Váci Hirlap, 1914 (28. évfolyam, 1-98. szám)
1914-04-05 / 26. szám
HuszonnyolcadiK évfolyam 26. szám. Vác 1914. április 5. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparndvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. 5zén?ezl*edjünl^ a gyermekeinkért! (A Gyermektanulmányi társaság váci fiókjának megalakulása.) Vác. ápr. 4. Minden gyermek külön világot képvisel, mely a pszichológia még ki nem deritetl átkainak millióit rejti. E titkok kiderítésé' hez szegődött a Magyar Gyermektanulmányi Társaság alakuió váci fiókja. Minden munka sikerének első feltétele, hogy ismerjük a feldolgozandó anyagot. Hát lássuk. A gyermekben van „Én“-ünk mása, az emberiség alapja. És mint a cser kis magjában benne van a hatalmas és terebélyes fa az előd minden jellemző tulajdonságaival, úgy rejlik a gyermekben az apa és anya egyénisége. Öröklés utján lappang a gyermekben a jóra és rosszra való hajlam, de ezek kö- közül csak az érvényesül, melyet a nevelés győzelemre segít. igen sokan azt hiszik, hogy a célszerű nevelés oly mesterség, melyet csak magasabb szakavatottság ér el, pedig ennél egyszerűbb dolog nincs, mert az egész mesterség csak abban áll, hogy a szülő, a nevelő tisztességes és szorgalmas ember legyen és hogy tudjon a gyermeknek parancsolni is nem forditva. E két dolog az egész nevelésnek a bűvészeié. A szülő függő, vagy független állapota, j társadalmi állása, anyagi viszonya, értelme i és műveltsége határozza meg magatarfá- j sát, beszéclét és cselekvését és mint hogy j ő közvetlen példaadója gyermekének, azok j határozottan befolyásolják a gyermek jellemét is. E szerint a szülő hajlamát: jót, rosszat, felfogását: helyest és helytelent, valamint modorát belé neveii, belé oltja gyermekébe és olyan egyént nevel, mint a milyen ő maga. Azon kellemetlen igazsággal, hogy a példa és a nevelés határozza meg a gyermeki erkölcsi értéket, többeket talán érzékenyen érintettem. De akár milyen kellemetlenül érinti is ezen állítás az egyiket vagy a másikat, elvitázhaíatian, hogy a gyermek lelke befolyásolható, észjárása és ezzel cselekvése is jóra irányítható ; ahol ez nem sikerült, ott bizonyára a szülő nem foglalkozott eleget gyermekkel, vagy nem volt elég óvatos a példaadással, vagy nem tudta tekintélyét érvényesíteni, vagy pedig a nevelés fontos munkáját rábízta avatatlan kezekre, cselédre, avagy az utcára. Az állat ösztöne szerint gondoskodik ivadékáról és a család fentartásáról. Ösztöne jó tanácsadója. Csalhatatlan az, mert soha sem téveszti el sem az alkalmas időt, sem pedig a célszerű eszközt, hogy ivadéka mintegy készen találja mindazt, ami életét, fajának fentartását biztosítja. Törekvése és munkája bár öntudatlan, azért sikere biztos, hacsak hatáskörén kivüi álló természetes okok azt nem befolyásolják. Életrekelő ivadékának nem csak táplálkozásáról gondoskodik az állal, hanem az öröklési törvény adta fizikai képességek és szellemi tehetségek mellett úgy neveli, hogy minden ivadék híven képviseli a szülői és az egyed az egész faji. így pl. a farkaskölyökben érvényesül a farkasszülő és neme minden tulajdonsága. Nem ügy van ez az embernél. Ha az ember is ösztöne szerint nevelné gyermekét és a szülő tehetségeit öröklés utján, jó tulajdonságait meg nevelés által akadálytalanul és változatlant adhatná át ne kik, akkor a gyermekből is ideális ember válnék, mint a hogy a farkas fiából ideális farkas váll. De az embernél értelmének és öntudatának emelkedésével ösztöne, veszni kezdett olyannyira, hogy ma az intellektuális embernél annak nyoma sincs. A kultúra kiölte az ösztönt, helyét az értelem foglalta el. Mig az egyszerű állatnál az ösztön és a jelleg ugyanaz és ennek folytán, ha egy farkast és rókát ismerünk, akkor mind a farkasokat és rókákat ismerjük, addig az emberek — az ösztönből álvedlett értelem alapján — egymástól annyira külömböznek, hogy ha egy embert ismerünk, akkor csak egy ember ismerünk, mert a hány az ember, annyiféle a felfogás, az - észjárás és az értelem és ez az egyéniség, melynek jellegét a szülői ház nyomta rá. Ha már tudjuk, hogy a gyermek erkölcsi értékét a példa határozza meg, tehát észjárását és cselekvését befolyásolja, a legegyszerűbb módja annak, hogy derék és erkölcsös generációt neveljünk csak az lehet, hogy a gyermeket a rossz példaadók- lól távol tartsunk és csak jó példaadókkal kai környékezzük. Minthogy azonban a gyermek közvetlen példaadója első sorban szülő és csak azután a környezet és társadalom, kevés kilátás van arra, hogy j ez úton némi javulást érjünk el. Nagyon ! sok gyermeket kellene a szülőtől elvonni, ; És mig az állam még a vakok, siketnémák jLyötciiH TvO-TOiv emlékéi. Líceumi előadás. Ds’. Károsi Sándortól. A beszédes emlékek után áhítozó vándor görög találón eredménnyel ómat, bár a kérlelhetetlen idő sok művészi terméket eltörölt a föld színéről, mert akárhányszor szövetségesre talált az emberek barbár gondolkodásában, kik a meglevő márványépületék anyagát új paío- j tákba építették bele; sőt a mi ennél is elité- j lésre méltóbb eljárás: egyszerűen meszel éget- j tek belőle. A megmaradt romok javarészt templomok, j a mi ismét azt bizonyítja, hogy a görögség j életében is elsőrendű szükséglet volt a vallás, | melynek minden valanucsodás községben dí- ! szes hajlékot rendeztek be. Ott van a Poseídon- templom Paestumban, a gyönyörű Parthenon Athénben, vagy a csinos Erechtheíon a művészi nézőpontból kifogásolt karíatíszokkaí, kik bár a gyengeség és gyengédség született képviselői, mégis egy nehéz tetőzetet viselnek i fejükön egész könnyedén. Máskor meg szétszórt síremlékekbe, egy-egy heverő oszlopba ütjük lábunkat, melyeket a könnyező kegyelet állított az elhunytak hantjai fölé. De míg ezeket a régiekről mesélő romokat legtöbb esetben nagyobb fáradság nélkül találta meg az archeológus és laikus egyaránt, nem így a szobrokat Ezekért valósággal hacot kellett vívni az elborító földréteggel. Úgyszólván minden egyes darabért kutató expedíciót szerveztek. De meg is iett a kellő eredmény. Egész múzeumot töltenek meg azok az eredeti görög szobrok, melyeket kánonoknak tekint a modern világ minden képíaragója. Itt megemlíthetjük vérbeli archeológusok - a görög szobrászok eszejárását, hogy egy nagyon töredékes, hiányos domborművűn gyakran «nosuntig- elég az eltűnt szo'bor lábnyoma, vagy a díszített falmező alakja és szinte hajszálnyi pontossággal kiegészíti képzelete a hiányzó részeket. S később egy-egy sikeres felfedezés valamelyik múzeum régiség tárában igazat ad a korrektúrának. * * Hanem mondjunk Isíenhozzádot a görög- főidnek és emlékeinek és keressük fel azt a nemzetet, mely fejlett kultúrának közvetlen szállítója. Utunk egyenesen egy temetövárosba, Pompéjíbe visz, hol saját szemeinkkel láthatjuk, hogyan kel életre majdnem kétezer éves sírí álmából poraiból megelevenedett főníksz módjára az archeológus bűvészkezétől. Hála az ókoriak ama szokásának, hogy ha egy új épületet akarlak a réginek helyére emelni, nem rombolták le teljesen a romokat hanem betemették és i arra épí* 1 ettek.. Ez nagyban megkönnyítette az j emlékek fenmarádárát. Mindamellett nagyon ; megrongált állapotban kerültek elénk. Pompé- i jínél azonban a szomszédos Vezúv gondosko- í dóit róla, hogy egy teljesen ép várossal aján- I dékozzon meg bennünket, Kr. u. 79. aug. 24- j én délben ugyanis vészes haragjában áttüze- j sedett kőtőmegből, izzó lávaárból és forró ! hamuból S - 10 méter vastag szemfödőt szőtt s rátériteke az egész városra. Rövid pár perc j alatt a jó levegőjű élvezet-város a borzalmak földjévé lett. Mit érezhetett az a városban re- i kedt 2000 ember ? Nem .kell sokat képzelődnünk ! Nem elmosódó ft nyképfelvételek, hanem megszólalásig hű szobrok várakoznak a színhelyen a látogatóra, hogy hitelesen beszámoljanak azokról a pillanatokról, melyeket a halál élethervasztó ölelésében töltöttek. Az egyik arca vad kétségbeesést tükröztet vissza, a má- 1 síké a megváltozhatatlanba való apathíkus beleI törődést. Az egyiknek ökölbe szoruló keze j szörnyű haláltusának néma tolmácsolója, a másiknak Összegémberedett tagjai emberfeletti fájdalomnak megmerevedett bizonyítékai. A ki a j múzeumnak ez emlékeit végignézi, nagyne- hezen bírja a meleg részvét forró könnyűit visszatartani. Azért némi megütközéssel — mondjuk — megbotránkozással olvassuk, hogy Goethe, a
