Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-07-01 / 50. szám
VÁCI HÍRLAP csapathoz nagy reményeket fűzött a V. S. E. Meg kell nyugtatnunk evezőseinket, hogy egy fokkal sem rosszabbak az aradiaknál s hogy nem győztek, ez az első versenyt jellemző lámpalázon kívül annak kell betudni, hogy rossz startszámot kapott, hajójuk a Tiszán oly gyakori holt vízbe jutott, a hol a kormányzás is nehezebb. Az aradiak mindjárt a startnál egy fél hajóhosszal elugrottak s ezt az előnyt 1500 méteren meg is tartották. Ekkor jobb vízbe jutott az aradi négyes, mely megnövelte előnyét és a versenycélon egy hajó hosszal jutott be elsőnek mig a szegediek Vác után vagy öt hosszal következtek. Első négyesünk egy szép ezüst serleget és öt ezüst érmet hozott haza, mig a második csapat bronzérmet kapott.- A petició. Már a múlt héten azt hiresztellék, hogy a Miltényi-párt dr. Preszly Elemér orsz. képviselő mandátuma ellen beadta petícióját a Kúriánál. Meggyőződtünk róla, hogy ez a híresztelés nem igaz s a petició hamarosan nem is fog a Kúria elé kerülni. Okát a mai zavaros politikai helyzetben kell keresni. Mem lehetetlen ugyanis, hogy a képviselőházat a király leloszlatja s ez esetben a petició költségeit elvesztenék annak aláírói. Ezt akarja megtakarítani a Miltényi-párt s a petíció beadásával a legutolsó terminusig várni fog, remélkedvén, hátba nem lesz rá szükség. — A postahivatal régi otthonában. A postapalota építésének ügye — most már bizonyos — hosszú időre lekerült a napirendről. A midőn a postaigazgatóság nem válaszolt a varosnak amaz ajánlatára, hogy a káptalani kis sörházat mennyiért hajlandó megvenni, a városnál már sejtették, hogy a vásár befagyott,.a postapalotából, melytől a "város díszítését is vártuk, nem lesz semmi, <ezért a rendes közgyűlés tárgysorozatából törölték is. Szokva vagyunk mi már ahhoz, hogy sem egy minisztérium, sem az államvasutak, most újabban a poslakincsiár sem áldoz a városért. Úgy értesültünk, hogy a postaigazgatóság egy esztendőre meghosszabbította a takarékpénztárral a postaépület bérletére a szerződést csak azért, hogy ez idő alatt a váci postahivatal uj otthonát át lehessen alakítani A posta uj otthona a régi otthon lesz a Kossuth atcában. A Band-féle házban évtizedeken át székelt a váci posta- és táviró hivatal s úgy látszik, csak rövid időre ment át a volt Monszpart-féle székesegyháztéri épületbe, mert most a postaigazgatóság Band Henrikkel, gr. Vigyázó Sándor vácrátóti kertészével, a Kossuth-utcai régi postaépület tulajdonosával hat évre szerződést kötött s kibérelte a postatáviró- és telelonhivatal részére Kossuth utcai házát 1910. január 1-től kezdve. A mai postát lakásoknak adják ki, viszont a Kossuth-utcai régi postaépület lakóinak már felmondottak. — Perényi járásbiró és egy ügyvéd. Valasek Pál volt nyitrai, jelenleg budapesti ügyvédnek valamelyik volt kliensének költségjegyzéke tárgyában pőre támadt a váci járásbíróságnál. A por az ügyvédre nézve rosszul végződött, amiért Valasek ügyvéd nagyon megharagudott Perényi .lenő dr. akkori váci aljárásbiróra. Egy elhasznált piszkos papírlapon beadványt intézett a bírósághoz, a melyben rosszakaratú embernek nyilvánította Perényi albirót, a ki neki szándékosan kárt okozott. Két másik ügyben is zsíros, gyűrött papirosra irta panaszos be adványát Valasek Pál. Amikor azután a biró tiszteletlenségért külön dü korona pénzbírságra ítélte, Valasek egy panaszos levélben azt irta Perényi dr.-ról, hogy külföldön az ilyen biró már régóta a fegyházban volna. A kir ügyészség ezekért a beadványokért három rendbeli hatóság előtti nyilvános rágalmazás miatt emelt panaszt Valasek Pál ügyvéd ellen, akit a pestvidéki kir. törvényszék a vádbeli cselekményért hat havi fogházra és 600 korona pénzbüntetésre ítélt. A kir. tábla tegnap Istvánfiy Lajos előadásában tárgyalta ezt az ügyet és dr. Molnár Gyula közvédő meghallgatása után a vádlott cselekményét egy rendbeli hatóság előtti rágalmazásnak minősítve a vádlott büntetését egy hónapi fogházra és 60 korona pénzbüntetésre szállította le. — Itthon. Reitter Iván mérnök, ki két éven át Páris egyik nagy kocsi és automobilgyárában volt alkalmazva, haza jött, hogy Katonai szolgálatának eleget tegyen. Reitter valószínűleg ismét visszatér majd Párisba. — Kispapok felvétele. A világi papságra lépni kívánó tanuló ifjak felvételi vizsgálata a váci egyházmegyében az idén julius 3 án délelőtt 9 órakor lesz a püspöki palotában. A felvétel a VI., VII. és Vili. osztályokból történik. Pályázóktól teljes ismerete kívántatik a magyar nyelvnek, de előnyben rérészesülnek a több nyelven beszélők. A felvételi vizsgálatot megelőző napon, azaz f. évi julius hó ‘2-án folyamodók tartoznak megjelenni és déli 12 óráig bizonyítványaikat, keresztleveleiket, valamint netáni egyéb okmányaikat a püspöki hivatalban letétbe helyezni. A felvételnél a grófpüspök fog elnökölni. — Az ipartársulat kődobáló kisértete. Valahányszor mulatság vau az ipartársulat helyiségében, vagy a dalárda tart próbát, mindannyiszor megzavarja valaki a kedélyes társaságot, de néha úgy ám, hogy életveszélyes volt az udvaron való tartózkodás. Kisebbnagyobb köveket dobált ugyanis valami kisértet-féle még éjféltájban is a mulatók közé s bár mindent elkövettek a társulati tagok, a háztetőkről is lesték, mégse tudták megcsípni a kődobáló kisértetet. Most nemrégen ismét próba volt a helyiségben s a kövek megint csak röpültek az énekesek közé. Az egyik fiatal tag fölment a háztetőre s onnan leste a kődobálót, mialatt a dalárda szépen tovább énekelt. Egyszer látja a leskelődő, hogy egy asszony dob át valamit az ovoda udvarából s a dobás után beszalad egy helyiségbe. A tetőn levő erre rögtön kiadja a jelszót, hogy be az ovoda udvarába! A dalárdisták berohantak a nyitott kapun az udvarba, de ott persze már senkit sem találtak. Azonnal házkutatást tartottak s az egész épületben csak egyetlen egy öreg asszonyt találtak ébren és felöltözve. A gyanú rögtön erre irányult, bár az öreg néni tagadta, hogy ő lett volna a kődobáló kisértet, de a nyomozók csakhamar találtak egy korpusz deliktit is, a konyhában egy söprő aljat, a mibe szépen beleillett az a söprőnyél, a mit nem régen szintén áthajitott a kisértet. Hiába mutatták föl az ovoda dadájának — mert ő volt a delikvens — a söprőnyelet, ő mindegyikre tagadott. Végre is a rendőrséghez fordult az ipartársulat s most ez lesz hivatva kideríteni, vájjon csakugyan az öreg dada volt-e a kődobáló kísértei, a ki valószínűleg azért kövezte meg a hangos társulati tagokat, mert ő miattuk nem tudott elaludni s azt hitte, hogy igy tud majd nyugalmat teremteni éjszakára. 3 — Kávé helyett marólúgot ivott. Kősóról írja tudósítónk: Kosdon a napokban Kováts János három éves Endre nevű kis fia kávé helyett marólúgot ivott. Az asszony egyforma bögrében tartotta a kávét is, a lúgot is a szekrényben. Mig a kis fiú anyja vízért járt, addig a gyerek felnyitotta a szekrényt s mohón ivott a bögréből, melynek tartalma rettenetesen összeégette a szerencsétlen száját és beleit. Kovátsné azonnal tejet adott a gyermeknek, az orvos is nem sokára megérkezett, de már nem tudtak segíteni: a kis fiú rövid idő múlva iszonyú kínok közt kiszenvedett. A rétsági járásbíróság járásbirája kiszállott a helyszínére és az orvosok felboncolták a kis hullát, hogy meggyőződjenek arról, nem forog-e fenn bűntény. A vizsgálóbíró szülői gondatlanságot állapított meg s engedélyt adott a kis hulla eltemetésére. — Szerelmi dráma Ácsán. Két fiatal életet oltott ki vasárnap Ácsán a revolvergolyó. Nemecz Mihály gazdálkodónak régi szerelmese volt Gáspár Mária. A legény elment Budapestre s mert a lány nem irt neki, féltékenység fogta el és hazament Vasárnap hajnalban valami úton-módon kihívta a leányt a lakásból. Nem tudni, hogy mit beszélgethettek, mert mind a kettő uia már halott, a ház népe azonban egy revolverlövésre szaladt ki. Ott feküdt vérében Gáspár Mária s nem tudott már szólni: néhány pillanat múlva kiadta lelkét. Néhány perc múlva a történtek után Nemeczék portájáról három lövés hallatszott. Nemecz apját egy hang költötte fel az istállóban: — Apám, meghalok! Nemecz Mihály költötte fel az öreget s az segítségére sietett fiának, a ki négy sebből vérzett; háromsebet a golyó ütött rajta, negyediket a kezében volt késsel ütötte magán. A szegény fiú iszonyú kínok közt hétfőn délben halt meg. Sztanek vizsgálóbíró a helyszínén felboncoltatta a két hullát s eltemetésükre megadta az engedélyt. — Hirtelen halál. Bállá Ferenc a szövőkötőgyár hivatalszolgája Péter Pál napján reggel kilenc óra tájon már tartott vissza a gyárba, a mikor a szövőgyár kapuja előtt összeesett s azonnal meghalt. Nagy népcsődület lett erre, mert Baltát sokan ismerték s mindenki tudta róla, hogy soha semmi baja sem volt. Mire dr. Lencsó Ferenc fegyintézeti főorvos a helyszínre ért, már csak szivhűdés okozta halált konstatálta. Az elhunytnak özvegyén kívül hat apró gyermeke maradt, a kikről remélhetőleg a gazdag gyár fog gondoskodni. — Lakásváltoztatás Dr. Biró Jenő fogorvos május hó 1-én lakását a volt dr. Csákyiéle házba, Sz. István-tér 3. szám alá helyezte át és fogad naponta d. e. 8-tól 12-ig, d. u. 2-től 6 óráig. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemeny : Asztali dara AB szám 25 K. 20 fill. — Asztali dara C szám 24 K 80 fill.— Királyliszt 0 sz. 25 K 00 fill.—Lángliszt 1 sz. 24 K 60 fiit.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 24 K 20 fill. — Zemlyeliszt 3. sz. 23 K 90 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 23 R 60 fill. Középkenyér - liszt 5. sz. 23 K 00 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 21 K 60 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 19 K 60 fill. 77„ sz. 17 K 60 fill — 7*/4- sz. 15 K. 60 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 9 K 00 fillér — Korpa finom F sz 6 K 90 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 90 fill. — Ocsu 7 K 00 fill.