Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-03-13 / 21. szám

Huszonhatodik évfolyam

21. szám.

Vác, 1912 március 13.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

Dercsényi

Dezső.

Ny

Szerkesztőség és kiadóhivatal :

Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.)

ilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

Kaszinónk jövőjéért.

Vác, márc. 12.

A ki szeretettel érdeklődik az erkölcsi intézmények belső életének hallgatagon beszélő mozzanatai iránt is, az nem mehet el a váci kaszinó múlt hét folyamán tartott közgyűlése mellett a nélkül, hogy egy pillanatra meg ne álljon elmélkedni. Miután lekötöttségem miatt legjobb igyekezettel sem vehettem részt kaszinónk közgyűlésén, csak közvetve tájékozódhattam a közgyűlés lefolyásáról helyi lapjaink hasábjain. Megvallom, nem elégítették ki várakozásomat a közgyűlésről irt referátumok. Minden lap egyöntetű rövidséggel, hogy úgy mondjam, szinte tudatosan tartózkodó kritikai méltatás nélkül irt a közgyűlés lefolyásáról. De még ezeknek a szűkszavú referádáknak a nyomán is szomorú képet fest élénk az okozat okait kereső boncoló gondolkozás.

Lényegileg az volt a közgyűlés legértékesebb határozata, hogy a leköszönt elnökségtől elbúcsúzva, a közgyűlés plénuma uj kézbe tette le a kaszinó vezetését. De egyúttal nem ez az aktus volt a közgyűlés legérdekesebb mozzanata is. Az a más intézményeknél szokatlan jelenség kapta meg legjobban figyelmemet s az világit bele legjobban kaszinónk beléletébe, hogy a régi elnökség, a közgyűlés egyhangúlag megnyilatkozott bizalma dacára is mereven ragaszkodott lemondásához, a lemondás folytán megválasztott uj igazgató pedig csak nagy kapacitálás után volt hajlandó az igazgatói széket elfoglalni, de még igy is csak egy évig tartó átmeneti időre.

Ez a két egymásba fonódó mozzanat az, a mely némaságában is hangos szóval hívja fel a közfigyelmet a váci kaszinó jövő sorsára. A jövő sorsot hangsúlyozom, mert az előbb említett két mozzanat azt bizonyítja, hogy a kaszinó jelene szinte vigasztalanul sivár. Vagy miképpen jellemezzük egy olyan erkölcsi intézmény életképességét, a hol az ügyszeretet minden melegével biró s a legbecsületesebb jószándéktól vezérelt régi elnökség, még az egyhangú bizalom és marasztalás dacára sem volt hajlandó tovább a vezető helyet betölteni. Sőt még utódja, az uj igazgató is, a kinek lelkesedése és energiája szintén általánosan ismeretes, ugyancsak lemondólag köszönte meg a feléje irányult egyhangú bizalmat és úgyszólván csak a kényszernek engedve vállalkozott a kaszinó rövid határidőhöz kötött vezetésére. Hát micsoda elriasztó jellege lehet annak a testületnek, a melynek élére, hogy úgy mondjam, kötéllel kell fogni vezetőséget. Hiszen egy kaszinó mindenütt a társadalmi értelmiség központját jelenti s igy e jellegénél fogva egy ilyen intézmény élére való állítás mindig olyan kitüntetést jelent, a mely még a társadalom legelső polgára részére is csak különös értékkel biró és megkülönböztetett megbecsülést jelent. Ha e megcáfolhatlan igazság ellenére nálunk mégis olyan nehezen akadt a kaszinói vezetés élére igazgató, akkor ez a artózkodás csak arra az egyetlen indokra vezethető vissza, hogy a vezetésre hivatottak a kaszinó fejlesztését a mai viszonyok között lehetetlennek tarják. S ez okból inkább köszönik a megtisztelő kitüntetést, semhogy egy teljesen céltalan és meddő küzdelemhez nevüket hosszabb időre oda adják.

Hogy ezek a „fejlődést gátló viszonyok“ első sorban társadalmi életünk széttagoltságában keresendők, azt mindnyájan tudjuk. Ezért, a mint ezt Szentgyörgyi Gusztáv t. barátom egy közel múltban irt tartalmas cikkében szintén hangsúlyozta, általában társadalmi életünk javulásától várjak kaszinónk föllenditését. Hát én, a ki nem csak nézni, de látni is szeretem azt, a mit nézek, a váci társadalmi életet mai tagozatában ismerve nem merek abban bízni, hogy ez az a várva várt, minden téren áldásosán érvényesülő és minden intézménynek lendületet adó együttérző szellem hamarosan kibontakozzék városunk falai között. Ha okszerűen művelik a talajt, nem mondom, hogy évek múlva nem fog sikerülni a mai ellentétek kiegyenlítése és az akadályok elhárítása. De akkor is olyan egyéneknek kell erre a her- kulesi munkára vállalkoztok, a kik egyrészt minden irányban függetlenek, tekintély és tudáson kivül különösen, imponáló anyagi erővel bírnak ; másrészt a kiket céltudatos és becsületes törekvéseikben, még a vaskosabb megbántás s az elismerésképpen mindig könnyen megnyilatkozó kicsinylő kritika sem tud megállítani. Ilyen előfeltétel nélkül, a társadalmi élet egységére törekvőnek annak a mesebeli faltörő-kosnak a sorsa jut majd osztályrészül, a ki csak a fejét zúzta össze, de az előtte álló áttörni szándékolt fal sértetlen maradt.

Társadalmi életünk közeli javulásától remélni tehát a kaszinó fellendülését, minden kilátás hijján való meddő várakozás. Mert addig, a inig társadalmi életünk megváltó össze- forrasztása megtörténik, addig kaszinónk még akkor sem bírná ki az eddig tapasztalt közöny gyilkoló hatását, ha mesterséges injekcióval iehetne is benne a lüktető életet megtartani. Az én egyéni meggyőződésem az, hogy nem a társadalmi élet javulásától keli várni és függővé tenni kaszinónk óhajtott fellendülését. Éppen ellenkezőleg: kaszinónk működésével kell megteremteni a minden közérdekű eszmének termő talajul szolgáló társadalmi benső- séget. E célból úgy kell lefektetni kaszinónknak jövő működése irányelveit, hogy a jeligének választott gondolatban és céltudatos törekvésében, nemcsak alkalma, de oka is legyen széthúzó társadalmunk tagjainak egyesülni.

Természetesen, ilyen célt biztositó jeligéje csak egy lehet a kaszinónak : „mindent a közérdekért.“ Ha ebből a nézőpontból kiindulva kaszinónk elvül tűzi maga elé, hogy jövőre nemcsak szórakozást kíván nyújtani tagjainak, hanem teljes erejével szolgálni akarja városunk fejlődését is, ezzel a vezér gondolattal azokat is megnyeri tagjai közé, a kik ma, pusztán csak szórakozásért, nem akarják azt a néhány órát családi tűzhelyüktől elvonni, a mi a mindennapi kenyér megkeresésén kivül még rendelkezésükre áll. Bizonyosra veszem, hogy ilyen munka program mellett, a mit eddig a szórakozásra való meghívással nem lehetett elérni, azt a közérdekért való akcióba lépéssel egycsapásra meg lehet valósítani.

Csak szét kell egy kissé nyitott szemmel tekintenünk, hogy ez a várakozás teljesen ok- adatolt legyen előttünk. Városunk társadalmában, úgyszólván, napról-napra több azoknak az -elégedettnek a száma, a kik úton-útfélen panaszkodnak városunk fejlődésének stagnálása miatt és szinte csak arra várnak hogy a komoly munkára fölhívják őket. Ma még hivatott és egységes irányzat nélkül, bizonytalanul tévelyegnek ezek a panaszosan megnyilatkozó egyéni vélemények. De ha kaszinónk adott esetben hivatását fölismeri, könnyű lesz ezekből a ma még ellentétes fölfogásokból és bizonytalanul tapogatódzó reform törekvésekből, egységes és súllyal biró irányzatot a köz javára kialakítani.

De suaviter in modo. A kaszinónak úgy kell irányelveit megalkotni és a közjavát célzó vezérgondolatot leszögezni, hogy törekvéseiből a személyeskedő irányzat az oltár tisztaságával legyen kiküszöbölve. A városunk fejlődéséért folyamatba lépő törekvés ne személyek ellen irányuljon, de viszont ne is kalandozzon el a személyi kultusz mesgyéjén, hanem egyedül és kizárólag a mindenek fölött álló közérdekért lépjen akcióba, minden mellék tekintet nélkül. Ez az egyik szigorúan betartandó előfeltétel, ha tényleg komoly munkát akarunk. A másik pedig az, hogy a harcvonalban csak nemes fegyverek használatát és olyan tónust engedjen kaszinónk meghonosodni, a mely még a legválságosabb pillanatban is megtudja önmagát fékezni s az igazi parlamenti modort s a talpigemberi bölcs mérsékletet soha semjtéveszti szem elől.

Ha e vezér-motivum mellett kaszinónk a jövőben nagyobb teret nyit a kultur-iörekvé- seknek is, meggyőződéssel hiszem, hogy rövid idő alatt városunk egész értelmisége oda sorakozik a kaszinó kibontott zászlaja alá. És kaszinónk akkor az lesz, a minek lennie kel!: városunk cselekvésre hivatott polgárainak erögyüjtö centruma. E réven bizonyosan rövidesen elkövetkezik az az idő is, hogy nem a kaszinónak kell keresni tagokat az intézmény támogatására, hanem értelmiségünknek ma még kivül álló tagjai maguk igyekeznek azon, hogy a köz-érdeket szolgáló kaszinó kebelében helyet biztosíthassanak maguknak. Mert a mint csak egyszer is érezni fogja társadalmunk értelmisége, hogy az elfogulatlan közvéleményt a kaszinó erkölcsi súlya irányítja, még áldozatok árán is igyekszik annak a testületnek a fejlődését elősegíteni.

Széchenyi István, a legnagyobb magyar korában, a társadalmat átalakító nagy eszmék túlnyomó részben mind a kaszinói intézmények falai között láttak először napvilágot, a minthogy legkedvezőbben fejlődő városainkban, még ma is a kaszinói élet forrásából fakadnak fel