Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-07-30 / 58. szám

2

Sággal. Céljainak elérésére minden eszköz jó. Ha kell, ma herceg, holnap csuhás barát. Vallását csak ügy váltogatja, mint más az ingét. Ma katolikus, hogy a püspökhöz férkőzhessen, holnap orosz óhitű, hogy a kalugyerek könnyező Szűznek aranyad ellophassa, holnapután már zsidó bankár, hogy a legnagyobb párisi pénzintézetet fényes nappal kifoszthassa. Ez a Solthy becsapja az orosz nagyherceget, megcsalja a püspököt, hogy holnap a montekarlói aranyakat szerezze meg további szélhámoskodásaihoz. Mindezt könnyen, megerőltetés nélkül, mondhatom játszva teszi Solthy Kázmér és főleg nem okoz neki lelkiismereti gondokat akár bankot fosztogat, akár a zárda kincseit lopja el. Igazán fényes alakot kreáltam Solthy Kázmérból és ha a közönség megszereti úgy mint én, folytatom a történeteket. Ez itt tizenkét történet, tizenkét szélhámossága Solthy Káz- mérnak. Ma csak detektív történet, a ponyva kell a népnek, hát kapkodják . . .

Elkészült a könyv sokkal gyorsabban, mint várta. Vékony és vastag papiron, hollandi mentetten. A 2300 kötetnek csak a papírja közel 900 korona volt De a bájos betyárságok még máig sem — másfél évvel a technikai munka befejezte után, — látott napvilágot. Ott van felhalmozva a nyomdában, egy kis szobát megtöltenek a rendbe rakott kötetek. Nem juthatott az olvasó kezeibe, mert Garay Ákos nem készítette el még a mai napig sem a címlapot. No meg egy másik csekélység miatt sem: a nagyváradi takarékpénztár soha meg nem szavazta a negyvenezer koronát.

Mig a könyvnek utolsó ive nem volt a kezei között, itt ült naponta mellettem és beszélt nagy vagyonról, ólombányákról, fejedelmi berendezéseiről, képviselőjelöltségéről, mely kilencvenezer koronájába került. Akkor még nem tudtam, hogy Damjanich Jánosné névaláírását hamisította ki- plakátozott levél alá, hogy a választókat megtévessze. Hittem neki, mert becsületes arccal a megszorult újságíró közeledett a segítő újságíróhoz, ugyanahhoz, ki ma büszkén viseli a „közönséges nyomdász“ nevet.

— Most megyek Garay Ákoshoz — mondotta — mert én mással nem dolgoztathatok és megrajzoltatom a címlapot. Három színben fogjuk nyomni gyönyörű új gépén, mesés lesz, hogy fogják kapkodni a könyvemet’!

időst is megy Garay Ákoshoz. Még nem érkezett vissza. .Mert el se jutott. Elmaradt a műhelyemből, a hol pedig már kiült egy széket, az utcán elkerült. Hiszem, hogy resíelte, hogy becsapta egy hiszékeny „kollégáját." De még egyszer, egyetlen egyszer eljött és hanyagul belevetette magát kihűlt székébe :

Kötelességemnek tartom, kedves szerkesztő úr, bejelenteni, hogy Kohn és Rosenbaum lapot akarnak indítani — Ön ellen. Azt hiszik, hogy a lappal kicsavarják az ön kezeiből a városi nyomtatványszál- litásokaí. Engem kértek fel a szerkesztésre és én kereken kijelentettem nekik, hogy Dercsényi ellen, ki oly kollégiális jóindu- lallal tett jót velem, nem irok, 1 udok ugyan arról, hogy formahiba miatt harmadfokon megsemmisítették a nyomtatványszállitásia kiirt pályázatot; (kérem itt a szives olvasót: jegyezze meg jól, tényleg igy van és nem pedig úgy, a hogy most a Közérdek haVÁCI HÍRLAP

zudja: a belügyminiszter eltiltotta nyomdámat a szállítástól) de hát ki szállítson, ha ön nem, kinek tisztességes munkájáról már a fővárosban is halottam. Hálámat és tiszteletemet akarom kifejezni, midőn most ünnepélyesen felajánlom toliamat a Váci Hírlap részére, méltóztassék parancsolni vele! Boldog lennék, ha dolgozhatnék újságjába, csak parancsolja meg, miről Írjak, a cikk másnap kezei közt lesz. Igen, a könyveimért parányi türelem . . . tetszik tudni, ez a pénzválság ... a nagyváradi takarék stb. stb.

*

Bocsánatot kell kérnem e sorok mindegyik olvasójától: szerénytelenség ennyit emlegetni saját személyemet. Tizennégy esztendeje szerkesztem ezt az újságot, de ez idő alatt tizennégy nyomtatott sor nem jelent meg benne rólam. De midőn arra vállalkozott ez a lap, hogy bemutatja közéletünk purifikátorát, szélhámosságainak láncolatába, sajnos, belekapcsolódik vállalatom tragikomikus becsapása is.

De hát Hamvai Ödön István, igy van-e, a mint elmondottam? Dgy-e nem tettem hozzá, inkább még tompítottam a való igazság éles éleit. Igaz-e, hogy nehéz ezresekkel tartozik a Pestvidéki nyomdának és másfél év alatt nem érdeklődött számlája iránt? Igaz-e, hogy a nagyváradi takarékpénztár negyvenezer koronás kölcsönét százszor esküvel és becsületszóval emlegette, erősjjeííe ? Elő az Írással, vagy talán | ez is elveszett a diplomával együtt a Pannóniától a rendőrségig ?

És hogy még egy pillanatra a nyomdánál maradjunk, nemde megakadályozta ez a közönséges nyomdász, hogy Hamvay— Solthy becsapja a m. kir. kereskedelmi minisztériumot? Való-e, hogy meg akarta tanítani, hogyan lehetne lelkiismeretlenül a kereskedelmi minisztériumtól 12,000 koronát kicsalni ? Solthy Ödön István ugye ismerem Hamvai Kázmért ?

Fürdő levél.

Vác, 1913. július 19.

(Elkésett, de akkor aktuális volt).

Kedves Szerkesztő Úr!

Tetszik tudni, hogy ősi szokásom szerint minden évben küldök egy fürdő-levelet b. lapja számára. Az idén már többször kérdezte Ön, hoyy mi lesz a fürdő-levéllel, mikor megyek már valahová, hogy küld- hessem a levelet ? Következetes akarok maradni, tehát ime, itt a levél:

Tegnap délután három órakor indultam útra. Jó, meleg bélelt cipő, alsó jéger ing, vastagabb őszi kabát képezte ruházatomat. Az állandó mozi előtt találkoztam a kis Grószszal.

— Hová megy maga ilyen legényesen ?

— kérdezi tőlem.

— Fürdőre Grósz úr, ha akarja tudni!

— felelém.

— Bolond maga végig! Van most pénz, van most idő erre ?

En azonban dacolva mindezekkel, folytattam utamat tovább. A hogy a Pintér Laci háza előtt lefordultam, elkap egy hatalmas novemberi szél s hajt, hajt végig a duna- paríon. Az uszoda előtt belekapaszkodtam a vasrácsba s nagy nehezen lejutottam a fürdőbe. Bemegyek á „tükör“-be, egy lélek sincs olt. A viz színén egy-két edzettebb ifjú csukái pillantottam meg, úgy hiszem a

napsugarakat lesték, a miben majd valahogyan fölmelegedhetnek. Benyitok az I. számú legnagyobb kabinba s ott találom Malik mestert. Húsz évet öregedett! Nem az a ruganyos járású életmentő ő már többé, a kit naponta kilenc névtelen szerelmes levéllel keresett fel Dezsőfi levélhordó még a második házassága előtt való hetekben is. Ott guggolt a mester egy sarokban s korcsolyákat smirglizett. Az öltöző padkán egy nagyobb „snellszider“-ben teát forralt.

— Van-e kabin mester? — kérdem szokás szerint. Ha hirtelen be nem rántom az öltöző ajtaját, hozzám repül egy félig kismirglizett korcsolya. A mikor aztán megismeri régi kuncsaftját, megszelídül s csak ennyit válaszol:

— Ne tegyen gyilkossá uram, mert biz’ Isten azon az úton vagyok !

— Jó, jó mester, ne haragudjunk! De hát mit művel?

— Elkészülök a jövő hétre, ha fürdeni nem lehet, talán majd korcsolyázunk. Valamiből csak kel! élni ?

Szomorú volt nagyon a. mester, a mikor igy beszélt, de én csakhamar más tárgyra vittem a szót, a mi neki kedvesebb. Így aztán szépen elbeszélgettünk. Elmondta részletesen a szegedi nagy árvíz iöríénetét, a hová ő Vácról rándult le embereket menteni s a melyhez képest a mostani árvizek, a hogy a.Kis Újság Írja, csak kis miskák lehetnek.

Beszélt még megboldogult Balkayról, Freysingerrői, a kik a jégzajlás ut n egy hétre már ő nála fürödíek s egy-egy kis pikantériával is szolgált a délelőtti fürdő- zőkről, de neveket a világért se említett volna.

— Bizony, bizony, hol vannak azok a jó idők uram, a mikor nem egy jóvérű gimnazista gyerek próbálkozott engem megvesztegetni, hogy engedjem meg nekik, hogy a kabin deszkáján levő lyukakon bekukucskálhassanak, csak úgy félszemmel. Nem mondom, hogy meg nem engedtem egy-egy korsó sörért, de volt eszem s előbb mindig ráakasztottam a lyukra egy- egy lepedőt, vagy úszónadrágot csak úgy belülről, hogy semmit se lássanak.

Elmondta még, hogy hány embert mentett ő már ki életében 2 Dunából és soha még csak egy négykrajcáros nagyságú érmet se kapott érte. S ebben igaza is volta Mesternek. Harmadszor öntöttük már föl a snellszider tartalmát s egy kicsit kezdtünk is felmelegedni, amikor egy hatalmas orkán kapaszkodott bele az uszodába. A kabin ajtók csapkodtak ki-be, a trambulin recse- gett-ropogoít, az uszoda láncai majd elszakadtak s egy hatalmas, hideg zápor kezdett megeredni.

— No mester, nekem elég volt az idei fürdőzésből, máris beinfluenzásodtam magánál, Isten áldja meg!

A mester pedig vérhenforgó szemekkel nézett végig az ólomszürke Dunán, majd szomorúan végig tekintett drága uszodáján s csak enyit mondott ;

— Méris nem gyújtottam föl még harmadéve ezt a galibát nepomuki szent János előestéjén, legalább megmaradt volna egy pár ezer koronám ?

Én aztán futottam ész nélkül egészen a Hochmajerig, ahol még be kellett vennem kél félliter forralt bort, nehogy ágyba döntsön a fürdőzés. Ott ültem szomorúan egy