Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-09-02 / 66. szám

Műszón nyolca diK évfolyam 66. szAm. V ác, 1914. szeptember 2. PolitiKai lap, megjeíeniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptuiajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4- sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. SATANOWA! A magyar huszárok vérfürdőben. Ezt a nevet különösen meg kell jegyez- nie mindenkinek és a történetíró beírja az örökké élő lapokra. Mint a hogy megőriz­zük az orosz föld homályba voll nevei!, ha győzelmünk fűződik hozzá, ha szivünkhöz nőit katonáink, véreink puszíulását jelenti szemünkben. Satanowa! gálád, nyomorul! hely, gálád, nyomorult népe, nem feledünk ! Tizenhat órán át harcban volt huszársá- gunk. A magyar nép szinmagyar tömege gyönyörű küzdelemben verte a világhíres kozákokat, a kik a „piros ördögök“ elől menekültek fegyver nélkül s a mi hőseink már kardot sem húzva, csak úgy a nyakuknál fogva vitték fogságba a hírhedt kozákokat. A magyar huszár mindent legázoló erélye, vakmerőbbnél is vakmerőbb bálorsága pá­ratlanul szép győzelmet aratott. És akkor a parancsnok pihenőt rendeli. Tizenhat órai verekedés után megérdemli a magyar huszár, hogy magába szálljon, gondoljon csendes otthonára, egy-két órára lehunyja szemét. De előbb lovát is ellássa. Satanowa község volt az, a hol pihenőre vonultak, miután a többszörösen nagyobb kozáksereget szétverték. Pihent a sereg, mikor egyszerre trombitaszó harsant és „lóra, lóra huszár!“ hívta őket minden ut­cáról. A község nyomorult népe megtá­madta a szendergő hősöket. Almukban rontottak reájuk és folyt a vér patakokban, mig az egész had össze nem gyűlt s aztán - nem volt kegyelem a gálád tá­madóknak. Azl mondják, hogy rettenetes éjszaka voii. Huszáraink külön-külön voltak a há­zaknál elhelyezve. Az ellenség messzire megfutamodott, ember és állat békességes pihenőnek adhatta magát. És ekkor elő- bújtak rejtekhelyeikről a falu soha nem bántott népei késekkel rohanták meg alvó huszárainkat. A mészárlás és a retlenetes kegyetlenkedések csak addig folyhattak, mig a trombitaszó harsant. De éppen elég volt. Itt lőtték ki Pintér őrnagy alól a lovát, itt kapott golyót a karjába. Itt pusztult el nyo­morultan Wessely Aurél huszárfőhadnagy, ezredünk egyik legrokonszenvesebb tisztje. És sok katona a váci, kecskeméti, bajai huszárokból, kiket az éjszaka nyugalmas leple alatt nem a harcos katonaság, hanem a félrevezetett néptömeg lepett meg, Satanowa azóta csak a mi fájdalmas em­lékünkben él — kő kövön nem maradi otí a gálád merényiéi után s bizonyos, hogy alávaló népe boszulatlanul nem húzódha­tott el. Ne legyen ilyen szomorú emlék több ebben a rettenetes háborúban! Az első katona Sic alól. Kedden reggel megjelent városunkban az első váci katona Sabác alól, a ki végig- küzdötte a szerb háború megnyitóját. Ne­vét, ezredét nem Írhatjuk ki, mert ez tilos, de mindenki tudja, ki voll, hiszen az ideá­kon meleg szeretettel üdvözölték és a kér­dések ezer özöne zúdult, feléje. Nagyon jó volt, hogy beszélhettek vele sokan, száz és száz rémhírt tudott megcáfolni. Rendkívül érdekes dolgokat mondott el bakáinkról és a szerb seregről, Sabácba és Sabác alá való vonulásunkról, sőt még a lövészárkokban meghúzódva naplót is irt (a külsején ez áll: ha elestem, juttassák édes anyámnak!) ezt a naplót átengedte a Váci Hírlapnak közlés végett és mihelyt szabad lesz, közölni is fogjuk. Az önkén­tes, mint kerékpáros volt beosztva száza­dosa mellé s mindent látott. Azt mondja, hogy a bakák pokoli fieg- i mával harcoltak és ha egy-egy lövés elju­tott hozzájuk, felkiáltottak, hogy disznó | szerb nem tudsz találni, majd az egy go-' 1 yód helyett küldök neked ölöt — és man- licherből gyönyörűen dolgoztak. Minthogy az egész harcvonalat bejárta gépével, ki­jelentette nagy álmélkodásra, hogy egy szó sem igaz a nagy sebesülésekről (ő csak Sabác környékéről beszél mindig.) Oda­lenn alig volt kétezer sebesültünk, ellen­ben a szerbek maguk beismernek tizen­hétezer halottat. Három napos fegyverszü­netet kértek tőlünk, halottaik eltemetésére és kaplak is egy napot. A szerb addig bá­tor, mig ki nem piszkálják lövészárkából s akkor fut, menekül, a mi bakánk pedig leteriti. A legtöbb szerb kaíona testén hátulról ment be a golyó. Rettenthetetlen bátorsága van a mi had­seregünk katonáinak, a kikből senkit nem tudtak a szerbek elfogni, ellenben az ő századja 126 szerb katonát adott át a had- vezetőségnek. A szerbek egymás után dob­ják el a fegyvert és jönnek át — enni. Mert rettenetesen ki vannak éheztetve. Egy gyönyörű epizódot is mondott el: A svarmléniában feküdtek, mikor egy ka­íona a szerb oldalról kezét feltartva rohant hozzájuk. Természetesen nem lőttek rá. Mikor közéjük éri, azt mondotta, hogy a disznó szerbek ellen akar harcolni, adja­nak neki puskát, de előbb egy kis kenye­ret, mert öt nap óta nem evett. Mikor jól lakott, kapott egy sapkát és egy manlichert és csodákat csinált. Nem ült le a fede­zékbe, hanem fel a tetejére s a legreme- kebb célpont volt a — szerbeknek. Egy golyó sem találta, de ő egy ültő helyébe vagy harminc szerbet lőtt le. Az egész ez­red elragadtatással van irányában és most megy velünk — északra, az oroszok ellen. A magyarázat az, hogy az átszökött katona i macedon-bolgár, a ki jobban gyűlöli a szerbet, mini a mi bakánk és erőszakkal hurcolták el harcolni otthonából. Az önkéntes káplár megerősíti a hirt József főherceg hősi viselkedéséről. Ott járt köztük, velük evett, éjjel velük aludt a szalmán. Egyszer ő hozott neki szilvát, mert aznap a sereg nem evett, a főherceg sem. Sabác képét a hazakerült önkéntes gyö­nyörűen irta le. A legelemibb, hogy a ma­gyar baka szépen felöltözködött ott — se­lyembe és perzsa szőnyegeken aludtak. Aztán csak az utcán fögdosták el a tyúko­kat és dugták a — gulyás közé. A mi katonánk boldogan beszélt az átélt nagy napokról és azt mondotta, hogy soha se hitte volna, hogy ily lelkesedés legyen seregeinkben. Mikor ezek meghallották, hogy Oroszország ellen mennek, táncolva, dalolva járták be a tábor és hangosan ki­áltozták, hogy most már lesz mibe — ha­rapni. Szerbia nekik nem ellenfél. Sz. D. önkémes, miután leadta a kapott parancsot, éjjel tovább indult ezredével. A vöröskereszt kórházának be­mutatása. A váci vöröskeresztegyesület az alsóvá­rosi kaszárnyában teljesen berendezte száz ágyas kórházát, melynek bemutatása e hó 3-án, délután öt orakor lesz, előbb azonban rendkívüli - közgyűlést tartanak, igen nagy érdeklődés mutatkozik e köz­gyűlés iránt. Az érdeklődés érthető is, hosszas és körültekintő, munka előzte meg e közgyűlés tárgyát képező kórházi bemu- talhaíásl. Sok önzetlen és hazafias kéz munkájából tevődött össze e kórház fel­szerelése, létesítése s érthető a kórház iránti nagy érdeklődés. Úgy értesülünk, hogy a közgyűlésen a nem tagok is meg­jelenhetnek. A vöröskeresztegyleti tagok száma különben rohamosan szaporodik Falcsík Dezső dr, — rektor. Közöltük, hogy a király Farcsík Dezső dr. jogakadémiai tanárt a pozsonyi egye­temre rendes tanárnak nevezte ki. A hiva­talos lap egyik újabb száma jelenti, hogy Falcsikof, ki egykor Vác város aljegyzője és a Váci Hírlap felelős szerkesztője volt a király a pozsonyi egyetem rektorává kinevezte. Sabáci emlék a váci múzeumban. Két szép emlék-éremmel gyarapodott a múzeum gyűjteménye a szerb harciéról. Herzfeld Géza tartalékos hadnagy, volt Kobrak-gyári tisztviselő, aki az elsők között volt a Sabácol megszálló magyarok között, egy szerb liszttől elvette a balkáni háború­ban kapott érdemjeleit. Herzfeld Géza se­besülten kerüli Budapestre,ahol Révész Béla ügyvéd elkérte tőle az érmeket s a múze­umnak adományozta. Az érdekes vitézségi jelvények Szigvárt János gyógyszertárában vannak kiállítva. Ajmizeum elnöksége ez úton is hálás köszönetét mond az értékes adományért.

Next

/
Thumbnails
Contents