Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-07-26 / 55. szám
bí uszonnyolcadili évfolyam 55. szám. Vác, 1914. julius 26. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 3d fillér. Telefon-szám 17. Végleges döntés a vasútezred elhelyezéséről. Vác, jul. 25. Végre megérkezett a hadügyminiszter elhatározása : a második számú vasúti ezred székhelye Vác lesz! Közel nyolc hónap óta meglehetős izgalmak és kétségek közi várja ezt a híradást a város polgársága, leginkább Kisváe érdekeltjei. Ha minden külső jel arra mutatott is, hogy Vác kapja a vasűíezredef, a hivatalos értesítés késett s ezért kalandosabbnál kalandosabb hirek keltek szárnyra, hirdetvén, hogy a vasútezred másfelé keres otthont. A múlt hetekben már egy magánlevél meghozta a hirt a hadügyminisztériumból, hogy a döntés megtörtént és a hivatalos irás utón van. Tényleg, e hó 23-án a polgármester meglopta a város történetében oly fontos hadügvminiszteri elhatározást, melyet egész terjedelmében itt közlünk : A cs. és kir. hadügyminisztériumtól. Vácz város tekintetes Tanácsának Wien, 1914. juli 20. 1914. évi junius hó 22-én 6946. sz. alatt kelt becses átiratára a hadügyminisztériumnak van szerencséje közölni, hogy a város képviselőtestületének 1914. évi junius hó 18-án hozott határozata, mellyel 1. a hadügyminisztérium által a kisajátítási egyezség III. és V. pontjában kívánt Változtatásokat elfogadta. 2. Vácz városa a vasút ezrednek Vtíi- czon leendő elhelyezéséhez szükséges és összeirt ingatlanok 74000 K-ra felemelt kártalanítási összeg mellett a szavatosságot elvállalta, a mennyiben az jogerőre emelkedik, illetve felsőbb- hatósági jóváhagyást nyer, tudomásul veszi és ennek megfelelően egyben utasítja a budapesti 4. hadtestparancsnokságot, hogy a kisajátítás elrendelése iránt a m. kir. honvédelmi miniszternél Vácz városával egyetértőleg a lépéseket a legsürgősebben tegye meg. A fenti szavatosságból a 2601. és 2602. hrsz. területek kivétetnek. Továbbá utasittatik a 4. hadtest- parancsnokság,hogy kisajátítási egyezségeket csak Vácz város hozzájárulásával kössön és a kisajátítási egyéb teendőkben is mindig a város beleegyezésével járjon el. A miniszter helyett Seyler altábornagy. A nagyfontosságú irás megérkezését követő napon a negyedik hadfestparancs- nokság kiküldött tisztjei, Kopriva ezredes, Zádor polgármester és Pajor, a katonai kincstár képviselője megkezdték a * I városházán a nagy munkát, a kisajátítás előkészítését. Valószínű, hogy a honvédelmi miniszter még ebben a hónapban elrendeli a kisváci ingatlanok kisajátítását, az! a íelekkönyvben feljegyzik s a jövő hónap elején már megindul az eljárás a területek sürgős megszerzésére. ... De vájjon igy lesz-e? A munka folyik zavartalanul a tanácsteremben, mintha a világotrenditő események szele oda be se hatolna. Mire azonban e sorok megjelennek, lehel, hogy a háború elkerülhetetlen lesz és a mozgósítást elrendelik. Ez esetben a második vasutiezred tisztei és legénysége, kik ma békésen dolgoznak Vácon, ezredparancsnokukkal azonnal vonatra ülnek és visszatérnek Korneuburgba. A vasútezred váci elhelyezése pedig, mely oly nehezen született meg, pihenni fog, ki mondja meg, meddig? És vájjon lesz-e szó róla belátható időn belül ? Hírek. — Konstantin püspök. A város egyik nagy jótevőjének, Schuszter Konstantin püspök halálának évfordulója volt pénteken. Két misében emlékeztek meg róla: a város által alapítóit rekviemben, melyet Galcsek György prelátus mondott és a káptalan rekviemjén, melyet Jung János püspök nagy segédlettel mondott. A város mindkét misén képviseltette magát. Vác-uj város. — Nemes Vác város dicsérete. — Vasárnap Vácon voltam. A vonat tele volt kirándulókkal. Alagon, Kisgödön, Gödön, Felsőgödön csak úgy ontotta ki magából az embeket, de maradt belőlük szép számmal Nagymaros számára is. Mégis azt hiszem, hogy a legtöbb ember Vácon szállt ki. Kik voltak, kihez mentek: nem tudom. A város külső képén nem nagyon láíszik meg az idegenforgalom: mindenfelé ugyanaz a csönd, nyugalom, mint régente; álmodozó kis házak az eldugott, görbe utcákban ; ugyanazok az utcasarkok a kaszinózás számara; ugyanazok a jó cigányok, a kik közül az évek folyamán nem egy, mini az öreg Banda Marci is, elszármazott az ország szivébe, Budapestre; a régi, történelmi emlékek megkopott külseje csak úgy állja a vihart, mint azelőtt; fegyháznál a kőkapu, ez a királyi diadalív ; lenn a város végén a hires hid, a melynek birtokáért 1849-ben rettenetesen elszánt, véres és diadalmas harcol vívlak a magyarok; a nagy vásáriér közepén a püspökség rengeteg gazdasági épülete, a Vörösház, a melynek kék vakolatja alól ill-ott kiütödik nevének megmagyarázója, a vörös szin ; emilí egy düledező pajta, amott egy kis rom és mindezek fölött mint boljára támaszkodó, messzi távolba elmélázó pásztor a hiresnevezetes nagytemplom vörös pléhvel burkolt, nagyszerűen iveit haíalI más kupolája. Vasárnap van, szólnak a harangok és mig hangjuk végigszáll az apró házak viharverte teteje fölölí, ki a Nagyszál felé, át a Dunán neki a Vérteseknek és fölfelé, a hol a természet ritka szép rendezésével mintha egy nagy katlanban vége volna a szélesen hömpölygő Dunának: addig la- lálgatjuk és meg is ismerjük a régi emlékek nyomán, ki melyik harang. Ez a meggondoltan szóló a piaristáké; az az élesen feleselgető a fehéreké ; az álmosan még egyet-egyet kiáltó az evangélikusoké. Hátha még megszólal az öreg Roskoványi, a székesegyháznak az a pompásan mély- hangú, zengve-búgó harangóriása, a melynek egyes ütéseit már nem is igen lehet hallani, úgy olvad egymásba, mint a legszebb orgonaszó, ércnyelve egymás! követő ütődésének hangja. A fecskék fönn csicseregnek a magasban a sötékék égen; az utcán csak elvétve hallatszik kocsizörgés; szellő sem mozgatja a kis kert összetöréséig gazdagon megrakodott barackfáit. Olyan jó álmodozni gyermekkorunk, kora ifjúságunk e csöndes helyén; rágondolni szerelelte- inkre, a kik régen örök álmukat álmodják; a pajlásokra, a kikkel felnőnünk; a reményekre, a melyekkel gazdagon nekivágtunk az életnek ; a szép álmokra, a melyeket régen ezőttünk. De kevés remény teljesült és mennyi tarka álmot kergetett a semmiségbe az élet! És az emberek, a régiek hová szóródtak szét? Hol vannak, hol járnak? Igen, igen, üzenetet küldenek haza és hirt kérnek hazulról, hiszen ha itt születtek, ittak a Hétkápolna vastag sugárban szüntelen ömlő tiszta, hideg forrásvizéből és a ki ebből a vízből iszik — igy tudja a néphagyomány — elverheti a sorsa bárhová, visszahúzza a szive és ha mást nem lehet, hazamegy — meghalni. Nem bún a lokálpatriotizmus és szabad dicséretei zengenem nemes Vác városának, a mely mintha hosszú, nehéz álomból ébredeznék. Nyújtózkodik, ropogtatja a csontjait, rendbeszedi a ruháját, feledni és feledtetni akarja régi bűneit és föl akar pattanni az Élet rohanó paripájára. Ha van valakinek joga korholni és dicsérni, megvan bizonyára e sorok Írójának, a kit szivének minden verése hozzáfűz ehhez a városhoz és jobban ismeri, mint sokan, a kik idegenből származtak oda, ha mindjárt évtizedek óta élnek is ott. Ismerni kell Vác maradiságát, a haladásra irányuló régi meddő kísérleteket, azt a szinte gőgös el- zárkózottságot, a mellyel a mellét büszkén verdeső váci pógár mindig kinézte az idegent és aükor tudjuk csak igazán méltányolni Vác megmozdulását.
