Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-02-03 / 10. szám

Li'IZZZZ biztos remény nyel vethetünk, hol gazdag ara­tásra számíthatunk. Máidén egyéb törekvés1 mint például durva kocsisok lefülelése és le­csukatása, vagyis: szemet szemért, többé-ke- vésbbé meddőnek mondható, mert a ki durva­ságban nőtt fel, azt a büntetés sem fogja megjavítani, durva marad az a sírig ! De en­nek a törekvésnek is sok hive van. Csevegésemet röviden összegezve láthatjuk, hogy az állatvédelmi kultúr-eszme szép, nemes és magasztos, ha a felebaráti szeretet előké­szítője, szóval, ha a gyermeknevelést akarja tökéletesbiteni. Többi kinövése akár el is ma­radhat, mert ha beleoltottuk a gyermek szi­vébe az állatok iránt való szeretetet, akkor majd felnőtt ember 'korában sem fog eldur­vulni. Reméljük, hogy nemsokára eljő az az idő, mikor a gondosan nevelt uj nemzedék minden tagjában a szeretet egy-egy apostolát fogjuk látni s hogy az állatvédelmi kultur-eszme dia­dalra jutásával méltók leszünk arra, hogy a XX ik században élhetünk. Ferke Ágost. Hir ek. Farsangi naptár. Febr. 2. Egyetemi ifjak mulatsága. Febr. 10. Gazdakör mulatsága. Febr. 12. Daíegyesiilet farsangzáró karton­estélye. Febr. 16. Az izr. leányegylet bálja. — Dobozi-emlék Pilismaróthon. Pilis- meróthon Dobozi emléket készülnek emelni. A költségekhez való hozzájárulásra az emlék­mű bizottság a következő kérelemmel fordul a közönséghez : Pilismarót község hazafias közönsége, a hős Dobozy Mihály és a vele elvérzett hitvese emlékét — melyet százado­kon át a község dunamenti részén, az úgy­nevezett „Dobozy-nyárfák“ őrizték — a már együtt minden különösebb érdeklődést a nő iránt. Meg sem látta őket. És ime egyszerre csak kápráztató fény va­kítja meg szemét egy fiatal lány láttára. A lelke megrendült, mint a ki egy csodálatos lá- tománynak részese. Úgy érzi, hogy a vér meg­gyullad az ereiben, mint ha valami varázsitalt ivott volna. A leány szembe ült vele. A csipkébe öltö­zött fehér ártatlanság. Égő szemeivel szinte megperzselte azt a gyöngéd teremtést. De az csak egyszer, egyetlen egyszer sem tekintett föl reá. Gémesy ismerte azt a világot, mely itt élős- ködik Isten földjének e gyönyörű pardicsomá- ban. Ismerte a női furfang egész fegyvertárát. A női szemnek egyetlen villanása elárulta a nő lelkét. Otthonos volt mindazokban a raf- finériákban, melyeknek birtokában démonná lesz minden asszony. Szigorú komoly, hideg tekintettel megy el melleted, de szemének egy villogó szikrája elárulja, hogy lelkében vágya­kat gyújtottál meg. De ez a csodás tünemény itt szemben vele, még csak egy tekintetre sem méltatja. Vájjon ki lehei ? Ki lehet ez a fehér csoda ? * Monte-Carlóban szállottak ki mind a ketten A nő is, a férfi is. Miklós pár lépésnyire kö­vette, a sugár termetű liliomhajlékony, fiatal leánykát, a ki mint egy gazella sietett föl a parkba vezető lépcsőkön. A lépcső egy fordulójánál a leány észrevette, hogy Miklós követi. Arcának i csodás teinjére bíbor ömlött. És abban a tekintetben, a mint szemei Miklósra vetettek, annyi félelem, annyi düledező fák helyére egy maradandó emlék­oszlop felállításával óhajtja az utókor számára megörökíteni. Egymagában a község közönsége képtelen az emlékoszlop felállításával járó költségekkel megküzdeni, azért a hazafias cél érdekében tisztelettel felkérjük a t. közönséget, hogy az emlékoszlop felátlitási költségeihez szives adományával hozzájárulni és azt a Községi elöljáróság címére „ Dobozy-emlék “ jelzése mellett megküldeni kegyeskedjék. Haza­fias tisztelettel Vadászfy Jenő erdőtanácsos, az emlékmű bizottság elnöke, Hegedűs Gyula az emlékmű bizottság jegyzője. Gergely Mihály távozása. Gergely Mi­hály ügyvédjelölt kilépett a Nikitits —Forgó ügyvédi irodából. Dr. Lengyel Zoltán ügyvéd és orsz. képviselő hívta meg ut politikai tit­kárának. de hogy Lengyel Ugrón Gábor és Polónyi Géza ellen késhegyig menő harcot indított, állásáról, mielőtt elfoglalta volna, le­mondott s Gödöllőre ment dr. Bezsilla István ügyvédi irodájába. A poetalelkű, szerény fiatal ember távozását minden ismerőse, jó’ barátja őszintén sajnálja s távozásában veszteséget lát. Mi is úgy búcsúzunk tőle, mint a sok jó barát:: a viszontlátásra ! — A második kartonestély. Óriási hófú­vás, térdig érő hó a házak előtt is, kész Szi­béria a város, szerdán este fiakkeresf öt pen­gőért is alig lehetett kapni. És ezen a napon kartonestélyt hirdettek a dalárdisták. A rossz májú emberek már délelőtt azt beszélték, hogy még dalárdista se lesz azon az estélyen, nem még hölgyközönség. De úgy látszik, hogy mégis csak szeretik hölgyeink a váci Dalárdát. Igazán áldozatot hoztak úri szépeink, a mikor elég szép számmal megjelentek a hóval körülsán- colt öreg Kúria családias jellegű mulatságán. Kilenc órakor már vagy 30 -40 táncos fiatal­ember várta a hölgyeket s hogy addig is ne unják magukat, egy hatalmas gramofon gyö­nyörű darabjait élvezték. Majdnem tiz óra volt ijedtség, rimánkodás és könyörgés, visszauta­sítás és megvetés mutatkozott, hogy Miklós állva maradt a helyén. Sokkal finomabb lelke volt, mintsem méltónak találta volna magához megzavarni a gyönyörűséges leány ártatlan lelkének tiszta harmóniáját. Elmaradt mellőle, de valami csodálatos érzés azt súgta neki, hogy mégis van talán most már célja az ő üres életének. Mikor később fölment a kaszinó játékter­mébe, nem látta az aranyborjú bálványimádóit, azt a rengeteg tömeget, mely ott táncol a Mammon pogány oh árai körül. Mindig csak őt kereste, a fehér tüneményt. Egyszerre csak megpillantotta Lehet, hogy talán ő is játszott, Miklós nem kémkedett utána. Csak nézte mesz- sziről s szinte félt, hogy a lány megtalálja őt pillantani s megvádolja a tolakodásáért. Gémesy Miklós ettől a naptól kezdve sok­kal ragyogóbban találta a Provence daltelt mezőit. Mintha egészsége visszaszállott volna, mintha fiatalabbá lett volna. Olykor maga sem tudta mi történhetett vele ? Miért örül ? Miért olyan boldog? Hiszen azt az érzést, mely befészkelte magát a leikébe, csak egyszer is-, merte, egyetlen egyszer, ifjúságának bimbófa- kadása idején ! Hát lehetséges volna egy újabb bimbófakadás ? Nap nap mellett ugyanabban az időben, ugyanazzal a vonattal átjárt Nizzából Monte- Garlóba. Bezzeg nem imbolygóit többé a vidám nevető tömeg között mint egy sötét felhő. Az ő arca is ragyogott most már ... És ő is to- lakodott-tülekedett, hogy helyet kapjon, hogy le ne késsen . . . Mert Beaulieunél a leányka már, a mikora hölgyek is- összejöttek s- elkez­dődött a program, mely három számból állott volna, de a tánc kedvéért inkább elengedtek egyet s az első kettőt is rögtön egymás után adták elő. Először a kar énekelt egy humoros kis darabot, utána pedig Gergely Mihály, a Dalárda költője búcsúzóval elszavalta Ábrányi Emil: „Keresem az Istent“ című- 'ölséges köl­teményét olyan hatalmas érzéssel és megha­tóan, a hogyan még Gergely talán sohasem szavalt. A nagy csendhez nem igen szokott közönségünk némán, meghatottad hallgatta a drámai költeményt, a nagy teremben a leg­kisebbke nesz sem hallatszott, mintha egy árva lélek se lett volna odabent s csak akkor zú­gott fel a hatalmas éljen, a mikor lelépett! Gergely a pódiumról. Ezután szakadatlanul szólt a zene s táncoltak a párok majdnem vi­lágos reggelig. Itt említjük meg, hogy az es­télynek egy illusztris vendége is volt, az öreg Madarász apónak legifjabb fia, ifj. Madarász József lévai országgyűlési képviselő. A‘> megje­lent hölgyek névsora a következő: Asszonyok: özv. dr. Bolgár Lajosné, özv. G.Havas Adolfné, Hufnágel Imréné, Kiss Pálné- (Nagykőrös), Nikitits Sándorné, Ulrich Károlyné, Ursziny Arnoldné, Velzer Alajosné Leányok: Bolgár Emy, G. Havas Tópi, Huf­nágel Pisti és Vali, Velzer Irén. — A gazdák mulatsága. A helybeli gazda­kör is kiveszi részét a farsangból. E hó 16-ám fogja rendezni táncmulatságát a Kúrián, a meghívókat most küldik szét. — A magyar iparért. Megírtuk múlt szá­munkban. hogy Borbély György zalaegerszegi tanárt, Borbély Sándor siketnémaintézeti igaz­gató bát/ját, ki rajongó lelkesedéssel küzd magyar iparért nem csak szóval, de anyagi ál­dozatokkal, a napokban egy zalaegerszegi ke­reskedő, mert lapjában, a Magyar Paizs-ban kiirta róla, hogy németül levelez, orvul meg­támadta. Jól esik látnunk, a most érkezett uj­s fölszállott naponként ugyanabban az időben,, ^ugyanarra a vonatra. Egyetlen egyszer történt, hogy a Miklós sza­kaszába nyitott be ismét. Ott ült vele szemben,, mint először a fehér csipkékbe öltözött ártat­lanság. Hiába kérte Miklós szemének csak egyetlen tekintetét is. A leány soha rá nem nézett. Mikor a koeslszakaszba lépett és Mik­lós megpillantotta, hamvas arcára pir ömlött, aztán leült és Monte-Carlóig föl sem pillantott. Gémesy Miklóst gyöngéd diszkréció tartotta vissza, hogy a leány után ne tudakozódjék. Ezt az édes. boldog reményt úgy érezte, fenn szövögetik az azúrkék felhők felett és ha van még számára boldogság ezen a földön, hát a Gondviseléstől kell várnia. És nem várt hiába ! Egy hete tartott már ez az idill. Mikor egy estefelé Miklós benn volt a Vestiaire-ben, hogy felsőkabátját átvegye, a teremben nagy volt a tolongás. Mindenki sietett haza Nizzába, Men- tonba a dinerhez. A nagy zajban, tolakodásban Miklós egyszerre csak úgy érezte, mintha valaki hátulról gyön­géden megérintené. Menyei megnyilatkozásnak tetszett neki, hogy az ő fehér leánykáját meg­pillantotta. Zavartan állott előtte egy pillana­tig. Hirtelen egy kis papirost nyújtott át neki és eltűnt, mint egy látomány. Miklós alig tu­dott magához térni. Majd elővette a kis papi­rost. Egy névjegy volt, Lián d'Asti. Rendetlen, szabálytalan írással a következő szavak : „Hol­nap délután 4—6-ig fogadhatom“. Egy világ dőlt halomra szegény Gémesy Miklóssal. Hevesi József.

Next

/
Thumbnails
Contents