Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-01-19 / 6. szám

Huszonkettedik évfolyam.

6. szám.

Vác, 1908. január 19.

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken; egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

A múlt és a jelen.

Irta: Sajka.

A római főpap (Pontifex maximus) 259-et irt évkönyvébe a város alapítása után (494. esztendő Kr. sz. e.)

A Tiberis partján két napsütötte, barna arcú plebejus heverész. Ökreik is pihennek, kifáradtak a szántásban s elbágyadtak az itáliai napsugár perzselő melegétől.

Egyszerre csak ott terem Marcus, az ismert demagóg. Tunikája tisztább amazokénál, szava ékes.

— Tudjátok-e — kezdé beszédét, — hogy a büszke Brutus Liciniust, a nép emberét az adósok börtönébe vettette? Már két vásári napon állt a törvény előtt. Miért? Mert miga gőgös patríciusok érdekeiért küzdött, családját nem akarta engedni éhen halni. Vagy van-e nekünk valami hasznunk a folytonos háborúból? A kapzsi nemesség mindent magának tart. Hasonlítsátok össze barmaitokat a büszke arisztokratákéival! Azoké térdig járnak a fűben, a tietek lézengenek az éhségtől.

— Igazad van ! Volt rá a rövid válasz.

— Nem uzsorára kapunk-e kölcsön, hogy éhen ne haljunk, mert földeinket a folytonos háború miatt nem művelhetjük!? Mi izzadunk, mi ontjuk vérünket s a hasznot ők dugják zsebre.

— Szivünk szerint beszélsz, Markus, mondja a másik.

— Elűzték a királyt, hogy ők zsarnokoskodhassanak.

Befúta az utat a hó . . .

Irta: Záborszky Árpád.

Vakító fehér köntösben tündöklött a vidék. A zimankós éjszaki szél nagyokat süvített olykor az ablak alatt, folyvást csapkodva a nyitva felejtett pajta kapuját s szerte-szély- lyel hányva a rengeteg havat, mit ellapátoltak az útból, hogy gyalogszerrel ki lehessen jutni a házból. A gémeskút ostora recsegve nyikorgott, a patak vizének vastag jégkérge nagyokat roppant a szigorú hidegtől.

Ember nem járt az utcán, mindenki a meleg szobába húzódott. Vida Elekék is a hátsó szobában valának mindannyian. A gyerekek olvasókönyveiket lapozgatták. Rézi néni, a jóságos, a padkán szunyókált, Juli és Panni, kik már eladó sorban voltak, az orsót pergették, Andris meg a hóbortos Gyurka rémes rablómeséket regéltek a társaságnak. Az öreg Vida pedig vastag szemüvegén a bibliát olvasgatta.

A nyugodt családi hangulatot halk kocog- tatás zavaita meg. Mindenki szeme az ablak felé irányult. Panni ajtót nyitott a jövevénynek. Az öreg Szamkó volt, a levélhordó. A másfélórányira fekvő városból hordta minden másnap a falu postáját. Olykor azonban megesett, hogy a tengernyi hó, sár miatt hetekig sem lehetett a faluból kimozdulni, ilyenkor aztán Szamkó sem mehetett a postáért, mely idő alatt a falu teljesen el volt zárva a világtól. Újságot nem olvastak, a- Azonban mi ezt nem fogjuk tűrni! Nálunk van az erő, miénk a jövő. Emlékeztek ugy-e, mit ígért Titusz, az ő ideiglenes királyuk, mikor meg akartuk vonni tőlük karunk erejét? ígért mindent: adósságaink elengedését, legelőt, ingyen gabonát. A Regillus tónál a mi vérünk omlott. Most mi a hála? Börtön és szolgaság. Azt is beszélik, hogy a jó Liciniust a harmadik kikiáltás után hitelezői darabokra fogják vagdalni. Türhetjük-e ezt összetett kezekkel? Jöjjetek azért augusztus idusán a Mars mezőre! Aznap pihentessétek ekéiteket, a plebs- nek meg kell mutatni hatalmát!

— Az Istenek vezessenek utadon, derék Marcus ... Mi ott leszünk.

Este mélyebb gondolatokba merülve ballagott ekéje után haza felé a két plebejus. Gondülte arccal lép kis házikójába, a hol neje, Julia, a családi tűzhely pislogó lángja mellett kézi malmán őröl.

— Mondd jó uram, mi űzte el arcod derűjét ? Talán hallottad te is a hirt, a mit ma Marcus terjesztett, hogy elhagyjuk Rómát s külön várost alapítunk? Igen, itt volt; oly szépen rajzolá a jövőt Az u.j városban te is patrícius leszel. Reggel fogadod klienseidet, drága ételek lesznek asztalodon, illatos vízben fogsz fürödni, látogatod a gimnáziumot, a Fórumot, hogy édesebben tölthesd sziesztádat, ha Phoebus tüzesen küldi ránk sugarait.

— Láttam én mindezt a gazdag Tarquiniu- soknál.

sürgős levelekre nem adhattak »sürgős«-en választ, a lakodalomba hívottak csak a keresztelőre mehettek, sőt egy ízben a hiányos postaközlekedés miatt a jegyőválasztásról is elmaradtak a választó polgárok.

Szamkó lerázta magáról a havat, megdörzsölte a hidegtől megdermedt kezeit s oldalzsebéből nagy óvatossággal előkotorázott egy levelet. Az öreg Vida vette át. Feltörvén azt, megigazította pápaszemét s elkezdte betűzni. Arcára fájdalmas érzés ült s mire a végére ért, szemei megteltek könnyel.

— Beteg az unokám! — nyögte fájdalmasan. Ki tudja, láthatom-e még ez életben ? Nem, ezt nem tudnám túlélni. Látnom kell még őt, még holnap. Anyjukom, tégy a tarisznyába egy kevés útravalót, töltsd meg a kulacsot borral, vedd fel ünneplő ruhádat, hogy két óra múlva indulhassunk. A lovak ki vannak pihenve, reggelre ott lehetünk.

— Várjuk meg a reggelt, apjuk. Meglássa nem jó vége lesz, ha ebben a cudar időben nekivágunk a rengeteg útnak. Az utak mind be vannak fúva, a hold csak bárom óráig világit s még a nagy sötétben ott veszhetünk valahol.

— Világit a hó ! — vágott közbe az öreg Te pedig András, tégy a szánkóba vagy két estére való szénát, a lovakat itasd meg s fogj be!

Nyugtalanul nézett fel a fali órára:

— Meg csak nyolc . . .

— Én sem fogok egyedül fonni. Kézi malmomat rabszolganővel hajtatom.

— Oh mennyire örülök én mindennek.

— Kis Liviusunknak bíbor tógáf csinálunk, a rhetorhoz küldjük tanulni s még konzul is lehet.

— Igazad van. Én mégis úgy sajnálom elhagyni Rómát, kis házunkat. Nem tudom, velünk jönnek-e házi isteneink ?

Az Anió partján levő szent hegyre kivonult tömeg nyugtalan. Álmában Manesei (jó szellemek) hazahívó szózatát hallja. Nem boldog, mást várt, csalódott.

Szinte örül, mikor harmadnap látja jönni a népszerű Meneniust, a nép jóakaróját.

A tanács küldte őt, hogy hívja vissza a népet. Tisztességeit megőszült haja, szelíd vonásai, nyájas tekintete lefegyverezték a dühösebbeket is.

Meghallgatták s Menenius mesélt:

— Egyszer a test részei fellázadtak a has ellen, hogy az tétlenül, renyhén munkájuk minden gyümölcsét felemészti. Megtagadták tehát a szolgálatot: hogy a kar nem nyújt ételt, a száj nem fogadja.»ei s-aTogak nem rágják meg. ..így is lett, de a végtagok csakhamar megérezték, erejük lankatlt, elbágyadtak. Belátták, hogy a gyomor nélkül nem élhetnek, mert a£ nyújtja nekik a tápláló erőt. Köztük osztja fel, elküldi azt a legkisebb résznek is a vérerecs- kékben: önmagának csak a salakját tartván, így vagytok ti, barátaim, a tanáccsal. Annak is

Reggelig még egy egész hosszú éjszaka volt hátra. Egy egész örökkévalóság.

A váratlan rossz hir annyira kimerítette erejét, hogy nem bírt állani a lábán. Leros- kadott egy székbe s türelmetlenül várta a mig felesége felkészül s Andris a lovakat befogja.

Mennyi mindenféle gondolat megfordult ott lelkében, a várakozás alatt.

Hogy unokája már a menyország kapujának kilincsén tartja a kezét, azzal tisztában volt. Hiszen oly világosan meg volt Írva a levélben. Pedig mennyi gyönyörű reménységet fűzött hozzá. De azért erősen bízott a jövőben s próbálgatta csittitgatni lelki fájdalmait. Mert hát a fiatalok nem értenek még a gyerek neveléshez : talán még orvost sem hozattak hozzá. Igaz, hogy mikor utoljára ott járt náluk, ellátta őket jó tanáccsal, de azokat bizonyára meg nem tartják. Ha idejében még odaér, ő még megmenti a gyereket. Ha kell, három orvost is hozat melléje. () fog virrasztani a beteg ágyacskája mellett. S még a gondolatait is ki fogja találni a kis szenvedőnek. Az ő unokájának nem szabad elpusztulnia. Nem. Hiszen nem találja már egyébben örömét, csak az unokájában. Gyermekei közül is nem egyet mentett már meg a haláltól, miért ne tudná hát unokáját is visszaadni az életnek !

Az udvarról csengők szava hallatszott. Andris állott meg a szánkóval az ajtó előtt