Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)
1933-10-25 / 81. szám
V«CI HStlLßP 4 ——an^—a——a— Légrádi Ernő a vádlott — vádol Nagyszabású bűnügyet tárgyalt ma a budapesti büntetőtörvényszék Schadl-tanácsa. A per vádlottja Légrády Ernő volt, bútorgyári igazgató, aki ellen hamis vád, továbbá hamis tanu- zásra való rábirás cimén emelt vádat az ügyészség. A vád szerint Légrády Somogyi Aladár drt, Gráf Ignác drt, Vörös Tihamér! és Simontsits Andrást évekkel ezelőtt csalás és zsarolás cimén feljelentette, hamisan megvádolva őket, hogy vagyonából kiforgatták. Hamis tanuzásra való rábirás cimén azért került a vádlottak padjára, mertSzauer Emil gépészt rá akarta venni, hogy a tényekkel ellenkező vallomást tegyen. Légrády rendkívül izgatott hangon adta elő védekezését. — Nem érzem magamat bűnösnek, — mondotta. — Amit a feljelentésemben irtani, azt teljesen fenntartom. Ma is állitomf, fr°gy fondorlattal tönkretettek és vagyonomból kiforgattak. Előadta ezután, hogy Vácott bútorgyára volt és a gyár részvénytársasággá való átalakulása és a részvények eladása körül történtek azok a dolgok, amelyek miatt ő feljelentését megtette. Egyébként ő a részvény- társaság igazgatója, Somogyi pedig az ügyésze volt, mig Gráf, mint az OKH ügyésze szerepelt Ne sokat kukoricázzon kár az időért Egy mázsa csöves ku- ^ korica már ......................0 50 P Kapható: Weisz Miksa, Horthy Miklós-út 111. sz. T. 90. Házhoz szállítjuk. N E KÜLDJÉK PESTRE Építtetők | és vállalkozók 1 figyelmébe ® ü rajzaikat fénymásolni. „OSALIT“ - fénymásolatokat készít Önnek Qzv. Móricz Sándorné Horthy Miklós-út 1. sz. Gyümölcsfák, csemeték az alsódeákvári faiskolából, mert a bérlet megszűnik, jutányos áron kapható. Esetleg egy tételben az egész eladó. Bővebbet: Alsó- deákvári faiskolában, Vácon. otnhányban országos állat- és kirakodó- vásár 1933 október 30-án Végzmentes helyről mindenféle állat felhajtható! 'S3SS az ügyben, öt még a váci lakásából is kilakoltatták. Részletesen elmondotta ezután, hogy Pestre költözött és innen járt ki a váci gyárba, ahol az ő beleegyezése nélkül dolgoztattak. Napokkal utóbb Pesten éjjel 11 órakor igazgatósági ülésre rendelték és amikor a terembe lépett, két marcona embert pillantott meg. A szomszéd szobában, szerinte, Gráf és Simontsits állottak. Gráf ekkor állítólag rászólt: — Figyelmeztetlek, bitang, gazember, zsivány, hogy lecsuka- tom a fiadat, mert megloptátok a részvénytársaságot! — Izgatott állapotban mentem aztán haza, — folytatja — és amikor megláttam fiamat, őssze-vissza verfem, mert akkor még azt hittem, hogy csalt és lopott. Elmondja ezután a vádlott, hogy másnap Somogyi ügyvéd hívására elment irodájába, ahol Somogyi rámutatott a kasszára és igy szólt: »Itt vannak az iratok, amelyek bizonyítják, hogy a fiad csalt és lopott«. Az ügyvéd ezután felszólította, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, amelyben lemond gyárigazgatói állásáról, tízéves szerződését semmisnek tekinti és ötezer darab részvényét eladja az OKH-nak. Ezt a nyilatkozatot alá is irta, mert azt ígérték neki, hogy akkor nem tesznek feljelentést fia ellen. Még aznap éjjel igazgatósági ülésre hívták és amikor megjelent, a szobában ismét ott volt a két marcona alak. Ő erre kijelentette, hogy lemond állásáról és átadja ötezer darab részvényét, amelyek ellenében 500 millliót kért, mire Gráf rákiáltott: »Tartsd a pofád, gazember, takarodj innen, majd az igazgatóság határozni fog.« Az igazgatóság azután), Gráf szerint, később ügy határozott, hogy csak 170 milliót adnak. Mivel félt, hogy fia fogházba kerülhet, aláírta az eléje tér j esz tett okira t ok at. A vádlott rendkívül idegesen és rapszodikusan előadott vallomását azzal végezte, hogy ezek az eseménjnek késztették végül arra, hogy megtegye feljelentését a sértettek ellen. A vádlott ulán a bíróság több váci tanút hallgat ki. Leopold Jenő és Glück Andor vallják, hogy Sauer egy alkalommal előttük, hogy lelkiismeretén könnyítsen, beismerte, hogy meg félemii tette Légrádit, Lázár Kornél rendőrfogalmazó arról tesz vallomást, hogy látóit egy iratot, melyben Légrádi juttatást ígért Sauernek, ha megnyerik a pert. Légrádi Ernőné kihallgatása következett, de nagy izgalom fogja el, sírni kezd, úgyhogy Eihiállgátását felfüggesztik. A bíróság ekkor több tanút megesket a vallomására, majd uj tanuk kihallgatásáról dönt, de mielőtt határozatot hozna, az ügyész bejelenti, hogy Légrádivai szemben a hamis tanúzásra' való rábírás vádját elejti, de a többi vádpontokat fentart- ja. Több uj tanú kihallgatása céljából a bíróság elnapolta a tárgyalást. Könnyelmű tippek — gyenge eredmények A tippelő egy-egy meglepő eredmény után merész következtetéseket von le a következő fordulóban s kész a rossz tipp. Pedig a csapatok egy gyengébb vasárnapja alapján nem szabad a csapat tudását igy lerontani a vezetett tabellánk Az átlag- forma — hozzáadva bizonyos százalékban a meccs színhelyét — vezesse a tippelőt. Nagy vonásukban az elmondottak jellemzik a beküldött gyengébb tippeket. A vasárnapi eredmények a következők voltak : I. oszt. amatőr-bajnokság; VSE-VAC—Szolnoki AK 3 : 1 (1 : 0). Balassagyarmat—Dorog 3 : 0 (1:0). Dunaharaszti — Rákoskeresztúr 0:5 (0 :3). Szolnoki MÁV—Magyarság 3:3 (1 : 0). Rákoscsaba—Tokod 1:3 (0:1). II. oszt. amatőr-bajnokság : Feisőgöd —VSE-VAC II 0:5. Alag—Reménység 6:3 (1:2). Bgyarmat II.—Kismaros 1:1. Nagymaros —Magyarság 1:0 A profiliga váci meccsét elhalasztották A I. díj, egy töltőtoll nyertese: Szántó János (Hattyú-u. 16.) 11 ponttal, 2 telitalálattal, 1 gól- arány- és 3 győzelemtalálattal. II. dijat, egy könyvet nyerte : Házy Tibor (Deákvár, Kereszt utca) 11 ponttal, 2 telitalálattal, 1 gólarány- és 3 győzelemíalá- lattal. 10 pontos tippek: Szabó Pál, Csurgay Emil, Pogány Lajos. 9 pontosok: Csurgay Jenő, v. Kurdy József, Smárik István. Az október 29.-i Vili. forduló mérkőzései: A Váci Hírlap tip-versenyének Vili. fordulója Október 29 A következő eredményeket tippelem: I OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG: Rákoskeresztúr—VSE-VAC -----------Szolnoki AK—Balassagyarmat ------Dorog—Sashalom ----------------------Tokod—Szolnoki MÁV ----------------Magyarság—Dunaharaszti--------------Csillaehegv- Rákoscsaba------------II. OSZT. AMATŐR-BAJNOKSÁG Magyarság/b—VSE-VACb-------------Reménység—Bgyarmat,'b --------Alag—Feisőgöd ---------------------Kismaros—Fóti SE ---------------Fóti Testvériség—Kisalag-------------II. PROFILIGA ; Reménység—Nagytétény -------------Név------------------------------------------Lakás----------------------------------------Az ország Íeglíiresefots gyümölcstermő vidékének faiskolája: A Kecskeméti Faiskola és Magtermelő Rt. Kaphatók: gyümölcsfák, díszfák, rózsák, díszcserjék, íe nyők és csemegeszőlő-vesszők. Kecskemét III., Széchenyi tér 6. Telefon; 289. Árjegyzéket ingyen küld. fillérért közölheti hirdetését ebben a rovatban mindenki. Széchenyi.utca 2. sz. alatt azonnal kiadó két kirakatos, raktár és piccével közvetlen kapcsolatos üzlethelyiség egészben vagy elosztva. ^ Gr. Csáky.út 14. sz. alatt egy üzlethelyiség azonnal kiadó. á Vasúttól 1 percnyire Széchenyi-u. 29 sz. alatt, dr Oberlándernél kiadó 2 szoba, konyha, fürdőszoba, éléskamra előszoba, mosókonyha, kamrák, teljes komfortos balkonos úri lakás. Elköltözés miatt nov. 1-re, szükség esetén előbb is kiadó. a Intelligeiis leányokat szabni, ftanft; Krenedfts Erzsébet nőiszabó, utca 4 sz., (az udvarban) várni/ Jókai2 Eladó három szobás családi ház fürdőszobával, teljes komforttal Budapesti-főút 11. sz. alatt a járásbíróság mellett- Egy konyha kredenc eladó. Bővebbet ugyanott. Alkalmi házeladás Deákváron. 420 D-ölön kis parkban épült 4 szobás, 2 konyhái, 2 előszobás, fürdőszobás, teljes komfortos ház jutányosán eladó Bővebbet: Deákvári-föút 5 sz, vagy a Váci Hírlap kiadóhivatalában a A Fiumei kávébehozatal társaság országszerte elismert legjobb minőségű kávéi eredeti csomagolásban és árakon kaphatók, Vácon a vasút állomás mellett Roz- gonyi István fűszeresnél. Kiadó 1 szoba, konyha, éléskamrából álló lakás azonnal. Rákóczi utca 12. 2 Két szobás lakás az Iparbank szék— házában kiadó Gróf Csáky-föút 16. Sződligeten üzletház — a piactéren — fűszerüzletnek, kávéháznak november 1-től kiadó. Cim Budapest, Erzsébet- körút 43 Csalfa. 4 Ne szaladó-ügynöknél rendelje meg ruggyanta-bélyegzőjét, hanem a megbízható Pestvidéki Nyomdában. Bútorozott szobát keresek intelligens fiatalember részére. Ajánlatokat »Féregmentes« jeligére a kiadóba kérek Az Akiokban 4 szobás lakás szőlővel, vagy anélkül kiadó. Cim : Gerstenberger,. Szövőgyár. Bélyegeket, külföldit, hazait, tömegben, vagy bélyeggyüjteményben vásáréi? kiadóhivatalunk. Wertheim-páncélszekrény — kisebbfajta — megvételre kerestetik. Cim a kiadó- hivatalban Minden műhely és gyár köteles az iparfelügyelöség címét kitenni. Különben megbüntetik Büntetés előtt vegye meg nyomdánkban az iparfelügyelőség nyomtatott cimtábláját. Ötven fillér az ára Egyedülálló, szolid fiatalember, többféle szerelést ismer, kertben és gazdaságban dolgozik, háziszolga, vagy szolgai teendőket vállalna. Szives megkeresést »Megbízhatóság« jeligével Horthy Miklós út 42 alá kér. Finom fajgyümölcs, alma és körte,, eladó: Horváth Mihály-utca 7. Mindenes-fczőnő felvétetik Jókai- utca 4, Hliniczky-vendéglővel szemben. Fogtechnikus-tanulónak középiskolát végzett vasutas fiút felvesznek az Apolló- illatszertárban. SCötőmunkást kézikötőgépre felveszek. Cim a kiadóban. Nyílott krizartfén kicsinyben, vagy nagyban eladó. Zrinyi-utca 9. sz. Bútoreladás : ebédlő, háló, kitűnő karban, elutazás miatt olcsón eladó. Cim : Széchenyi-utca 29, I. em. Mosott rongyot kilóra bármely mennyiségben vesz nyomdánk. Télikabát használt, férfi — eladó. Megtekinthető kiadóhivatalunkban. Ház eladó a dunaparti korzón, Felső Duna-sor 1. sz. alatt, a csavargőzös állomásnál, kedvező fizetési feltételekkel. Értekezni ; Hattyú-u. 3 alatt. 2 Naponta friss lövésü nyúl, fogoly, fácán és egyéb vad kapható Kálmán Józsefnél. 2\r Készítette a PeHtvlllóki Vftcoci — A nyomdáért Bénik Gyula felelős