Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-09-14 / 71. szám
Huszonhetedül évfolyam 71. szám. Vác, 1913. szeptember 17. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora űO fillér. Telefon-szám 17. Miért hallgatnak a városi képviselők? Vác, szept. 16. Had szóljak én is — a laikus —ehhez a problémához. Mert én annak tartom. Még pedig megfejthetetlen problémának, a melyet én se tudok, csak próbálok megoldani. És sok viz folyik le a Dunán, a mig a gyakorlat fogja megmutatni, hogy mi a megfejtése a rejtélynek, mi az oka képviselőink hallgatásának, a „közérdektelenségnek.“ Gyengeségem érzete dacára is kutatom és boncolni merem, mert meggyőződésem sugalja, hogy ez — és általában a vita maga is — használ az ügynek. S minél szélesebb lesz a megvitatás, annál többen leszünk s minél többen érvelünk, annál nagyobb az eshetőség, hogy megtaláljuk az okot. Vagy ha nem találjuk, tovább és tovább, folyton-folyvásí többen és többen kutatunk, vitázunk, most még itt, két hét múlva az utcán, egy hónap múlva a közgyűlési terem karzatán s még egy másik hónap múlva íalán-talán magában a közgyűlési teremben. A mig azonban odáig ér a folyton szélesbülő gyűrű, itt vitázzunk s örüljünk kéí-három ember vitájának is. E kis bevezetés után sietek kijelenteni, hogy Löwinger Mór városi képviselő úr fejtegetésével nem értek egyet. A meghivó szétküldés módja — szerintem — oly csekélység, hogy ha már ezzel foglalkozunk, legfeljebb okozatnak tudnám elnevezni, de semmiesetre sem oknak. Különben pedig ellentmondás is van a dologban. Löwinger Mór városi képviselő. Hát kérem — ha városi képviselő volnék — én ezt az ügyet is a városházán intézném el. Interpelláljon a képviselő úr a legközelebbi közgyűlésen a meghivó ügyében. S ha az elnöklő polgármester azt válaszolja, hogy ezen azért, meg amazért nem lehet változtatni, akkor akkor . . . meg fogja ismerni a valódi okot. Mert abban a pillanatban észre fogja venni, hogy mennyire magában van, mennyire magára maradt ebben a kis ügyben is. S hiába fog akkor körülnézni a nagyteremben, hiába fogja a szomszédját is biztatni, nincs vállalkozó — uni szóló fogják leszavazni. Pardon nem leszavazni, csak a polgármester felvilágosító szavait helyes- lőleg tudomásul venni. Én itt látom és itt keresem az okot. Ahányan csak vannak, mind magukra vannak a képviselő urak. Nincs semmi tömörülés, semmi szervezkedés. Nincs szolidaritás, még egy pillanatra sincs. A felszólalásokban csak egyéni erő van. Nem érez senki semmiféle támogató erőt — saját magán kívül. Egymagunkban pedig csekély az erőnk oly feladatok elvégzésére, a melyekre több, talán sok embernek kellene összefognia. A konkrétuma a mondanivalómnak az, hogy egy pártot kell alakítani A cim mellékes. Mindegy. De meg kell alakítani. S ne egy megválasztandó elnök kedvéért, se az alapszabályokért. Hanem a dolog érdemi részéért, a lényegért, a város közügyéiért. Ha nem is párt lesz, csak ad hoc tömörülés, úgy is jó, talán még — eleinte — jobb. Csak fogjanak össze azok, a kik a jobbra törekesznek. Azok fogjanak össze, a kik e célért dolgozni hajlandók, áldozni is készek. Oly embereket gondolok, a kik vállalkoznak arra, hogy minden közgyűlés előtt fogjnak a dologhoz. Gyűlésezzenek előre, készüljenek, tárgyalják le maguk a tárgysorozat főbb pontjait, az életbevágó kérdéseket. AMnden ügyet osszanak ki e9V'e9V embernek, az készüljön el reá alapos, ha kell tudományos előtanulmánynyal s szólaljon is fel, de a háta mögött ott legyen az a 10, 20, 30 eleinte talán csak 5—10 ember, aki aztán támogatja szóval, érvvel s a végén szavazattal. Azzal — természetesen — számolniok kell a kezdeményezőknek, hogy a szereplésük nem lesz népszerű. Különösen nem eleinte, se fönt, se lent. Hát ezek mit akarnak? Feltűnni vagy kellemetlenkedni? Lében kanál, vagy talán a szekérben ötödik kerék? De csak eleinte. Ezekkel nem kell törődni. Hadd legyen a mai nagy hallgatóknak továbbra is a jelszavuk: Nyugalom után édes a pihenés. Vagy: Semmittevés után jól esik a nyugalom. A pártot, vagy tömörülést magában a képviselőtestületen belül keli megalakítani. Nem pedig, mint a legutolsó választáson, a mikor a városi pártot a képviselőtestületen kívül akarták megalakítani. Egyelőre csak egy ember kell, a kinek a hajlandósága, képessége és bátorsága meg van, hogy kiálijon a síkra. De az aztán ismerje a végcélt, szeresse a közérdeket, ismerje az embereket s hajtsa végre a szolidaritás eszméjét, erejét. Egy nagy francia állámférfiú, Bourgeois a szolidaritás erejét igy jellemezte: „A szövetkezés nem összead egyes erőket, hanem sokszorozza azokat egymással; ebből a közeledésből valami új dolog támad, a gyön- geségek érintkezéséből egy magasabb rendű erő keletkezik.“ ily gondolkozással, ha összefognak az egyformán vélekedők — akármily kevesen lesznek is eleinte — megváltozik a helyzet. Ha csak tudják, hogy van egy szervezettség, már ezzel is felkeltették az érdeklődést. S mindjárt az első szereplésnél érezni fogják erejüket: 5 — 10 szervezett ember is számottevő tényező 100 szervezetlennel szemben. A nem is olyan rég múlt is igazolja állításomat. Egy városi képviselő gyűlésről- gyülésre alapos készültséggel szólott a szőnyegen lévő tárgyakhoz. Mi lett a vége ? Belefáradt. Ma már jóformán hangját se halljuk. Belátta, hogy kevés az ereje — egyedül. Nem kívánom, de igy fog járn Löwinger képviselő úr is, a kivei azért a dolog végeredményében egyet értek. Hisz mindegyikünk pár sor írásával ugyanazt akarta elérni: az egészséges közéletet. De — s ez a különbségi — a Váci Hírlap hasábjain évek óta gyakran ismétlődő ily fajta cikkezéstöbbé-kevésbbé meddő volta engem arról győzött meg, hogy e csatát végre ott a fórumon, a közgyűlési teremben, vagy legalább is a képviselők között kellene megvívni, mig Löwinger képviselő úr onnan a képviselői sorból leszállód ide a sajtó hasábjaira. Ezzel többé-kevésbbé demonstrálta, hogy ott egymagában képtelen a harcra s itt, innen, jobban mondva e hasábokon keresztül vél megerősödni. S ez a gyengeség bevallott öntudata — mintha e sorok írójának adna igazat — s int a megerősödés szükségességére, a tömörülésre. „A tett beszél, a példa csak vonz.“ Ha városi képviselő volnék, azt mondanám itt vagyok másodiknak — elsőségre nem érzek hivatottságot — de miután az nem vagyok, azonnal jelentkezem első „kültagnak. “ Különben pedig e helyről elriasztani senkit sem szeretnék. Sőt örülni fogok, ha legközelebb egy újabb cikk fogja kifejteni képviselőink passzív rezisztenciájának a — valódi okát. Szentgyörgyi Gusztáv. Ma a gyújiózsinór rövid... (A sápadt arcúak falujából.) Elmentünk a szomorúan hires faluba, Kosdra, a hol négy súlyos beteg áldozatát ápolják a pénteki bányaszerencsétlenségnek. Rá lehet ismerni mindjárt a bányászokra : sápadt, beesett arcuk szomorúan beszél arról a munkáról, melyet tizenkét óra hosszat egy folytában százhúsz méterre a föld alatt végeznek. Nem pihennek a föld túrásában, robbantásában egy órát sem, felváltva 40—50 bányász ereszkedik le s a régi bánya húsz méter mélységű piszkos vize fölött, tizenkét órán át vájják a felcet gyémántokat. Nappal zakatol a felvonó gép, de a mint elnyelte az éjjeli munkásokat a föld mélye, csak lenn, viz fölött és föld alatt van élet. Megremeg egyszeregyszer a szép erdős tájék a néma csendben: robbantottak ott lenn a kosdi bányamunkások. Aztán megint csend az újabb robbantásig. Ha szerencsétlenség történik, ott fenn a földszine fölött, az akna szájánál senki sem tud semmit, a gépek pihennek — drága lenne az üzem! Ötven emberélet teljes tizenkét órán át el van zárva lenn, százhúsz méternyire a föld alatt, hiába kalapál a felvonó gép, hiába kér segítséget a magára hagyatott, sápadt arcú munkássereg. így volt ez pénteken is. Ki tudja, ott lenn a sötét mélységben, hány órakor történt a szerencsétlenség? Csak négy óra
