Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-05-05 / 34. szám
VÁCI HÍRLAP barackmag, cseresznye, megyszár, tölgyfa makk stb., stb Ezeket a felsorolt gyógyító növényeket száritotian kilónként 20—200 fillérjével veszi meg a droguista. Mint minden városban, nálunk is van elég szegény ember, a ki nyíltabb, vagy titkosabb koldulásból él. S vannak jó szivű társadalmi egyének, egyesületek, sőt hivatalos személyek is, kik a dolgos társadalmi rendet még ezzel is megadóztatták, vagy megakarják adóztatni, hogy e tehetetleneket, sokszor dologkerülőket eltartsák. Nem jó rendszer ez tisztelt jótékonykodó egyesek, egyesületek és hivatalos személyek ! Mindig azt a lovat ütni, a melyik úgy is húz, nem okos, nem méltányos dolog. Meg aztán az igazi humanizmussal is ellenkezik az a jótékonykodni akarás, mely az emberi méltóságnak, önérzetnek nem felemelésére, de lenyomásával jár, a sebnek nem kivágásával, de eltakarásával látszik eltüntetni a bajt, — a mely nem a tisztességes dologra serkent, de a lusta dologtglanságot teszi szemérmetlenebbé. Szép-szép az az érzelmességen alapuló könyörület egyszer-kétszer, néhányszor, a mikor csakis a könyöriilet használ. De ebből érzelgősséggel rendszert csinálni nem méltó az emberi rendhez, mert fekélygyűjtő lesz. A jótékonykodó egyleteknek s aztán érdemes, jó kapitányunknak ajánlom figyelmébe e dolgot. Ő tudja legjobban : mennyi baja van azokkal, kiknek hivatala és hivatása a koldulás, lm láthatja, hogy szegényügy rendezése a megterhelt munkásemberek kellő adakozása hiányában a tervezett irányban nem sikerült. Én is felajánlottam volt néhány fillért, de örülök, hogy megbukott az eszméje. Próbálja meg ezt az ügyet más irányban a dolgoztatás, a foglalkoztatás elve alapján megoldani. Adjon, adasson a nehéz munkára alkalmatlan embereknek a gyógyító növények szedésével oly keresetforrást, melyet megbir cselekedni egy aggastyán s egy 6—7 éves gyermek is. Legyen ezeknek tanácsadója, segítője s munkájuknak értékesítője. Ekként nemes szép szerrel elpusztítja Vác környékéről a koldulás fogalmát néhány ezer forinttal gazdagabbá teszi városát s magának nem csak több nyugodalmat, de országos hirt és nevet is szerez. Többet ér egyetlenegy cselekedet százegy akta elintézésénél is. — y. Hírek. Bottlik János temetése. Bottlik János országgyűlési képviselőnk temetése vasárnap délután ment végbe osztatlan, nagy részvét mellett a borsodmegyei Tibolddaróc községben levő családi kastélyból. Bottlik utolsó napjairól a következő értesülésünk van: Halála előtt még tiz nappal is örömmel konstatálta aggódó családja, hogy képviselőnk testi, lelki javulása a legjobb utón van. Husvét hétfőjén azonban szélütés érte és ágyba került. Lgy látszott, hogy ezt a bajt is kiheveri, mert lassan bár, de szellemi képességét is visszanyerte. Hogy a veszély oly közel van, azt csak halála előtt néhány órával tudta meg családja az orvosoktól. Pénteken reggel kilenc órakor az alig 35 éves férfit megváltotta a halál szenvedéseitől. Mikor hire ment halálának, látszott meg, hogy mily tisztelt és becsült ember volt Bottlik János. A kondoleáló sürgönyök özöne érkezett a mélyen sújtott özvegyhez s impozánsan nagy részvét nyilatkozott meg temetésén is. Vác város tanácsa és pénzügyi bizottsága szombaton tartott együttes gyűlésében úgy határozott,_ hogy részvétét a város országgyűlési képviselője iránt nem csak koszorúval, de küldöttséggel is kifejezi. A temetésre vasárnap reggel utaztak el dr. Franyó István h. polgármester, dr. Göndör Sándor főjegyző» Bárdos Ernő tanácsos és dr. Morlin Zsiga o tiszti ügyész. Mezőkeresztes-Mezőnyárádon szállott ki a város küldöttsége s ugyanaz a vonat tömérdek koszorúi, — ezek között Vác városét és a váci függetlenségi és 48 as párt hatalmas babérkoszorúját — hozott. A vasúttól fél óra távolságnyira fekvő, festői szép Tibolddarócra kocsikon tették meg az utat. A gyászba borított kastély íagy termében érckoporsóban pihent az elhunyd hült teteme. Körülte tömérdek koszorú, melyek a nagy méretű terem majd minden részét elfoglalták. A temetés napján dél felé kocsi kocsit ért Tibolddarócon. Az egész Borsodvármegye ott volt a temetésen. Tarnay alispán vezette a vármegye középponti küldöttségét, a szomszédos járások képviselői és intelligenciája mind ott gyűlt össze a gyászháznál. Ott voltak nagy számban a környék nagybirtokosai, az országgyűlési képviselők is, kik aBottlikcsaláddal baráti jó viszonyt tartottak fenn. Megható volt, hogy az egész környék apraja, nagyja kivonult a temetésre s ott, a már udvarra helyezett ravatal körül fenhangon dicsérték egymásnak, hogy mily derék és jó ember volt Bottlik János. Négy órakor érkeztek meg a temetést végző református lelkészek a mezőkeresztesi dalárdával. A ravatal körül foglaltak helyet a mély gyászba öltözött özvegy, az elhunyt édes anyja, Bottlik József főszolgabíró, Bottlik István orsz. képviselő, testvérei, Horváth huszárezredes, Jánossy ügyvéd, sógorai, a rokonság és a küldöttségek. Ekkor tették le a küldöttségek gyászuk jeléül koszorújukat Először Kállay Tamás orsz. képviselő állott a ravatal elé s meleg búcsúzó szavakkal a képviselőház hatalmas koszorúját helyezte le. Majd Vác város közönsége nevében dr. Franyó István h. polgármester, azután dr. Göndör Sándor a váci függetlenségi párt koszorúját tette le a koporsó lábaihoz. A mezőkeresztesi dalárda szivekig ható gyászéneke nyitotta meg a temetési szertartást, mely után a tibolddaróci ősz rét. lelkész mondott imát, Tóth Béla mezőnyárádi ref. lelkész hosszú és szép beszédben méltatta az az elhunyt érdemeit, közéleti munkásságát. Még a dalárda énekelt s azután hat lovas gyászkocsira tették a koporsót. Elől vitték a rengeteg koszorút, a gyász kocsira az özvegy, Vác város és a váci függetlenségi párt koszorúja jutott, a melyek teljesen beborították virágjaikkal, hatalmas szalagjaikkal a koporsót. A hegytetőn van a család ideiglenes sírboltja, ide indult a több ezer főnyi gyászoló tömeg. Majd egy órába tartott az út s ott fenn a sírnál ismét Tóth Béla lelkész mondott imát. Meghatóan hangzott oda fel a harangok zúgása, melyből kivált a tiboldbaróci római katolikus templom harangjainak szava. Mondják, ezen a vidéken, szokás, hogy a ki a tisziszteletet megérdemli, annak temetésére meghúzzák minden templom harangját, bármily vallású is volt légyen az elhunyt. Mig a sir domborult, addig a dalárda egymás után adta elő a szebbnél szebb egyházi dalokat s a gyászoló közönség is az utolsó kapavágásig ott maradt. A küldöttségek és gyászolók este tértek vissza a faluba, nem sokára oedig vasúton, kocsin távoztak Tiboldarócról, a hol most már a fiatalon elhunyt apátifalvi Bottlik János alussza örök álmát. rés német bölcsész, azt mondotta, bogy a nőtlen férfi csak fél ember. Természetesen az én szavaimra nem okvetlen szükséges minden férfiúnak megházasodni, intézzék ezt el a mamák. De ha már valaki nyakába ölti a házasság szent igáját, annak egy nejűségben kell élni, mivel ez a természet rendje; csak igy sikerülhet a gyermekek felnevelése s csak igy lehet fenntartani a házi békét. Sok jámbor nem bir egy aszszonnyal sem, hogy birna hát hússzal, vagy harminccal mondja egy tapasztalt házas ember. De elég is lesz már az énekből, mert még számkivetésre ítél az ellenfél, a kit remélem mindnyájan ismerünk. Bár igaz az is, hogy ha egy nőt olyan férfiú mellett látunk, kinek bajusza és szakálla összenőtt, »mint a kapucinus majomnak«, valóban csodálkozhatunk, hogy ennyire különböző egyének egy fajhoz tartoznak. Egy régi természetvizsgáló az által különbözteti meg a majmot az embertől, hogy szőrös arcú és lábikrában csontu. De ma hány ember van ilyen ! Az elsőséget a két nem — a nő és férfi — egybevetésénél csupa udvarissságból is a nőknek juttatjuk, hisz úgy is ők hordják ma mindenütt a kalapot, ha nem is az alapot. Nézzük először a testet. A nő feje kisebb, homloka keskenyebb, simább, mint a férfié. Arczuk szőrtelen, szemük, amelyeket a bűvész gyorsaságával forgatnak, nyitnak és zárnak be, igen élénk, legszebb természeti ékességük, a legveszélyesebb csábítók a férfiakra nézve, képviselői a valódi, vagy elpalástolt érzéseknek, esetleg őszinte kifejezése, vagy álarca gondolataiknak. Szemhéjuk hosszú, ékes szőrökkel van fedve, a szemöldökük tömöttebb és domborúbb, mint a férfiaké, a melyeket azután, hogy szépségüket annál inkább emeljék, keleti módra szénnel, korommal be is leketitenek. Az orruk rendesen kicsiny, majd egyenes, majd benyomott. Az orr nagyságából, alakjából vastagságából és hegyességéből akarták egykor azt meghatározni, hogy az asszony csendes-e, vagy hamis, kívánságaiban mérsékelt, avagy túlzó-e ? A szájuk is kisebb, mint a férfiaké, erősen nevetni nem ajánlatos nekik, mert akkor ráncok támadnak mindkét felől, ettől pedig minden nő irtózik. Az ajak csinos, igen gyakran elárulja tulajdonosa belső érzéseit, a felső ajkon a barnáknál úgy, vagy a 2ü-ik évtől fogva pelyhek mutatkoznak, a mi nem válik szépségük előnyére, azért néhol maró kenőccsel ragasztják le ezeket, másutt fogacskákkal tépik ki őket. (Befejezése a vasárnapi számunkban.)
