Váci Hirlap, 1927 (41. évfolyam, 1-98. szám)

1927-08-21 / 64. szám

4 váci hírlap ) Megkezdődnek a bajnoki mérkőzések Vasárnap a nyári szünet után újból meg­kezdődik a íotball, a melynek az ad ér­dekességet, bogy városunkban négy első osztályú csapat küzd egymás ellen. Vasár­nap d. u. 5 órakor mindjárt a legérdekesebb mérkőzések egyike lesz az uj első osz­tályú Reménység és a VTE találkozása, a mely mérkőzés, tekintetbe véve a Re­ménység vasárnapi szép szereplését a MAC ellen (4 : 3) nagyon érdekesnek Ígér­kezik. A városi vízvezeték építési vállalkozói, KÁRMÁN, FAZEKAS, CYKLOP­cég magánházak, intésetek vizvezetékberende- zési és csatornázási munkáit is elvállalja. Az összes vizvezetékszerelésimunkákat: fürdő, mosdó és ki özeiberendezésekét a legegyszerűbbtől a legmodernebbig a legjutányosabb árak mellett elkészíti Kívánatra kedvező fizetési feltételek. Költségvetések és tervrajzok díjtalanok. Részletes felvilágosítások a vizmüépitési irodában : Petróczy-uica 3, I. emelet Ugyanott a legrövidebb időn belül az összes be­rendezések mintatárgyai is megtekinthetők. NEUMANN ÉS SCHVARZ BUDAPEST, IV, BÉCSI.U. I. Speciális újdonságok női ruhadiszekben Mindennemű hímzés, diszzsinór, rojt, gomb, csati, csipkevolant, ruha- és fehérneműcsipke, gyöngy- és flitterdiszek, függöny iüláök, ruha- és bútorpaszományok Rendeléseket postafordultával intézünk el Mérlegtulajdonosok figyelmébe! Értesítem az igen tisztelt mérleg­tulajdonosokat, hogy mérlegek készítését, szakszerű javítását és hitelesíttetését jutányosán vállalom. 7 Blunár István mérlegké8zitő Vác, Rákóczy-utca 18—21. Halálozás Kiss Lajos, a váci ref. egyházközség presbitere, a városi képviselőtestületnek hosszú időn át volt virilis tagja, augusztus 13-án fáradhatatlan munkás életének 74 ik évében, rövid, de súlyos szenvedés után váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 14 én történt a ref. egyház szertartása szerint általános nagy részvét mellett. A váci ref. Törekvés SE f. hó 27-én, szombaton este 8 órakor helyi­ségében (Kövi-vendéglő) rendkívüli köz­gyűlést tart, melyre alapitó, rendes és pártoló tagjait ezúton hívja meg a ve­zetőség. A közgyűlés tárgysorozata ez lesz: 1. Elnöki meguyitó. 2. A tisztikar kiegészítése. 3. Az őszi íutballszezon meg­kezdésével járó költségek. 4. Tagdíjak megállapítása, hátrálék rendezése. 5. Pénz­tári jelentés. 6. Beérkezett indítványok letárgyalása. Kétnapos kugliverseny A váci Jóbarát-asztaltársaság f. hó 20-án Állat az emberben Zsóna Mihály alsópetényi ember a falu határában beszélgetni kezdett egy tizenkét éves falusi leánynyal, majd lecsalta őt a tóhoz, a hol mindenféle ígéretekkel akarta őt megkörnyékezni. Amikor igy eredményt nem ért el, dulakodni kezdett, de a kislány hangos kiáltásaira csakhamar a közelben tartózkodók segítségére siettek s megmentették a fejletlen gyermeklányt Zsóna állati szomjától. Zsóna ellen fel­jelentést tettek a rendőrségen. A szerkesztő távolléte alatt a szerkesz­tésért és kiadásért felelős KÖVI ISTVÁN. Vogel Mihály e " VIzvezeíék és egészségügyi “ berendezési ■ vállalkozó ■ ■ Vállal ; Intézetek és magánházak és 21-én kugliversenyt rendez a Materny- féle vendéglőben az árvagyermekek kará­csonyi felruházása javára. Három értékes díj lesz kijátszva. A verseny mindkét napon d. u. 2 órakor kezdődik. Két nap sportja Az elmúlt két ünnep alatt íotballegy- leteiuk igen gyönge programot nyújtottak s csak a VTE és a Reménység hoztak vendégcsapatot Vácra, de azok is igen gyengén szerepeltek. A mérkőzések a következő er. dménnyel végződtek : VSE—VAC 1:1 (1:1). Biró: Eperjesy. A két helyi csapatunk úgy a váci Sport­egylet, mint a váci Atlétikai club tar­talékosán állt ki. Egyenlő erők küzdelme volt. A VSE gólját Markó, VÁC gólját Acél rúgta. VAC ifj.—VSE ifj. 4:2 (2:1). Városi AC profi—VTE 1:0 (1:0). Biró: Holló. Léieknélküli gyönge játék volt. Mind a két fél lanyhán játszott. A VTE nem érdemelte meg a vereséget, bár egy tizenegyest nem tudott góllá értékesig ni. Remény—MAC 4 : 3 (2 : 1). Biró : Tencel. Igen gyenge ellenfele volt a Reménység csapatának a budapesti csapat, a mely mindent elkövetett, hogy a vereséget ki­kerülje. A mérkőzés erős volt. A Remény­ség meglepően szépen játszott, a múlt va­sárnapi gyönge szereplése után. A Re­ménység góljait lőtte: Újhelyi (2), Berg­mann (1), Kristóf (1). Remény ifj.—Felsögöd ifj. 4:2 (2:0). A VTE haSháivédje lábát törte Újabb áldozata van Vácon a iotball- sportnak. Ez alkalommal a váci Test- gyakorlók egyesülete vesztette el legjobb játékosát, Müller Józsefet, a ki a csapat­ban balhátvédet játszott s a csapat egész védelme reá volt alapítva. Müller egyúttal játszott a budapesti Phőbus csapatában is s szerdán délután tréning közben oly sze­rencsétlenül csapott össze egyik társával, hogy lába azonnal eltörött. Kórházba szál­lították. Gyakorlott kesztyűvarrónőket felveszünk Első Magyar Szövő- és Kötögyár Részvénytársaság, Vác 3 vízvezeték és csatornázási \ munkáit, valamint a már meglevő, régi házi vízvezeték átalakítását J a városi vizmüigazgatóság által előirt szabá- ■ lyok szerint jutányos áron, teljes garanciával. B Fürdő, mosdó és klozett ■ berendezési tárgyak, a/, újonan berendezett műhelyem miutaszobá- m jában bármikor megtekinthetők Pefróczi utca 3 sz., földszint Üzletének forgalmát növeli, ka kirciel a WÁCI HÍRLAPBAN 2 hold első­rendű szép gyümölcsfákkal, szabadkézből egy­ségáron eladó. Bővebb felvilágosítást ad Hegedűs Pál Árpád-utca 3. szám 3 30 éve fennálló jólmenö lakással együtt azonnal bérbeadó. Bővebbet Vácon, Hattyú-u. 57 alatt APRÓ HIRDETÉSEK 50 fillérért közölheti hir­detését ebben a rovat­ban mindenki Bélyegzőket rézből, vagy gummiból jutányos áron szállít a Pestvideki NvO'i da Vácon _________ Zománc táblákat Ízléses kivitelben szállít a Pestvidéki Nyomda Vácon Telefonszám : 17. _______ Pengőpénztárcák, ri- dikülök minden kivitelben Blau M. és Társánál Vác, gr. Csáky-út 7. _______ Ütazóbőröndök nagy választékban Blau Miksa és Társánál Vác,gr.Csáky- űt 7. Eladó egy nagy kapu, különféle üzleti berende­zések és egy uj két állo­másos házi telefon készü­lék. Kőim Adolf-siiiőde. 3 Gazdasszonynak egy ügyes katolikus nő felvé­tetik. Leveleket „hü“ jel­igére a kiadóba kérek. 2 Nyugdíjas csendőrtiszt- helyettes megfelelő alkal­mazást keres, szerény fize­tés mellett. Dragula János Vác, Tabán-köz. 1. 2 Zongora, uj Bössendor- fer, olcsón eladó. Baranyai Mihály, Tabán-utca 19, A Modern kölcsön- könyvtárból Mária Te- rézia-rakpart 4 sz. a leg­újabb irodalmi müveket is olvashatja. Kölcsöndij havi 2 pengő _____________ Tanulónak egy jó ház­ból való fiút felvesz Szabó cukrász. Ml ndeneSt a ki jól főz, felvétetik a Hengermalom­ban. Olcsón eladó egy pe­dálos Schunda-cimbalom, egy bársony dívány, négy fotel. Felsö-Dunasor 2. Zsebkések, ollók, bo­rotvák, Gilette készletek és pengék, fenöszijak, szap­panokban M és Társánál, Vác, Gróf Csáky-főút 7. Iskolatáskák, rajz- és írószerek, hegedűk, hang­szerek és húrok legolcsób­ban Blau M. és Társánál, Vác, Gróf Csáky-főút 7 Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon

Next

/
Thumbnails
Contents