Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-05-05 / 34. szám

Huszonharmadik évfolyam.

<

34. szám.

Vác, 1909. május 5.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K,

negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szóm óra 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

A gyógyfű.

Egy füzetecske akadt a kezembe : dr. Páter Béla kolozsvári gazdasági akadémiai tanárnak a gyógyitó növényekről Írott értekezése. Oly dolgokat tár fel itt nekünk a tudós szerző, melyekről — felületesen — azt szoktuk mondani, hogy hiszen ezt mind tudjuk -— valójában azonban még sem tudtuk. Rámutat ugyanis oly nemzeti kincsekre, melyek valóban parlagon hevernek. Utón-útfélen rugdossuk azokat, számba sem vesszük, mert a tudatlanság és nemzeti gőg nem engedi, hogy büszke, merev derekunkat meghajtsuk utána, felszedjük és pénzzé tegyük De azért költekezünk tovább előkelőén! Ha szorul a hurok, akkor panaszkodunk, jajgatunk, vagy váltót hamisítunk, sikkasztunk, vagy társadalmi erőszakot fejtünk ki, végső elbusulásunkban pedig kivándorlunk az aranypénzek hazájába, mert itthon nem tudunk megélni — munka nélkül 1 Nagyon szomorú ez az állapot — nem is annyira végeredményében, mint inkább előzményeivel, indító okaival.

Nehezen alakul, módosul a magyar — a jó felé. A selyemhernyótenyésztés ezelőtt egy pár évtizeddel semmibe nem vett, lenézett foglalkozás volt, még a földhöz ragadt szegény szemében is. Pedig ez a foglalkozás ma már mintegy százezer család révén több, mint 4 millió korona erejéig gazdagítja az országot.

így vagyunk a gyógyitó növényekkel is. Millió és millió korona érték van azokban

az utszéli lenézett, letaposott növényekben, melyeket senki sem vet, nem kapál, nem gondoz és mégis ingyen teremnek nekünk.

A külföld annyira van ezekkel a növényekkel, hogy már mesterségesen termeszti azokat és még igy is haszonnal jár e foglalkozás, mert hozzánk küldi és mi drágán megvesszük azt. Itthon úgyszólván ingyen nem kell nekünk, azt drága pénzen is készek vagyunk megvenni, — csak az a fő, hogy külföldről jöjjön.

Felemlítek egy két dolgot e füzetből. Kopár és parlag hegeinken igen közönséges dudva a fehér üröm. Tömegesen lepi el a kopár dombokat, töltéseket és friss földiágyasokat. Ott vész el, a hol termett. Legfeljebb, ha a cigányok seprűt kötnek belőle, vagy bolhairtőnak használják. Pedig a fehér üröm orvosi növény is. Úgy tudom, hogy a m. kir. pénzügyi kormány vonatszámra hozatja ezt a növényt Morvaországból — a marhasó denaturálására.

Szemétdombok körül s parlag helyeken, valamint legelőkön terem a redőszirmű maszlag és a beléndek. Mind a keltőt ismeri a nép s tudja is, hogy mérges, de szedni nem jut eszébe senkinek. Pedig mind a kettőt, főleg hazánkból, nagyon keresik a külföldi droguisták. A nadragulya szintén nagyon keresett. Ebből a cikkből droguistáinknak vaggonszámra való megrendeléseik vannak a külföldre.

Az anyarozsot 18 szór drágábban fizették, mint magát a rozsot. A szekfűvirágot kocsi

rakományszámra viszik a külföldre és hajórakományszámra szállítják még Amerikába is, mert a világpiacon a magyar szekffívirág az első. A pipacsvirág száritolt levelei keresett cikkek. A búzavirág és szarkaláb láttára boszankodik a gazda, pedig a droguis-ta örülne neki, mert e virágokkal díszítik a füstölő porokat.

A hársfa és bodzavirágról szintén mindenki tudja, hogy mily keresett cikkek. Ezeken kívül legalább még tizszerennyi hasznos növény van, melyek mind értékesíthetők volnának. így a gyökerekből : a gyermekláncfű, cikória, pipevirág, a keserű lapu, bojtorján, nadragulya, fehér zászpa, orvosi kálmos, fehér mályva, gilice tüske, macskagyökér,“ örmény gyökér, arnika. A leveles, száras növényekből : orvosi tüdőfű, vérehulló gödire, fehér pemetefű, a háromlevelű vidrafű, egérfarku cickoró, erdei zsálya, ezerjófű, somkoró, árvácska, kopasz porcika, orbáncfű, fehér üröm, kakukfű, útifű, csalán, beléndek, martilapu, nadraguya, csattanó maszlag, büdös bürök, fehér mályva, erdei mályva; a virágokból: a kökény, pipacs, szekfűvirág. bodza virág, szarkaláb, búzavirág, hársfavirág, hegyi arnika, ökörfarkkóró, fehér mályva, varadics aranyvirág. A bogyókból : bodza bogyó, csipke bogyó, boróka bogyó, pukkantó mag, béléndek mag, kikirics mag. A virágtalan növényekből : az anyarozs, sarló, páfrány, édesgyökerű páfrány, orvosi szarvas nyelv, kapcsos korpafű; továbbá a kukorica selyme, diófalevél, nyárfa rügy, tökmag, dinnyemag,

Daisy.

Cipője málott, ruhája tépett, színtelen kendő fonta derekát, csilingelt a hangja, — elém lépett: »Vegyenek szegfűt, friss ibolyát!«

*

Köti a csokrot a lányka, Daisy, illatos rózsát is vegyit bele.

Mosolyog mindig ... de ki őt nézi, Szemét könyűvel látja tele.

*

Imigy elnézem reggel és estve, midőn virágot árul a virág, égő, fájó vágyódással lesve, mikor árulja el önmagát.

Szaák Lucy.

Nö és férfi.

Irta: Dr. Horváth Károly.

Porlepte irás akadt a kezembe. A cime Szent Hilárius — de maga a könyv mondja — nem azért, mintha róla szólna, hanem mivel »vidám szivű, jó kedvű, vagy örvendező materia leszen benne«. Beszél is mindenről, minket azonban jelenleg csak néhány, az emberre vouatkozó megjegyzése érdekel, amelyek annyira talpraesettek néha, hogy

Írójukat, a ki nevét elhallgatja, világos eszű, nyitott szemű embernek kell ezek alapján nyilvánítanunk. Utána indulva, helyenként idézve s az esetleges gyűlöletet a könyvre hárítva, mely e sorok megírására ösztönzött, neki bátorkodunk a mesélésnek.

Mindnyájan tudjuk azt, hogy az emberi nemnek nagyon sok télé faja van, de olyan embereket mégsem ismerünk, mint aminőket említ írónk Plinius után. Szerinte az emberek »néhol olyanok az északi tartománj okban, hogy felüliekkel, mint valami lepedőkkel egészen befödözhetik magukat. Némelyek Judiában kutyafejűek; némelyek egyszeműek ; némelyek csak szaglással élnek ; némelyeknek csak egy lábuk vagyon, de olyan széles talpuk, hogy a melegben hátukra fordítván s talpukat a Nap eleiben tartván az árnyékában csendesen nyugosznak; némelyeknek nyelvük nincsen, másoknak ajakuk, némelyeknek fejük, hanem a mellükön vagyon a szemük.« A ki talán nem hiszi, vonja felelősségre Pliniust a rómaiak hires Íróját.

Jellemzése az emberre nézve már sokkal jobban sikerült. Az ember okos, sőt okosabb, mint az elefánt, de néna oktalan, mint a szamár ; ravasz, mint a róka ; együgyű, mint a borjú ; piszkos, mint a disznó ; tiszta, mint a mókus ; hű, mint a kutya; hamis,

mint a macska ; bátor, mint a tigris; félénk, mint a nyúl ; kegyetlen, mint a hiéna ; nagylelkű, mint az oroszlán; vad, mint a farkas; szelíd, mint a bárány; szorgalmas, mint a teve; lusta, mint a Iajhár ; gyors, mint a szarvas ; lassú, mint a hangyász ; büszke, mint a ló ; alázatos, mint a jármos ökör ; virgonc, mint a majom ; komor, morgó, mint a medve.

Az ember inesztelen születik, a főur ugv, mint a paraszt, a milliomos úgy, mint a koldus. Ujjal mutatása ez a természetnek, hogy természetes eredetre nézve nincs különbség az emberek között, tehát nem szabad jogban, haszonban és teherben sem lenni. Nagy Frigyes mondotta azt: »senki sem született arra, hogy a másiknak rabja legyen.« És ebben csak a természet törvénye jut érvényre.

Az ember, mikor megszületik, gyengébb és gyávább, mint az állat, mert sir, se járni, se csúszni, sőt még anyja emlőit sem tudja felkeresni. Persze az már a régi időben is hagyományos törvény volt, hogy az embernek, midőn teste kellőleg kifejlődött, házasságra kellett lépni, »mivel a házasság az embernek igazi természeti állapotja.« Voltair szerint a legtöbb öngyilkos nőtlen. Lykurgosz a görög törvényhozó, kirekesztette a nőtleneket a játékokból; Pichte pedig a hi-