Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-07-15 / 52. szám
2 VÁCI HÍRLAP tója az önnevelésnek. A másik eljárás : a munkaszeretetre való szoktatás. Kis dolgokon, az osztály tisztogatásán kezdték a munkát, a melynek kiszámíthatatlan az eredménye. Tudjuk, hogy Tr. IV. Foerster milyen meggyőzően mutatta ki, hogy ilyen kis dolgok, kicsiny kezdetek milyen fontosak a nevelésben. A lelkiismeretesség és a munkaszeretet az a két nagy kincs, a melyet e két módszer alkalmazásával adott növendékeinek a polgári leányiskola. A vallásos, hazafias, becsületes ember a polgári fiúiskola ideálja. Sok nehézséggel küzdve iparkodik ezt az ideált megvalósítani. S e nehézségek talán a nevelés terén a legnagyobbak. Az értesítő szerint a magaviselettel sok baj volt s minden igyekezet mellett sem sikerült céltérni. A magaviselet tanjegyei is ezt mutatják, mert 125 nyilvános tanuló közül 19 tanuló „3“ egy tanuló „4“-es tanjegyet kapott viseletből. Ez azt mutatja, hogy a polgári fiúiskola anyaga nagyon vegyes. Szerencsét- próbálók, gimnáziumból kibukottak keresik fel; a közönség mégnem tekinti úgy, mint bizonyos életpályákra magában is elegendően képesítő intézményt, csak levezető csatornának, pótintézménynek tartják. A főgimnázium vizsgázott 359 nyilvános tanulója közül egy kevésbbé szabályszerű I viseletű van, a mi a köztudat szerint is szigorúan fegyelmező és nevelő intézet jónevéhez méltó. A társadalommal, szülői házzal való kapcsolatot az iskolai ünnepélyek mutatták, a melyek mint nevelői eszköz az ifjúság szempontjából nagyon hasznosak, de a nevelés komoly munkájában való részvétlenség a szülői ház részéről, ha csak külső megjelenéssel mutatja az iskola iránt való érdeklődését. Hogy a főgimnázium az iskolán kívüli nevelésre ügyel, ezt legjobban mutatja az igazgatónak lapunkban is közzétett intelme a mozitulajdonosokhoz. Az intézet szelleméről összefoglaló képet nyújt ugyancsak az ő záróbeszéde, amelyben a lelkileg művelt, önzetlen, becsületesen gondolkodó, munkaszerető hazafiban jelölte meg az ifjúságtól követendő példaképet. t • HireK. Hidavatás. Hetek, sőt hónapok óta lázban voltak a szentendrei sziget tahitótfalui lakosai. Készültek a nagy napra, a kis Duna uj vas- hidjának felavatására. A lázas munkálko- i dást, az örökké emlékezetes nap fénypom- I páját és a kedvesnek ígérkező jó mulat- I Ságot kiss-é megzavarta a trónörökös-pár szerencsétlen végzete, változtatni kellelt a programmon s eltolódott az ünnepség napja. Végre vasárnapra felderült ez is s megtarthatták a hidavafást. A délelőtt Istentiszteletekkel s a vendégek várásával telt el. Délután 4 óra 34 perckor érkezett meg a „Zsófia hercegnő“ nevű gyönyörű szép, hófehér hajón Vargha Gyula keresk. miniszteri és Illosvay Lajos kultuszminiszteri államtitkár, dr. Száníhó Albert min. taná- c: os, gróf Ráday Gedeon főispán, Simon Elemér, Illés József orsz. gyűlési képviselők, Horposzki Alajos min. tanácsos és egyéb előkelőségek. Az állomásnál Almásy orsz. gy. képviselő, Almásy főszolgabíró, Sárkány főszolgabíró, dr. Zádor polgár- mester, Tahitótfalu község elöljárósága és több községi előkelőség fogadta a magas vendégeket. Az üdvözlő beszédet Almásy főszolgabiró mondotta, mely után a mozsár ágyúlövések egész sora és az iskolás lányok éneke következett A fogadtatás után a tűzoltók és csendőrök kordona között vonult a menet a községházára, illetve annak udvarába, a hol díszsátor alatt nyitotta meg a diszkép- viselőtestületi gyűlést V. Liptay József községi biró, üdvözölte a jelenvoltakat, majd pedig átadta az elnökséget Almásy főszolgabírónak, ki szintén rövid üdvözlő beszéddel tisztelte meg a megjelenteket. Utána E üIöp Béla ref. rektor ismerteti^ a hid keletkezésének és megalkotásának történetét, közben melegen megemlékezett azokról, kiknek a hid megteremtése körül bokros érdemei vannak, igy legkülönösebben a két Almásyról, kiknek nevéről indítványozza a lakosság nevében a hid elnevezését. Utána Kontra községi jegyző határozati javaslatot olvasott fel, melyben megörökítik neveit a hid építése körül érdemeket szerzett férfiaknak és indítványt tett a képviselő testület nevében is a hídnak Almásy- hid elnevezése iránt. A képviselőtestület az indítványt elfogadta. Utána a jegyző felolvasta a következő üdvözlő táviratokat; Beöthy László, Szabó Géza Komárom város polgármestere, volt vmegyei főjegyző, Horti Szabolcs Szolnokvármegye tőispánja, Szász Károly képviselőházi alelnök, orsz. képviselő és Mihályi Pétertől. Végül Almásy főszolgabiró ünnepélyesen szép szavak kíséretében a közgyűlést berekesztette. innen az ünneplők a zölddel feldiszitett repiilőhidhoz vonultak, a hol rövid cerimó- niával búcsúztak el a rozoga alkotmánytól. Majd mindezek után a hid avatására került a sor. Itt programmszerűen a következők történtek; 1. Az ünnepséget a néptömeg a himnusz éneklésével nyitotta meg. 2. Fülöp Béla ref rektor méltatta a hid jelentőségét valóban szép, választékos szónoklattal. . Almásy Lászlóné keresztanya beverte az utolsó szöget. 4. Először a ref. lelkész, Kontra Imre, majd pedig a r. k. lelkész, Kindli János megáldották és megszentelték a hidat. Kindli rövid beszédet is mondott. — Tessék megpróbálni — ajánlottuk. És nagy nevetés kö*.t csakugyan kipróbálták a sátrainkat. Aztán jött a vacsora. Ez egy külön érdekesség volt. A parancsnokunk sorba kináltatta a szakáacsal a vacsorát. S Jenő — a szakács — éppen nem resteile a beszédet: — No de tessék megkóstolni. Méltóz- íassék ezt a húst, vagy ne, ez nem elég puha, ezt a krumplit! — Jaj, köszönöm, én vacsora után vagyok. De azért megkóstolom. Nagyszerű, pompás . . . — Mariska nézd csak, hogy eszik ott az a fiú. Érdekes. Az a fiú pedig éppen a terebélyes Józsi volt a viccmester . . . Lassan . . . lassan este lett. A hegyekre leszállt a alkonyi köd s messze távolról áthangzotl a Vihnye templom harangszava. Odafönn az étteremben megszólalt a cigányzene s a hölgyek eltávoztak. Parancsnokunk bennünket is elvezetett a parkba. Letelepedtünk e9V lugasba s hallgattuk a zenét. Gyönyörű éj volt. A szomorú magyar nóták egész lelkűnket betöltötték. És én úgy éreztem, most mindenki hazagondol. A csendes kis városra. A csobogó Dunára. Odafönn az égen szerlefulottak a felhők s mindegyik mintha üzenetei vitt volna haza. Haza, az édesanyához, aki most csendesen nézi a vörös holdat s gondolkozik: — Ugyan hol lehel, most a fiam . . . 1914. jul. 3-án. Zúgott a riadó hegyen, völgyön át. „Keljetek fel fiúk ébred a világ ... a madár új dalokat dalol.“ Csak úgy zsongott a tábor a reggeli munkától. — Gyula . . . tüzet rakni, egy kettő, mert nem lesz reggeli. Majd a másik parancs : — Gyuri, tedd fel a bográcsot, itt a drót! Az egész délelőtt nézésbe telt el. Tanultun k. Megtanultuk, hogy kell a sört gyártani. Megnéztük a vasgyárat. Ebéd után fürödtünk az igazgató jóvoltából ingyen. Ez nagy szó egy gyógyfürdőn. De hál nagyon megszerettek bennünket. Én nem is értem miért. A legkisebb gyerektől kezdve a legidősebbnéniig, mindenki. Ez tojást küldött, az vajat. Ez cukrot, amaz kávét. És mivel viszonozhattuk volna mindezt. Hát rendeztünk egy kis cserkészünnepélyf. Bátran mondhatom, hogy minden jobban sikerült, mint itthon az ünnepélyen. Parancsnokunk teljesen megvolt elégedve. Egy cserkésznek pedig nagyobb jutalom nem kell. Éppen ideje volt, hogy befejeztük az ünnepélyt. Odafönn a hegyek felett megdördült az ég s a villám ki-ki pisiantott a felhők mögül. Hangzott a parancs szó : — Csapat vigyázz. Előre indulj! Mire sátrainkhoz értünk zuhogott az eső. De milyen eső. Nem emlékszem ilyen esőre. Igazi hegyi zivatar volt. A jég úgy dobolt a sátrakon, mint dobosunk gyorsmeneteléskor. És midez tartott vagy egy órát. Sátraink e zivatarban állották ki a tűz- próbát. Nem érdekes ez „vízben tűzpróbáí“. Azazde hogy is állották. Át eresztettek minden vizet. Hej, Istenem de áldottuk a gyárost. Csakúgy folyt a nyakunkba a viz. A legkisebb cserkész, a Pali ide-oda szaladgált, keresve száraz helyet. Hej, de nem talált. Végre a tiszti sátorba szaladt, ott megnyugodhatott, az a sátor jobb vászonból volt. Ez az átázás mind kevés volt. Aztán jött a java. Alul is befolyt a viz. A szénánk alulról is kezdett át nedvesedni. De azért énekeltünk ilyenképpen: „A hőségtől se rettegünk“ (Jaj a kutyafáját). Kacagunk hogyha ázunk. (Tanár úr kérem az egész ruhám csurom viz) És a tanár úr csak biztatott: Nono Lajos ne legyél kisaszony, hisz nem vagy cukorból . . . A vége mégis az lett, hogy nem bírtuk tovább. S gyors-tempóbgn át hurcolkod- tunk a szembelévő házba. Mire elállt az, eső megjött az igazgató s felajánlotta a szállodát ez éjjelre. Cserkészet ide, cserkészet oda az ajánlatot el kellett fogadni. Csak nem alkatunk a vizes sátrak alatt vizes szénán és még hozzá jó hideg éjben.
