Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-08-16 / 63. szám
Huszonkettedik évfolyam. 63. szám. Vác, 1908. augusztus 15. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméte.renkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Munkások és az iparpártolás. Vác, aug. 15. Nagyon elcsépelt dologról írok, de aktualitást kölcsönöz témámnak az, hogy az iparpártolást a munkásokkal hozom kapcsolatba, a miről ez ideig egy szó sem hangzott el. Mielőtt azonban ezt tenném, egyet-mást meg kell említenem az iparpártolás jelenlegi állapotára nézve. Magvas cikkek, hazafias beszédek, lelkes falragaszokból állt eddigelé az iparpártolás, bár el nem vitatható, hogy a társadalmat szoktatni, nevelni kell valamire, ha célt akarunk elérni. De mégis mi a tapasztalat4?! A társadalom javarésze közönyös e mozgalommal szemben. És nem csodálom, mert utóvégre is a fogyasztóra nézve az teljesen közömbös, honnét ered az áru, külföldről-e, belföldről-e? Fő, hogy olcsó és jó legyen. Nemzetgazdasági szempontból azonban másként áll a dolog. Korlátokat kell állítani a külföldi portékáknak, melyek a belföldi termelésre sok esetben sorvasztólag hatnak. Ezen baj megszűntetését célozza az iparpár- tolási mozgalom, a mi azonban a kereskedelmi és gazdasági szabadság hátrányára van, a gazdasági élet természetes fejlődésmenetét megakasztja. De egy nemzetnek elsősorban saját jólétére kell törekednie és épen ezért nem helytelen gazdasági politika az, mely elsősorban a belföldi iparversenyt igyekszik előmozdítani, azt helyes irányba terelvén, csak azután engedi át a külföldivel való versenyre. Ebbe bele is nyugszunk, de az irányok, melyekkel ezt megvalósítani akarjuk, tévesek, nem a természetes úton haladók. A csók. Maga a szó rövid, de annál többet fejezhet ki és talán ez a legrövidebb némajáték és beszéd, a mit mindenki ért. A ki többet is akar tudni, olvassa el Dóezy Lajos hasonló című munkáját, talál ott eleget az édes, titkos stb. minőségű csókokról. Azt azonban már a »csók* nélkül is tudjuk, sőt tudták dédapáink, hogy a csók — legtöbbször — édes és a legjobb a mézédes csók. De miért mézédes ? Azért, mert már jó eleink az édesség legnagyobb fokát a mézes, mézédes szó val fejezték ki és magát a csók eredetét is a méhecskére vitték vissza. Szól pedig a mese aképen, hogy Éva egyszer elaludt volna még a Paradicsomban és álma nagyon üdítő, édes lehetett, mert arca gyönyörű, szép piros szint öltött. Persze Ádám sóvárogva nézte ezt, de nem merte zavarni mindaddig, mig egy pajzán kis méhecske nem szállott Éva piros ajakára és ott egy mézcseppet hagyott. Ősatyánk megkívánta az édességet, saját ajkával fogta fel a mézcseppet, ezzel elcsattant az első csók, de hogy azóta hány, azt már nem én, hanem a hisztorikusok mondják meg. A mese szerint az első csók édes volt, de az utána következőkről már nem szól a króKárba vesznek a magvas cikkek, hazafias beszédek, lelkes falragaszok ; a fogyasztó közönség nem fogja az iparpártolás ügyét dűlőre vinni, mert a fogyasztó közönség csupán azt vásárolja meg, a mit a kereskedő, vagy iparos elihe tesznek, a minek belföldi, vagy külföldi voltáról vajmi ritkán győződhetik meg a fogyasztó. Hiába tiltakozhatik esetleg a vevő, hogy a szóban forgó áru külföldi, ez mitsem változtat a kereskedő álláspontján, rá fogja ő az idegenre is a »honi termék« elnevezést. Ily módon tehát nem a fogyasztó közönségen, hanem magukon termelőkön, az iparosokon, a közvetítőkön, a kereskedőkön múlik, hogy tényleg magyar és ne idegen termék kerüljön forgalomba. A mozgalom első és természetes útja az lett volna, ha az iparosokhoz és kereskedőkhöz és nem a fogyasztó közönséghez vezetett volna. A kereskedők és iparosok vannak közvetlenül hivatva, hogy a közönséget magyar ipartermékek vásárlására szoktassák és nem megfordítva. (Tudom sokan lesznek, kik ellenkező nézetet vallanak.) Immár két hosszú esztendeje, hogy az ipar- pártolási mozgalom felkeltette a sziveket, lelkeket, feltárva az ipar nyomorúságos helyzetét, követeli: »pártold a magyar ipart.« Az lett volna a legtermészetesebb formája a mozgalomnak, ha a munkások, az ipartermékek készítőinek helyzetét tűzte volna ki céljául, ha feltárva a munkások és nem az ipar nyomorúságos helyzetét, követelte volna: »pártold a magyar munkást!« Hisz az természetes is. Azt hiszem, első sorban az emnika. Tapasztalta ugyanis az emberiség jó része, hogy bizony nem mindig édes a csók, van annak fullánkja is, a mely csíphet és sebezhet, még pedig sokszor halálosan. Az ok megint a méhekhen van, reájuk fogják, hogy nem jár mindig együtt a csókkal a méz édessége. A görög nép mondavilágában van a történet kezdete, mert ott egyszer a torkos kis Ámor (a szerelem istene) mézet lopott egy kaptárból, de rajtavesztett, kezecskéjét egy udvariatlan kis méh megszurta. Roppant harag gerjedt szivében őistenkéjének, fájdalomtól sajgó ujját gyógyító Ízért egy szép leány ajkára nyomta és a gyengéd nem roppant örömére — inkább, mint bosszúságára — olt maradt a fullánk is. Hogy ez tényleg igy van-e, arra feleljenek az érdekeltek. Lévay azonban igy énekel: »Lakmároztam édes mézén, Fullánkit is nagyon érzém.« Ezt azonban kevesen nézik a csóknál, a mikor adják. Az összeforradásnak a legfőbb jele és jelentősége annyi és annyiféle, hol, hová és kitől adatik. A mi etikettünk szerint még kezet csókolunk a nőknek. Má népeknél ez már nincs meg. Az olasz csí a legközelebb álló nőnek csókol kezet; a spanyol csak mondja, de nem teszi, az angol pedig bért kell megbecsülnünk, ha azt megfogjuk becsülni, úgy akkor tisztelni, pártolni fogjuk egyszersmind munkáját is, az iparterméket. »Pártoljuk a magyar munkást«, természetes folyománya lett volna: »pártoljuk a magyar ipart«. És nem megfordítva. De különben az okos politika megkívánja, hogy a közgazdaság elsősorban társadalmilag legyen szervezve. Az iparpártolás kérdésénél pedig csakis a munkás társadalmi helyzetéről lehet szó. Itt tehát a munkások és kisiparosok s nem a nagyiparosok és gyárosok társadalmát kell rendeznünk, a hol a tőke egymagában is képes azt rendezni. Olt azonban, a hol nem a becsületes munkaerő, hanem a tőke a legfőbb termelési tényező — rendezetlen társadalmi viszonyokat fogunk találni. Az iparpártolás és a munkásság helyzete szerves összefüggésben van egymással. Sőt a munkás hatalmasabb az iparnál, mert munkás nélkül nincs ipar, de ipar nélkül van munkás. A magyar munkásságnak az a törekvése, mely szerint mindenki által elismert társadalmi osztállyá akarja magát felküzdeni, jogos és méltányos még akkor is, ha végeredménye az lesz, hogy a munkás kérges keze az úr puha tenyerében fog feküdni és megfordítva. A munkásság társadalmi állásának megbe- becsülésével a munkaerő értéke is emelkedni fog, emelkedni fog ezzel egyidejűleg a ter- melvény is. Abban a nagy átalakulásban, mely a munkásság társadalmának megjavítását célozza, a munka mindinkább közeledni fog a tőkéhez. És az lesz majd a legszebb szociális diadal, már megbélyegzőnek tartja a csókot férfi és nő között. Áz orosz az illemcsókot nem a kézre, hanem a homlokra adja, az arabus praktikusabb, mert a férfi, ha nővel találkozik, a saját kezét csókolja meg. Ez az egyik oldala a csók történetének. Beszélni sokat lehet róla, de nem jó, azért még csak egyet, hogy t. i. az igazi, a leg- jelentőségesebb, legédesebb csókot ajkra adjuk és ajkról kapjuk (szem- és fültanuk hiteles jelentése szerint.) A másik oldal már kevésbbé hízelgő és kedves, inkább kellemetlen, de tudni róla, ebben a csókpárás, csókterhes világban, nagyon jó. Nem más ez, mint a sok esókolód- zás kára és átka. Bucsujárás, vagy más alkalmakkor ezer és ezer ember csókol végig valamely tárgyat, a Kába követ már fényesre csókolták a mohamedánok, a hideg érctömegtől várva a gyógyító erőt, a mi lélektanilag megengedhető, de orvosi, egészségi szempontból veszedelmes. Egészséges és beteg egymást váltogatja, a fertőzött ajak csókot nyom a szobrok talapzatára, orcájára, a különböző képek üvegére stb. és mindjárt ugyanarra a helyre teszi ajkát az ép is. Így hurcolják a kórt, a legborzasztóbb betegségeket faluról falura egész akaratlanul és ha
