Váci Hirlap, 1925 (39. évfolyam, 1-94. szám)

1925-10-18 / 76. szám

4 VÁCI HÍRLAP Főhercegi vadőr és vadorzó izgalmas harca a diósjenői erdőben Nem mindennapi, veszedelmes találko­zása volt ez év január havában Bedrus János 24 éves vadőrnek ki József főher­ceg Diósjenő és Kemence'között elterülő vadászterületén. A királyházai erdőben ta­lálkozott szolgálati ellenőrző útja közben Varga István 55 éves perőcsényi hírhedt vadorzóval, ki vadorzásért már többször volt büntetve es ki épen egy vaddisznó-csorda nyomában barangolt az e dőben. A mint a vadorzó a vadőrt megpillantotta, még a háborúból szerzett Mannlicher-puskájával azonnal egy lövést adott le a vadőrre. A golyó a vadőr füle mellett süvített el, majd pedig lalván a vadorzó, hogy golyója nem talált, behúzódott az erdő egy gödrös ré­szébe és ott várta meg a vadőrt. Bí drus tényleg e mellett a gödör mellett haladt el, a midőn látta, hogy a vadorzó féllérdre ereszkedve puskáját épen vállá hoz kapta, hogy a vadőrt lelojje. De Bedrus János a vadorzót eme szándékába meg­előzte és kézben tartott puskájával azonnal lelőtte, kit a lövés fején és tüdején talált és rögtön összeesett. Félt azonban attól, hogy a vadorzónak még több társa lőhet elrejtőzve a közelben, a királyházai fóher. m tidenki téli TÜZlFAésSZÉN szükségletét legolcsóbban i Iáéi Fa- n Osorioroioio Keret R.-1. Szent Sstván-téri fatelepén szerzi be Elsőrangú száraz aprított tii?ifa métermázsája . . 39,000 K Elsőrangú 7100 kalóriás porosz szalon szén mmázsája 75,000 K Házhoz szállításnál fuvardijmérséklet 2 Szép hálószoba teljesen jókarban 2 Vetési-utca 10. szám alatt eladó cégi vadásziakba futott segítségért, honnan a fővadászszal és két csendőrrel együtt elindultak a vadorzó felkutatására, a kit az esemény színhelyétől öt kilométerre fekvő kemencéi majorban találtak meg véresen. Egy cseiédlakásban elrejtőzött és csak hosszas kórházi orvosi kezelés mentette meg életét. A nyomozás alapján a kir. ügyészség vádat emelt a vadorzó ellen hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt, de vádat emelt a főherceg vadőre ellen is szándékos ember­ölés bűntettének kísérlete miatt azért, mert nem látta beigazolínak azt, hogy a vadőr jogos önvédelemből lőtte le a vadorzót. Tekintettel a kihallgatandó tanuk nagy számára, a pestvidéki kir. törvényszék e hó 15-én, csütörtökön Vácra, a váci kir. járás bíróság épületébe tűzte ki a főlárgyalást, melyen Szekér kir. törvényszéki tanácselnök elnöklete alatt, Pisztóry és Geguss törvény- széki birákból, mint szavazóbirákból álló tanács vonta felelőségre a megjelent vád­lottakat. A közvádat Götz kir. főügyész képviselte, a föhercegi vadőr védelmét pedig dr. Bergmann Mihály nagymarosi ügyvéd látta el. A főtárgyaláson tanúként kihallgatott Teiber András főhercegi fővadász eskü alatt vallotta, hogy az esetet megelőzőleg is, mintegy 8nappal, — a vadőrrel való együttes ellenőrző ulja alkalmával valaki közvetlen közelből éles tölténnyel reájuk löií és a golyó fejük fölött süvített el. Az esel alkal­mával ö is, meg a csendőrség is rneg vizsgálta az összelőtt vadorzó Mannlicher puskáját, a töltényzárból egy golyó hiány­zott és a cső belsejében iáiható korom, valamint a csőből kiáradó füst arra mutattak, hogy a vadorzó fegyveréből történt a lövés. A törvényszék meghall aita dr Gyulay Elemér kir. törvényszéki fegyver és orvos­szakértő véleményé! is, mely szerint a vad­orzót ért lövés 30—40 lépésről történt, a föhercegi vadőr vadászpuskája 2-4-es sőrétekkel volt töltve, a sőrétek a vadorzót 40 cm. átmérőjű szórásban érték, a legfelső sörét halántékai, a legalsó sörélpedig 12 ik bordáját érte. Úgy a lövés helye, mint pedig a fegyver és sőrétek minősége, alkalmasak voltak az emberi élei kioltására. A többi tanú kihallgatása, és a bizonyítás befejezése után a vád és védóbeszédek következtek, azután a törvényszék kihirdette Ítéletéi, mely szerint mindkét vádlottat bű­nösnek mondotta ki a vádbeli cselekmé­nyekben és az enyhilő körülmények figye­lembevételével József főherceg vadőrét 1 hónapi, a vadorzót pedig 15 napi fogházra ítélte, utóbbinál különösen enyhitő körül­ményként figyelembe vevén azt,hogy cselek­ményéért amúgy is megszenvedett és majd­nem életét vesztette. Az Ítélet ellen a kir. ügyészség súlyosbí­tásért, mindkét vádlott, valamint a főherct-gl vadőr védője pedig felmentésért felebbeztek, mely felett a budapesti kir. ítélőtábla fog dönteni. A kereskedők gyűlése A kereskedelmi kamara Olló Józsefet küldte ki a most folyó adófelszólamlási bizottságba szakértő-tanácsadóul. A keres­kedők. egyesülete felkéri tagjait, hogy e hó 17-én este hét órakor a kereskedóifjak helyiségében jöjjenek össze az adóügyek megtárgyalására. Huszár Elemér pőrében uj Ítélet lesz A választások id ej én törté ni, hogy Lasz- káry Gyula romhányi földbirtokos nyílt le­velet tett közzé az újságban, a melyben Huszár Elemér nemzetgyűlési képviselőről azt irta, hogy könnyelmű, léha, komolyan terhelt alkoholista, allaitomos és gyáva és minden szava hazugság. Huszár Elemér sajtó útján elkövetelt rágalmazásért jelen­tette fel Laszkáryt a budapesti büntető tör­vényszéken, a mely fölmentő iíéíeteí hozott azzal a megokolással, hogy sikerült neki a valódiságot bizonyítani. Most foglalkozott ezzel a sajtópörrel a királyi Ítélőtábla Degré Miklós táblai másodelnök elnöklésével. Huszár Elemér képviselője, Polonyi Dezső az iléfel megsemmisítését, Laszkáry Gyula védője, Surgoíh Gyula dr. pedig a felmentő Ítélet jóváhagyását kérte. A királyi i'élötábla megsemmisítette a törvényszék Ítéletét és elrendelte a Huszar Elemér által bejelentett tanuk kihallgatását. A bizonyítás felvételé­vel Aigen Kálmán dr. törvényszéki bírót bízták meg, a ki ki fog szállni vidékre a tanúkihallgatások céijából. Egész iCisvác egy bőrgyár* eHen Néhány év eiőít aiakuil Kisvácon a Pápa- féle bőrgyár, mely, uyy látszik, sokat dol­gozik, mert bűze a nagy városrész orrában maradt. A napokban ugyanis az összes kisváci háztulajdonosok és lakók aláírásá­val feljelentés érkezeit a bőrgyár ellen, mely nemcsak megfertőzi a ievegőt, de a Duna vizét is bemocskolja a használhalallan bőr­hulladékokkal és a lakosság nem képes Dunavizet meríteni. A városházán ulána néztek, hogy hogyan létesült a bőrgyár. Nagy meglepetésre kiderült, hogy minden törvényes rendelkezésnek fittyet hányva, még telepengedélyt sem kért. A városi ta­nács a telepengedélyezési eljárás megin­dítására kötelezle a gyára! és a kisváciak mindent el fognak követni, hogy az egészséget veszt delmezö gyárat — be­csukják. Kikapott a VSE a kecskeméti TE-fcői A' magyar kupáért folytatott küzdelemben a két hete eldöntetlenül végződöd kecske- rnéli mérkőzést szerdán folytatták a pokol­szigeti pályán, a melyet a VSE 1 : 0 ered­ménnyel elvesziíelt. A VSE csapalát leg­jobb játékosai hagyták cserben a mérkő­zésen. Ültessünk gyümölcsfát! Unghváry József faiskolája (Cegléd) meg­kezdte a szállítást. Budapesti irodája VI. Andrássy-út 56. Árjegyzék ingyen. 8v Asztalosok, bútorkereskedők, üvegesek, autó' és kocsigyártók figyelmébe! Tükör, tükörüveg, autószélvédő üveg, kocsitáblák rézbe­foglalt csiszolt üvegek és mindennemű táblaüvegek sima. és csiszolt kivitelben. Pontosan, leggyorsabban és legolcsóbban, jól csomagolva szállít KILTZ JAKAB és TÁRSA Uvegcsiszolda és tükörgyár Budapest, Vili., Práter-u. 84. Telefon: József 54—76 Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon.

Next

/
Thumbnails
Contents