Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-07-15 / 52. szám
MuszonnyolcadiK évfolyam 52 szám. Vác, 1914. julius l5. VÁCI HÍRLAP PolitiRai lap, megjeleniK szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes síám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 50 fillér. Telefon-szám 17 A váci tanulók. Vác, jul. 14. I. Nagy társadalmi áíalakulások megváltoztatják felfogásunkat az emberi életről, annak minden értékéről, a mely a pillanatnyi lét kicsiny talajából fakad. Napról-napra változó környezetünktől táplálkozó lelkünk vágyait, minden aspirációját vetítjük a jövőbe s azok habozó, k.fségeskedö megvalósításával szeretnék a jövőt saját képmásunkra teremteni. A nagy változás, az átalakulás a külsőségek módosulása, a világ változása, a mely mellett bennünk, lelki világunkban ott szunnyadnak értékek, a melyek örökkévalók, a melyeket az átalakuló világ semmiféle zűrzavara nem tud méltóságától megfosztani. Hogy a mindenfelől észlelhető átalakulások ezeknek a lelkűnkben lappangó értékeknek sok félreismerés után a felismeréséhez vezetnek, hogy ha megváltozik is körülöttünk minden, de a lelki nemesség megbecsülése egyre erősödik bennünk, annak biztos jele az annyagias gondolkodók fülsiketítő lármája mellett a megértő lelkek epedő sóvárgása a műveltség után. Ez az ideálja minden számottevő tényezőnek, a melynek köze van és kötelessége a jövő előkészítésére, illetőleg sok puhatolódzás, kísérletezés után annak kiépítése. Ezek közül a tényezők közül az évvégi értesítők kényszeritőleg terelik figyelmünket az iskolára. laMelek a váci eserhész-csapat útjáról. — Irta : Menzyk Ferenc, — Vihnye-fürdő, 1914. jul. 2. Most itt vagyunk. Mikor ezeket a sorokat irom, este van. Benn ülök a sátramban. Mellettem négy fiú alszik, mélyen mosolygó arccal, jókedvvel alszanak el, jókedvvel is ébrednek. Fejem felett egy acetylén- lámpa világit, térdemen egy doboz van s irom e sorokat. Leirom az egész napot. Könnyű lesz, hisz lelkemben ott zsongnak a zúgó patakok, szemem előtt ott mere- deznek a hatalmas sziklabércek, a távoli messze kéklő ormok, szinte hallom a fenyvesrigó füttyét ... Ma reggel még Szklenon voltunk. S mikor a napsugár beszökkent Szkleno hegyei közé, indultunk az útra. Frissen, elevenen. A fatalság tüze lángolt bennünk s az vitt . . . vitt előre. Ismeretlen hegyeken át, ismeretlen utakon, de csak előre. Mi a „zergék“ voltunk az elsők, a parancsnokunkkal. Két és fél órai út után megálltunk pihenni. Egy hatalmas fenyőerdőben. Csak ültünk s néztük az összehajló ágakat s hallgatództunk. Semmi nesz. Mi ez, eltévedtek az utánnunk jövők? Végre sok idő múlva . . . messze a távolban megdörrent egy browning. Rögtön válaszoltunk lrombitaszóval. Majd kettőt kétVárosunkban a róm. kát. elemi-, polgári iskolák és a főgimnázium tanulóiról, azok neveléséről, előmeneteléről alkothathatunk képet a kiadott értesítők alapján. Az értesítők merev adatai figyelmes átolvasás után tanulságosan beszédesekké válnak és sokat elmondanak ártól az iskola falai között végzett munkáról, a melynek eredménye a társadalomnak haszna, a melyek sikertelenségében sokszor a társadalom, a család nemtörődömségének van legnagyobb része. Az egyes tárgyakban elért eredményt jelző számadatok szédítő változatossága nem a legfontosabb az iskolán kívül állók számára, mint a hogy a tarka bizonyítványon el-elmélázó szülőt is csakhamar felvidítja a különben jó gyermek neveltsége, műveltsége. A legtanulságosabb fejezetei, adatai az értesítőknek azok, a melyek a nevelésről, illetőleg annak eredményéről számolnak be. A róm. kath. elemi népiskoláknak 1300 növendéke végzett az elmúlt iskolai évben. Ezeknek az iskoláknak a jellege Írja elő a nevelés irányát, a mely vallás-erkölcsi alapon nyugszik. A nevelésről — a vallási gyakorlatok és hazafias ünnepélyek felemlitésén kívül — az értesítőben nincsen emlités. Egyes osztályok túlzsúfoltsága (99, 83, 80 tanulót számláló osztályok is voltak) nagy akadálya lehetett a nevelésnek, mégis az egyes tanulók fegyelmezettsége, magaviseleté a legszebb képet mutatja, meri 1300 vtzsgát tett tanuló közül körülbelül II tanulónak van törvény- szerű viselete, a többié példás és jó. A közönség, első sorban a szülők nagy hálára volnának lekötelezve a tanítótestületnek, ha az előmenetelt olyan részletesen feltüntető táblázatok helyett (62 oldalból 46 oldal) a szülőktől, szállásadóktól, olvasóktól felhasználható megfigyeléseket, tanácsokat, a nevelésben követett módok ismertetését közölnék. Ezt látjuk a polgári leányiskola nagy gonddal, pedagógiai érzékkel megszerkesztett értesítőjében. A nevelés centruma a vallásosság és az ezen épülő erkölcs; ennek a szolgálatában állott az oktatás, az iskolai ünnepélyek, egyes hitéleti társulatokban való részvétel. Az iskola kereste a szülői házzal való kapcsolatot, de — mint sok máshol — itt is meglátszott a szülők közömbössége az iskola iránt, mert nem igen érdeklődtek gyermekeik iránt. Köve- tésreméltóan oldották meg a „Mozi“ kérdést a polgári leányiskolában. Az iskolában mutattak be tanulságos vetített képeket felolvasás, ének, szavalat kíséretében. Az iskolában követett nevelői eljárások közül kettőt ismerünk meg az értesitőből, Mindkettő olyan, hogy családok és egyesek nagy haszonnal alkalmazhatják. Az egyik az „Összefoglalás“. A növendékek egy hét, hónap, általában egy meghatározott idő elmúltával számot vetnek önmagukkal ,és osztályozzák is önmagukat. Sok nagy ember életrajzában olvassuk, hogy ez a módszer milyen hathatós előmozdítót füttyentgettünk s végre a fenyők közül kibukkant a két eltévedt csapat. Igazuk volt, mi voltunk a hibásak, elfelejtettünk egy fontos helyre jelet tenni. Aztán ismét előre s zúgott a nóta: „ ... a cél előttünk messze még előre hát előre ..." És úgy félkettő felé megálltunk egy hegy csúcson. Alattunk feküdt Vihnye. A fehér házikók csillogtak a déli napsütésben. A hegyoldalban szénát gyűjtöttek s a lányok dala messze elhangzott. Gyönyörű volt minden. A vihnyeiek kíváncsian dugták ki fejüket a boltokból, a zsalugáteres ablakok mögül. Biz’ ők ilyen csodát sohse láttak. No ezek bizonyosan komédiások. Mi pedig kivonultunk Vihnye-fürdőre. A fürdőközönség éppen délutáni álmát aludta, mikor felzúgott a trombita-dobszó. S a hogy oda értünk, abban a pillanatban ott volt a fürdőigazgató, Csányi. Mintha várt volna bennünket. És hogy várt! Olyan szeretettel s jósággal, a milyenre még csak álmunkban sem mertünk volna gondolni. Rögtön helyet adott a táborozásra, fát a főzésre, szalmát az alvásra. Egy negyed óra alatt kész volt a táborunk. Tiz perc alatt a konyhánk. Persze bámulónk rögtön akadt. Az első kérdés ez volt: — Honnan jöttek? — Vácról. — Vácról ? És gyalog ? — Nem, csak Cseletnekről jövünk gyalog. — És most hová mennek ? — Selmecbányára. — Érdekes . . . Aztán jöttek a sugdalódzások. — Nézd azt a kis csöppséget, milyen helyesen ássa az árkot. — Az semmi, de láttad már a bográcsaikat ? — Láttam, nagyszerű tiszták. No bizony az én Julisom se tudná ily tisztára kitisztítani. — És ezek cserkészek? Te mi az a cserkész ? — Hegymászó, a ki maga főz és sátorban alszik. Persze az ilyen feleletekre elmosolyogtunk s megmagyaráztuk, mi a cserkészet. Lassan... lassan elkészült a vacsoránk is. Igen, igen vacsora, mert ebédet ettünk. Aludttejet. Nem elég ez egy cserkésznek ? Éppen vacsoratájra érkezett meg a fürdővendégek ajándéka: egy nagykosár cseresznye, S vele együtt az adományozó hölgyek is. Egyszerre hangos lett a táborunk a vig kacagástól. — Jaj, de érdekes! Jaj de jólehet ebben a sátorban.
