Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-06-25 / 48. szám
HuszonötödiK évfolyam 48. szám. Vác, 1911. junius 25. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Négy jubiláns. Vác, jun. 24. A taniigy négy munkása ért olyan határhoz, a melytől jól esik a visszatekintés a megtett út fáradalmaira, örömeire, a végzett munka sikereire. A jubilánsok: a főgimnázium tanári karának nesztora, dr. Csősz Imre, a ki tanárkodásának 50-ik évét ünnepli, Fodorné Nagy Berta, Fodor Imre, Vörös Ferenc, a kik tanítói működésükben a 40-ik évet töltötték be. Ma, a mikor jubileum-kórság vett erőt az embereken, mikor az intenzív, megszakítás nélkül való munka helyett a zajos ünneplésekkel jól-rosszul eltöltött minden kis időszakot dobra ütnek, bizonyos áhítattal, a hálás megemlékezésnek az érzésével közeledünk hosszú időt folytonos munkában eltöltött tin- nepeltjeinkhez. Ez a jubileum nem a dicsőséget hajhászó, a külső elismertetésnek élő, a zajt kereső emberek jubileuma. Ez a jubileum az értékét magában kereső, minden külsőséggel szemben érzékeny, attól óvatosan visszahúzódó lélek jubileuma. Mit ünnepiünk? Tevékeny lelkek erőkifejtését. Kiket ünnepiünk? Embereket, a kik százakkal, ezrekkel végezték a munkát: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra. Munkát, a mit úgy hívunk, hogy kulturmunka, ennek a kulturmun- kának 40, 50 éven át a végzőit ünnepeljük. Ezt a munkát nem lehet külső fénnyel, pompával mérni, ennek az értékét csak az ünnepi összeszedettségben élő lélek érzi; érzi és emlékét megőrzi, a kifejtett munka imponáló ereje előtt meghajol és erőssé lesz, szárnyakat London. Irta : Agárdi László. 5. Vasárnap Londonban. A küzdelmes, forrongó női tömeg kavarodásával, kiabálásával, sétálásával mily ellentéte volt a következő napon beköszöntött vasárnapi pihenésnek. Igazi pihenő, csendes, — unalmas nap. A változás oly szembetűnő, sőt bántó, mint sehol másutt. Olyan, mint a hatalmas gépezet működése, mely bizonyos, megszabott időben megszűnteti munkáját. Más az életmód otthon és más az utcán, a tereken. Csend, nyugalom, a milyen az egyszerű falusi házak fölött lebeg meleg nyári vasárnapokon. Különösen délelőtt csaknem kábító ez a szokatlan egyhangúság. Későn van a reggeli, nem közlekednek a járóművek, közel van a templom. Telidesteli volt az anglikán egyház, a melyet a szomszédságban találtam. Idegenül, feszélyezetten álltam a hivők seregében, mígnem megtudták idegen voltomat és egy templomszolga széket hozott. Itt is úgy gyönyörködtem a templomi énekben, mint a West- minster-apátsági templomban. Az istentisztelet egyébként komoran ünnepélyes és korántsem tudja azt a hatást elérni, a melyet a kaíholikus szertartások összessége felidéz a lélekben. Hiányzik a gregorián ének, nem leng körül a kap és tovább munkálkodik. Így közeledünk feléjük zaj, nesz nélkül, lelkűnkkel s a mikor ők e nevezetes határkőnél állva rendezgetik a nagy múltnak emlékeit, ellesünk egyet-mást, bevéssük a mi lelkűnkbe, szivünkbe. Először azt a férfiút keressük fel, a ki egy félszázad terhét, fáradságos munkáját végezve jár, kel könnyedén, fiatalosan, mintha csak azt hirdetné magatartásával, hogy a tervszerűen, okosan végzett munka edzi, erőssé teszi a lelket is, a testet is. Hány nemzedék került ki kezei közül az ország több középiskolájából s mennyi az ifjúság nevelésével, oktatásával, foglalkozó tanár a theologiai intézetekből! A tanítványok e nagy sokasága, azok, a kik munkájának tanúi, ismerői, csodálják benne elsősorban nagy munkaerejét. Ez követel számára tiszteletet s ennek a nagy munkaerőnek a felhasználása a társadalom javára szerzi meg neki annak elismerését. Mint gimnáziumi tanár, majd igazgató, mint theologiai tanár végzi felelősséggel teljes nehéz munkáját, a mely periodikusan ismétlődik s nem válik gépiessé, a mely mások között osztja meg lelkét, de saját haladását, egységes fejlődését is előmozdítja. Nevel, oktat, tökéletesít másokat, így neveli, tökéletesíti önmagát is. Valóban első pillanatra szinte nem tudjuk, hogy mi bámu- latraméltóbb, az a munka-e, a melyet a jövő nemzedék érdekében kifejt, vagy a mellyel saját lelkét műveli, vagy erőinek a két munkában való megosztása? Csodáljuk ezt a munkaerőt a maga egészében, bámuljuk megosztottságában. A klasszikus nyelveket és irodalmakat, a klasszikus népek egész szellemi tömjérifüst, nem csilingel, a csengő ; a katho- likus istentisztelet e számos, megszokott, talán külsőségnek tetsző, de alapjában az ember egyéniségéhez mért figyelmeztető, lelket emelő, érzéket kábító eszköze. Istentisztelet után csendben oszlik szét a tömeg, pár perc múlva embert alig lehet látni az utcán. Hyde parK. A délután mozgalmasabb. Ekkor közlekedik néhány közös bérkocsi, megtelnek a különböző szórakozásra szánt helyek. Magam a Hyde parkot látogattam meg. A London belsejében elterülő hatalmas füves és fás területeket London tüdőinek szokás nevezni. Fogalmat alig lehet e tüdők nagyságáról alkotni. Félóra nem elég — átlagos nagyságú parkot értve — hogy a sétáló a parkon keresztüljusson. A parkok zöld pázsitjait egyébként kövér birkanyájak ropogtatják. Meglepő látvány ez a hatalmas világváros kellő közepén. A Hyde park bejáratánál szónokoló emberek hívták magukra a figyelmet. Némelyek a földön állottak, mások székekre kapaszkodtak, de valamennyien kivétel nélkül szenvedélyesen beszéltek. Egyiknek egy sereg hallgatója akadt, másokat alig pár ember vett körül, olyanok is voltak, a kik a levegőbe beszéltek, nem volt ugyanis, a ki meghallgatta őket. Otthon magyarázta meg háziasszonyom, hogy különböző politikai pártok megbízottai ezek az emberek, világát átkutatta, tanulmányozta, átértette és értelmezte. Lelkének frisseségén a klasszikus világ derűje árad szét. Nem a tudós egyoldalúságával merült a klasszikus emlékek tanulmányába, ma azt mondják, hogy azok közül a régi emberek közül való, a kik hangyaszorgalommal gyűjtötték ismereteiket minden területről s tették lelkűket harmonikussá. Ennek a harmóniának megteremtője, vallásos alapérzése, mely őt a vallási tudományok művelésére buzdította, mely egész lelki világa kialakulásának főtényezője, úgy hogy a mint a régi bölcs elmondotta: homo sum, et nihil humani a me alienum puto, ő azt mondhatja : theolo- gus sum et nihil divini a me alienum puto. Ez a lelki világ volt nevelői és oktató működésének irányitója, ennek a kivetítése volt társadalmi szereplése. Nagy munkaerejét meleg érzésvilága tette gyümölcsözővé, ezt közelitjük meg ma, mikor ötven évi munkájára gondolva a tisztelet és elismerés érzéseivel adózunk neki. A nevelés nagy munkájában tiszteletünk és elismerésünk nem kisebb mértékben irányul azok felé, a kik az elemi iskolában fejtik ki azt a tevékenységet, a mely nélkül a középiskolai tanár bele sem kezdhet munkájába. Fodorné Nagy Berta, Fodor Imre és Vörös Ferenc 40 évig, legnagyobb részt mi közöttünk, ápolták, nevelték azt a szülői köréből egyenesen az ő kezeik közé került gyermeki lelket, a melynek a gagyogását ők változtatták értelmes beszéddé, érzését nemessé, gondolkodását fogékonnyá. A gyöngéd női lélek minden finomságával végzett munka, a ritka tapintattal végzett nevelés és a megjelenésre, az a kik ilyenféleképen akarnak politikai elvtársakat szerezni. Valamivel beljebb zászló körül csoportosulva éneklő, egyszerű néposztáiyhoz tartozó csoportot pillantottam meg. A zászló felirata azonnal tájékoztatott felőlük. A Good Templar hivő serege tartotta itt a szabad ég alatt istentiszteletét és igy iparkodott hitsorsosokat gyűjteni. A mint odahaza hallottam, ez az eljárás beválik és Londonban igen nagy a száma a katonás beosztású vallásfelekezetnek. Ezeken túl volt a legnagyobb csoport, de csaknem kivétel nélkül nők alkották. A jelvényükről nem volt őket nehéz megismerni. A választójognak a női nemre való kiterjesztését sürgette a magas emelvényen inkább beszélgető, mint szónokló hölgy s közönsége gyakran szakította félbe helyeslő kiabálással. A Hyde park vasárnap nagyobb kiadása a budapesti városligetnek. A nép mulatozása nem érdekelt, inkább a park kertészeti, vagy építészeti emlékeit nézegettem. Mig a kertészet meglepett és gyönyörködtetett, addig egyik-másik emlék monumentalitásával gyakorolt rám nagy hatást. Különösen Vikoria királynő élettársának Albert-nek emlékére készült épület és szobormű tett rám feledhetetlen benyomást. Az öt világrész szoboralakban megörökitve mutatja be ezen a hatalmas emlékművön hódolatát a nagy királyné urának és ez a gon-
