Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-07-01 / 50. szám

Hírek.

Milyen lesz a termésünk?

A kalendárium mindig pontos. Egy esztendőre előre elkészítik. Megjelölik mikor van ünnep s azt piros netűvel nyomtatják. Megmutatja, hogy mikor van munkanap s mikor pihenő. Azt is feltünteti, hogy mikor kezdődik a tavasz, mikor a nyár, az ősz, meg a tél. Hogy mikor kell vetnünk s mikor csendül a kasza, kapa vidám aratásra, bő szüretelésre.

Csakhogy ez egyszer, mint oly sokszor már a múltban is, hiba van a kréta körül. Hiába jelölte meg az öreg kalendárium piros betűvel Péter és Pál napját s hasztalan mutatja a régi szokás, hogy ilyenkor fenik élesre a kaszákat, hogy az aratáshoz hozzálássanak. Haragszik a föld. A nap, az elemek, mintha összeesküdtek volna, csak nem akarják érlelni a kalászt. A gazda verejlékes munkájának gyümölcse csak nem akar mutatkozni. Sűrű barázdákat szánt a gond a földmivelők homlokán.

Hossz termésünk lesz. Az időjárás ezer szeszélye megsemmisítette a gazdák minden reménységét s nagy eredmény lesz, ha a termésünk annyit fog adni, a mennyi minden gazdának saját szükségletére elegendő, Felesleg, legalább a kisbirtokosnál vajmi csekély lesz majd.

Gazdasági tudósítónk Vác terméskilátásairól a következőkben számol be:

Búza. A múlt hóban volt esőkre reméltük, hogy holdanként a 4 mm. megadja, csalódtunk, nem javult s ma már csak 3 mm-t remélünk.

Rozs. Ez az esőkre javult, megnyúlt kalásza szép, nagyon ritka ugyan, de azért 4 mm.-hoz bízunk. Nagy csapás, hogy kevés szalmánk lesz.

Árpa. Egyáltalán szépnek mondható, ebben van reményünk.

Zab. Buja — szép, egyenletes, silányat látni alig lehet.

Tengeri. Igen szép, már bekapálva, sőt helyenként oly szép, hogy töltögetni kezdik.

Burgonya. Átlagban kifogástalan, már bekapálták, — sőt töltögetni kezdik.

2

Repce. Őszi nagy átlagban kifagyott, tavaszi közepes.

Kerti-vetemények. Télen át sok kifagyolt, a tavaszon vetettek kielégítők.

Bab. Szépen ki kelt s bár a laposakon a fagy sok kárt tett benne, az újra vetettek is kielégítők.

Lencse-borsó. Jól virágzott — hüvelyei eléggé teltek.

Káposzta. A pótlás megtörtént, úgy az első kapálás is.

Köles. Nagyobbrészt szép — helyenkint azonban most vetik.

Cirok. Vácon csak a kukoricás szélére ültetik nagyobb üzemben nem használják.

Kender és len. Kelése sűrű, kifogástalan.

Dohány. A hiány pótolva, lekapálva, a kedvező időre szépen fejlődik.

Cukor-és takarmány répa. Állása elég kedvezőnek mondható, bár helyenként hibásan kel, a kendert a bogár is ritkította, de ez mind pótolva.

Takarmány. Lucerna kevés — mert ritka a téli fagyok után, lóhere jóformán semmi, a zabos bükkönyben van minden bizodalmunk.

Rét. Széna ritka — alacsony, az eredmény tehát nagyon közepes.

Legelő. Az esőkre megújult.

Szőlő. Itt-ott jó mégis nagyobbrészt azonban közepes. A laposokon a fagy, később úgy itt, mint a hegyeken a moly ártott neki.

Gyümölcs. Kajszin barack nagyon kevés, úgy az alma is, szilva kevés — körte, cseresznye jó középtermés.

Elemi csapás. Kivéve a májusi fagyot, eddig megkímélt.

Munkásviszonyok kielégítők. Gabonaforgalom alig valami. Szarvasmarha ára megcsappant, a jó ló ára tartott.

Boreladás igen csekély az egész üzlet stagnál.

— Végre! A duna-ipolyvölgyi h é. vasút r. t. igazgatósága arról értesit bennünket, hogy az elkészült vasút fő és szárnyvonalának megnyitását megelőző műtanrendőri bejárását a m. kir. kereskedelemügyi minisz^Ácj HÍRLAP

ter ur ő nagyméltósága folyó évi julius hó lü-ik napjának délelőtti 10 órájára, az öszszejövetel helyéül pedig a magyar királyi államvasutak Vác állomásának felvételi épületét tűzte ki. A műtanrendőri bejáráson Pestvármegyét Fazekas alispán, Kemény főjegyző, Vác várost dr. Zádor polgármester, Nógrádvármegyét ifj. dr. Fáy Albert vármegyei főjegyző és Faludi Béla főmérnök, az államépitészeti hivatal főnöke fogják képviselni.

— Tanárnői vizsga. A kőszegi dominikák intézetében most szerezte meg Zalánffy Gizella a polgári leányiskolái tanárnői oklevelet a mennyiségtanból és a természettanból. A kitűnő eredmény után kívánjuk, hogy diplomája szép jövőt nyisson meg az uj tanárnőnek.

— A V. S. E. Szegeden. A Váci Sportegyesület evezős osztálya részt vett az elmúlt vasárnap a szegedi regattán, de nem olyjjeredménynyel mint vártuk. Két verseny számban indult két csapata, de bár az értékesebb dijat vitte el, csak egy versenyben győzött. Nagy közönség volt jelen a Tiszán rendezett regattán. Mindjárt az első számban hajóba szállt hires Hufnagel-négyesünk. (Meg kell írnunk, hogy nagy respektussal voltak az összes evezősök a váciak irái t úgy, hogy mikor hetekkel ezelőtt a szolnoki evezősegylet megtudta, hogy Vác is indul, a tréninget abba hagyta, nem akarta a küzdelmet a mt fiainkkal felvenni.) Egyetlen ellenfele volt a mi csapatunknak az aradi négyes. Ez a csapat kitűnő erőkből áll s bírja a munkát, a mit az is bizonjűt, hogy még kétszer szállt hajóba s kétszer győzött is. Ám a mi Hufnagel-négyesünluiek magas nívóját mutatja, hogy az aradiak nem voltak ellenfelek. Ezer méterig csak bírták az evezést, de akkor már a mi csapatunk nyugotl evezőcsapásokkal három hajóhosszal volt előre. Ekkor beláták az aradiak hasztalan küzdelmüket és felhagytak az evezéssel. A mieink nyugodt, de egyenletes, erős csapásokkal vonultak át a célon a közönség éljenzése közt. A negyedik számban a Schwanfeldcr-négyes ült hajóba. Ebben az aradiakon kívül még a szegediek is versenyeztek. Szerettük volna, ha ez a négyesünk is győz, hisz a jövőre ehhez a

megsértette . . . Egyetlen gyerek, a férjem elkényeztette ... De a mint észrevettem, az ön társasága jótékony hatással lenne reá. És azért nagyon kérem, — már a közeli szomszédságot is tekintve, — gyakran, igen gyakran keressen fel bennünket . . .

Megköszöntem a kitüntető meghívást, de magamban elhatároztam, feléje se nézek többé Zsuzsikának.

Nemsokára ütött a bosszú órája. Meglátogattam a tánciskolát, melyet a helyi előkelőségek létesítettek sarjaik számára. A fontoskodó táncmesteren kivül senki se foglalkozott Zsuzsival. Ott ült az ódon pamlagon és egy elátkozott hercegkisasszony gőgjével árulta a petrezselymet. Gúnyos kárörömmel tekintettem rá, majd pillantásom a többi lány alakján pihent meg. Mind üde volt és rózsás és selymes pillájuk mögül biztatóan mosolyogtak felém . . . Es én mégis Zsuzsihoz közeledtem. Nem adott kosarat, de kelletlenül fogadta el a karomat.

— Ugy-e most megkönyörült rajtam, — sziszegte dühösen.

— Könyörületből semmit sem cselekszem. A mit teszek, azért teszem, mert jól esik . ..

A barátnők irigy pillantásai között Zsuzsi

egészen felélénkült. Azontúl elválhatatlanok voltunk. A leány megváltozott, arcáról eltűnt a gőg, felébresztettem benne nőiessége tudatát . . .

Lassanként megtanítottam, miként kell viselkedni, társalogni, táncolni, evezni, tenniszezni és a nyári évad végén beleszerettem a tanítványomba . . . Hozzájárult ehhez a hosszas egyiittlét, a csónakázások a tavon, a kék ég. szénaillat és balzsamos levegő, mik elősegitői a fejlődő érzelmeknek . . .

Mikor Pestre visszatértem, elhatároztam, feleségül veszem Zsuzsikát. Bátorítólag hatott rám a hálás mama, a ki még azt is megengedte, hogy távollétem alatt levelezzünk egymással . . .

Miután Zsuzsi még a tél folyamán megtanult korcsolyázni és irályából hosszas fáradtsággal kiküszöböltem a helyesírási hibákat, — boldogan siettem haza a következő évben, hogy az immár tökéletes teremtést mielőbb viszontlássam . . .

Kemenczeiné meglepődve fogadott.

— Zuzsika nincs itthon, kikocsizott a főhadnaggyal . . . Igaz, maga nem is tudja, hogy mennyasszony ? Még nem nyilvános, de már a madarak is csiripelik . . .

És mitsein törődve az én fájdalmas megdöbbenésemmel, anyai büszkeséggel folytatta:

— Ha látná minő leány lett Zsuzsika! Rá sem ismerne . . .

A fejem őrülten zúgott, megsemmisülten szorítottam össze az öklömet. Mindent megértettem . . . Kiműveltették velem a leányt, másnak a számára ... A hozzám írott levelek is csak irály-gyakorlatokul szolgáltak, hogy a szerencsés hadfi majdan tökéletes szerelmes leveleket olvasson . . .

Eddig tart a történetem. Tehát én voltam a hid, mely a Zsuzsika életében a délceg huszárfőhadnagyhoz vezetett ... És azóta a csalódások hidján keresztül jutottam magához . . .

— De a mi vozahnunk önzetlen és én csak nem képezek szintén ludat? — kérdezte mosolyogva a leány és szorosabban simult a férfihez.

— De igen ... Maga képezi azt a hidat, mely engem végre az igazi boldogság felé fog vezetni . . .

Bealkonyodott ... A nap utolsó sugarai merészen fürödtek meg a patak sebes habjában. A jegyesek felálltak, a férfi magáhoszoritotta a leányt és féltő gyöngédséggel vezette öt a rozoga fahidon keresztül . . .