Váci Hirlap, 1916 (30. évfolyam, 3-53. szám)
1916-05-07 / 19. szám
HarmincadiK évfolyam 19. szám. Vác 1916. május 7. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyiltter sora 60 fillér. Telefon-szám r. Rassovszky Kálmán tanár beszéde a főgimnáziumnak a kárpáti falvak segélyezésére tartott ünnepélyén. Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Kedves tanuló ifjúság! Az emberi élet legborzasztóbb ziuatara a háború. A háború szó kiejtésénél láng- baborult falvak, éhező, didergő, nyomorgó asszonyok és gyermekek, gyászruhás özvegyek, ártatlan kis árvák jelennek meg szemeink elölt. Másrészt azonban látjuk s ez megnyug- tat, hogy a felégetett falvakat, eltaposott vetéseket, elsülyedt hajókat, megsérült műemlékeket újból rendbehozza, felépiti, kipótolja az emberi ügyesség, mely a háborúban el nem veszett: de mi lesz a rom- badőlt erkölcsi értékekkel, a humanitással, a kölcsönös szeretettel, az igazságossággal, becsülettel, mikor mindenfelé csak durvaságot, öldöklést, kegyetlenkedést, perfidiát, barbár, vad önzést lát az ember ? . . . Vannak, a kik kétségbeesnek, azt mondják: visszasüllyedtünk a régi barbárságba és pogányságba. Nyomban egyetlen tekintet arra a nagy és tartós szeretetre, mellyel a társadalom a sebesülteket, az özvegyeket és árvákat felkarolta, egyetlen tekintet katonáinknak hősies, önfeláldozó magatartására, nagy szövetségesünk erényeire és főleg hűségére, elegendő, hogy megmentsen bennünket átlói a lelki betegségtói, melyet pessi- mizmusnak nevezünk. A háború megtanított bennünket az igazi, önzetlen szereietre és testvériségre, észrevettük azt, hogy mivel tartozunk egymásnak. A háború pörölye kikalapálja belőlünk a rideg önzést, a káini részvétlenséget és szereteílenséget s ráképesit mélyebb és igazabb érzésekre, nevezetesen mások bajainak megérzésére. Elhatott a karitász mindenhová, a hol éheznek és fáznak, a hol a tűzhely parázsa kialvóban van s már a kétség és kétség- beesés árnyékai járnak. Végigjárja a harc mezőket és kórházakat, vigasztal és enyhít, gyógyít és segít. Gondozza sebesültjeinket s a hazáért szenvedő bajnokkal nem csak azt érteti meg, hogy őt szereti, hanem, hogy szereti övéit is, hogy segíti haiovány könyfől ázó hitvesét s megsimogatja otthon maradt gyermekeit. Bármilyen elszomorító, bármilyen gyászos és visszataszító is tehát a gyilkos háború; ime a rút háború csiholja ki lelkünk legnemesebb tarfalmát, az önfeláldozó haza- szeretet legszentebb erényét. És megindul az áldozathozatalok végtelen sora, altruisztikusok, jelenségek lélekemelő nagy fölvonulása. Mindenki áldoz, lehetőleg azt, a mi legértékesebb neki. Legtöbbet áldoznak, a kik a csatatéren küzdenek: életüket ajánlják fel a hazáért. De megindul az itthon maradottak sorában is az áldozatokban való dicséretes vetélkedés. Végső erőmegfeszitéssel garmadába hordjuk a hadviseléshez szükséges mérhetetlen kincseket. A földből teremnek elő a megsebesült és megbetegedett harcosok ápolására szolgáló kórházak. A harcban levőkön és az itthon maradt gyámolra szorulókon való segítésnek legkülönfébb tennivalói káprázatos sokoldalúságában hozzák létre az áldásossabbnál áldásossabb intézményeket . . . Rendkívüli időket élünk, melyek rendkívüli kötelességek elé állítanak minket . . . rendkívüli erőfeszítést kívánnak és megkövetelik, hogy erősek legyünk saját gyön- geségeinkkel szemben, hogy félretegyünk minden kicsinyes szempontot, minden önzést és erőnknek, egyéniségünknek legjavát a nemzet szolgálatára szenteljük! Mindnyájunknak csák azt kell, csak azt szabad ma éreznünk, hogy az egész nemzet sorsa forog kockán, hogy lét és nem lét kérdése vettetett fel, hogy egy szebb, egy jobb, dicsőbb lét biztosításáért folyik a küzdelem, hogy ebben a küzdelemben az életűket dobják áldozatul a nemzet százezrei, hogy azoknak kiontott vére hozzánk beszél, hozzánk intézi azt a felhívást, hogy méltók legyünk ő hozzájuk, hogy ne rontsuk le itthoni magaviseleíünkkel azt, a mit ők a nélkülözéseknek, az erőfeszítéseknek, a hőstetteknek emberfeletti mértékével vívnak ki a nemzet számára. A mai ünnepségünknek is nem a lármás, érzelmes szókban csillogó, hanem ez a tevékeny hazaszeretet adja meg igazi jelentőségét. Ma egy éve még nehéz küzdelmeket vívtak hős katonáink a Kárpátokban. A Kárpátok egész frontján a Sáros fölötti szorosoktól messze be Bukovináig dúlt a rettenetes harc. Az egész világsajtó megerősítette azt a föltevést, hogy az északi harctér legnagyobb, legjelentősebb eseménye a kárpáti harc volt. A kik föntjártak a Kárpátokban és boldog szemlélői vagy résztvevői voltak a nagyszerű giganíoma- clriának, a világháború legvéresebb, legrettenetesebb csatájának a kárpáti harcot mondták . . . Hogy a reltegetett északi óriás hatalma megtörött, hogy édes hazánk megszabadult az ellenség pusztításaitól, az a kárpátokban héroszokén! küzdő és hősi halált halt fiaink halálmegvető bátorságának és az Isten alkotta Kárpátok sziklafalának köszönhető. A nemzet ezúttal igazolta be a legfényesebben, hogy az ősök vérén megszerzett hazát életével és vérével, a pokol ádáz ellenségei ellén is megtudja védeni] Igen, a magyar katona és nagy szövetségesünk világra szóló ereje visszavetették az ellenséget. Lengyelországot fölszabadi- íolluk, sőt be Oroszország szivébe kergettük a rettegetett ellenséget és a fenyők újra szabad napfényben fürödve állanak a vérboritotta szabad Kárpátokon. Szabadon törhetnek a hegytetők az ég felé. .. békésen ringathatja kalászait a dús róna. Miként a német Rajnán szilárdan és hűen j áll az őrség; olyan megdönthetetlenül és vérének utolsó cseppjéig kitartóan őrzi a Kárpátokon hazánk határait a magyar katona ! De a kárpáti győzelemnek ára is volt. Hőseink temetője lett a Kárpátok hegye- völgye, a kegyeletnek örök földje, a hová elzarándokol majd az utód, hogy a névtelen jeltelen sírokra letehesse a hála her- vadatlan koszorúját. Az erő, mely „őseinket felhozá Kárpát szent bércére“ meg is tartotta halálmeg- veíő hősiességgel a Kárpátokat és vele Magyarországot : az Alföldet, a kincses Erdélyt, a televény Bánátot és gyümölcsös Dunántúlt. Mienk a győzelem!... Óh! de milyen lehetett volna a pusztulás, ha a győzelem is ennyibe került. Községek, falvak pusztultak el százszámra, a kis helységek népének nincs lakóhelye, a tűzhely üszkös téglahalom és hamu lett. Gránátok fúrták át azt az ereszt, a hol máskor a fecske fészkel, tűz égette fel a gerendát, a hol arany fényben csillogó kukoricasor mesélte eddig, hogy élet, béke, nyugalom volt. Romhalmaz hev^r a békés munkálkodás annyi örömet és bút látó helyén, mindentől való megfosztás a része azoknak, akik a hazának hűséges gyermekei! A magyar lélek följajdul s mikor hálásan tekint a Kárpátok felé, a szemeket a szánalom és könyörület könnyekkel fátyolozza el! A Kárpátok népe egész Magyarországért szenvedett ... a Kárpátok falvai azért pusztultak el, hogy Magyarország megmaradjon. Sáros vármegyében 20, Zempléniben 22, Ungban 5 község és falu pusztult el teljesen, tömérdek ezenkívül a községek és falvak száma, a melyek részben szenvedtek. Több mint 5000 ház semmisült meg. Siessünk az érettünk szenvedő kárpáti falvak segítségére! Az állam megtette, a mit tehetett, gondoskodott az első segítségről, gondoskodott arról is, hogy a feldúlt tűzhelyek felépüljenek! Ámde Magyar- országnak, a magyar vármegyéknek, városoknak és társadalomnak nem lehet kö- zönbös, hogy miként épülnek újra a Kárpátok elpusztult falvai. Szegény és elhagyott volt eddig ez a vidék, kultúrája elmaradt. A hála érzete, a magyarság szeretete és kegyelete kötelességé teszi, hogy gondoskodjunk róla,hogy többé ne legyen szegény, elhagyatott és kulturátlan. Újjá, szebbé, jobbá, egészségessebbé éo AlárpáliííMérí!
