Váci Hirlap, 1931 (45. évfolyam, 1-96. szám)
1931-03-18 / 22. szám
Ara 12 fillér. 45-ik évfolyam. 22, szám. Vác, 1931 március 18. Politikai és társadalmi hetilap, megjelenik hetenként kétszer: szereién és vasárnap ELŐFIZETÉS! ÁRA: HELYBEN EGY NEGYEDÉVRE. VIDÉKEN EGY NEGYEDÉVRE . EGYES SZÁM ÁRA.................... 3 P - FILL 3 P 50 FILL 12 FILL FELELŐS SZERKESZTŐ, KIADÓ ÉS LAPTULAJDONOS: lUÍItíSKYVI »EZSŐ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SZÉCHENYI-UTCA ÉS CSÁNYI-ŰT SARKÁN TELEFON: 17 HIRDETÉSEK, NYILTTÉR DÍJSZABÁS SZERINT Közgyűlés volt az esövizcsaforna miatt A karzaton sokkal többen voltak. mint a földszinten. Valami érdekességet várhattak, de sivár csendességben folyt le a közgyűlés, melyet az ősszel beharangozott inségmunka, az eső vízcsatorna elkészítése ügyében hozandó új határozat miatt hívtak össze. Közgyűlés elején hangzottak el Krakker Kálmán hagyon meleg- szavai Zádor Jánosról, az elhunyt elődről. Ilyen szavakat talált a jellemzésére: — A megboldogult több, mint 30 éven keresztül szolgálta szülővárosát és működésének egész ideje alatt a megközelíthetetlen tisztesség, mély Ítélőképesség, kiváló jogi tudás, városának a polgárságának önzetlen szeretete jellemezte. Munkájában és alkotásaiban a legkisebb részletekig terjedő gondosság és körültekintés, valamint a város érdekeinek gondos mérlegelése vezette. Nem volt a hirtelen elhatározások embere, a lelkesedésláza nem győzte le soha a higgadt megfontolást s talán ez az oka, hogy sok szép terve a megvalósulás stádiumába nem jutott. A közgyűlés végül jegyzőkönyvben örökítette meg volt polgár- mesterének emlékét, özvegyének szabályszerű négyezer pengő nyugdijat ad és temetkezési segélyre nyolcszáz pengőt. Nikitits Miklós lemondott végrehajtói állásáról, nyugdíjba megy Jenes József végrehajtó is, aki harminhét évi szolgálat után háromezer pengő nyugdijat érdemelt ki. Miután Wanitska Adolfot, Scherf Hugót, Gruber Antalt, Soós Sándort, Gavenda Ferencet, Szeder Istvánt felvették váci polgárnak, érdekes bejelentés köveF kezett: A belügyminiszter jóváhagyta Vác város költségvetését 1931-re, de a pótadót leszállította negyvennyolc százalékra. Múlt ősszel a kereskedelmi miniszter 209 ezer pengőt küldött inségmunkára. A képviselőtestület akkor elhatározta, hogy a főutca esővizcsatornáját építi meg, azután pedig köveztetni fog. Már az ibolya virít, de még csak ott tartunk, hogy a munkát vállalatba adjuk. Még hátra van esetleg egykét felebbezés, felsőbb hatósági jóváhagyás, ki tudja, mikor lesz valóság az inségmunkából ? Most úgy határoztak, hogy a csatornacsöveket Fazekas és társai készitMég szombaton mindenki azt hitte, a városháza dísztermében ünnepeljük a szabadság emléknapját. Komor felhők, havas eső s márciust meghazudtoló hideg szél borzongatta végig a várost. Pedig a nagy háború előtti március 15 csak tavaszi kabátokat látott, sőt hányszor ezen a napon először vonultunk ki — kiska- bátban. Azóta nagyot fordult a világ. A természet sem úszta meg baj nélkül a világháborút! Mégis1 Március 15-énket a természet is megünnepelte ezévben, mert a rideg téli szombat után vasárnap reggelre kisütött a nap, régen óhajtott, első melege kicsalta az embereket az utcára s fél háromkor délután a régi lelkesedéssel gyülekeztek aKon- stantin-téren, az öreg zászlók alatt, hogy pontban háromkor meginduljon a végnélküli menet, le a szabadsághősök emlékéhez. Mindenki ott volt. Metzing József dalárdája, a Szövőgyáriak vegyeskara nyitotta meg a Hiszekeggyel és a Himnusszal az ünnepélyt. Majd előugrott Csömör András, hogy lelkesedéssel elszavalja a leg- magyarabb esküt, a Talpra magyar-X. Ismét a Szövőgyár vegyeskara énekelt ezután, a Talpra magyart tolmácsolva dalban. Most a Reménység fehér- sapkás dalárdistái álltak ki és Sümegh Miklós lendületes vezénylete mellett irredenta dalokat énekeltek, komolyan, szépeD. Az ünnepély szónoka Zsembay Ferenc tanár volt. A hazájáért, annak sorsáért aggódó szív lelkesítő buzdítása, szózata a magyar ifjúsághoz volt beszédének tartalma. Ha a hallgatósága között akadt szív, amelyben alvófélben volt a hazaszeretet lángja, úgy Zsembay beszéde újra lángsék el, a csőfektetést Borbély és Oberländer cégre bízták, egyébként racionálás kormánybiztosa jöjjön Vácra és mutasson rá, hogy a bürokratizmus a legszebb gondolat megvalósítását is hónapokon át megtudja akadályozni. ralobbantotía azt. A tetterős magyar mult, a szomorú magyar jelen s az eljövendő jobb jövő élt a szónok szavaiban. Szép hasonlatokkal telitüzdelt beszédét itt adjuk: Ünneplő magyar testvérek! Ha bepillantunk a világ történetébe, azt látjuk, hogy minden nemzet életében vannak bizonyos dátumok, amelyeknél az illető nemzet további fejlő désének, létének egy forduló pontjához ért. Lényeges, az előző nacionális élettől, berendezkedéstől, felfogástól merőben elütő kornak a küszöbe ez a dátum. Ilyen — hogy csak kettőt említsek — 1879 július 14 e a francia nemzetnél és 1848 március 15 e a magyarnál. Mindkét naphoz az állami és társadalmi berendezkedésnek nagy-nagy átalakulása fűződik. Mindkét dátum megindítója volt olyan eseményeknek, amelyek meghozták a nemzet nagy többségének, az elnyomottaknak, a jobbágyságnak a kiváltságos osztályokkal való egyenjogosi- tását. És mégis, ha összehasonlítást teszünk a két nemzet e szabadságmozgalma közt, óriási a különbség a kettő között és merem állítani, a mi javunkra. Ugyanis, mig a francia nemzetnél a rettentő elnyomatása a népnek, az iszonyú nyomor, mely vállára nehezedett, a kiváltságosakkal szemben tékozlásuk, fényűzésük miatt megnyilvánuló gyűlölet s a végső elkeseredés váltotta ki a tettre való készséget. melynek folyamánya volt a francia nép felszabadítása, ami épen a mélységes elkeseredésből és gyűlöletből eredőleg iszonyú vérengzésre, erőszakoskodásra vezetett s amely kirobbanás a francia nemzet azelőtti kiváltságos részének nemcsak bűnös, hanem ártatlan tagjait is egyformán kiirtással fenyegette, addig nálunk, a magyar nemzet- náí épp a kiváltságos osztály volt az, amely önként, saját elhatározásából mondott le jogairól, kiterjesztvén azokat a nép legszélesebb rétegeire is, fel- ! emelte magához a jobbágyot I s amikor felruházta őt mindazon í emberi jogokkal, melyek mint | az Isteu képére alkotott lényt ! méltán megillették, amikor a j magyar rendi országgyűlés kimondotta a teljes egyenlőséget, ugyanakkor önmagának állította ki a legszebb nemesi oklevelet, mely minden császárok-királyok adományozta kutyabőrnél többet j ér, mert a nemes szív és fen- költ lélek oklevele. Erre a nemes cselekedetre az impulzust 1848 március 15-e adta meg. És csodálatos összejátszása a véletlennek, hogy a magyar szabadság pirkadasa, tavasza összetalálkozott azzal az idővel, amikor a természet rendje szerint is rügyíakadás, tavasz köszönt be. A rügyíakadáshoz, bimbónyiláshoz azonban éltető napfényre van szükség; enélkül nem hajt ki semmi sem. Ilyen melegítő sugárkéve volt a nemzet vezető ifjúsága 1848 ban, kinek szent hevülettel telitett szive, izzó hazafisága, nemzet- szeretete, magasztos lelkülete tette lehetővé, hogy valóra váljék mindaz, ami a nemzet legjobbjainak lelkében régóta élt, agyát foglalkoztatta, de aminek konkrét formát adni még vagy nem mert, vagy pedig — nem tartván még az arra való előkészületeket befejezetteknek — nem akart. íme egy másik csodálatos véletlen összetalálkozás: a magyar tavasz munkása, a magyar ifjúság, az az ifjúság, melynek lelkében benne élt Kölcsey Parae- nesisének gyönyörű tanítása: ,,Szeresd a hazát!“ Ennek az ifjúságnak szent lelkesedése, kezdeményező bátorsága adta meg a lehetőségét annak, hogy amit március 15-én a tizenkét pontban a magyar nemzet kívánt, az hosszadalmas tárgyalások nélkül keresztülment az országgyűlésen s április 11-én már szankcionálva is lett. Azok az eszmék, melyekből e törvények lettek, bár a magyar törvényhozók leikéből régóta napfényre kívánkoztak, bár mindenki úgy érezte, hogy itt az idő ezek keresztülvitelére, Isten tudja, meddig maradtak volna még rejtekben a márciusi ifjúság bátorsága, lelkesedése nélkül. Az a szent láz, mely ennek az ifjúságnak lelkét betöltötte, — hogy úgy mondjam — átragadt az egész nemzetre, sze- gényre-gazdagra, nemesre-job- bágyra egyaránt s évszázadok óta talán először történt meg, hogy a nemzet szive összedobbant a tagjainak összességében. Márciusi napfényben ünnepelte Vác fogadalmi ünnepét
