Váci Hirlap, 1933 (47. évfolyam, 1-97. szám)

1933-07-19 / 55. szám

4 VÍICi HÍRLAP Kispest nehezen győzött a VSE - VA C ellen A vasárnapi viharos, szeles idő nem túlságosan kedvezett a VSE, VÁC nagyszerű program­jának, mert bizony az alaposan háborgó Dunánk visszariasztot­ta a közönség nagy részét az át- ránduláslól. A vendégcsapat kis­sé nyáriasan mozgott s nem igen látszott meg, hogy hét profi játékossal jött ki Vácra, köztük három válogatottal. Annál töb­bet nyujlőtt a VSE, VÁC legény­sége, ennek is különösen a csa­társora emelkedett ki az egész mezőnyből. Rég nem láttuk a váci csatársort ily szép kombi- naíiv munkában, de az irányisó Zentel is rég nem tel jesitelt cny- nyit, mint vasárnap. Az észsze­rűen kidolgozott helyzetek majd­nem mindig' meg is hozták az eredményt, ami azt jelenti, hogy okos munka esetén nincs gólkép­telenség. Zentelnek volt egy pro­filövése is, ami a nap eseménye volt. Kár, hogy nem ebből lett a gól. A váci centerhalfot még az első félidőben lerúgták s vé­gig csak asszisztált, a védelem pedig' igen peches, rossz na­pot fogott ki: ez utóbbi két in­dokban találjuk helyesen a vesz­teség magyarázatát, mert ha csak a védelem játszik jobban, ez a csátrsor megveri ezt a Kis­pestet. Meglepő volt az az elán, ami­vel a váci csatársor a meccset indította. Végig nemcsak fölény­ben, de a kispesti kapu előtt mozgott a váci legénység az 5. percben mégis Kispest lövi a ve­zető gólt, súlyos védelmi hibá­ból. 1:0. Igenis okáig örvende­nek azonban az eredménynek, mert három perc múlva a szél­sőt játszó Tol éri án lefut, bead s Virág védhetetlenül befejeli a'ki- egyenlitő gólt. 1 : 1. A váci csa­pat még jobban belefekszik, a csatársor úgy játszik, ahogy akar, minden labda náluk van, csak egyet sikerült Kispestnek elhalászni s ebből máris gólt gurítanak. A védelem teljesen Senne volt a gólban. 2 : 1. A váci legénység tovább küzd, de ettől kezdve már balszerencsével ját­szik. Érthetően lehangolta a két potya gól, amelyet még betető­zöd — szerencsére az utolsó pil­lanatban — a harmadik, amit megint a kapus jóvoltából ka­nalazott be Kispest. 3:1. A második félidő majdnem be­fejezésig a váci csapaté. A 1E percben megint Tol éri án beadá­sából lesz a gól, csak most Robi rúgja, csak úgy porzik a háló Jó bort az asztalára! ÚGY, AHOGY MEGTERMETT: Ú-BOR (1928-as) 50 fii!. Vörös bor (igen ó) 4.SA« ismét kapható M. DERCSÉNYI TERMÉSE Csányi-út 1. szám 3:2. A közönség érthetően bosszankodik: ilyen váci gólok mellett potya gólokkal kell Vác- nak kikapnia s igy is marad az eredmény. Kispest nem tud eredményt elérni e félidőben, a megbénult váci halfsor mellett pedig a csatársor tehetetlen. YSE, VÁC II.—Reménység 11. 12:1. YSE, YAC ifi- Reménység ifj. 8:0. Rákosker. színi■ — Reménység 3:3 (1:0). Elődöntő, Rákoske­resztúron. Biró: Kelesi. Am ily reményekkel indult ne­ki a döntőknek a Reménység, ép oly balszerencsével küzd ezeken a meccseken. Vasárnap Rákos­keresztúron játszott a váci csa­pat és hihetetlen peches küzde­lem után eldöntetlent csikart ki tőle ellenfele. Az első félidőt az otthon játszó csapat nyerte. A második félidőben már a váci legénység kerekedett felül, ki­egyenlített, sőt már 3 : 2-re ve­zetett, azonban újabb pech és Rákoskeresztúrnak ismét sike­rült kiegyenlíteni. A Remény ez­után döntő fölénnyel küzd a győ­zelemért és az utolsó percekben Újhelyi be is vágta a negyedik gólt, a bíró azonban, aki megle­hetősen nyomta a váciakat, ért­hetetlenül nem adta meg. Az I. osztályért folyó küzdelemben ed­dig csak pech érte a Reményt, ez azonban még ma nem jelenti azt, hogy a hátralévő meccsek ne hozzák meg az általuk annyi­ra várt és meg is érdemelt 1. osztályt. Betörő az éléskamrában Az Árpád-utca elején van Fleckenstein Mihály beszálló vendéglője. Sok ember fordul meg naponta a vendéglőben, a kapuja éjjel, nappal nyitva. Keddről szerdára virradó reggel Eleckenstein Mihály az éléskam­rába akart menni, hogy elké- szitsc a reggelit. Meglepetve lát­ja, hogy a kamra ajtaja nyitva. Valaki álkulccsal kinyitotta és kirabolta. A reggeli tejet meg- itla, sonkát, kolbászt és egy csomó fehérneműt, abroszt, zsebkendőt, két öltöny ruhát el­vit. De, hogy ne keljen gyalog mennie, még az ott levő kerék­párt is elvitte. A kár kb. 5 600 pengő. A rendőrség Flecken­stein feljelentésére megindította a nyomozást, mely rövid időn belül eredményre is fog vezetni. Most szabadult a fegyházbó! s már megint szerepel A fővárosi rendőrség nagy­arányú kommunista összeeskü­vést leplezett le. A mull évben státáriálisán kivégzett Sallai utódja, Rosinger Andor körül tömörültek. Rosinger most érke­zett Moszkvából s a széleskörű propaganda kifejtése céljából először a nyilvántartott kommu­nistákkal lépett érintkezésbe, igy elsősorban Erisek István ma­gántisztviselővel, aki csak feb­ruárban szabadult három és fél évi fegyház után a váci fegyin­tézetből. Frisch kommunista üzelmek miatt ült ennyi ideig Vácon s most ismét elfogták. Valószínű, hogy súlyosabb bün­tetéssel látja viszont Vácot. Sáfár tanácsos l)orgá&sz-vicc gyűjteményébe Ki .a legjobb úszómester V ácon? Vascsik Győző. De miért? Ő még a kukacot is megla- nitja úszni. * Hallottad? Kádár tanácsos tegnap mit fogott? Na mit? A horgászbotot fogta. A váci horgászok tudnak is halászni? Á, csak az ötven százaléka! Csak az ötven százaléka? Igen! Egyedül Török fo­galmazó ! A legközelebbi képviselő­választáson a horgászok külön listával szerepelnek!- Micsoda listával? Gilistával! (Beküldte: iksz.) üfSít árulhat egy szatócs? E szerint a rendelet szerint a szatócsok és vegyeskereskedők ipar igazolványuk alapján jogo­sítva vannak mindennemű, te­hát nemcsak a közönség első­rendű siükségleti tárgyait képe­ző iparcikkek elárusitására o:y hely eken, ahol az EK tő iparcik­kek kizárólagos elárusitásával foglalkozó iparos nincsen. így amennyiben valamely község­ben kész cipő-, kalap- és kész­árú férfiöltönykereskedők nin­csenek, a szatócsok és vegyeske­reskedők ezeket a cikkeket kü­lön iparigazolvány nélkül is áru ­síthatják. A kész cipők és csiz­mák elárusitására képesítés nem szükséges, arra iparigazolványt akárki, tehát szatócs és vegyes- kereskedő is szerezhet. Betörtek a szekrényke Deutsch Margit feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki — mialatt ő a lakásából távol volt — szekré­nyéből aranyóráját, karperecét és húsz pengő készpénzét el­emelte. Okulásul Írjuk meg, mert nem egyszer figyelmeztettünk: a lakásból való távozás elolt tes­sék az ablakokat, ajtókat bezár­ni. Városának helyzetén ha helybeli iparostól és kereskedő« tői vásárol. *Ä legtöbb szülő aki iskolába, internátusba készül adni gyermekét, tájékozatlan, hol helyezze el legjobban gyer­mekét? A most megjelent »Tan­intézetek, Internátusok Tájékoz­tató Címtára« könnyít a szülők gondján, amikor eligazítja őket a kérdések, nevek, címek útvesz­tőjében. A rendkívül ügyesen összeállított könyvecskét eddig 19.000 szülő kérte és a kiadó: Erdős József közismert hirdeté­si irodája (Budapest, Teréz-kör- út 35) bárkinek ingyen küldi meg 20 fillér portóköltség meg­térítése ellenében. A. szerkesztő távojléte alatt a kiadásért és szerkesztésért felel: KÖVI ISTVÁN Kéuitclte a J»««tvidéUJ Nyomda V*«on — Á »yomáiért Béaik Gyula felelő* Cséplőgép- autó- és cserkész­mentőszekrény felszerelések KÖTSZEREK RAGTAPASZOK FERTŐTLENÍTŐK legolcsóbb s legjobb minőségben kaphatóka ScHUMflCHER-ORQGÉRlíBSN © Vác, Kssistantin-tér 1933/2274 vght. szám. Árverési hirdetmény Dr Gergely Mihály javára, alperes el­len 45 P42 f tőke es több követelés járu­lékai erejéig, amennyiben a követlésre idő­közben részletfizetés történt, annak beszá­mításával, a vácikir. jbiróság 1932. évi 8205 sz. végzésével elrendelt kielégtési végre­hajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1933 május 1-én lefoglalt 1290 P — f-re becsült ingóságokra az árverés elrendel­tetvén, annak az 1908. évi XLI. te. 20. §-a alapján, az árverést kérőkön kívül az összes foglaltatok javára és a fogla­lási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtar­tását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztóhatályú igénykereset fo­lyamatban nincs, a végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében : Feísőgödön, Vilmos császár-útón leendő megtartására határ­időül 1933. évi julius hó 20. napjának délurán l/43 órája tűzetik ki, amikor a biroilag lefoglalt kanavász, rőfös, áruk, bútorok, és egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek, de legalább a becsár ^-részéért, készpénzfizetés mellett, el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fél ahelyszinerv nem jelenne meg, hacsak ellenkező kíván­ságot írásban nem nyilvánít. Vác, 1933 junius 19-én. Reitter József s. k. kir bir. végrehajtó APRÓ HIRDETÉSEK Széchenyi-utca 2. sz. alatt azon­nal kiadó két kirakató! raktár és pincével közvetlenül kapcsolatos üzlethelyiség egész­ben, vagy elosztva. Ugyanott 2 szobás össz­komfortos lakás augusztus 1-ére kiadó. á Kiadó a deficientia épületben, Kon- stantin-tér 18 sz. 2 drb. modern lakás, és pedig egy 3 szoba azcnnalra és egy szoba komfortos augusztus 1-re. Budapesti-főút 11. sz. alatt 3 szoba, konyha, fürdőszobás ház a járásbíró­sággal szemben szabad kézből eladó. Bő­vebbet ugyanott. á 4 szobás, komfortos lakás, szép kert­ben, egészséges környezetben Fürdő-utca 5. sz. alatt azonnal kiadó. Bővebbet a kiadó hivatalban. á Csákot teljes ellátásra a jövő tanévre vállalok, esetleg instruállással. Cim a ki­adóban. Gyönyörű málnát befőzésre kap­hat kiadóhivatalunkban. á 200-as befásitott telek Deákváron, villanegyedben, eladó. Felvilágosítást nyújt Eisler, Deákvári-föút 7. Ke resek lakást 3 szobás komfor­tosat, lehetőleg Szt Imre-tér környékén, no­vember 1-xe. Ajánlatot a szerkesztőségbe. Egy- és kétszobás lakások augusz­tus 1-rc kiadók Görgei-utca 5. sz. alatt. Ér­deklődni lehet Görgei-utca 3. sz. alatt. 2 Kanáritenyésztők! Kátszertiszti­tott, pormentes friss kanárieledel, valamint más madáreleségek, galambok részére is, minden mennyiségben beszerezhetők Le- bovics Dániel gaDona- és lisztkereskedőnél, Roller-ház _______________ Kétablakos utcai és egy udvari szoba konyhával, speizzel augusztus 1-re beköl­tözhető Zichy-utca 7., ajtó 1. ___________ Szoba-konyha speizzel, újonan fest­ve, augusztus elsején beköltözhető, és egy bútorozott szoba kiadó. Zichy-u. 7., ajtó 1. Szoba-konybás lakás mellékhelyi­ségekkel és egy üzlethelyiség augusztus 1-re kiadó, gr. Csáky Károly-útJ26_sz. alatt 2 Eladó 1 drb kihúzható cselédágy, csil­lár, képek, feles hegedű, mester hegedű, Géza király-tér 3. sz. alatt. 3 4 drb kulcsot találtak, igazolt tu­lajdonosa a kapitányságon átveheti.

Next

/
Thumbnails
Contents