Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-08-14 / 63. szám
Huszonhatodik évfolyam 63. szám. Vác, 1912. augusztus 14. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. A gyümölcsösök ellenségei. Vác, aug. 13. A mezőgazdasági érdekek védelmére van egy csomó jó törvényünk, ámde sajnos, a legtöbb csak papiroson van meg. A gyümölcsfák hernyózását, a káros rovarok pusztítását szintén törvény rendeli el és még hozzá a közigazgatósági hatóságok szigorúan kötelezők arra, hogy e törvény végrehajtását kellő módon ellenőrizzék. Mondani is fölösleges, hogy éppen az ellenőrzés körül vannak a legnagyobb bajok. Még jó, ha akad egy-két község, a hol dobszó mellett kihirdetik, hogy itt az ideje a hernyózásnak. De már olyan városi tanács, vagy főszolgabíró csak nagyon kevés akad, a ki meggyőződést is szerezne, hogy járása területén valóban végrehajtották-e a dobszó utján kiadott parancsot. Egész vidékek gyümölcs- termése megy igy tönkre. Rengeteg érték pusztul el, mert ha akad ugyanis egy-egy községben olyan gazda, a ki letisztogatja a gyümölcsfáit, voltaképen nem ér el vele semmit, mert hiszen a szomszéd indolens gazdának a kertjéből újra csak átmásznak a hernyók és más egyéb pusztító rovarok és a mit a májusi fagy, vagy a jégverés meghagyott a gyümölcsből, elpusztítja azt a hernyó. Pedig hát a gazdaközönségnek nagyon jól meg kellene gondolni a mostani viszonyok között, hogy az okszerű gyümöcskertészet mennyire megszaporitja a gazda jövedelmét. A gyümölcs egészséges és tápláló élelmiszer a mai élelmiszerdrágaság közepette tehát nem kell attól félni, hogy a gyümölcsösre fordított fáradság, a gyümölcsfák ápolása és gondozása nem fizeti ki magát. Egyik tekintélyes napilapunk hasábjain csak a közelmúltban jajdult fel az állami rovartani állomás tudós igazgatója, Jablonszky József amiatt a hallatlan indolencia miatt, a mit a hernyózás terén országszerte tapasztalhatunk. De nem csak feljajdult, ha nem egy, a jövőben biztosan bekövetkezendő veszedelemre is felhívja a figyelmet. Az alföldön rendkívül nagy volt junius első felében a lepkejárás. A lepke- őzön szerinte azt jelenti, hogy jövőre az alföldi gyümölcsösöket meglepik a hernyók, vagy, hogy a saját szavait idézzük : a júniusi lepkeözön előszele a jövő országos bajnak. A mostani lepkeözönt egy csomó hanyag vármegyének köszönhetjük, a hol elmulasztották a hernyózást. Ezt a mulasztást keli megbűnhődnie majd az alföld egynémely olyan vidékének, a többek között Kecskemétnek is, a melyek gyümölcstermesztésükkel világhírre tettek szert s a mely vidékeken a gazdanép va- gyonosodásának az alapja a gyümölcstermés. Szomorú jóslat, a mit élénkbe állít. Azokon a helyeken, a hoi a gyümölcstermés 80—90°/0-át az idén a tavaszi fagy tette tönkre, több mint bizonyos, hogy a jövő évi termést a hernyók fogják elpusztítani. S mindez miért ? Mert egy- némelyik vármegyében a már 22 esztendő óta meglévő törvényeket a nép anyagi érdekeivel nem törődő közigazgatási hatóságok nem tudják, vagy nem akarják végrehajtatni. Azonban még nem késő a dolog. Ahhoz, hogy a gazdaközönség gyümölcsfáit a jövő évi veszedelem ellen megvédelmezhesse, még teljes nyolc hónapunk van hátra. Jól teszik tehát azok, a kik a gazdaközönség érdekeit szivükön viselik, ha már most felhívják a gyümölcstermelők figyelmét a várható veszedelemre, ha megmagyarázzák a népnek azt, hogy a hernyóirtás elmulasztása a gazda jövedelmének nagymértékű csökkentését jelenti, de nem csak azt, hanem a nemzeti vagyonnak könnyelmű el- fecsérlését is, mert hiszen Magyarország gyümölcstermelésének javarészét a jól fizető külföldi piacok szivják magukhoz és a külföldről bejövő minden fillér a nemzeti vagyont gyarapítja. Jól teszik azonban a közigazgatási hatóságok is, a kiknek a kötelességük a hernyóirtás ellenőrzése, ha már most bocsátanak ki szigorú rendeleteket, de egyúttal gondoskodnak ezeknek a rendeleteknek a végrehajtásáról is. A mi felfogásunk szerint a közigazgatási hatóságoknak sokkal inkább hivatása a földmivelő nép anyagi érdekeivel való törődés, mint pl. a politikai bizalomszállitás. Ez utóbbihoz azonban, úgy látszik, több ideje van a köz- igazgatásnak, arról pedig megfeledkezett, hogy a koldússá szegényedett nép a legrosz- szabb közigazgatási médium. Vác és vidéKéneR ősKora. Hazánk küzdelmes történetéből tudjuk, hogy Vácnak jelentékeny szerepe jutott a dicső nemzeti múlt minden korszakában, a területén és környékén található őskori telepek pedig kétséget kizáró módon azt bizonyítják, hogy már ős idők óta lakott hely volt, még pedig nemcsak a népvándorlás idejében, hanem még akkor, a mikor az ember nemcsak a vasszerszámokat nem használta, de még a kő eszközöket sem ismerte. A pásztorok és földművesek gyakran találnak a főidben kövésőket és egyéb kőeszközöket olyan helyeken is, a hol kő nem is fordul elő. A nép ezeket a tárgyakat a villámmal hozza kapcsolatba és láncos vagy lapos mennykőnek, meg isten-nyilának hívja. A földtannal foglalkozók, kik a főid különböző rétegeiben, a löszben és barlangokban a mammut és barlangi medve csontjaival és rénszarvas agancsaívaíval együtt találtak kísebb- nagyobb kővésőket, azokon az emberi kéz nyomait vélték felismerni. Az ősember eme legrégibb eszközeit csak a múlt század derekán kezdték tanulmány tárgyává tenni és csak e rövid idő óta foglalkozik a tudomány az u. n. ős régészettel. Ez a régészeti tudomány a történelem előtti időket az emberi művelődés különböző fokában a szerint a mint eszkőzeítmás-más anyagból készítette, három korszakra osztja. Ezek a kőkorszak, a bronzkorszak és a vaskorszak. A három korszak között a kőkorszak a legrégibb. Emberi művelődés ekkor még bölcsőjében ringott. Erről a korról sem szóbeli, sem írásbeli hagyomány nincs, a fegyvek és a házi eszközök készítésére jórészben a követ használ ták, mert a fémeket még nem ismerték. A bronzkorszak már magasabb műveltségről ad tanúbizonyságot. A vaskor majdnem mindenütt egybeesik a történelmi időkkel. Magát a kökorszakot is két részre szokták osztani. A régebbit durva kőkorszak (paleoííth) a fiatalabbat új vagy csiszolt kőkorszak (neo- líth) nevezik. (Lubbock Sír John a történelem előtti idők megvilágítva a régi maradványok s az űjabbkorí vad népek életmódja és szokásai által. Fordította Öreg János.) A paleolíth-kor- ban az emberek kőeszközeit pusztán nagyolt pattogtatásokkal és durva ütésekkel alakították ki ügy a hogy az anyagból, a neolith-korszak- ban azonban már a technikának egy újabb, haladottabb kézügyességre és fejlettebb ízlésre valló gyakorlatával, a csiszolással találkozunk. Ezért az elsőt a csiszolatlan, az utóbbit a csiszolt kőeszközök korának is nevezik. Ezzel azonban a két korszak produktumai technikailag korántsem különböztethetők meg egymástól és a koruk sem állapítható meg határozottan, mert a csiszolt kőeszközök korában is fölős számmal találkozunk egyszerű pattintás utján előállított csiszolatlan kőeszközökkel, sőt a tűzkőből, obszídíánból, jászpíszból sat. készített pengék, nyílhegyek és lándzsák éppen a csiszolt kőeszközök korszakában lépnek fel tömegesen. Franciaországban, Angliában és Dél-Német- országban, valamint Algírban és Tuniszban is ember létezésének olyan emlékeire bukkantak, a melyek azt bizonyítják, hogy a paleolíth- korban az ember együtt élt a ma mar kihalt mamuttal, a barlangi medvével és az éjszakí vidékre vonult rénszarvassal. A kőeszközöket t. í. emez állatok csontjaival együttesen találták. Hogy mikor volt e korszak, azt évszámmal kifejezni a tudomány mai állása szerint lehetetlen. Worsaae, a híres geológus a paleolíth-kor- ról egyik tanulmányában így nyilatkozik: „Az ember legrégibb nyomai, melyeket Európában fedeztek fel, dél és nyugat felé találtatnak, főleg a Középtenger és az Atlanti óceán partvidékein és ezek oly távol, régi korba nyúlnak fel, melyben Európának a mostantól egészen eltérő klímája és alakulása volt. Közel állnak ezek az úgynevezett jégkorhoz, midőn Európa nagy részét roppant jégárak borították. A mi később Európát képezte, az akkor úgy mint Grönland belseje mostanában, több ezer méter vastag jégkéreggel volt borítva, mely csak lassan olvadozott és megtöltötte a völgyeket és mocsarakat kavicscsaí és földdel. Ez az olvadás legelőbb és a legnagyobb mértékben délen és nyugaton történt meg. így hát itt lett a föld legelébb látható. Azért valószínű, hogy az ember Dél-Európában és különösen a Középtengernél már századokon át lakott, mielőtt még északi Európa jégborítékától megszabadult volna. A paleolíth-korban az ősember természetalkotta barlangokban lakott, még a tüzet sem ismerte. Élete alig lehetett egyéb, mint a vadállatok ellen való küzdelem. Nem volt háziállatja, sem agyagedénye, nem volt egyéb
