Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-07-30 / 58. szám

Műszón he tedih évfolyam

58. szám.

Vác, 1913 julius 30.

VÁCI HÍRLAP

PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Feleiős szerkesztő és iaptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (iparudvar.) Nyilttér sora őO fillér. Telefon-szám 17.

Solthy Kázmér kalandjai.

Vác, julius 29.

Úgy fest előttem és mindenki előtt Hamvai Ödön István, mint a tolvaj, a kit rajta csípnek. Ő maga is kiabálja: fogják meg, fogják meg! és feltesz mindent egy kártyára; hátha menekül a börtöntől.

Ismételten és újra kijelentem, hogy Hamvai Ödön István pucérra való vetkőztetése nem akar más lenni, mint az, hogy megmutassuk, ki tolta fel hazug módon közéleti purifikátornak magát, holott visszanézve becstelen múltjába, a Közérdek ezer számát képes lenne kiszínezett riportjaival megtölteni önmaga viselt dolgaival. Ezek a sorok és az eddigiek meg sem jelentek volna (hagy fusson szegény!), ha a becsületbe való gázolást nem tekintené elsőrendű feladatának. Bűnhődjék a bűnös — mi is mondjuk, de az egész város polgárságával egyetemben együtt valljuk: álljon elő az a merész ember, a ki polgár- mesterünket, legyen bár ezer hibája, ne tartaná a puritán becsületesség mintaképének! Jöjjön és álljon elő (Hamvai nevű erkölcsi halotton kívül) és a legelső polgár megtudja győzni, hogy tiszta és becsületes az a kéz, a mit Zádor János nyújt feléje, mert hiszen tiz és néhány évi vezető szerepe éppen ezen a bázison nyugodott: mindenki vagyonosodhaíotttisztességesen, vagy tisztességtelenül de Zádor János dr. Vác város közügyéiért csak szegényebb lett vagyonában, a közel két évtized alatt bár száz és egy alkalma lett volna — és ezt megint mindenki tudja — nehéz bankókat gyűjteni.

Büntetni a bűnöst, de kihagyni az aljas játékból azt az embert, ki jó szivével még arra sem tartja érdemeseknek a Hamvaiakat, hogy sáros cipőjét hozzájuk törülje: ezt vallja az egész város lakossága, csak az nem, a ki perfid haszonból, szent vagy nem szent a becsület, rágódni képes talpig tisztességes embereken, hogy ideig, óráig tengethesse életét. Utánam az özönvíz és egyetlen menedékhelyem, Amerika — addig élek a huszonöt fillérekből, mig a börtön rideg szele nem fúj körülöttem. Ez a mi közéleti purifikátorunk: Hamvai Ödön István és ezt a könnyű lelket leleplezni kötelessége volt a fővárosi sajtónak, ulána nekünk, hogy lássa mindenki: az ő tolla, vallása csak egy célt szolgál, hogy igaztalan vádakon át lelkeket kegyetlenül ösz- szezúzva, betevő falatját megkereshesse a börtönig.

Örök szégyene rtiarad a magyar újságírásnak Hamvai Ödön — mondotta róla Payr Hugó budapesti újságíró és mi ezt ismételjük róla már hetek óta. Mást, a kicsit önérzetes tollat a vadak közé, hol nem ismerik a becsületet, uj életet kezdhet, üldözte volna az igaz és bátran oda vágott vád: nincs diplomája, nem doktor, csak

ámítja az embereket. Ő ül tovább és tolvajt kiált. Elmegy a sóhivatalba és Boros Jakabhoz, megmutatja a saját kezűleg irt diploma — másolatát, egyetlen egy álmatlan éjszakájába kerül és nem jelentkezik a rendőrkapitány előtt: Itt a diplomám, a Váci Hírlap rágalmazott — becsukaíom a becstelen rágalmazót!

Nem igy tesz, hanem a keddi és szombati éjszakákat lelkiismereti furdalása nem engedi átaludni — várja a Váci Hírlap megjelenését és iparkodik megszerezni a legelső lappéldányt, mely azonban — gondunk van rá — már száz és száz helyen azóta hirdeti: ki a mi közéleti purifikátorunk, az erkölcsi halott, ki végtisztesség- adás nélkül abban a percben feküdt a sírjába, midőn kénytelen volt Budapest perifériájára költözni, mert a nagy városon kívül volt már csak — viselt dolgai miatt — számára hely, a hol nem ismerik.

Nos hát mi még sok, sok álmatlan éjszakát fogunk Hamvai István Ödönnek szerezni — legyen mire válaszolnia, igy fog keresni huszonöt filléreket és megveheti a vörösházat, az automobilt, közben pedig táncolhat a büntetőtörvénykönyv paragrafusain, a mi élvezet lehet Hamvai Ödön Istvánnak, de becsületes lélek abból nem kér.

Most jöjjünk egy negyedórára haza és a budapesti viselt dolgainak folytatását hagyjuk a Váci Hírlap következő számaira és írjuk meg, a talpig genílemann tudatosan hogyan károsította meg az egész vármegye legnagyobb nyomdaválíalaíáí, a Pestvidéki Nyomdát.

Hírét már hallottam, de társaságát soha nem kerestem. Hát eljött Mohamed: máig is kideríthetetlen honnan, de tény, hogy bebocsátoííák irodámba. Azzal jött, hogy „elégtételt“ kér azokért a cikkekért, melyeket a váci fegvházban való úri emberhez nem illő viselkedéséről irtani erős kritikával akkortájt. Jól emlékszem, mit mondottam neki:

— Ön újságíró. Állítsunk össze fővárosi újságírókból egy zsűrit, ha az konstatálja, hogy én valótlan dolgot irtani, kész vagyok minden elégtételadásra. Ha kell fegyveresen, ha kell Írásban -- Ön fogja diktálni a módozatokat.

Akkor még nem ismertem és nem ismerte az egész város! De nem elégtétel kellett neki. Rögtön meghátrált és eljött másnap, harmadnap. Mindennap a nyakamon lógott. Többé nem beszélgettünk elégtételről, hanem — megvallom a gyengémet -- a családról, a gyermekeimről. Undorító dicshimnuszokat kellett elszenvednem, de még nem ismertem, mint emberrel bántam. És közben egy pillanaton szót ejtett, hogy a Budapesti Hírlap akkor adná ki kötetét, a mikor akarja. Nem megy hozzájuk, hozzám jön, segítsem meg, hogy gyorsan pénzhez juthasson. Egy kötet elbeszélése

van, Rényi Károly bizományba veszi, ezreket fog keresni. Mondhatom, nem kapott biztató választ, de másnap már megint nálam volt és hozta „Solthy Kázmér kalandjait“.

— Uram, én tudom, hogy ön szegény ember — mondotta — papírért, munkásért drága pénzzel fizet. De ha gyorsan kinyomatja könyvemet, a megjelenés után készpénzzel kifizetem. A nagyváradi takarék- pénztár negyvenezer koronát szavazott meg birtokomra, a könyv megjelenésére az összeg kezeim között lesz, az első pénz az Öné!

... És ment a munka. Mindent félre tett nyomdám, hogy mielőbb készen legyünk, mert a bizományos sürgeti, ő pénzt akar szerezni. Visszautasítottam (kevés nyomda mondhatja el!) készpénzzel fizetett munkákat, csakhogy segítsek rajta és ő — mert pontosan, napról-napra beállított — dicséretekkel halmozta el azt a páratlan, soha meg nem hálálható (igaz!) jóindulatot, a hogyan segíteni kívántam rajta. Nem csak nem feledi el, de még jobb, nagyobb munkákat fog hozni — hálája csekély jeléül.

És itt most visszafizethetnék neki sokkal gorombábban azokért, a miket irt rólam és nyomdavállalatomról eddig és ezután is fog írni. De nem teszem, nem tehetem. Engem, szegény ötven krajcáros nevű, polgárszülő gyermekét egész más erkölcsi neveléssel bocsátottak el hazulról. Talán, ha nemesnek születtem volna, talán ha a íörtetésre neveltek volna, bepiszkolnám toliamat, de annak két évtizedes, becsületes munkájára büszke vagyok. Meggyőződésem, bocsánat a hiúságért, hogy ez szerezte í meg nekem olvasóim, az egész város hitét. Hisznek annak a mit írok, a mit írni fogok, mert mögötte a becsületes múlt tisztasága ragyog. Ez az, amit Hamvai Ödön István hatszáz éves ősökkel, háromszáz párbajjal és hencegésekkel nem fog magának soha kierőszakolni, bárhogy és bármennyiszer is állítja ki önmagáról az erkölcsi bizonyítványokat!

Hát nem írom meg, mit tartok ragyogó tolláról. De azt el kell mondani, hogy ki volt Solthy Kázmér, mert nyomdász létemre el kellett olvasnom a kötetet és korrigálnom stiláris hibáit. De halljuk csak inkább az ő szavaival.

— Nem tehetek róla — kezdette ismertetését előttem — engem csak a szélhámosságok érdekelnek. Izgat minden, a mi a büntetőtörvénykönyv ide vágó paragrafusai körül történik, a körmönfontság, hogyan lehet a megtorlástól menekülni. És, igazán szeretettel megalkottam Solthy Kázmér alakját. Solthy Kázmér a világ legnagyobb gazembere s csak egy célja van- fényesen élni! De mert szülei nem gon: doskodlak nagy vagyonról, megszerzi ő a világon elgondolható minden szélhámos-