Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-04-16 / 29. szám
HuszonhetediH évfolyam 29. szám. Vác, 1913 április 16. VÁCI HÍRLAP Pöhti&ai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy evre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 1\. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős s7erkes>’to Dercsányi és laptuiajüuno- Sezso. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károiy-út 4. sz, (Iparndvar.) Ny üt tér sora 30 fillér. Telefon-színi 17. Tudomány és művészet. (A váci Líceum 10 éves jubileumára.) Vác, április 15. E iveitől műveli már Í0 év óta a váci Líceum. Hozzátehetem még, hogy minden melléktekinteí nélkül, tehát önzetlenül ön- ; magáért, a tudományt a tudományért, a j művészetet a művészetért. A tudomány, a tudás, az ismereti Kell-e ezeknek dicséret? Kell-e méltatás? Nem. Ezen már túl vagyunk. Erre már — hál’ Istennek! — nincs szükség. Az ismeretet — általában értékelik már, a tudást megbecsülik. Még a falusi kunyhókban is. S ha vannak is még kivételek, azok az emberi gyarlóságból folynak. Modernek vagyunk meggyőződésben, de konzervativek a gyakorlatban. Hirdetjük a haladást, de csökönyösen ragaszkodunk a magunk kis körében a múlthoz, a hagymányokhoz. Ott is, — s talán csali is ott! — a hol nincs rá szükség. Ott is, a hol egyenesen káros az. Elismerjük, tudomásul vesszük az újabban felfedezett igazságokat, de nem fogad- | juk el őket. Éhez már nemzedékek kelle- ; nek. Generációknak kel! az uj tudományos tényekben nevelkedniük, amíg kiszorítják az elavult felfogásokat. Elmélet és gyakorlat. Folyton, talán öröktől fogva viaskodnak egymással. S miért? Azt hiszem azért, mert sokszor csalódott az ember. Az alkalmazásnál sok igazság hamissággá vedlett. Sok axiómából lett utópia a gyakorlati élet szűrőjén, számos tudományosan hirdetett tétel mondott csődöt az első valódi íűzpröbánál. S ebben nagy része van annak, hogy sokaknál felületes a tudás, még több a tudatlan. Nem tudunk, vagy nem akarunk distingválni. Ezért ellentmondó az elmélet s a gyakorlat. így pedig igen hálás médiumok vagyunk az áltudósoknak. Csakis igy fogadjuk készpénzül az áligazságokat, vagy ellenkező esetben bizalmatlanul fogadjuk a való és értékes tudományos tényeket. Hogy az áltudósok hálás talaja kivesszen, illetőleg, hogy ez a talaj az igaz tudományok számára termékennyé váljék van szükség a tudományokat művelő társaságokra, van szükség líceumokra. De talán még elsőbbrendű hivatása, líceumunknak a tudományok terjesztése. A tudományok újabb kutatásait, legújabb vívmányait ismertetni, terjeszteni. Erre az iskola képtelen. A tanuló ifjúság legjobb esetben csakis az akkori, vagyis mindig a jelenkori ismereteket sajátítja el. Ha tovább nem tanul: elmaradozik, majd elmarad. S ez nagyon sok embernek lesz sorsa, ha . . . Ha tovább nem képzi magát! S ki rendelkezik annyi szabad idővel, oly széleskörű tudással, hogy ezt minden irányban megtehesse ? Senki. Vagy ha mégis megkísérli, a legtöbb szakban csak a felületes tudásig viheti. Ez pedig sokszor veszedelmesebb a tudatlanságnál. Hogy mind a két veszélyt — a felületes tudást s a tudatlanságot — elkerülhessük, a kutatást, a gyűjtést másra bízzuk s csak a kész eredményeket vesszük át. Ilyen gyűjtő és terjesztő a Líceumunk. A vezetője mintegy őrszem ügyel, vigyáz minden irányban s amint és ahol már eredményt lát, az már ott szerepel a legközelebbi cikluson s tovább' terjeszti az újabb ismereteredmé- nyeket. így értesülünk és te és valameny- nyien, — a kik érdeklődünk — a bennünk kel érdekelhető legújabb tudományos és művészi sikeres kutatásokról, értékesebb mozzanatokról. S a íiz esztendő alatt oly változatos program pergett le, a melyben megtaláljuk a tudományok mindegyikét, az irodalom s zeneművészet legértékesebbjét. Bár lenne hazánk minden községében egy- . egy ilyen tudomány terjesztő s művészetet ; ápoló intézmény! S ha nem lehet minden | kicsiny faluban líceum, ele talán akadhatna j mindegyikben egy férfiú, a ki önzetlenül, j minden pártszemponton felül, különösebb tendencia nélkül terjessze a tudományt, adja tovább az újabb tudományos igaz- Ságokat! Nincs igazság, a mely ha csak egyszer is elhangzik, nyomtalanul tova tűnt volna, ilyen a tudományos igazság is, ilyen az ismeret is. Bárhol s bárhogy hangozzék el, megtenni gyümölcseit. Nem vártakat, váratlanul, sokszor százszor, meg ezerszer felülmúlva szülő anyját. Örökös vándorújában, folytonos körforgásában, a lepattant szilánkok folyton-folyton uj életet keltenek, meghatványozódva felélednek. Az ismeretnek, a tudásnak is örökösen forgó a szerepe. Akárcsak a víznek. Nézzük csak ! Próbáljuk megállítani a pályán rohanókat. Itt egy tündöklő meteor, egy tudós. Kutat, búvárkodik egy élten át. Lesik százan, ezren a szakférfiak. S ime, felcsillan a tudós szeme, megnyílik ajaka. Nem hiába dolgozott: egy uj igazságot kiálthat bele a nagy mindenségbe. Ezt elkapják tizen, húszán, százan, a kik — apostolok módjára — szétviszik, szétterjeszíik az egész földön. Most már milliók osztályrésze lön az uj igazság, a mely mindenütt termékenyít, uj éieíeí fakaszt. Sok helyütt eddig kopár, sivár volt a talaj. Ez az igazság azonban megtermékenyíti. Tudományos munkásságra ösztönöz olyat is, a ki egyáltalában nem, vagy csak elvétve foglalkozott ilyennel. S talán kicsiny, rövid idő is elégséges ahoz, hogy ez az uj is produkáljon újat, újabbat. S talán az apostolok még vissza sem tértek a kútfőhöz, még el sem terjeszjették mindenüvé az előbbeni igazságot s máris megelőzte őket tanítványuk, beállt már ez is a körpályába. Fényesebb talán annál a meteornál is, a melytől életet kapott s üstökös módjára világit be eddig sötét világrészbe, teremt uj világot, ad újabb ismeretet. Minél több a ludoniányokat terjesztő intézmény, annál több lesz idővel a tudományt művelők száma. Mennél nagyobb e szám, annál több lesz közöttük a kiváló, a tudós. A váci Líceum is jelentős szerepet tölt be a tudásnak, az ismereteknek e fent vázolt pályájában, illő tehát, hogy 10 éves jubileuma alkalmából üdvözöljük, elismerőszóval köszöntsük. Kívánjuk, hogy a múlthoz hasonlóan folytassa eredményes működését. A közéletben mindenütt, a szociológiában, a politikában s egyebütt annnyj rengeteg frázis, nagyhangú kijelentés burjánzik, hogy máskép, mint a tiszta tudomány erejével, a való igazságok tisztító íüzével nem lehet őket kiszorítani. Ott pedig, a hol a felületes tudás miatt primitiv eszközökkel, gyarló berendezkedéssel dolgozik a XX. század embere, ott is a műhelyben, a boltban, a lakásban, a családi életben a vallás erkölcsi élet mellett az igaz íudományoknakis gyökereiket! verniök. A hasznos, igaz ismeret, az érdeklődést kielégítő tudás is szebben beszél maga helyett, mint e halvány írás, mennyire még inkább igaz ez a művészeteknél! A művészetet vagy gyakorolni, vagy élvezni kell. írni róia, már inkább az előbb elmondottakhoz tartozik. A kritika, a méltatás, lehet művészies, de mégis már inkább ismeret, tudomány s nem művészet. A művészet pártolása terén is kivette részét a Líceumunk, ebben is megtartotta — ha ugyan fel nem múlta! — az előbbi nívót. Amint az értekezései majd mind szigorúan tudományosak, a művészi tárgyak is valóban művésziek voltak. Érett művészek, kiforrott mű- vészlelkek az előadók, vagy forrásban levő művész - zsenik. Mindkettőnek hallgatása művészi élvezet. A hatása pedig azoknál, akiknél megértéssel találkoztak: abszolút. Mi volna az élet művészet nélkül? Nem tudom elképzelni. Valami sivár, rideg lehetne, az bizonyos. A déli sark hidege, kietlensége. De ez is, madárdal, emberi nóta nélkül. S még elképzelni, hogy a természeti szépségeket sem tudnám igy élvezni, a hogy azt a műértő a művészi nevelés által tudhatja. A relatívnak nagy szerepe van a műélvezetnél. A viszonyítás, a sok viszonyítás teszi, hogy élvezni ludom a természetimet s utána még jobban magát a természetet. A pásztor közönyösen megy el a havasi bérces fok mellett s a mélységes szakadék mellett közönséges óvatossággal. A turista megcsodálja a bércet, borzalomteljes gyönyörűséggel néz bele a mély szakadékba. Mi teszi ezt a különbözőséget ? Nem csak a megszokott- ság s a szokatlanság, az újság. Az inteli- gencia, a műértés, a művészi nevelés. S eddig már eljutottunk, hogy a nagyobb arányú természeti szépségeket, a regényeket, a fülbemászó melódiákat élvezni tudjuk. Arra fokra azonban meg nem emelődob a tömeg, — még a magunk fajta emberekben sem!—hogy a klasszikus költé
