Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-12-10 / 96. szám

HuszonötödiK évfolyam

96. szám.

Vác, 1911. december 10.

VÁCI HÍRLAP

PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal :

Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.)

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

A hetivásáron való árusítás.

Vác, dec. 9

A hetivásárok látogatása s az azokon való árusítás szempontjából különbség teendő egyfelől a helybeli lakosok és iparüzők, másfelől az élelmicikkek, nemkülönben mezei és kerti termények és az iparcikkek között.

Az ipartörvény 50. §-a szerint élelmiszereket, mezei és kerli terményeket és házi iparcikkeket bárki, — tehát úgy helybeliek, mint más községbeliek szabadon árúba bocsáthatnak a heti vásáron, még pedig véleményünk szerint, akár saját termésű, akár továbbeladás céljára vett árúk legyenek azok. Ezeknek árúsitóitól a hetivásáron, legyenek akár helybeliek, akár más községbeliek, iparigazolvány felmutatása nem követelhető. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a vásárrendőri közegek a megjelent gyümölcs-, zöldség-, élelmiszer-árúsokat stb. adott esetben igazolásra szólítsák fel, csakhogy az igazolás iparigazolvány nem létében ezeknél más okmány segítségével is eszközölhető.

A mi már most az iparcikkekkel való kirakodást illeti, — ide nem értve a házi, ipari cikkeket — ennek jogát az ipartörvény 50. szakasza s azt kiegészítő 1887. évi XVIII. t.-c. tudvalevőleg a helybeli iparosi minőséghez kötötte. Ennek folytán más községbeli iparosok és kereskedők csak abban az esetben jelenhetnek meg a hetivásáron, ha az illető községben valóságos és nem szinleges fióküzlettel bírnak. V. ö.: K. M. 6743/900. „A ki valamely községben folytonosan üzemben tartott fióküzletet állít fel s annak vezetésével' az ipartörvény rendelkezéseinek megfelelő üzletvezetőt biz meg, az illető községre nézve helybeli iparosnak, tehát olyannak tekintendő, a ki készítményeit az 1887 : XV111. t.-c. értelmében nemcsak a községben nyitott fióküzletben, hanem a község hetivásárain is árúsithatja.“ Továbbá: K. M. 10315/902. „Valamely község hetivásárai látogatásának jogát . . . csak valósággal fennálló, üzemben lévő rendes fióküzlet biztosíthatja.“ És K. M. 41402/900.: „Azon iparosok, a kik fióküzletüket csupán a hetivásárok alkalmával tartják nyitva, a község területén lakó, állandó iparasoknak nem tekinthetők és ennélfogva a hetivásárokat nem látogathatják.“ Természetesen még kevé-s.b hé azok,- a kik pusztán az illető község terület úe szó\ iparigazolványt váltottak ki, de ott semmiféle üzlettel nem bírnak. Megjegyzendő azonban, hogy a törvények a hetivásárok látogatására vonatkozó rendelkezéseinek megszerzése esetén az illető az árúsitástól eltiltható ugyan, de kihágásért a törvény alapján felelősségre nem vonható, mert az 50. §-nak megfelelő büntető rendelkezés az ipartörvény VI. fejezetébe felvéve nincs.

A község saját lakosai viszont szintén csak akkor árúsithatnak iparcikkeket a hetivásáron, ha ők ugyanott valamilyen ipáit, vagy kereskedést űznek és az illető község területére jogosító iparigazolvánnyal bírnak, mely utóbbi- I

ban az iparűzés (az ,,üzlet“) helye közelebbről nem jelölendő meg. Ezért nem helyeselhetjük olyan iparigazolványok kiadását, a melyekben ilyen kitételek, mint földön való árulás, hetivásáron V3ló árúsitás, foglaltatnak. Mindazonáltal véleményünk szerint az esetleg már kiadott ilyen iparigazolványok bevonására mód nincsen és úgy véljük, hogy ha azok birtokosai megkérdeztetvén, azt felelik, hogy az árusítást a hetivásári napokon kiviil a lakásukon folytatják, a hetivásáron való megjelenésből sem zárhatók ki.

Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a tárgyalt hetivásár-látogatási tilalmak a háziiparcikkekre nem vonatkoznak, mert ezek az élelmicikkekkel stb. teljesen azonos elbírálás alá esnek. És ezt a kedvezményt a háziipar támogatása céljából ki kell terjeszteni a továbbeladásra, mástól vásárolt, tehát nem saját készitményü háziiparcikkekre is.

MiRszáth és Vác.

Irta és felolvasta a Muzeumegyesiilet nov. 15-iki gyűlésén: dr. Tragor Ignác. 6

A hajó megbízhatlan járását és az e miatt érzett keserűséget kacagtatóan rajzolja meg a Nemzetes Uraímék című regényében. (A Gábor gyerek ő fensége.)

Hajó már járt akkoriban is a Dunán. Körülbelül uzsonna táján szokott Váchoz érni, de még akkor az volt a szokása, hogy néha elkésett egy nappal is, máskor pedig, ha sok utas volt rajta, meggondolta magát s nem vette fel a szegény embert, ha neki úgy tetszett, sőt meg sem állt Vácon még csak egy verdung italra sem, hanem ész nélkül hajtott egyenesen Pestre.

A nógrádi követek is — a hogy hallík — épen a minap adták be a panaszt magához a diétához, hogy a hajó azt a víolentíát követte el rajtuk, pedig jó nemes famíliából valók mind a ketten: nem várta be őket, noha megüzenték az állomásra tísztességtudóan, hogy mihelyt a tarokk-parthíejukat bevégzík, mindjárt indulnak, szíveskedjék várakozni addig. Úgy se soká tarthat már, mert Bezerédy István uram épen most öntötte ki erszényéből az utolsó aranyait. Csak még azokat nyerik el tőle. Hanem a kapitány valami goromba fráter, azt a hallatlan ínjuríát csinálta, ott hagyta őket. Nem tudom lesz-e valami orvoslása ? De ha van még igazság Magyarországon s ha még tisztelik a nemes embert egy gyűszűnyít, vérnek kell folyni e miatt minden bizonnyal.

Mikszáth itt az egész nógrádi nemesség bosszúságát tolmácsolja és pedig tréfásan, (tehette, mert nem az ő bőríre ment), Petőfi azonban nagy keserűségre fakad, mikor 1845. év nyarán lekésik a váci hajóról.

A váci utazás nagyon sokszor szerepel elbeszéléseiben.

Strázsa János nevű kovácsmester fölült egy ökrös szekérre, mely a Zíchy-uradalomból gyapjút szállított Vácra, hova megérkezvén, másnap estefelé, minthogy a „füstösre" nem

mert ülni, gyalogosan indult el Pestre. (A hályog-kovács.)

Mikor 1906. őszén megvették Szontagh Antal dr. miniszteri titkártól a horpácsí birtokot, elmentek megnézni a domíniumot.

Fölszedtem a famíliát és elindultunk Vác- ról kocsin, hogy ott töltsük a húsvéti ünnepeket. (Szontagh Pál kutyái. A gyerekek.) Sőt még vasúti utazásnál is említi Vácot. Egy fürdőhelyen a lift fönnakad az első és második emelet között. Egy ifjú és egy leány van bent csupán. Ezek között fejlődik a következő párbeszéd:

— Ön nagyon cinikus, uram.

— Mindössze úgy tekintem az életet, a hogy van.

— Hát hogy tekinti ? No beszélje el, hiszen ráérünk.

— Egy utazásnak nézem, például Párísból Budapestig. Budapest a mi fővárosunk, kisasszony. No már most megindul az ember csecsemő korában és megy, megy, vagy az életkora, vagy az egészségi állapota szerint, eljut Strassburgba, Münchenbe (a magam korú emberek még rendszerint csak Strassburg felé tartanak). Münchenből Bécsbe kerül s úgy indul haza ... én már nemsokára megfogok érkezni. Ért engem ?

— Hol tart most ?

— Most én körülbelül Vácnál vagyok.

— Hol van az a Vác ?

Az már az utolsó nagyobb állomás; Budapestöl. (A szamóczák útja).

Mikor a sírkövet hoztuk című elbeszélésben egy utazás alkalmából Vácnál az elszórt dombokra mutatva az Í849. évi csatákra utal. (A tekintetes vármegye.)

A száldobosí pap famíliában leírja, hogyan maradtak el a nógrádmegyeí insurgensek: Rét- ságnál beteg lett Veres Pál uram s hazafordult, Vácon Plachy Gergely, a legjobb karóforgató vitéz maradt el valahova. (Urak és parasztok.)

A mi jó, öreg Naszályunkról a már említett Vén gazember című regényén kívül többször is megemlékezik. így a drégelyi vár regényes leírásánál elmondja, hogy „Drégelyről látni Naszály széles bérceit, a környék menkőfogóját.“ (Magyarország lovagváraí.)

Más alkalommal ezt mondja róla :

A vén Naszály-hegy egészen neki zöldült a múlt heti esőzések után ... (A Palóc-föld flórája. Apró genrty és a nép.)

Egy szabadságharcbelí jelenetet pedig így ír le

Nagy zür-zavar lett egyszerre. A kinek lova volt, lóra kapott, a kinek nem volt lova, gyalog iramodott a Naszály felé. (Nemzetes uraímék.)

A beszélő köntös című regényében is találunk váci vonatkozást. Kecskemét küldöttsége a török császár elé járul, hogy városának egy állandóan ott lakó pasát, vagy csauszt kérjen. A szultán jókedvűen fogadta őket és azt ígérte, hogy fontolóra veszi kérésüket. Ezen főibátorodva Ágoston Kristóf szenátor uram még egy kérést kockáztat meg, azt, hogy ö felsége a kínt váró nagykőrösi deputácíó kérését ne tel-