Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-04-26 / 33. szám
Huszonkettedik évfolyam. 33. szám. Vác, 1908. április 26. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. , Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Népnevelési liga. Vác, ápr. 24. A kulturélet első feltétele a népnevelés. Oktatás és ezzel összefüggő hasznos ismeretek nélkül sem közgazdasági tevékenység s ezzel vagyonosodás, sem politikai jogok élvezete s ezzel önkormányzás nem lehet tökéletes, mert a népnek a papíron megadott jogok mindaddig a papíron maradnak s azok annak tökéletes élvezetébe nem lépnek, mig arra nem nevelték. A jog fejlődésével a nevelés fejlődésének párhuzamban kell haladnia, hogy a nép szabadságát és jogait önmaga,, embertársai és az állam javára felhasználni képes legyen. Nem óhaj már, hanem követelés ma, hogy a nép széles rétegei, az ország minden polgára, az állam és községi élet kormányzásában részt vegyen. Természetes tehát az a követelés is, hogy az állam minden polgárát e kul- turföladatra rá kell nevelni. E nélkül az egyeduralkodók abszolutizmusa szélesebb mederbe terelve mindaddig él, mig a nép a nevelés által a felvilágosodás, az intellektuális képesség oly birtokába nem jut, hogy sorsának összefüggését az egyetemével megérteni, átérezni és intézni képes. De nem csak a szabadság és a jog kiterjesztése, hanem az állam ereje is követeli a kultúra széles terjedését, mert hatalmát csak a polgárok értelmi képességében találhatja fel. Minden apró polgárnak megvan ahhoz a joga, hogy nevelésben, oktatásban részesüljön, mert az állam minden polgárától nemcsak elvárja, de meg is követeli, hogy az államélet fenntartásánál és céljainak, a minél több ember Igen tisztelt Szerkesztő úr! Tessék elhinni, hogy én bennem van ambíció és hogy úgy fejezzem K.i magamat, magasba törő költői véna. És tudom, hogy még nagy dolgokat fogok alkotni s a prózai »Peták«-nevet ismerni fogja az egész világ müveit közönsége. Rengeteg sok verset költöttem már, itt vanak a fiókomban, egyszerre adok ki körülbelül tiz kötetet. Habár megvagyok győződve, hogy műveim felülmúlják a leghirnevesebb klasszikusok, leprikusok és még nem tudom, milyen kusok vers szárnypróbálgatásait, mégis küldök szelvényenként néhány verset. Én az irodalomnak legnehezebb, de mondjuk leglélekemelőbb válfajának művelésével foglalkozom, ugyanis a profán népdalokat alakítom át, hogy kedves, gyermeteg-kedélyű iskolás fiuk erkölcsös szövegben ismerkedjenek meg a zenei ritmusokkal. Én bizom benne, hogy a vall. és közokt. minisztérium méltányólja tehetségemet és elnyerem azt a hírnevet és babért, a mely jogosan megillet. Sok tanférfiu foglalkozott már ezzel, sőt , ennek a révén van olyan, a ki tanfelügyelő is lett, de az ő kísérletük az én műveimhez boldogságának előmozdításánál közremunkáljon. Ha pedig ez igy van, a minthogy kétségtelenül igy van, követelheti a kispolgár, hogy eme feladatra képessé is tegyék. Vájjon gondoskodás történik-e, hogy minden gyermek oktatásban és nevelésben részesüljön? Tudjuk, hogy nem. Vagy elég az, hogy a szülők, állásuknak és vagyoni viszonyainak megfelelően gyermekeik neveléséről gondoskodjanak s a szegényt semmi nevelés, oktatás, értelmi és erkölcsi kifejlődésének lehetősége se illesse meg? A legrettentőbb igazságtalanság rejlik abban, hogy egyik gyermeknek meg van adva a lehetőség, hogy testi és lelki erejét, tehetségét kifejleszthesse, mig a másik teljesen el van zárva a tudás, a megismerés forrásaitól. Mert a szegényül született magára van hagyatva, küzdenie kell a lét anyagi s ebből eredő erkölcsi nyomorával, a sötétséggel, önmagával, nem segítve senkitől sem arra, hogy emberi létet élhessen. A gyermek nevelésének és tanitásának joga a családé. Azután az iskoláé. Ám legyen. De az állam és társadalom egészséges fejlődése érdekében szükséges, hogy nevelésben s oktatásban a társadalom minden egyes tagja részesüljön, minden körülményre való tekintet nélkül. Országos Gyermekvédő Liga védi már a gyermekeket a testi nyomorúság, a bűn fertőjétől ; a belügyminiszter segítségére siet: mert ez a társadalmi feladat, állami kötelesség. Védje a gyermeket a társadalom e tudatlanság sötétségétől is, ez az előbbinél nem ke- vésbbé fontos s egy millió ember vár erre. Keljen életre egy országos népnevelési liga, képest nem a Pegazusnak az Olympusra törő nemes paripája, hanem a szamár, a mely kórót keres és azt rágja. Közlök egyet, kettőt mutatóba és kérem becses válaszát. Én ismerem tisztelt Szerkesztő urat, hogy irigysége dacára is az igaz és megfelelő bírálatot mondja meg. Melléklem tehát műveim gyöngyeit. Maros vize dallamára: Maros vize folyik csendesen Borulj le a padra szemtelen ügy elverlek téged erősen, Ordítani logbZ keservesen. Tanító ur nem borulok le, Mert valamit jut az eszembe, Majd meglátja mindig tanulok, Azt mondja, hogy legjobb én vagyok. * Lélia kupié dallamára; Fáradt vagyok unatkozom, nem érdekel semmi, Szünidő van, nem lehet most iskolába menni, Nem kell nekem sem a játék, sem pedig az utca, Ahol mégma játszogatunk,holnapjói el raknak, Nem megyek én semmiféle pajkos társaságba. Oda való vagyok én a csendes iskolába, A hol minden jámborságot megtanulok bizton, Ott érzem én jólmagamat,ottvagyok én nyugton, Szünidő van, az a nagy fájdalom. száz meg száz fiókkal, ezer karokkal a gyermek, a nép szellemi védelmére; ez társadalmi feladat. És siessen segítségére a parlament, a kultuszminiszter, mert ez állami kötelesség. K. U. Vasárnapi levél. Táncolás Vácon. A tánc istennője »Terpsichore« nem büszke Vácra. Mert bár táncmulatság még csak akad városunkban, de a táncolás már ritka. A hétfői táncvigalom is azt bizonyítja, hogy a váci arany ifjúság elszokott a tánctól. Talán szükségtelen is megemlíteni, hogy a fiatalemberek azok, a kik már ritkábban ütik össze bokájukat s továbbá, hogy a leányok még mindig szives örömest lejtenek bármiféle táncot is. Pedig valamikor — nem is olyan régen — bár számosabb volt a mulatság Vácon, mégis híresek voltak azok, igaz, hogy az időben a fiatalemberek is táncoltak. Kevesebb petrezselyem fogyott el annak idején s a majomsziget is jóval kisebbnek látszott. Szegény fiatalemberek! Őket okolják ezért. Pedig nem tehetnek róla. Most is csak olyan a férfinép, mint volt évekkel, sőt századokkal ez előtt. Csak az élet változott meg egy »kicsit«. S ez üti rá mindenre lemoshatatlanul bélyegét. Más ma már a szórakozás is, mint még csak pár évvel is ezelőtt. Kevés ma a gondnélküli emberek száma. Nehéz a megélhetés, mondják azok, kiket megkérdezünk a »nem táncolás« okáról. Sir a kis lány a Balaton partján . . . dallamára : Sir a gyermek iskolai padban, Benne van ő most nyakig a bajban, Nyelvtant, számtant, óh sohasem tudta, Tanító ur bizony megbuktatta. Ne keseregj szerencsétlen gyermek, Bánataidat enyhítik a könnyek, Tanuljál csak s viseld magad szépen, Majd meglátod megsegít az Isten. * Rózsa bokorban jöttem a világra . . . dallamára ; Vígan mentem el én az iskolába, Nem is járok én oda hiába, Hívnak engem pajkos fiuk játszani, De én bizony igyekezem, iparkodom (tanulni. Laci, Pista a rossz gyerek megjárta, Tanító ur iskolából kicsapta, Úgy kell neki, mért nem akart tanulni, Elmehet most Kukutyinba a zabot megjegyezni. * Tisztelt Szerkesztő ur! Habár Ön csak a prózában mester és a magasabb költészetben gyenge, mégis kénytelen elismerni fenti verseimnek előkelő ni-
