Váci Hirlap, 1924 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1924-02-20 / 9. szám, Rendkívüli Kiadás
Ára 450 korona 3S-U* évfolyam. üsrtdkivüli kiadás 9. 3*án Vác.. \**24 február 20. VÁCI HIRLA r> PoiitOiaii és társadalmi hetilap, megjelejatift vasareap Helyben negyedévre Vidéken negyedévre 6000 K. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Csáky-ut 4 sz. (Iparudvar) Egyes szám ára 450 korona. íj Dercaényi Dezső I Teleíon 17■ Hirdeté»ek és nyilttér milliméter soronkmt Előfizetéseket csak negyedévre fogadunk el j | díjszabás szerint. HM DR. CSÁNYI LÁSZLÓ 1889—1924 Gyönyörű téli alkonyat. A lenyugvó napnak a Vérteseken átröppenő sugarai arany- sávot rajzolnak a befagyott Duna hófehér jegére. Előttünk a világ egyik leggyönyörűbb tájképe, melynek lélekbekapó szépségéért annyi mindent meg tudunk bocsájtani ennek a jó Istentől megáldott parányi, gyarló országrésznek, Vác városának. Néhány hónappal ezelőtt a váci rév partján őrködő Szent János szobra mellett szerény megjelenésű, ifjú arcú, őszülő hajú férfi állott elmerülve a táj szépségébe. Nagy lelke előtt nemcsak a vizen és a vizen tűi látható természeti csoda lebegett, hanem alakot cserélt a régi szürke város is, mely az ország szive mellett, a nagyalföldi síkság és a felsővidék kapujában az ipari, kereskedelmi és mező- gazdasági élet minden feltételével rendelkezve olyanná alakult, a milyenné annak már régen lennie kellett volna. Gőzhajók tülkölése, iparvágányokon a megrakott tehervonatok dübörgése, hatalmas gyártelepek légbesüviíő szirénhangja, a munkából hazatérők ezreinek boldog életzsivaja töltik be az alkony mostani csendjét. Ennek a lüktető, gazdasági és kulturális életre predesztinált városnak fellendítéséhez, ha nem is a legelső, de leghatalmasabb lépéseket ez az egyszerű, szürke ember tette meg látnoki lélekkel, vasakarattal, testi erejét meg- őrlő hangyaszorgalommal s olyan időben, a mikor a haza szomorú sorsán kétségbe esve mások még gondolkozni sem bírtak. Még a város polgárai talán csak megértették az uj honalapitás hatalmas szózatát, talán csak meghallották az összetartó munkára hivó riadó szavát; ő már akkor tisztán látó agyával elmélyedt az alkotó, a tervező munkába. Környezete s az egész város polgárságának képviselői szinte megdöbbenve hallgatták kalapácsütésszerűhatározott szavait, terveit, a minden részletkérdést felölelő agymunkát, a melyhez nem kért segítséget, csak jóváhagyást s a legborzasztóbb gazdasági helyzetben egymásután valósultak meg olyan álmok, a melyek megvalósulását a béke, a nyugalom és jóiét éveiben is alig mertük remélni. S ma, alig két évvel e gyönyörű munka megkezdése után? . . . Harangok bánatos zúgása mellett szerény szükséglakásból koporsót visznek a városház dísztermébe s a koporsóban ez a vasakaraíú, szerény férfiú, a város nagy fia pihen, tovább álmodva azt a szép jövőt, melynek valóra váltásáért élete minden percét, agya és izmai minden energiáját feláldozni kész volt. Nem érdemeltük meg. Sasszárnyait nem tudtuk követni. Elszáilott közülünk, itt hagyva családi fészket, boldogságot, megkezdett hatalmas munkát, a szebb, a boldogabb, a kifejlődött város gyönyörű terveit. De nem távozhatott messzire. Hatalmas lelke, városának mérhetetlen szeretető őrökké itt lebeg felettünk s egyetakarást, kitartást lehel az élőkbe, hogy gyönyörű álmait, nemes, szép terveit megvalósítani segítsen. Csányi László, ifjú arcú, agg bölcseségű szeretett polgármesterünk! — Sohasem felejtünk . . .
