Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-10-25 / 81. szám

tfäCl HÍRLAP 3 Pintér* Im^éék itthon Ügyes gondolat volt Pintér Imrét és művésznő feleségét ha­zahozni, egy estén az Uránia kis pódiumán fellépietni. Nagy volt az öröm, hogy ismét láthatták, hallhatták íöldinkct s percről, percre melegebb lett a logadlá­tás, a hogy a fiatalabb generáció is megismerte a művészpárt. Pin­tér Imre különben ma kultur- missziót teljesít: járja az orszá­got és Illatúmé emlékét nemen- engedi, hogy feledésbe merül­jön. Mert hiába, tény valóság!, hogy a melyik szőlészt nem lát­ják, könnyen felejtik az!. Blahá- né neve, mig magyar lesz, fenn­marad, de az utókor mégis mind kevesebbel tud róla. Pintérek a megérdemelt apoleozist von­ják a nemzet csalogánya körül és újra éled előadásukban a ma­gyarság büszkesége. Pintér Imre és Partag'hy Kornélia először irredenta számokkal kezdték, majd vidámságokra tértek át: igen nagy sikerük volt. Pintér azzal búcsúzott (könnyes volt a szeme,) hogy ő minden este ál- dólag gondol szőkébb pátriájára és lakóira. ÉRTESÍTÉS! Tisztelettel értesítjük Vác és környéke n. é. közön­ségét és iparosait, hogy Vácon, Zrinyi-utca 1/a sz. alatt (a Szent Istvántéri íűzi- fapiacnál) a Hirmann-féle vendéglővel szemben épületfa-, aszlalosáru- épitkezési assess­es szén­kereskedést nyitottunk, hol nagy választékban minden idetartozó anya­gok a legolcsóbb napi áron kaphatók. Teljes tisztelettel Dorn Vilmos ésTsa fakereskedők Ha családjában haláleset fordulna elő forduljon bizalommal Nyegrán János temetkezési vállalkozóhoz Gróf Csáky-út (Hitelszöv. épület) aki egyszerű és legdíszesebb temetést, halottszállitást, exhu­málást olcsón és kegyelettelje­sen rendez. Raktáron tart: érc-, tölgy- és diszes koporsókat, selyem- és egyszerűbb szem­fedőket, sir- és fejkoszorúkat, nagy választékban! Vác legyőzte Szolnokot A VSE-VAC II. győzelme Szolnok öreg csapatának váci szereplése mindig nagy esemény a pokoli sporttelepen. így volt ez vasárnap is, amikor szép számú közönség volt kiváncsi a két város labdarúgóinak ösz- szecsapására. Gyönyörű őszi idő kedvezett s harsogott is a VSE- VAC »közép«, ami a publikumot is magával ragadta. E biztatásra szükség is volt, mert Szolnok kemény kötésű csapatnak bizo­nyult s a váci legénység győzel­mében a közönség is benne volt. A II. csapat szégyeite nagyon múlt vasárnapi eldöntetlenjét, most Eelsőgödön. köszörülte ki a csorbát: öt kemény gólt hagy­va ott. A Reménységnek a VAC- FC elleni küzdelme eltolódod más dátumra. A Reméj^y Ií. az amatőr bajnokságban súlyos ve­reségei szenvedett, nyert félidő után. VSE-VAC- Szolnoki AK 3:1 (1:0). Bíró: Bálint Erős rohammal ind it Vác, de a kapu előtt elveszti a labdát. Tovább is lendületben vannak fiaink. Most Szolnok mutatja meg, mit tud s jó ideig ostromol, komért is ér el, de eredmény­telen. A váci védelem nagyszerű, különösen Illés dolgozik kima­gaslóan. Vác újabb kornere után a 22. perc hozza meg az első gólt: egy szabadrúgást Drajkó fog el s kapásból védhetetlenül küldi hálóba. 1:0. A II. félidőt újból Vác indítja, de Szolnok hamar átveszi az irányítást. Ám védelmünk éber. Drobny nagyszerűen ment egy éles kirohanásból keletkezett holtbiztos gólt, a pályán végig fedezve a lerohanó csatárt. A 14. percben Glück erős helyzet­ből lövi a második gólt. 2:0. Három perc múlva Virág lövé­se a háló zsákmánya. 3:0. Kis­sé könnyelműen vett játék kö­vetkezményeként most Szolnok lesz eredményes: Drabb szép fe­jese védhetetlen. 3:1. A finisben inkább Szolnok az úr, a mécs­esét mégis Vác fejezi be: Zentel lerohan, de nagyon be akarja biztosítani a gólt s igy közvet­len közelről kapusnak rúgja a labdát, aki — nehezen bár — kivédi. VSE-VAC 11.—Felsőfföd 5:0 (2:0). Bajnoki Eelsőgödön. Bi­rd: Dr. Kclesy. Kitűnő formában játszott a váci csapat s erős ellenfelével szemben a jobb, kiforrottabb technika győzött. Góllövők: Csá- ky (4), Szokolay. VSE-VAC ifj. D unabogdány 2:2 (2:1). Biró: Koperniczky. A dunabogdányi legénység ál­Fatüzelés terén vezet a köz­kedvelt „ZEPHIR“ folytonégő kályha J|> kg fával fiit egy A J órán IU normál szobát Cmát Ára 70 P_tő1 Ha/.ai szenekre leg­ideálisabb 2 aknás „REKORD“ folyton égő kályha Ára 60 P-től leszállítva, felszerelve. Árjegyzéket ingyen kü'd; HÉBER “X" Vilmos csaszár-út 39 (Hajós-utca sarok) Főelárusitó: Hofczer Dezsődé, Konstantin-tér K UETÚR-MOZ Egész héten 16 éven felülieknek! Szerdán, csak 6 és 8 órakor. Walace Berry: Embervásár c. szerelmes és hangosfilmje. Kiegészítő műsor: Tarzan déd­unokája, Charley rémálma 5 ostoba felvonásban. — Filléres! Csütöriökör* 4, 6 és 8 órakor, pénteken csak 6 és 8 órakor. Szintén filléres mozin! rüariene Dietrich: Szőke Vénusz. — Közkívánatra, reprizben ! Híradó, Bimbó-burleszk. Szombatim 4, G, 8 és 10 órakor és vasárnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. Budapesten óriási sikert aratott CSreta Garbó-film: Susan Lenox tündöklése és bukása. A legjobb Greta Garbó- film! Ezt a filmünket mindenki meg fogja nézni Vácon! Kiegé­szítő műsor: Kulya-burleszk. Teniszezés alapelvei, magyar­szövegű hangos kultúrfilm és Híradó. Kultúr Mozgó a jó filmekre fekteti a súlyt és semmiféle táma­dásra nem reagál. Nem tartja érdemesnek még válaszolni se rá! Szives pártfogást kérünk. K. J. ló képes, keménykötésű ifjúkból áll s a második félidőben oly jól védekezett, hogy a rutino­sabb váci ifjak nem tudtak győz ni. A lúg— Reménység 6:3 (1:2). Amatőr bajnoki Alagon. Az első félidőben a váci csa- pat győzelme biztosnak látszott. A második félidőben azonban Alag kerekedett fölül s nyugodt fölénnyel győzött. Gastav Fröhiscfs és társai Fel sőgődön filmeztek Gustav Fröhlich, Beregi Osz­kár és Huszár Pufi két napon át Eelsőgödön filmeztek a Hunnia uj filmjének a Rákóczi-induló- nak egyes jeleneteit készítették el. A riika esemény szenzáció­ként hatott Eelsőgödön, hol sok bámulója akadt a hírneves mo­zi sztároknak, természetesen in­kább a szépnem köréből. A fel­vételeknél Steuer Sándor lovai is statisztállak, ki azóta nagyon büszke filmsztárrá avanzsált lo­vaira. Délben törtek be a Kpnstantin-féreii egy üzletbe A Konstantin-téren a Heksch- féle kézimunkaüzletet a napok­ban vakmerő betörő látogatta meg. Délben valamivel 12 óra után az ott tartózkodó alkalma­zottak ebédelni mentek és az üz­letet a szokás szerint bezárták. Legnagyobb csodálkozásukra, a mikor fél kettőkor visszatértek, az ajtót feltörve, nyitva találták. A betörőnek azonban nem sok haszonnal járt veszedelmes mun­kája, mert a kasszában csak a délelőtt bevett 25 pengő volt és csak azt tudta elemelni. A károsult elég jó személyle- irást tudott adni arról az em­berről, akit a betöréssel gyanú­sítanak, igy minden remény meg van rá, bogy a fényes nap­pal végrehajtott, páratlanul vak­merő betörés tettese rövidesen kézrekerül. Fogorvosi hir Dr. Tahin Gyula budapesti fogorvos fogorvosi -rendelőjét Káptalan-utca 20 sz. alatt (Hörl- ház) megnyitotta és rendel na­ponta délelőtt 10-től 12-ig és délután 3—6 óráig. lopott 20 pengőt Kolongi József péksegéd bün- tetését a váci fegyintézetben Töl­tötte ki. Szabadonbocsátása után is Vácon maradt és az aktoknál Lakatos cigánypriinásnál húzó­dott meg. A váci évek azonban nem javították meg Kolongit, mert egyik nap házigazdája tá­voliétében annak szobáját feli- törte és húsz pengő készpénzét erviíte. A rendőrség az eg.sz or­szágban körözi a szökésben lévő visszaeső bűnöst. Uram, még Ön is tud hetenként háromszor feleségével eljönni és megnézni a Kultúr-Mozgó kitűnő műsorait! (Eredeti Kunschner-reklám) ' 7085/933. tkvi sz. Árverési hirdetmény-kivonat Egyesült Magyar Malomipar rt. vég- rehajtatónak Schmidmajer Ernő végrehaj­tást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehaj­tási árverést 542 P 12 f tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a váci kir. járás­bíróság területén levő, Sződ községben fekvő s a szödi 3264. sz tkvi betétben Ajl. sorsz. alatt foglalt 7041 /2. hrsz ház, udvar és kertre 1809 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1933. évi november hó 10. □apján délután 3l/j órakor Sződ község­házánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlant a Váci Takarékpénztár rt érdekében a kikiáltási ár felénél, a Hungária egyesült gőzmalom rt. érdekében 4500 P-nél, az Egyesült magyar malomipar rt. érdekében 9211 P 14 f-nél és Löwy Dávid érdekében 9789 P-nél ala­csonyabb áron eladni nem lehet. 1908 : XLI, te. §. 5610/931. M. E sz rendelet 22-23 §§-a. Az árverelni szándékozók kötelesek bá- natpénzül a kikiáltási ár 10°|o-át készpénz­ben, vagy ovadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kikü döttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881. évi LX. te. 147., 150., 170. §-ai: 1908 : LX. te. 21 §) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánat­pénzt az általa Ígért ár ugyanannyi száza­lékáig kiegészíteni. (1908: XLI. te. 25. §) Vác, 1933 julius 13. Pártos s. k., jb. alelnök. A kiadmány hiteléül: Plvko irodatiszt. OLVASÓINK ÉRDEKE, HOGY HA HIRDETÉSEINK UTÁN RENDELNEK, LAPUNKRA MINDIG HIVATKOZZANAK, MERT IGY AZ ILLETŐ CÉG ELLENŐRIZVE VAN

Next

/
Thumbnails
Contents