Váczi Közlöny, 1881 (3. évfolyam, 27-51. szám)
1881-11-27 / 48. szám
pénz szerzést és vagyongyűjtést ellenszenvesnek tünteti ki, s mintegy hízeleg a tékozlásnak, mert a ki többet költ mint a mennyit keres az nálunk nem „haszontalan fogyasztó“ (pedig ez volna az igazi neve) hanem gavallér. Angliában a hol pedig gazdagabbak az emberek majdnem a fele (42 perczent) biztosítja családja javára az életét, nálunk alig 4—5 perczent, s ezek is többnyire nem magyar születésűek, mert ezek soha sem akarnak megkomolyodni, még mindig bennök van a nomád vér, a jövővel nem tőrödnek s a polgárosult intézményekből a maguk hasznát kihúzni nem birnak elég fogékonysággal. Nem hiába hangsúlyozta egy híres közgazdász, hogy „az életbiztosítás a nemzetgazdaság egyik fötényezöje,“ mert valóban a legnagyobb jólétnek örvendő országokban, jelesen Angol- és Franczia- országban van ez leginkább elterjedve. A luxus, a rendvágy és a köny- nyelmüség e betegségnek a melyet festek, a legfőbb symptomái. E három dóig körül forog mindaz, a mit majd ezen név alatt panaszlunk, hogy az „átkos közös ügy“ majd hogy „nehéz időket élünk.“ Nálunk a kétszáz holdas ember úgy él, mint a négyszáz holdas, a négyszáz holdas pedig minta mágnás, mindenik többet mutat mint a mennyi, de azért szomorú is az ilyen táncznak a muzsikája: a dob mely az udvaron elöbb-utóbb megperdül. Ez alul nem ment senki sem, mert ez már megrögzött nemzeti betegség. Egyszer Deák Ferenczczel történt. A tolikését Zalaegerszegen feledte a vendéglő asztalán a hol ebédelt. A mint észrevette a hiányt rög- tön sürgönyzött egyik ismerősének, hogy menjen el a vendéglőbe s ha meg van ott még bicskája, kérje el és küldje le azonnal Pestre. Az ismerős épen nem volt odahaza, tehát nem tehetett semmi intézkedést. A türelmetlen — „És most is azt mondom, hogy elveszem Terkát s nem kell nekem úri szoknyába bujtatott paraszt leány!“ — Ezzel becsapta maga után az ajtót. Az öreg pedig utánna mondotta: — „Látszik, hogy nem tanulta a tízparancsolatot !“ Ilyen sok meggondolatlan fiatal ember. Talán tízszer se beszélt Tercsivel Mihály, s már kész volt atyja tisztelete fölé helyezni! De aki az iskolában nem bírta, vagy nem akarta megtanulni az atyai tiszteletet, megtanítja rá keserűen a sors ! Ez a legjobb tanító. Hozzá még fizetni se kell neki. Mihály kuszáit gondolatokkal összevissza járta Vácz utczáit. Mitsem törődvén a sáros úttal. Most egyéb dolga meg gondja volt, nem azt nézni, hogy milyen az út. Az indulat kergette, mely még erősen forrt benne. Este a „Csillag“ fogadóba tért be. Sohasem veszekedett annyit álmában, mint ezen a hosszú éjjelen. Másnap reggel pénzre lévén szüksége, gyorsan egyik régi barátjához ment. Kondorosi jó barátja, gondolta, hogy bizton kap tőle pénzt. — „Szervusz kedves barátom !“ — „Jó reggelt,“ — mondá hidegen Kondorosi, s még hidegebben fogadta el a feléje nyújtott kezet. — „Kedves Laczim ! még soh’sem kértem tőled azt, a mit most akarok.“ — „Pénzt?“ Deák ennélfogva még egyszer sürgö- nyözött, de most már a vendéglősnek. Az aztán visszafelelt azonnal hogy a színét sem látták a bicskának. Épen egyszerre nyitott be Som- sich a sürgönynyel. Deák panaszkodva emlité, hogy a bicskája most már oda. — Talán valami emlék volt? — Nem az egy forintért vettem a váczi utczán. — Hát a sürgönyzés mibe került? — Egy forint hatvanba. — És most még sincs meg a bicska. Nem tudtál inkább egy újat venni ?! — Tudtam volna biz az ... mondja az öreg ur elgondolkodva — ha magyar ember nem volnék. De igy eszembe se jutott. Pars pro toto. Ez a kis epizód magán hordja mindnyájunk karakterét. Se gondolkodni nem tudunk, de meg a beosztáshoz sem értünk. Gondolkozás, számitás nélkül vegetálunk az életben, magunkkal és családjainkkal nem törődve, hanem mindig sóhajtozva várva a jobb időket — de váljon honnan, miféle alapon? Élünk máiul holnapig. Ezért függ fölöttünk az a nagy sötét kérdés ha váljon élünk-e holnap? Mikszáth Kálmán. Vácz „díszpolgára“ Petróczy László cziraz. kanonok s nyug. kartali plébános. Városi képviselő testületünk elismerve az éfdém nagyságát, melyet Petróczy László városunk szellemi fejlődése ügyében tett áldozataival szerzett magának a legszebbel, a mivel egy város képes kifejezni háláját, koszorúzta meg az érdemeit t. i. városunk díszpolgárává választotta őt. Városunk szegény s fényes ünnepélyek helyett a hála s igaz tisztelet szívből fakadó érzetének tolmácsolásával rótta le e jótevőnk iránti hála s elismerés adóját, elévül- hetlen az érdem melyet Petróczy László szerzett magának az által hogy egy munkás élet összetakaritott talentumaiból 31,055 írttal oly alapítványt tett melyből a 32 év óta zárva volt főgymnasium ajtaja megnyittathattak. Nevének fennmaradása örökre biztosítva van városunk s a tanügy történetében s mint díszpolgár csak díszére válik városunknak. — „Azt — eltaláltad.“ — „Aztán minek az neked?!“ — „Minek?! furcsa! hát kell! Házasodni akarok holnap után. Csak 50 forint kell s ugy-e adsz?“ — „Nem adok !“ — szólt határozottan Kondorosi erős hangsúlyozással M i- hály nagy meglepetésére. — „Hogy mondtad? — „Úgy mondtam, hogy nem adok!“ — „Tréfálsz Laczi?“ — „Soh’sem beszéltem veled komolyabban és határozottabban mint most,“ — szólt Kondorosi s szobájában fel s alá kezdett járkálni. — „Csak nem ment el az eszed? — Gombát ettél tegnap?“ — „Hála Istennek nem!“ — szólt félvállról kezeit zsebre rakva. — „Hát azután miért nem adsz? Azt hiszed, tán nem adom meg?“ — „Idát, azért nem, mert a mire te akarod elhajigálni, azt nem érdemli meg az az ötven forint.“ Mihály nagyot és hosszan nézett szótlanul a félvállról reája tekintő „barátjára,“ aztán igy folytatá: — „Laczi! te atyámnál voltál tegnap este.“ — „Igen is voltam atyádnál, még pedig 7 óra felé, veled akartam beszélni.“ — Nem lesz érdektelen ha életéből nehány adattal ismertetjük meg olvasóinkat. Született 1814. marcz. 17. Hont megye Sirak községében. Atyja Petróczy István földmives, kinek ő kívüle még 5 gyermeke vala. Elemi iskoláit a szomszéd kökeszűi község iskolájában végezte. Váczon végezte továbbá a gymnasiumi osztályokat, melyek után a váczi papnöveldébe lépett. Szülei szegények lévén, nem igen küldhették be neki egyet-mást. De minthogy ő, már mint gymnasista különféle munkákhoz értett, sokan hoztak be órát, vagy más egyebet, melyeket megigazítván, pénzt, gyümölcsöt vagy mást kapott. A theologiát, kitűnő eredménynyel végezte. Felszenteltetett 1837. máj. 4. Mint segódlelkész 3 évig működött, az akkori jó világban, midőn még a káplányi fizetés 50 0. ért. írtra rúgott. De megürülvén az Örkényi plébánia 1840., az akkori megyés püspök őt plébánossá kinevezte, holott még igen fiatal vala. Több óv repült el, mig végre egy szivet renditő eseménynek vala tárgya, mely majd életébe került. Ez esemény a következő : Örkényhez közel feküdt egy falu, melynek jámbor és öreg plébánosa meghalálozott. Ő volt oda kiküldve, miután az öreg végrendeletet nem hagyott, hogy foglaljon le mindent és adjon el, a bejövő pénzt pedig küldje fel. ü ezt valóban teljesítette is. Midőn még javában folyik a liczitatio, 2 csikósnak látszó legény jőve hozzá, és több minden félét vásárolva, kérdezék tőle, hogy hol vette azokat a szép fegyvereket, melyek ott az utolsó szobában vannak, (t. i. ö a pisztolyait az utolsó szobában az asztalon hagytajés hogy van-e még több is. Ő azt felelte rá, hogy van. Erre azok eltávoztak. Vége lévén a liczitatiónak, még más nap felküldé az illetékes helyre a pénzt. Be állt az est, ködös, télies idő vala. Már az óra is 11 felé járt, és minden csendes volt. Egyszerre kocsi zörgés riasztá fel álmából, és neki úgy tetszett, mintha két vagy több kocsi állt volna meg a plébánia előtt. Ö ennek azonban semmi fontosságot nem tulajdonított. Már ismét elakart aludni midőn az ajtó hasadékán gyertya világot látott. Egy ideig csak hallgatott, gondolva hogy a gazdasszonya égeti a gyertyát, de végre megunva, kikiáltott, hogy fújja már el, mert ő nem tud elaludni. De biz’ azt tovább is látta, hogy ég. Megsokallva végre a dolgot, kiugrik ágyából, a szükséges ruha darabokat magára öltve, 2-szeres vas, keresztvassal ellátott ajtaját kinyitja, és kiáltani akart, hogy miért nem fogad szót, ha ő mondja. De még csak az első szótagot se ejthette ki, midőn visszatántorgott, mert 5 vagy hat bekormozott férfiúra esett tekintete, kik rémitő vigyorgással rárohantak, mielőtt még álmélkodásából és ijedelméből magához jöhetett volna. Miután megkötözték, kérték, hogy adja elő azt a pénzt, a mi a múltkor a liczitatió- nál bejött. Váltig tiltakozott ő, hogy azt már felküldte, hiába mutatta meg az írást, mely a beadott pénzről tanúskodott, nem hittek és különféle kínzó eszközökhöz folyamodtak. Felforgatták könyvtárát, kirabolták a templom pénzét, elvitték ezüstjét (kanalait etc.) óráját, fegyvereit stb. De ezekkel Kondorosi most már szemközt állt meg Mihálylyal. — „S te beszéltél is vele?“ — „Igen is beszéltem;“ — mondá nyugodtan. — „S ő elmondott mindent!“ —- „Igen is, atyád volt oly szives elmondani mindent.“ — „S úgy látszik te is belyesled szavait ?“ — „A kinek józan esze van, és ismeri a körülményeket az őrült, ha nem helyesli.“ — „Laczi!“ — szólt indulattal Mihály. — „Nos? mi bajod?!“ — „Te nem vagy többe a régi jó barát tegnap óta!“ — „Te meg azóta nem a régi barátom mióta titkoltad előttem szégyenletes viszonyodat ! A jó barátok között nem szokott titok lenni. Igen is szégyenletes az a viszony egy Körtés Mihálynál! a kinek . . .“ — „Azt mondom ne sértegess még te is, —■ vágott közbe fellobbanva Mihály — mert ..." — „Micsoda mert . . .?!“ — „Azt jól tudom, hogy jó vívó és még jobb lövő vagy, de ha még egyet szólsz olyat, a mi bánt, sért, úgy pofon váglak, hogy a szemed is szikrázik bele! — „Igen is szégyenletes! gyalázatos, megvetendő egy rósz hírű személyt feljebb helyezni, mint az atyai tiszteletet! Azt nem voltak megelégedve, ők váltig a liczi- tátióról bejött pénzt követelték. Miután semmire sem mentek, végre egy velőtrázó kínzáshoz fordultak, azt mondván, ha nem adja elő rögtön a pénzt, megnyúzzák. Hogy ezt bebizonyítsák, egyik közülök a konyhára késért ment ki. De miután, minden este a gazdasszony azokat elszokta rakni, igy csak egy rósz vésőt találtak, é> evvel valóban mégis kezdték a borzasztó műtétet, elkezdve a lábtól. E műtét alatt azonban elájulva, nem tudta tovább mi történt vele. — Mig végre a rablók távozása után gazdasszonya kit szintén megkötöztek a rablók s száját betömték, 7 éves kis lánya^ segélyével, ki az ágy alá rejtőzött,- kötelékeitől szabadulva, bement szobájába, s a vérvesztés következtében elájult plébánost, életre hozá s ágyba fekteté. A falu népe össze csődült, de bizony már nem igen segíthettek a bajon, s a gazokat az éj setétje miatt nem üldözhették. Másnap reggel rögtön hírül adták testvérének Ferencznek ki Budán hivatalnok volt, hogy mi történt vele, ki eljött, és magával vitte Pestre, honnan is minden reggel igen korán vitette a Budai Sáros fürdőbe, . hol is szerencsésen kigyógyult. Megemlíthetjük még azt is, hogy ezen borzasztó tett okául némelyek azt hozzák föl, hogy azon évben nagy termése volt, és g hogy gabnáját eladván, a bejövő pénzt szerették volna az „enyém és tied“ közt kü- -J lönbséget nem tevő gazemberek magokévá tenni. A rablókat később el is fogták, kik el vették méltó büntetésüket. Ettől fogva nyu- -j galmasan töltötte napjait Örkényen. Innen azonban kevés idő múlva eltették Baghra 1855. Plébániája felosztása után (3 részre osztották) N. - Kart a Ír a 1868. tették át, ,1 hol is ez időközban egy templom épült. Itt meglehet azt is említeni, hogy ifjú korában gyakorolt óracsinálási munkát, az ujonan épült templom torony óráján is gyakorolta, 1 a mennyiben hozzá vévén a szükséges anya- -j gokat, saját maga igazította össze. A főoltáron lévő szobor munkák is az ő művei. .1 1877-ben ez. kanonokká neveztetett ki. Itt E több ideig békésen éldegélt, végre a nehéz sí pálya fáradalmait a már úgy is betegeskedő, nem tudván kiáltani, nyugalomba költözött, 1880. kisérve híveinek számos áldásaitól. Ottléte végéveiben a már úgyis ros- -8 kadozó plébániát lerontatta, és alapjától ío fogva saját költségén újra építtette. Hogy r( minél nyugodtabbau élje át napjait, Gö- ~c döllőn egy szerény hajlékban vonta meg §: magát, hol jelenleg is lakik. Kívánjuk hogy a haza, az egyház és 36 városunk javára az ég még sokáig éltesse ! ______— P. A „sárga csikó“ előadása. Múlt vasárnap volt a kath. legényegylet műkedvelő előadása, s a közdveltségü népszínmű oly nagy közönséget vonzott, hogy a terem megtelt zsúfolásig s igy a mű- -1 kedvelői színház javára szép jövedelem ke- -9 í’ült ki a bevételekből (?) Az előadásról csak referedát, s nem m bírálatot írhatunk, mert ha a műkedvelői iö mondom kölyök! aki az apját nem tiszteli, .il az egy hitvány nyomorult féreg!“ — „Hah!!“ -- Olyan lett mint a pi- -k pacs, a megleczkéztetett fiatal ember s vad állatként rontott Laczi felé, hogy azt leg- -g alább is megfojtsa. De Kondorosi sem volt tétlen. Nem m hiába volt oly edzett tornász. — „Ne ugrálj, mert össze zúzlak 1“ — szólt Laczi s megragadta Mihály vagdalódzó o.c karjait. Hátra csavarta jobb kezét Mihálynak úgy, hogy az mozdulni sem birt. — „No most mozdulj, elvetemedett féreg 1 Hogy lőni, vívni tudok azt láttad, de hogy mily erővel bírok, azt csak most tapasztalhatod !“ Mihály csak lábával kapálódzott. Arcza szemeinek forgása, iszonyú volt. Mintha az sß egész menyboltot akarta volna borzasztó tekintetével lerántani. Hogy egy zuhanásával vágja őt és azt agyon, a ki kezei közt tartja. Épen jókor nyitott be — Szálas Dani orvosnövendék Kondorosi barátja. — „Holló ! Ez briliáns! — Szólt mosolygó arczczal a küszöbön megállva. — Régóta vágytam már látni úgyis Dávid és Góliát h hepeziáskodását valóságban, no most Dani nyitva legyen a szemed 1 Vesd el magad! de jókor jöttem!“ Ezzel mint egy ék úgy kirakodott a két dulakodó közé, s e közben erősen kiáltá :
