Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-02-03 / 10. szám
Huszonegyedik évfolyam. 10. szám. Vác, 1907. február 2. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér. Egy kultureszméről. Vác, 1907. febr. 1. Csevegni akarok egy kultureszméről, a jelenkor művelődésének egyik legszebb hajtá- sáról : az állatvédelemről. Ne ijedjen meg az olvasó ettől a szótól ; ne gondolja, hogy kutyákat agyonhizlaló, vagy macskákat-osókoló vénleányokról fogok dicshimnuszt zengeni ; se azt ne gondolja, hogy nimbuszt képzelek ama félbolond asszony feje körül, ki egyszer a lovakat a leggyorsabb futásra ostorozó tűzoltókra ráriadt, hogy ne űzzék szegény állatokat s aki, ha ő felette égett volna a háztető, bizonyára nem sajnálta volna, ha odapusztul is a hány ló van a világon, csak ő meneküljön; de nem akarok csevegni az állatvédelmi törekvések minden megnyilatkozásáról sem, a milyenek például a kutya-menhely, vagy Angliában s másutt a ló-menhely; hanem csak az eszméről magáról akarok néhány megjegyzést papírra vetni, az eszméről, mely megérdemli, hogy minden művelt ember a szivébe vésse, magáévá tegye, gyakorolja és gyakoroltassa. Mindnyájunk becsületes iparkodása, hogy a felebaráti kötelességeknek tőlünk telhetőleg eleget tegyünk. így első sorban szigorú törvényekkel védekezünk a gazemberek s gonosztevők ellen, kikkel szemben a vallás gyengének bizonyult. Börtön és akasztás a fegyverünk azok ellen kik társadalmunk békéjét, a köz- biztonságot veszélyeztetik. Továbbá gondos és észszerű neveléssel iparkodunk gyermekeinket magunknál jobbá tenni... és ezen a téren kell A fehér csoda. Ebéd után versenyt futnak egymással ,a nizzai pályaudvarból Monte-Carlóba induló vonatok. A nagy üveges pályaudvar alig képes befogadni a tengernyi sokaságot, mely egy dejeuner után elvándorol a monte-carlói hires délutáni hangversenyekhez. Mert — tudni kell — hogy Monte-Carlóba senki sem megy roulet- tet játszani — ah Isten ments ! — ide mindenki azért jár, hogy gyönyörűsége teljék azokban a remek koncertekben, miket az igazgatóság világbirű művészek közreműködésével rendez. És sajátságos, hogy itt ezen a azur- szinű vidéken, hol minden virág virágozik, valamennyi embert csodás rajongás fogja el a művészek iránt. Higyjék el kérem, hogy a játék itt bizony csak mellekes! Csak nézni kell ezeket a végtelen bosszú vonatokat, melyek rogyásig megtelnek s rövid idő közökben kergetik egymást mind, mind egy cél felé — a monte carlói templom felé, melynek olyan szép tornyai vannak, melyben nagy művészek játszanak, melyekben zene hangzik bűbájos szép dal, mely olyan, mint az aranynak, ezüstnek pengése . . . És milyen érdekes, tarka, vidám, zajos ez a jólakot közönség. A szemekben olt ragyog a dejeunernél fogyasztott Saint Julien izzó tüze, az arcokon megelégedettség derűje. Ragyogó toiletteket mutatják, hogy milyen gazdag a világ, milyen könnyű sok embernek az élet. megnyilatkoznia főképen az állatvédelmi eszmének, hogy nemesebb erkölcsöket teremtsen, hogy már a gyermek szivében felkeltse a szánalom, irgalom és a szeretet érzését, melyet később felebarátaival szemnen fog gyakorolni. A legtöbb szülő élő játékszert ad a gyermek kezébe : rigót, mátyást, szarkát, házi nyulat, kutyát, macskát. A gyermek első dolga, — amint azt magunkról nagyon jól tudhatjuk, ha még emlékszünk, — hogy az állatot gyötörje, sőt megölje. Hiába ! Ez a gonosz hajlam veleszületett az emberrel. S ha a szülők és tanitó nem fojtják el idejekorán a gyermekben csírázó gonoszságot, később embertársai sem várhatnak semmi jót tőle. A gonosz hajlam, mint mondtam, veleszületik a gyermekkel ; azt csirájában elfojtani legyen a nevelés legszentebb célja, mert csak akkor lesz gyengéd és elnéző egymás iránt a jövő nemzedék, csak akkor fog megnyilatkozni igazán az alkalmazkodni tudás, a jelen békés társadalmi élet egyik alapfeltétele, ha már a zsengekorban bevésődött a gyermeki szívbe az állatok iránt való szeretet. Tehát, röviden: a jövő nemzedék erkölcse a szülők és tanítók kezében van s hogy azok becsületesen megfeleljenek kötelességüknek, tekintsék pedagógiai eszköznek az állatvédelmet. Minden nemesen érző °mber hálatelten tekintett fel Apponyi Albert grófra, mikor a kultuszminiszteri széket elfoglalván, első rendeletével az állatvédelmet szolgálta „A madarak és fák napjának“ elrendelésével. Csak az állatvédelmet szolgálta ? Nem. A mezőgazdaNői kacagás édes csengése vágyakat plántál a fogékony szivekbe . . . És vonatok bosszú kígyóként kergetik egymást és rogyásik meg vannak telve előkelő urakkal, bűbájos szép asszonyokkal, a kiket dejeuner után csodálatosképen mind elfogta a vágy, hogy a művészetnek hódoljanak a monte- carlói tornyos templomban . . . * És ebben a színes, tarka, ragyogó világban mint egy sötét felhő bolyongott Gémesy Miklós. Szép fiatalember, kis fekete bajuszszal. Arca érdekesen sápadt. Bizony neki szüksége lehet gyilkos, böjti szelek idején itt tartózkodni, a hol enyhe a levegő, virágosak a mezők és narancsok illatoznak. Úgy látszik, megszokta már ezt a nyüzsgő, tolongó tömeget. Ügyet sem vet rá. Egy- két vouat. miket valósággal megrohannak, elrobog mellette, ő komoran áll a helyén, mint egy filozófus, a kinek gondolatai máshol járnak, messze távolban, ki tudja, hol? ki tudja, merre? Lótnák, futnak mellette csábítóan szép hölgyek ragyogó toilettekben, talán j,nem is látja őket? Végre beül egy kupéba. A vonat megindul és sötét szemeinek komor tekintete a viruló szép vidéken csüng, a tengeren, mely olyan, mint egy nagy kék tükör, a melyben kéjes gyönyörrel kacérkodik önmagával a ragyogó nap. Csak ketten ülnek a kupéban. Egy öreg ur, a ki jegyzeteket vesz elő és irónjával törűlget, irogat, számolgat. Bizonyos, hogy előságot is. Mert ha a mezőgazdaságra oly óriási, oly kiszámíthatatlan hasznot hajtó madarak otthonát megvédjük a fészek-rombolók ellen s nem gondolkozunk úgy, mint Mózes, ki azt mondja valahol, hogy szedjék el a madarak tojásait és fiait, de hagyják meg az öregeket, mert azok uj tojásokat tojnak, — ha fészkelő- odvakat akasztva fáinkra, alkalmat nyújtunk a számtalan ellenségtől üldözött szegény madárkáknak a szaporodásra, akkor egyszersmind gyümölcsfáinkat, földeinket, szőlőinket és kerteinket is megóvjuk a férgektől, melyeket a megvédett madárkák milliárd számra pusztítanak naponkint. Először Hermann Otto, hazánk kiváló természettudósa vetette fel amerikai minta után „A madarak és fák napja“ intézmény hazánkban való meghonosításának eszméjét, az Országos Állatvédő Egyesület 1900. évi közgyűlésén. De hat évig semmi se történt, mert az akcióhoz hiányzott a lélek, az egyesület elnöke merosi Máday Izidor ny. min. tanácsos, ki nagy beteg volt ezen idő alatt. Azonban félig-meddig felépülvén, most ő vette kezébe az ügyet és rövidesen el is érte, hogy Apponyi gróf az intézmény meghonosítását elrendelte. Kétségtelen, hogy az állatvédelmi eszme hitéinek főképen a gyermekek szivét kell meg- hóditaniok. Minden egyéb fáradozás csak látszólagos eredménynyel jár. Jó irók tollából jó meséket kell adni a gyermekek kezébe. S a mesékből észrevétlenül lopódzik be szivükbe az állatok iránt való szeretet és irgalom érzete. A gyermekek szive az a termékeny taiaj, hová készületeket tesz a monte-carlói hangver- : senyre. Beaulieunél áh meg először a vonat. Az ajtó hirtelen kitárul. Finom női kéz ragadja meg a posztó szalagot, mely a felszállást van hivatva megkönnyíteni. És aztán belép egy magas karcsú, fiatal hölgy. És Kémesy Miklósnak úgy tetszik, mint ha a tengeiben fürdő napsugarak egyszerre mind betódultak volna az ő kocsiszakába. És mint ha a Rivieriának valamennyi virága csodás színeivel, hóditó illatalával mind, mind egyszerre itt fakadt volna ki az ő kupéjában. Ab, hát még ilyen teremtése is van az Istennek! Ilyent csak Botticelli álmodhatott légih- lettebb pillanataiban. De még az ő ecsetje sem volt képes valóra varázsolni. Maga volt a szen- deség, szelídség. Egy élő liliom. Költők beteg fantáziája szöktet meg ilyen angyalokat a Teremtő trónjának zsámolya mellől . . . Gémesy nem tudta mi történt vele? Leszakította már az élet örömeinek minden virágát. Messze országokat, világrészeket járt be; a mi gyönyörűséget az élet nyújthat, része volt benne. Hiszen nem kell küzdenie semmiért, hogy mindene legyen. A mi üdvösséget női bűbájt fakaszthat, a mi szépet a természet alkotott, a mi szenvedély a vért csak felkorbácsolja: azt ő mind igen jól ismerte. Nem izgatta többé semmi. Szivének egy szomorú regényét már rég elfeledte, annak a leánynak, a ' kiben csalódott emlékét is eltemette és vele
