Váci Hirlap, 1919 (33. évfolyam, 1-56. szám)
1919-01-19 / 6. szám
4 vA c i hírlap S^agspaga kiosztás. A város lakossága részére két hónapra való szappan készüli el, enélfogva jegyre mindenki kél hónapi szappanszükségletét veheli át Neuhaus Vilmos szappangyarában. Csak igazc»Sváii9«yaS lehet a kHisölakias^áha mereni. A helyes polgármester közli,' hogy a külső huszár laktanyában csak oly egyén léphet be, a kinek ott feltétlen dolga van és erre vonatkozólag igazolványt visz magával. Illetéktelen személyek kerüljék a laktanyát, mert az oda minden cél nélkül betolakodókellen a parancsnokság a fegyver használatát is elrendelte. Egyben felhívja mindazokat, a kik a népvagyont képező bármely tárgyat a laktanyából elvittek, — haladéktalanul juttassák vissza. Betömő és reRiJöi* harca. A betörő haidokiik. Szerdai számunkban megírtuk, hogy két nemzetőr éppen munkában fogta el Kon- dek József budapesti táviróezredbeli katonát, mikor a piacon egyik bódét feszítette fel. A rendőrségen letartóztatták Kon- deket és a reggeli vonatra vártak, hogy a budapesti katonai ügyészségre szállítsák'. Addig bezárták az egyik fogdába, de Kon- dek kifeszitette az ajtót, mire a másik helyiségbe zárták el. Itt sem nyugodott, kifeszitette az ajtói, de most már Herczeg János rendőrőrmesterrel találta magát szemközt, mikor ki akart törni. Rárohant a vasoai a rendőrőrmesterre, mire ez revolvert rántott és mert élete veszélyben forgott, rálőtt támadójára. A golyó Kon- dek hasába fúródott és életveszélyes sebet ejtett rajta. Az irgalmasok kórházába szállították. Kovács és bog^ár,«ár,sxafoályr‘óL A következő sorok közlésére kérték lapunkat/. Nem tudom elkerülni, hogy a „Váci Újság" ilyen című hírével ne foglalkozzam. Azt írja az újság, hogy mi váci bognárok és kovácsok, súlyos csapást akarunk mérni a ránk szoruló közönségre. Általánosságban kell kijelentenem, hogy a cikkíró nem szakember, nem gondoskodott az árak felelt és aligha jóakaratig igazságos és szocialista. Mert bajosan tudja, hogy mit kell egy közönséges nyári patkóval dolgozni, írtig az iparos nyújthatja a kezét a megszolgált 6 koronáért, mert bajosan gondolkodott az árak felett. És aligha szocialista irta azt a tudósítást. Mert a szocialistának minden jobbra való törekvést, minden tökéletessebbé való átalakulást nem gáncsolni, de előmozdítani kell. Csak egy igazság van a cikkben, a meiy bízik abban, hogy igazságosan lefogják szállítani a kovácsok és bognárok árait, ő szerinte. Mi is ott leszünk és vigyázni fogunk az érdekeinkre, különösen, ha olyan i tényezők akarnának ránk erőszakolni ára- j kai, akik életükben patkót, kocsit, kereket j nem csináltak, csak a hatalom, esetleg j érdek folytán akarnának velünk rendel- j kezni. Bizonyos fokig mi is akarjuk, hogy j valakik legyünk és valahogy élhessünk a ” magunk munkájából, nem pedig a mások szeszélye miatt. Tehát menjünk az árvizsgáló bizottság elé! Bakos József. ismét kapható Vácon, Hattyú-utca ÚO TESSEK: ITT AZ ISKOLÁSOK TANÁCSA ! Hát hogy mindenféle Tanács van már, félősek, azt mindenki tudja. Polgártárs, te nem is tudod, melyik Tanácsba tartozol, ha csak nem látod, melyik parancsol ne-' ked. Az abszurdumig megy már a tanács- alakitás, melynek leple alatt sokan szervezkednek, a !<ik követelni tudnak, de dolgozni éppen nem akarnak. Az most kevésbbé komikus, hogy van titokban inastanács is, de bájosan mulatságos, hogy a saját boldog és ifjú felfogásuk szerint a legapróbb iskolások, az elemisták is „szervezkednek“ és osztályon- kint a lanitóbácsi megkérdezése nélkül az ő külön Tanácsukat megszervezték. A fiam ragyogó arccal állított be ma a rövid ideje megkezdődött tanítás után, hogy ők is megalakították a „Tanácsot“, mely minden reggel kilenc órakor határozza meg, hogy meddig maradnak az iskolában. Tudniillik, hideg van az osztályban és a hogy fűlenek, úgy hajlandók- tanulni. Egyelőre más követelést nem állított fel az elemi iskolások tanácsa, de ha most már lanitó-bácsi nem tetszik sietni, méregként fog hatni és oszíályonkint megalakul. Remélnem kell, kedves tanító bácsi, hogyha maguk elkéstek a saját külön Tanácsuknak megalakításával, semmiféle más intézményt, mint a mely a tanulásra vonatkozik, nem fog megtűrni. Ellenben előveszi a jói megszáradt nádpálcát és saját édes fiamon és a többi tiszteletreméltó tanácstagon megmagyarázza, hogy közös tulajdonunk ugyan a szervezkedés, de ahhoz alapfeltétel, hogy előbb — tanuljunk! Tisztelettel a tanító bácsiknak: Szemlélő. A »egyedszázados Kát. iíör közgyűlése. A váci kát. kör. január 26-án délelőt íiz és fél órakor (elégtelen megjelenés esetén febr. 2-án) tartja huszonötödik évi rendes közgyűlését. A tárgysorozat ez iesz: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés a kör múlt évi működéséről. 3. Számvizsgálók jelentése a megvizsgált évi számadásokról és a felmentvény megadása. — 4. Az 1919-ik évi költségelőirányzat megállapítása. 5. Indifványok. 6. Elnök és két alel- nök választása. 7. Az igazgató-választmányból kilépő 8 rendes tag és póttagok helyének betöltése. A polgárőrség dicsérete. Sáfár Elemér rendőrkapitány kijelentette tudósítónk előtt, hogy a polgárőrség megalakulása óta a város leziillötí közbiztonsága teljesen normális és a békeidőbeli helyzet sem volt jobb. Ezt annak tulajdonítja, hogy a nemzetőrség, megszaporodva a polgárőrséggel egész éjszaka járja az utcákat és eljut még a legkisebb zugokban és a betörők és tolvajok már nagyra nőtt társaságát a rendszeres cirkálások teljesen megbénították működésükben. Reméljük, hogy a polgárőrség buzgalma nem lanyhulhat, mert hiszen kötelező (két hónapi elzárás és 600 korona pénzbírság jár annak, a ki kivonja magát) és akkor bizhatunk közbiztonságunk teljes javulásában. Két deiektüwje vas? a rendőrségnek Novak poigármeslerhelyelíes Kovács Imre voit váci csendőrőrmestert a váci rendőrséghez deíektivvé nevezte ki. A feíeőyücliek Nációi kérnek tüzelőiét. A Nemzeti Tanács csütörtöki gyűlésén Felsőgöd község egy három tagú küldöttsége jelent meg, kiknek nevében Szőlősy Lukács arra kerté Vác lakosságát, hogy 300 felsőgödi család részére hetenkint és családonkint egy-egy mélermázsa fát adjon, különben a télen megfagynak. Már kivágták összes fáikat, a télnek nincs vége, ha Vác nem könyörül rajtuk, a szomszéd község népe a legkeservesebb I napok elé néz. A tanácstagok szives rész- I vélte! hallgatták meg a felsőgödiek kéré- ! s?t, de fát néni tudott adni, hanem a fa- j bizottsághoz küldte őket. Tél van és cső- j dálalos, a fontos íabizotiság nem működik. A gyermekeknek. A gyermekbarát egyesület a következő | adományokat nyugtázza: Dr. Oberländer Józsefné, Klein Károlyné 20—20 K és Grün- huí József öt nutermázsa vágott fát ajándékozott az egyesületnek. Itt az idő! Még nem késett el, ha hat darab használt hanglemezzel rendelkezik, úgy még miijeiig becserélheti azokat a most megjelent legújabb kacagtató, tréfás U TELEFONÁL,, cimű kétoldalú hanglemezre. Nagyszerűen sikerült mulatságos teleíónjelenet! Kizárólagos joggal ’ WÁGNER Hangszernagyáruháznál Budapest, József-körút 15. Fiók : IX., Ráday-u. 18. Telefon : József 35—92. Beszélőgépek 200 koronától 1000 koronáig. Fényképes dalszöveges lemez- és hangszerárjegyzék ingyen ! C I a-O a ä oá > GO O >> "O £ 1 oo c3 Készítette a Pestvidéki Nyomda Vácon 91271.