Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-04-25 / 31. szám

Huszonharmadik évfolyam.

31. szám.

Vác, 1909. április 25.

VÁCI HÍRLAP

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

Tavaszi munkakedv.

Vác, ápr. 24.

Az idei tavasz, mintha egészen más volna, mint a többi. Máskor is örömmel üdvözöltük a hosszú, csüggesztő tél elmúltával a tavasz beköszöntését, de most jóformán az egész országban, hatványozott mértékben örülnek a tavasznak, mintha a tél elmúltával egy sötét, nyomasztó érzés költözött volna el az emberekből.

A husvétot, a feltámadás magasztos ütine» pét ez idén régen nem tapasztalt melegséggel ünnepelték az ország lakói. Most, hogy végérvényesen ragyog a tavaszi nap, valami különös lelkesítő munkakedv tölt el mindenkit, tettre, dologra készen áll minden ember.

Az idei husvét megkönnyebbülést hozott az egész országnak. A háború réme, mely minden borzalmával fölöttünk lebegett, eltűnt és az ünneppel egyidejűleg beköszöntött a minden oldalról várva-várt béke. Borzalmakkal teli tavaszra voltunk elkészülve, az ország gazdasági munkakedve stagnált és most, hogy a borús felhők eloszlottak,csak érthető,hogy az embereket a verőfényes, derűs, békés tavasza legteljesebb, a legfokozottabb munkakedvvel látja el.

Az ország minden részéből olyan hirek érkeznek, a melyek arról számolnak be, hogy a háború elmúlását mindenütt a legteljesebb

A kis Bingó meg a nagy Pongrác.

Hulldogált az eső s az eresz alatt megrázta magát a kis Bingó, mint a kutyája szokta, a mikor a sárvizén átgázolt.

Apró, zömök legény volt; közelebb a húszhoz, mint a harminchoz. Kesely bajúsza csak éppen, hogy bevált bajusznak. Az arca egyébiránt sima, barnára égett.

Azt biz1 hol a napsütötte, hol ászéi fújta, hol az eső verte. A mozgása nyugtalan vala, mint a csikóé. Most is, hogy az eresz alá toppant, gyorsan kezdte egy maroknyi kóccal letörölgetni a puskáját, a melyet a nedvességtől kivert itt-ott a rozsda.

— Nini, Pongrác, hát maga mégis itt van? — kérdezte csodálkozva azt a nagy embert, a ki pitvar előtt üldögélt egy lócán.

— Én még itt vagyok, — felelt a nagy ember vontatott hangon, szinte röstelkedve.

— De’ iszen még régi’ a régi őrháznál kellene lenni magának. Hogy kerit hajtót holnapra, ha ráesteledik?

— Vájjon, hogy is kerítek? —kérdezte a nagy Pongrác bambán a levegőtől.

Igazi Mahomed-ember volt. ügy lógott minden tagja, hogy még neki magának is gondja lehetett, hogyan tartsa együtt valamennyit. Negyven felé járt s a mozgását megirigyelhette volna a meszet szállító bivalyos, a ki sose tudott elég lassú lépést tartani bivalyaival.

A kis Bingó megcsóválta a fejét.

— Magának bizonyosan mondtak valamit, Pongrác. Megmondták ugy-e, hogy mit üzent Karra Miska.

— Azt bizony megmondták, — volt a dünnyögő válasz.

megnyugvással fogadták és a munka, mely éppen a háborús hirek következtében megakadt, most mindenütt rendben és fokozottan tovább folyik.

Az ipar, a kereskedelem és egész gazdasági életünk rövid tespedéséből felszabadult és a tavaszi béke folytán hatalmas lendülettel ismét a virágzás felé indult.

Az illetékes hatóságok most nagy munkakedvvel látnak hozzá a városok rendezéséhez és egymásután olyau intézkedések történnek, amelyek a városok és azok lakóinak gazdasági érdekeit vannak hivatva megjavítani. Az alkotási kedv most mindenütt nagy és ha csak a fele megvalósul annak, amit terveznek, úgy óriási lesz a haladás.

De valljuk meg őszintén, sok is a tennivaló minden téren. Iparosainak a lanyha iparpártolás, közönségünk pedig a drágaság és egyéb mizériák ellen emelték fel fel tiltakozó szavukat, mindezideig azonban hiába és ha most történik olyasvalami, ami érdekeiket előmozdítja, annak csak örülni lehet.

Az idei rügyfakasztó tavasz tehát a béke jegyében született meg, nagy munkakedvet ó.iiött az elcsüggedt emberekbe és bízunk abban, hogy e munkakedvnek látható eredményei is lesznek.

Vajha igy lenne. Vajha mielőbb egészséges gazdasági viszonyok köszöntenének e sok megpróbáltatást szenvedett országra.

— Oszt’ maga most nem rostéi, félni ?

— i.n bizony azt hiába röstelem.

— Ejnye, hát csakugyan fél !

— Nono. Ha leütnek!

— Hiszi kend ? Miből van kend? Nincsen puskája, ökle. Ha nekem olyan volna! . . .

— Nono; de ha hátulról ütnek le.

— Akkor hamarosan oda forduljon kend, a ki Árgyilusa van kendnek ! Már ezt sose hittem volna. Csakugyan megijedt Miskától?

— Nem szeretnék vele birkózni — morogta Pongrác.

— De’ isz félkézzel odavágná.

— Éppen azért.

— Úgy agyonütné, mint a pintyet.

— Akkor pedig engem becsuknának.

— Mondok egyet, Pongrác.

— Úgy mond, hogy megértsem

— Átkisérem kendet a falun. Fogadjunk, nem lesz baj. Hanem akkor én parancsolok. Kend teszi,a mit mondok.

— Már megint verekedni akarsz?

— Akar az ördög. De magamat nem hagyom. Azok fenyegetőznek, mert megfogdossuk őket, ha a tilosban járnak. Minek járnak ?

— Az :gaz. Minek járnak !

hát jöjjön kelmed. Hadd állok

sz, re k.

— Azok lesnek ám ránk, — dörmögle Pongrácz kedvetlenül, miközben lajhármődra tápaszkodott föl.

— ^=«1» maga én nekem szót fogadjon, akko" umi se lesz. Magát egy ujjal sem bártj l.

Elind ltak ketten a falu felé, a hol Karva Miskr ' j. k volt a hazájok.

V‘ - p volt s az eső egyre hulldogált,

Vasárnapi levél.

Nyilt levél a rendőrkapitány úrhoz.

(A záróra.)

A rendőrkapitány egy nemrégen kelt rendeletével megszüntette a vendéglői és kávéházi záróra-meghosszabbitás eddigi módját. A rendelet azzal indokolja e megszüntetés szükségességét, »hogy a kórházalapra fizetendő hét koronát a rendőrkapitánynak nem szolgáltatták be«. az uj rend értelmében ha valaki zárórán túl is mulatni akarna méa. e

o

szándékát jó előre be kell jelenteni a rendőrkapitányi hivatalban (a hivatalos órák folyamán) a hét korona előzetes lefizetése mellett. Ennek megtörténte után valószínűleg »mulatási-engcdély«-t kap az illető és mulathat a mig kedve tartja. A vérbeli lumpok valószínűleg bérletet iparkodnak majd szerezni. Sőt talán lesznek oly boldog halandók is, a kiknek a zsebéből kifityeg egy egy »Állandó arcképes mulatási engedély«. Ilyen persze csak a vagyonos lumpoknak lesz, de mit csináljunk mi, szegények?

Két okból nem tartom helyesnek az új rendelkezést.

Az egyik az, hogy nem magyarnak való. A magyar ember sohasem tudja fél nappal előre, hogy ma meddig mulat? Lehet, hogy a hindu, vagy a bostiyák, vagy talán az ausztráliai embertársunk igen, de mi nem.

csöndesen, őszi hflvöséggel. A sáros utón csúszott a lépés, néhol meg is ragadt a csizmatalp. A két ember megszokta már azt, egyik sem válogatta, hol volna könnyebb, mentek, hol egymás mellett, hol egymásután, a hogy az út engedte. Mellettük ődöngött »Csípd meg«, a kis Bingó kutyája, a mely el nem maradt a gazdájától; tűzön-vizen mindenütt vele tartott.

— Oszt, csak azt csinálja kelmed, Pongrác bácsi, hogy semmit se cselekedjen. Szíjjá a pipáját s köpjön egyet-egyet foghegyről, mint akinek egyéb gondja sincsen. A puskát a válláról le ne tegye. A botját megmarkolja s úgy hallgasson mellettem, mint a hal, akármit lát is, hall is. Mert maga túlságosan szelíd. Ha maga száját kilátja, mindjárt csak szépen kér. Azok nem értik.

— De ha mégis le találnak ütni? — nyugtalankodott Pongrác.

— Nem megyünk sövény mellett. Az ut közepén maradunk mindenütt. Én majd ügyelek hátra is.

— Azt tartom, te verekedni akarsz.

— Akar a fészkes csuda: nem mondtam már ? Magától ugyan agyonüthetnének. Én magát kisérem át a falun. Magának csak odakint lehet hasznát venni. A szent se látott ilyet.

— Odakint más ; ott nekem jussom van.

— No hát nekem meg jussom van mindenütt. Ide gyere »Csípd meg!«

Már benn voltak a faluban. Már köz ledtek a korcsmához, amely mellett el kellett menniük. Ott muzsika szólt. Valaki ulatott. Még tánc is lehetett, mert pántükás hajú leányok álltak az ablaknál.

Amint a vadőrök alakja feltűnt a fordulónál, elrikkantotta magát egy legény, a ki