Kétszer nyilik az akáczfa virága“ Ne bánd tehát: sok irigyünk mit lármáz! Legyen édes ez a másod virágzás 1 Ne dalolják azt a szép dalt hiába; „Kétszer nyilik az akáczfa virága !.“ Futó Ferencz. Lemondtam már.... Lemondtam már a reményről, Hogy valaha boldog legyek, Egykedvűen vártam, miként Érem yégét életemnek. A csalódás kinzó férge Éltem fáját bizton rágta, Száradt a fa lassan lassan ---------Nem volt már zöld csak egy ága. S e kis ágnak egyik csendes, Lombokkal elfödött helyén, Egy kis madár — bár remegve — Fészket rakott neve „remény“ Angyal aczu kis leányka Égszin, tiszta szép szemekkel Kezedben tartod ez ágat .... Kérve kérlek óh ne törd el ! . .. . Törj le ágat egy ép fáról, Ha csak játszni akarsz véle.......... Ez az egy ág éltem fáján, Annak minden ékessége!. . . . S ha a fára nem is gondolsz, Gondolj a kis madárkára, Mely soh’sem fog rakni fészket Lombnélküli száraz ágra. Héclervári D. Ferencz. A ki petrezselymet árul. — Karczolat — A bál- és majális tudósító. Ki ne ismerné őt, a ki egyáltalában bálba és majálisra szokott menni ? 6 a központja, a legtöbb figyelemre méltatott egyéne a vigalomnak, valóságos pendent-je a lady patro- nesse-nek. Mindenki kegyét keresi. A tán- ezosnő, hogy valamikép ki ne feledje a névsorból, a garde des danms, bogy a véden- cze toilettejét, ha máskép nem, legalább zárjel közt megemlítse, s a férfiak — ugyan van-e férfi, kinek egy-egy bálon ne lenne valami rokona, ismerőse, vagy imádottja, a kinek érdekében egy jó szót szól a tudósítóhoz? Mert mai nap a szépségnek is árfolyama van, s a ki kimaradt a jegyzékből annak ágiója menten alászáll. így vélekedik legalább a világ. Az egyiptomi hét csapás nagyjában teljes sorozatát mutatja föl annak, a mi szerencsétlenség egyáltalában meglátogathatja az emberiséget. Ma azonban csak mosoly- gunk az ókor hűle képzelőtehetségén. M az a hét csapás a mai modern malheu- rökhöz képest 1 \ Nos ilyen nagy szerencsétlenségnek tekinti a hódításra vágyó tánezosnő, ha pet- rezselmet árul és ha kimarad a divat — vagy (a mi ma már mindegy) a politikai lapból. A hét csapás pedig annál súlyosabb mert egyszerre jelen meg. A tudósító csak azokat említi, a kik tánczolnak, gyakran csak a füzértáncz szépeit veszi figyelembe. Oh, mily kegyetlen az a bál- és majális tudósító : mily könnyelmű és lelkiismeretlen! De a sok vád nem mind alapos. Szegény ifjú ő inkább sajnálatra méltó. A világon nincs unalmasabb, mint egy jó ebéd után elmondani: mit ettünk, egy hangverseny után számot adni az élvezetről s egy bál alkalmával azzal vesződni, hogy följegyezze az ember, kik vannak jelen. Más ide oda csa- pong, mint a lepke, mivel sem törődve, s csak arra van gondja hogy élvezete percenként változzék. A báltudositónak egy pillanatig sem szabad elfelednie hivatását s azt, hogy kötelességből van jelen. Asztala a bal kéz tenyere; papírja: a tánezrend tisztán maradt lapja; írása nehány betű és jel, mely gyakran egy nevet, a név birtokosának szépségét és bubáját jelzi, ruhájának minden ékességét, toilettejének minden titkát óvja a feledékenységtől. A mit egy igénytelen kis lapocskára följegyzett : azt másnap egész tisztán, szép betűkkel nyomtatva találja az olvasó. És olvashatja azokat már csak azért is, mert ezt sokkal kényelmesebben teheti, mint a hogyan a báli tudósító leírta. Egy sarokba vonulva a zene bóditó hangjai mellett, az illat és ruhasuhogás varázsa által folyton zavartatva: — oh higyjék el, nehéz sorsa van a bálhősnek, ha egyúttal báli tudósító. És én mégis teljes világ életemben haragudni fogok, a mint eddigelé is haragudtam az imént pártfogás alá vett modern kanibálokra. Igen kanibál, ez a legjobb, legjellemezőbb név, a melylyel illetni lehet az ilyen tudósítót, s a kifejezés tán akkor sem túlságos erős, ha helyben hagyjuk egy vidéki garde des dames ama fordítását, ki a kanibált — a tudósítóra értve — báli kutyának fordította. Hiszen a kis húgát kire annyit költöttek, s kit otthon Szent-Ivány- Iiarasztoson kézről-kézre adnak a tánezo- sok: meg sem említette a díszes hölgy koszorúban ! Most részre hajló minden báltudositó, a mi pedig a humanitást illeti: abból egy csepp sem jutott a szivébe. És legyenek ők bármennyien fáradhatlan referensek, abban az egyben egyetértenek, hogy az iránt a legigazságtalanabbak, a ki iránt a legtöbb elismeréssel tartoznának. íme, ők nem is tudják, hogy a petrezselymet áruló idős kisasszony, valóságos tisztelőjük, a kik egyéb dolgaikat is elolvassák nemcsak a báli tudósítást. Igen ők nem is tudják, hogy azok a czifra és boldog hölgyecskék számára kiket most kitüntetnek, a hamvazó
