Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)

1927-08-21 / 64. szám

VÁCI HÍRLAP 3 Megkezdik a hősök szobrának alapkő-munkálatait Lapunk hasábjain pár héttel ezelőtt egy levél jelent meg, a melynek Írója aggodalmaskodott, hogy nem látja készülni a hősök szobrának alapzatát, jóllehet Cser Károly, a szobor készítője, ennek elkészítésétől tette függővé, hogy ez év őszére álljon a szobor. Most a városi mérnöki hivatal értesítése nyomán meg­nyugtathatjuk az aggodalmaskodót: szep­tember elején megkezdik az alapzat épí­tését. A munka nem oly nagy s igy októ­berben már állhat a szobor. Először az volt a terv, hogy csak a szobor szállítá­sakor fognak tyele a munkálatokba, de ezt a tervet elvetették s igy nemsokára a városháza előtti virágoskertet bontani fogják, hogy rövidesen új parkírozással még szebbé tegyék a Konstantin-teret. Jóbaráiok köszöneté a Fútfózenekarnak A váci Jóbarát-asztaltársaság választ mánya a Váci Hírlap útján is jegyzőkönyvi köszönetét mond a váci Fúvózenekarnak önzetlen s buzgó közreműködésükért, hogy a Jóbarátok népünnepélyén teljesen díjtalanul muzsikáltak. HLINÍCKY~ENDRE vendégfogadóját és éttermét augusifus 13-án, szombaton, ünnepélyesen megnyitotta. A kőbányai polgári sörfőzde Szent István, Magyar Miiág, s Porter-sörei állandóan amerikai csapon csapolva. Kitűnő konyhám, valamint tisztán kezelt boraim rek­lámra nem szorulnak. Különösen nagy súlyt helyezek Vácon még nem volt fővárosi menürendszerre, melyet már a megnyitás napján bevezetek. Menü ára 1 P 40 f. Cigányzene naponta Kedves vendégeimnek a megnyitáson adott disznótoros vacsora nagyon Ízlett, miért is azt többször megismétlem A nagyközönség szives támogatását kéri HLINICKY ENDRE vendéglős BERGMANN­féle téglagyár Nagymarosiról szállít kő- és nagyméretei tégBáf, valamint cementlapokat is kedvező áron bárhova 4 Géphímzésben Jártas nő felvétetik. Ajánlatok referenciák megjelölésével Singer varrógép r. t. Vác, Szécliényi-ulca 16 alá küldendők Hol volt Korpás János kórházgondnok ? A titokzatos beteg, a ki csuklik — Autóki­rándulás Pécsre, a mely nem akar Pécsen végződni — Közben eltűnik 70 pengő Titokzatos eset tartja izgalomban Vác város uborkaszezonhoz szokott polgársá­gát. Kisvácon már véres drámáról beszél­nek, sőt már azt is tudják, hogy Korpás János kórházgondnokot meggyilkolták s most valahol az út porában fekszik. Min­denesetre nem mindennapi módon szedte rá egy titokzatos beteg Korpás gondnokot, a ki csak csütörtökön, két napi kalandos utazás után került elő ismeretien célú ki­rándulásából. De kezdjük a legelején, i A múlt hét péntekjén a Budapesti-főuton egy magas, fess félkezű férfi hirtelen rosz- szul lett, csuklási rohamok fogták el, úgy, hogy be kellett kísérni a városi kórházba. Azonnal hívták Vadas József dr. városi főorvost, a ki majdnem egész napját a beteg mellett töl lőtte, mert oly rosszul volt, hogy mesterségesen kellett őt etetni. Vasárnap pedig Hörl Péter dr. főorvos vette át kezelését. Kedden délután lett csak jobban. A mikor már rohamai felhagytak és be­szélni tudott, elmondta, hogy ő Novák István pécsi autógarázstulajdonos. Autója két kereskedőt vitt Prágába. Fellépése különben igen előkelő és határozott volt. Külön szobát, külön orvost és külön ápoló­nőt kért. Névjegyét is leadta, a melyen ez állt: NOVÁK ISTVÁN autógarázstulajdonos Pécs A mikor már jobban lett, megkérte a gondnokot, hogy kisérje le őt Pécsre, ren­deljen autót, mert fél, hogy az úton rosz- szul talál lenni. Lakása Orsolya-utca 16. szám alatt van. Korpás gondnok elhivatta Nagy Lajos garázstulajdonost, |a ki. meg is alkudott az állítólagos Novákkal. Szerdán reggel fél hétkor előállt az autó s Korpás betegével s Nagy soffőrjével el is indultak Pécs felé. Budapestről Székes- fehérvár felé mentek, mert Novák azt ál­lította, hogy arra jobb az út. Korpásnak feltűnt, hogy Siófokot nem érintik, jólle­het Pécs felé arra vezet az út. Kitűnt, VÁC IDŐJÁRÁSA Közli a Hadiárvák váci m. kir. áll. bőr­ipari szakiskolájának időjelző állomása Augusztus Hőmér­séklet Mini­mum Maxi­mum Lég­nyo­más mjm Lég­ned­vesség % S^él irány és erősség Csapa­dék mennyi­sége mjm Jegyzet C» 16 reggel 7 15-7 14-4 59 6 46-5 ÉK-i d. u. 2 20-6 21-4 57 5 3 4-0 SW-2 3-8 esle 9 14-6 58-2 5/0 NyÉNyó © 17 reggel 7 140 12-0 634 50 5 ÉÉNy-2 d. u. 2 20-6 22.6 64'7 37-2 NyDNy4 este 9 14-2 67-0 54-4 — 0 18 reggel 7 16-4 10-0 68-3 41-2 — 0 d. u. 2 27-2 27-2 664 25-5 DK-1 _o_2 este 9 17-6 65’3 47-0 — 0 Jelmagyarázat: © — csapadék eső alakjában, 2 = erős harmat, — 0 szélcsend. A szélerősséget l — 12-ig terjedő számokkal jeleztetnek. A has teltsége, szivtáji fájdalmak és az emésztési nehézségek a ter­mészetes „Ferenc József“ keserüviz használata által megszüntethetek és az agy, a szem, tüdő, vagy szív felé irányuló vértolulások ellensúlyozhatok. Gyomor- és bélspecialistáK igazolják, hogy a Ferenc József vízzel, különösen az ülő életmód következtében jelent­kező bajoknál nagyon kielégítő eredményeket érnek el. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben. hogy elkalandoztak útirányuktól. Most már sem Novák, .sem Korpásék nem tudták, merre járnak, csak annyit tudtak, hogy Tolna megyében vannak. Szegszárd körül forogtak, amikor Kö- lesdre értek. Itt hosszas kérdezősködés után tudták meg csak az utat s most már egyenes irányban száguldottak Pécs felé. Pécs határában „Novák“ hirtelen elve­tette magát az autóban s újra csuklási rohamot kapott. Ettől - kezdve állandóan helytelen irányba dirigálta az autót, úgy, hogy Pécset keresztül kasul járták s csak nem akartak célhoz érni. Korpás gond­noknak itt már gyanús volt az ügy s meg­állított egy parasztembert, felültette autó­jára s megkérte, vezesse el őket az Or- solya-utcába. Ekkor tűnt ki, hogy az Or­solya-utca épen a város másik végén van. Végre elérkeztek az Orsolya-utca 16 alá. Korpás felvezette a beteget a házba. — Korpás váci kórházgondnok vagyok, itt hozom a beteg Novák Istvánt. Egy tekintélyes úriember meglepődve fogadta az érkezőt s csodálkozva mondta : — Én Novák János vagyok, öcsém István pedig ... ott ül a széken. Nagy volt Korpásék meglepetése s ter­mészetesen azonnal autóra ültek s bevit­ték az ál Novákot a rendőrségre, a hol kivallotta, hogy ő rokkant katona s Vass- ner Antalnak hívják. A mint a rendőrsé­gen megállapították, igen jó családból való fiatalember, a kinek Pécsen előkelő ro­konai vannak. Kitűnt a vallatás során az is, hogy Wassner morfinista, de hogy miért adta ki magát Nováknak, arról nem nyi­latkozott. Búcsúzásnál bocsánatot kért Korpástól s Ígérte, hogy tartozását havi 110 pengős rokkantnyugdijából meg fogja téríteni. Be­szállították a pécsi városi kórházba, Kor­pásék pedig hazajöttek, most már egye­nesebb utón. Az autőkirándulás alatt pedig Kalló An­tal ny. rendőrkapitány, a ki Novákkal, il­letve most már Wassner Antallal együtt feküdt a kórházban, panaszt emelt a rend­őrségen, hogy hetven pengőjét ismeretlen tettesek párnája alól kilopták. A rendőr­ség nyomoz a tolvajlás ügyében. Korpás gondnok vallomása szerint Wassnernél a kórházban pénz nem volt, mert tőle is, Káliótól is tiz pengőikért kölcsön, de nem kapott. Ezzel szemben feltűnt neki, hogy az úton mindent Wassner fizetett, a benzint ő vette, sőt a visszatérésnél 25 pengőt adott a soffőrnek benzinre. NAGYOTHALLÓKNAK INGYEN ad felvilágosítást és útmutatást, árjegyzéket Or. Kovács S. Budapest, Vll, Erzsébet-körút 42., I. ein. 4. A legkiválóbb modern, villamos hallókészülékek képviselete Kipróbálása díjtalan vételkényszer nélkül Válaszbélyeg

Next

/
Thumbnails
Contents