Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)

1914-07-26 / 55. szám

— Vác újváros. Mai tárcánkat a Budapesti Hírlap csütörtöki számából vettük át, melyben a boldocj emlékű Steiner doktor bácsi újságíró fia, Sajó Aladár irt ezen a címen gyönyörű cikket városunkról. Hisszük, hogy nagy érdeklődéssel fogják városszerte olvasni a szülőföldjéhez ragaszkodó tekintélyes hírlapíró soraik melyért őszinte köszönet legyen úgy neki, mint a mindig tekintélyes Budapesti Hírlapnak, hogy országszerte hirdeti haladásunkat, a melyért itthon, e városnak minden jóérzésű fia tollal, szóval és tettel kötelességének tartja küzdeni. A mikor pedig ilyen nagy újság is méltónak találja, hogy a világesemények mellett helyi érdekek dicséretét zengje, a város vezetői láthatják, hogy minden olyan lépésért, mely a haladást' szolgálja, mily hálás tud lenni nemcsak a lakossága, de a máskor indifferens napi sajtó is, melyben most oly ékesszóló a mi Sajó Aladárunk tolla, „nemes Vác városa“ dicséretét zengvén. Az ilyen példák — hinnünk lehet — felemelően, lelkesen és munkára serkentően kell, hogy hassanak s igazat adnak ennek az újságnak, hogy bármennyit zsörtötünk, kisvárosiasan pletykálunk, de minden lépésünkre, mely a haladást szolgálja, más városban nem ismert büszkeséggel mutatunk rá. Tehát igazán: nagy lépésekkel előre, mert itt az idejel — A vácvidéKi CsörszárKoK című nagyértékű történelmi tanulmány lesz a Váci Muzeum-Egyesület 1915 évi tagilletménye. Hosszas, évtizedeken át folytatott helyszíni nyomozás és fárasztó forrástanulmány után készült és 10 — 12 nyomtatott ivre fog terjedni. írója dr. Bartalos Gyula egri kanonok, a kiváló archaeologus, a kit épen a vidéken végzett kutatásaiból ismer

VÁCI H 1 R L A F

j városunk néhány kiválósága. A nagy tudoj mányos apparátussal készült munka teljes cime: Az ősi honvédelem gyepüvonalai és a vácvidéki csörszárkok. A terjedelmes kéziratot Csáky Károly grófpüspök most adta ki egyházi bírálat végett Matzenauer Oszkár apátkanonoknak. Itt említjük meg, hogy az egyesület idei tagilletményét dr. Kisparti János titkár a munka tökéletesítése okából visszavette a nyomdából, de most visszavonhatlanul sajtó alá bocsátotta.

— Búcsú a piaristáftnál. Ma van a

piaristák templom-búcsúja, a melyet hagyományos kegyelettel ünnepelnek meg. Délelőtt fél kilenc órakor ünnepi nagy misét celebrál Schandl Miklós házfőnök, mise után szent beszédet mond Károsi Sándor az ujoncnövendékek másodmestere.

Egy légionárius levele a Váci Hírlaphoz. Egyik nem régi számunkban irtunk arról, hogy a váci származású Pataki Lajos eltűnt s csak most tudták meg hozzátartozói, hogy a francia légióban állott be. A mi lapunk eljutott Afrika sivatagjába és a váci származású légionárius, kinek sorsáról minden ismerőse részvéttel értesült, mohó érdeklődéssel olvasta mi hir otthon s mit Írnak róla. Most Patakitól érdekes levelet kapott a Váci Hírlap, melyet teljes egészében itt közlünk: „Kedves Szerkesztő Uram, éppen e pillanatban olvastam b. lapjának julius 8-iki számában, melyet nekem megküldték, a rólam szóló

I közleményt. Meg voltam hatva, midőn gyermekéveim legkedvesebb emlékeit, barátaimat s mindent, a mi Vácra emlékeztetett, jutatta eszembe e hírlapi megemlékezés, mely akár nekrológnak is beillik. Hát bizony én már aligha fogom a váci csonkatornyokat láthatni, híremet azonban hallani fogják cikkeim révén, melyet néhány nagyobb lap közölni fog. Ha tífuszomból felépültem, meneszfek egyet a Váci Hírlapnak is. Hej ! ezelőtt vagy nyolc évvet másfajta tárcát irtani abba! No de hadd térjek levelem voltaképeni céljára. Az említett közleményben az foglaltatik, hogy azért álltain be az idegenlégióba, mert a bíróság elitéit. Kérem megírni, hogy ez a híresztelés téves, mert engem semmi néven nevezendő bíróság el nem ítélt. Hogy miért mentem világgá, azt azok tudják, kik életviszonyaimat közelről ismerték. No, de az most már mellékes. Fogadja Szerkesztő úr innen, a mesze távolból küldött őszinte üdvözletemet, mellyel vagyok Louis Pataki 16255. Legionnaire II. Cl. I. Regiment Etranger 26. Coinp. Sidi Bel Abbes, Afrika, Via Oran“.

— CsütörtöHi vihar alkalmával történt — úgy adjuk, a hogy kaptuk, talán van is fórum a hová tartozik - : a budapesti vám környékén elájult egy asszony, a kinek a gyermeke az Ítéletidő alatt eltűnt. A szomszédok radikális módon éleszteni kezdték, leöntötték vedervizekkel. Valakinek eszébe jut, hogy orvost kéne hívni. Hopp! van telefon a vámnál! Rohan a vámoshoz. Az előbb kikérdezi, hogy ki ija-fija a beteg asszony „idevalósi“-e, meg miegymás, végre kijelenti, hogy ő nem engedhet telefonálni, mert ő azért „felelős“, — menjenek a távolabbi fakereskedésbe, majd hosszú veszekedés és kapaciíálás után mégis bemegy és kijön kijelentvén, hogy nem lehet kapcsolást kapni. No-no, talán ily esetben méltányos volna, hogy a városi üzem telefonja minden „felelősség“ mellett is használható legyen és erre talán az alkalmazottak is kioktathatok lennének.

Itt van a főváros tőszomszédságában. A személyvonat egy óra alatt visz oda a gyorsvonat kiröpit harminc perc alatt és mégis, vagy talán éppen e közelség folytán évek hosszú során át semmi nyoma sem volt a haladásnak. Minden úgy volt jó, a hogy apáink, nagyapáink elrendezték. Más vidéki városok, a melyeket sem olyan festői vidékkel, sem olyan egészséggel nem áldott meg az Ég, régen megértettek már minden új vívmányt és siettek vele élni: Vác nem mozdult. Áldozatot kellett volna hozni valami a város fejlődését biztositó jó befektetésre: a váci polgár leszavazta. Minek-a? Eddig is jó volt, ezután is csal: meglesz! A telefon már régen csilingelt mindenfelé az egész országban, mig Vácon megvethette a lábát; a villamos- világítás itt újság volt, megbámulni való újság, a mikor másutt már régen elfeledték, hogy valamikor pislákoló, füstölő, jó távol egymástól fölállított pelroleumlámpá- sok mutatták az utat az éjszaka vándorának. Csatornázásra, vízvezetékre vagyonokat költöttek más városok és Vácnak, az ősrégi püspöki városnak -- ma sincsen sem csatornázása, sem vizvezeléke. De most lesz ez is!

A vasúti ezrednek kellett Vácra jönnie, hogy vízvezetéket kapjon a város. Most nekilendült a fejlődés. A váciak ritka egyértelműséggel belátták, hogy nekik is minden lehető áldozatot meg kell hozniok, ha azt akarják, hogy mások jóindulata feléjük forduljon és a hadügyminisztériumnak, a mely a vasúti ezrednek Vácon való elhelyezését határozta el, megmutatták, mekkora áldozatra hajlandók. Nagy összegű hozzájárulásért jótállást vállalt a városi közgyűlés és már építenek, ásnak, furnak- faragnak, dicsérik és dédelgetik a vasúti ezrednek már Vácon levő tisztjeit és legénységét. Kisvác határán már épülnek a barakkok; meglesz a vízvezeték, a csatornázás is, mert ez kel! kalonáéknak; a váciak most még büszkébben néznek az ember szemébe, mint eddig és a hiresszép váci asszonyok és leányok magyar szóra fogják a katonákat.

De ez csak egy része a nagyszerű haladásnak. A másik az, a melyről az egyik váci helyi lap, (Vácnak meglehetősen régi a sajtója), ezzel a címmel szokott megemlékezni: Vác-ujváros. Hogy ez micsoda? Képzeljenek el egy rengeteg területet, a mely a vasúti állomás és pályatest meg a város közt van. Itt-ott kiveri a gaz, ha nagy esők járnak, mint mostanában is, pocsolya támad raj la mindenfelé; ha száraz az időjárás, rengeteg port kerget itt maga előtt a szél; egyik részén valamikor a honvédhuszárok gyakorlatoztak, most fehér fakorláttal bekerítve marhavásárnak szolgál. Sehol fa, sehol árnyék, kopár, kietlen nagy terület, melynek egyik végéből az evangélikus templom tornya integet biztatólag, a másik gödrös végén a cigányváros apró házai húzódnak meg szégyenkezve. Hát itt lesz Vác-ujváros.

Pályázatot hirdetett a város — Istenem, hogy ez is megtörténhetett Vácon! — e tér rendezésére és nagyszerű lett az eredmény. A tervek Budapesten is láthatók voltak a Mérnök- és Épitészegyesületben.

De hát kit érdekelt egy szerény vidéki város előretörekvése ? Most Vác régi, sok történelmi eseményt átélt városházáján vannak a tervek közszemlére kitéve. Ha a pályanyertes terv megvalósul, meglesz Vácnak az uj ruhája és belőle tanulni, róla példát venni lehet mindeneknek. Uj utcák, uj paloták, kultúrintézmények mag- vát rejtegeti magában ez a terv, a mely szerint a most kopár terület egy részén zártsorban, másik részén villaszerűén lehel építkezni. Lesznek terek, lesznek parkok, lesznek szökőkutak . ..

★

Igaz mindez, vagy álmodom ? Köröskörül a kéklő hegyek és a szőlőkertekkel beültetett magas dombok nem a mostani szomorú térre, hanem Vác-ujvárosra fognak nézni ? Meglesz mindez ? Megülik a váciak a haladás paripáját ? Én hiszem, hogy igen; bízom a szép tervek megvalósításában ; tudom, hogy most nem akad senki odahaza, a ki azt mondaná : minek a ? Mi, a kiknek a fejét már beeste a hó, talán már nem fogjuk meglátni vagy csak egynéhányan, a teljesen megujhodott várost, az uj falakat, a melyek azonban bizonyára a régi kiváló erkölcsöket fogják ápolni: a szeretetet a szülőhely, a kegyeletet az otthon iránt, de a késői nemzedék még haló poraiban is áldani fog mindenkit, a ki régi előítéletek megtörésével, példaadással, rábeszéléssel, az ilyen reformok megvalósításában mindig szükséges nógatással sietteti és segíti nemes Vác város előrejutását. —jó.

i