Váci Hirlap, 1918 (32. évfolyam, 1-57. szám)
1918-03-17 / 12. szám
/ VÁCI HÍRLAP elnyomó koporsójából és újra él és újra jélekzik £s a béke, a mely keleten a földre szállt, mint a fölkelő nap, tovább tolja ellenálhafatlan világossága és melegítő sugaraii déli határaink felé. lejen, jönniük keli niég a töobieknek is, hogy szemükbe süssön a béke napja... A mi szuronyainkon a békét visszük a népeknek, Keletre vittük a felszabadítást, a fizikai zsarnokság alól; nyugatra a lelki rabság és elnyomás alól való felszabadítást visszük. Mert szerettük mindig és szereljük a szabadságot. T. P.! Soha még hadakozó fél nagyobb számú ellenséggel nem áilott szembe mint e háborúban a központi hatalmak. Szövetségeseinket eltántorították, szövetkeztek mindenkivel, szinte az egész világgal ellenünk. De nekünk hatalmasabb két szövetségesünk volt: az isten és az Igazság. Ellenségein!! verekedő kedvének a forrása a feneketlen gyűlölet volt. A mi vitézségünk az önvédelem és a hazaszeretet szent forrásaiból fakadt. Ellenségeink szándéka a rablás és leigázás volt. A mi győzelmünk fölszabadítást jelent. Ők még most is harcot üvöltenek, mi békét diktálunk. De még mindig tart az ádáz tusa, uj harcok, uj küzdelmek és megpróbáltatások várnak még ránk. De azért olt a lövészárkokban, tavaszi offenzívak uj küzdelmei, szenvedések és uj halálfélelmek közepette csak gondoljanak véreink, fiaink március tizenötödikén a márciusi eszmékre, haladásra, fejlődésre, jogok egyenlőségére, szabadságuk áldásaira. Ezeknek gondolatával, ezeknek- megértésével és áíérzésével teljék meg a leikök s úgy jöjjenek majd haza, ide, a hol uj nagy hivatás vár reájuk; a magyar nemzeti élet megreformálásának, a magyar szabadság és függetlenség megteremtésének szent hivatása! De éljen mindnyájunkban az a nemes öntudat, a mely a századok viharaival oly fényesen megküzdölt nemzetet eddig fenntartotta, felemelte: az a mi nagy történeti hivatásunk, melyet oly világosan felismertünk a félvilággal felvett harcban : hogy mi Európa kapuinak őrei vagyunk. Erről is a mi márciusunk nagy vihara regél. Erre a helyre az Isten akarata s segítsége mellett a mi nemzeti értékeink helyeztek.* S becstelen minden magyar ember, ha e nagy értékeket kellőleg meg nem becsüli. Ez értékek bírásának érzete, öntudata legyen a mi büszkeségünk, önérzetünknek forrása, akaratunknak megacélozója, erőnk tápláló anyaga. S mik ezek az értékek ? A lángoló hazaszeretet melleit a mull nemes hagyományainak tisztelete, de mindenek fölölt az Isten szereidéből táplálkozó erkölcsös és vallásos élet! Az igaz, színtiszta, becsületes magyar embernek, kit nem rontott meg a „művelt -nek gúnyolt elfinomodás romlottságának levegője, mindenkor féltett kincse volt a „tiszta erkölcs“ mit apjától, anyjától szent Örökségképen a vérével együtt kapott s melyről a nagy költő oly igazán mondja, hogy „minden ország támasza, talpköve.“ Ez segít bennünket a jelen küzdelmeiben is. Már rég lelohadt volna a lelkesedés, régen megpetyhüdtek volna az acélos karok, rég elejtették volna a fegyvert a sokat szenvedett hősök, ha a lelkűk ereje hatalmában nem tartja a testüket s meg nem erősíti az idegeiket. Erkölcsi épség Inján az idegek olyanok, mint 2 __ ..... ....... a száraz, fonnyadt, hervadó szölőtő nem az életre, hanem a kivágatásra való. Hasonlókép valamely nemzet is csak akkor életképes s ind felszínen maradni ebben az egetverő küzdelemben, ha az erkölcsi épség megadja neki az erőt, a nagyolakarás képességét. És jövőnk is csak úgy lesz szép, viruló, ha az Istenbe veled hit s erkölcsi érzékünk meg nem fogyatkozik, Ha tanulunk a mullbói. Ha a hazának minden if ja az apjától anyjától vérébe átment, övéitől örökölt erkölcsi érzést híven megőrzi, nagyrabecsüii. Ha lesz önérzetünk, önmegbecsülésünk, erős akaratunk, istenes lelkünk, erős idegzeiünk: akkor lesz nagy, dicső, gyönyörűséges jövőnk, jövője hazánknak. Ez a mi új márciusunk ezekre tanú bennünket. Ezeket az erényeket, nemes jellemvonásokat kell elsajátítanotok, kedves ifja-k, hogy méltók legyetek a negyvennyolcas márciusi ifjúsághoz, elődeitekhez, hogy a haza, melynek egykor támaszai, tartó oszlopai lesztek, nyugodt legyen s büszke, nemes önérzettel nézzen reálok. Tárjátok fel tehát lelketékel, hadd járja át márciusunknak rügyfakasztó langyos szellője s fakassza föl a fegyelmezett munkában megnyilvánuló lángoló hazaszeretetnek. az önmegbecsülésnek, a múlt hagyományai ápolásának, duzzadó rügyeit, hajtsa ágba, gyönyörű virágba! Ez a nagy márciusi fergeteg pedig seperjen e! mindent e szép haza földjéről, a mi aljas, sekélyes, önző, léha, mint a vihar, ha végigszáguld a természetben. Legyen újból s időtlen-időkig most már a mi édes hazánk virágos kéri, mint volt hajdan Pannónia. T. P.! A tavasz hónapja az idén csodálatos hónapnak Ígérkezik. A hegyekről már megindulnak a tavaszi vuek, a völgyekben és a szelíd iankásokon már zeng a gyöngyszirmú hóvirág fehér kehelycsengetyűje és íülnan az ország hóborilotta határairól vékony erekként szürke tatárkucsmák, kozákcsizmájú emberrajok botorkálnak hazafelé. 1918. tavaszán soha nem hallóit rege vált valóra ... az ország vére, a me.yel a halál csatornáin vezettek el, megin . ült idegen hegyekből, min! a tavaszi bólé és föltartóztathatatlanul folyik, ömlik vissza a kisajtolt, kiszipolyozott magyar földre ! Soha ilyen szép tavaszi, soha ennyi ígéretet ! . . . Jönnek'haza idegen rabságból a véreink, a fiaink. De örömtüzek még nem lángolnak az utcasarkokon.Örömünk benn él a csókban, melyet az anya ád fiának, a ki megtért az orosz rabságból és benn él a gondolatban, hogy Magyarország erős, sérletlen és megszabadult legnagyobb ellenségétől. Örömünket lefojtja még a képzelet, mely elszáll százezernyi roskadó sir fölött . . . Meghaltak ők . . . a mi véreink, testvéreink, hogy a haza - éljen, hogy a béke napja reánk virradjon. De a gyászt, a nagy szomorúságokat, melyek között március tizenötödikének emlékezetét köszönijük, az a reménység enyhíti, hogy a háborúban kipróbált nemzeti erő kivívja amiaga igazát, a magyar nemzeti állam teljességéi! Ősi tűzhelyén csak az a nép tudott fejlődni és gyarapodni, mely nép hű volt a múltak hagyományaihoz! Ezért tudott egy ezredéven át dicsőségesen megállni, megélni a magyar és ezért nem féltjük a mi fajunkat, nemzetünket most sem, a nagy világátalakulás küszöbén. Ezek áldott porsze mek, ez a szent föld a miénk. Nekünk itt (örvényt idegen nem szabhat, parancsol nem osztogathat. Ili élünk, ill halunk, de halóporunkban is magyarok maradunk!! Rassovszky gyönyörű szónoklatát a dalárda „Vörös sipkás“ éneke követte Bertalan tanár szakszerű dirigálásával. A remek darabol a dalardisták a legprecízebbül a közönség őszinte tetszésére művészi módon adlak elő. Mosl dr. Csongor Gergely máv. fogalmazó szavalta el saját szerzeményű költeményét március 15-éről. Maga a mű is igazán mesteri alkotás, a szerzőnek legszebb munkája, mellvei méltán lepte meg a hallgatóságot, de elszavalása.sem maradt hátra semmivel a vers értékénél. Tetszett mindenkinek, a minek legőszintébb megnyilatkozása volt a kitörő éljenzés. A kedves kis ünnepség a dalárda szózatával ért végei. ' Társas vacsora. Este a Kúrián a váci függetlenségi párt 130 terítékű társas vacsorát rendezett, ahol a város és vidék társadalmának minden minden rétege jéien volt. A vacsorán az első szónok volt a párt elnöke, Sáfár Béla, majd öl követték tártál nasabbnál tartalmasabb beszédeikkel Melha Endre,Rassovszky Kálmán, Révész Béla, dr.- Preszly Elemér, Sarlay János, Halászy Sándor, Mátis Márton'. Révész Bélának', a függetlenségi párt társelnökének szép beszédéi itt közöljük: A kurucnóták koszorús költője, munkájának mintegy, bevezetéséül énekli: Erdőben járva, az avarban piszkos, rozsdás, horpadt hangszert találtam. Belefújtam s csodamódon mélán, kesergőn íárogaíóhang sirt át az erdőn. A búgó hangra, úgy rémlet! elöltem, átborzongott az egész természet. Viharos széivész verte a fákat s a mi rég meghalt, feltámadt. Sötét haraggal, bosszútól égve tombolt előttem Rákóczi népe, ujulva keit fel a régi tábor s meivydörgő hangon égig harsogta : a magyar nem lesz soha rabszolga. M}dőn ma. a korszakot alkotó 1848-íki időket ünnepeljük, felvonul az egész nemzett elölt, a Kárpátok hóboriíoífa bérceitől, a napsugárban fénylő Adria enyelgő babjáig ,.Kossuth Lajos glóriás hadserege; az I egész ország buzgó áhítattal énekli, hogy ; mindnyáj! nknak el kell menni és esküre emelt kezekkel menydörgő hangon égig zúgjuk: rabok többé nem leszünk! AM szüiíe 1848-ban ezt a csodás varázserőt ezt a vérig izzó lelkesedést, ezt a legendás küzdelmet, azt, hogy egy nemzet apraja, nagyja, fiatal és öreg, gazdag és*. | szegény, foglalkozás, állás, valláskülönbsége nélkül, egy egész nemzet olt hagyja boldog családjál, meleg otthonát, biztos i állását, vagyonát, kiteszi magát a iegna- 1 gyobb veszélynek, kárnak, bizonytalanságnak: fegyvert fog és dúló harcok után győzelmet arai egy európai nagyhatalmon? Az alkotmányos jogok védelme, a törvény íiszielete, a szabadság szeretete. Szabadság ill hordozzák véres zászlóidat. A szabadság szerelet a nemzet ősi szent hagyománya. Szabadság, egyenlőség és testvériség a nemzet régi jeligéje, és nem új jelszavak. Az 1848-iki fenséges eszmék nem a pillanatnyi felhevüiés. nem a hirtelen fellángolás eredménye és nem ugrottak ki készületlenül a nemzet fejéből, mint Minerva Jupiteréből, hanem mint
