Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-11-03 / 87. szám
Huszonegyedik évfolyam. 87. szám. Vác, 1907. november 3. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Mi lesz a vásártérrel? Vác, nov. 1. Nehéz erről a kérdésről felindulás és harag nélkül beszélni. Kérdem a város uraitól,-látják-e, tudják-e, hogy milyen botrányos por lepi el száraz időben a mi pályaudvarunk s a közép város között elnyúló óriási térséget? Látják-e, tudják-e, hogy annak a több száz embernek, a ki nap-nap után kénytelen ebből a városrészből a vasúthoz menni, az egészségét állandóan veszélyezteti a tikkasztó por, melyet az ott keresztül-kasul száguldó kocsik vernek fel ? Gondolkoztak-e a felől, hogy milyen szégyenletes benyomást kelt minden ép érzékű idegenben ez a tér, a mely pedig egy hivatása magaslatán álló városvezetőség kezében kincset ér ? Nem szándékozom hívatlan prókátorként tanácsot adni az érdemes tanácsbelieknek, hogy mit kezdjenek ezzel a térrel. Az ő dolguk, hogy módját találják annak, miként kamatoztassák ezt az értékes kincset, akár fásítás, akár beépítés, akár mindkettő utján. Az <5 dolguk s bölcs belátásuk dolga, hogy a város és a püspökség közt állítólag még fennforgó, állítólag már fent sem forgó differenciákat miképen oldják meg. De azt már igazán joggal megkövetelhetjük tőlük, hogy valamit tegyenek, valamire elhatározzák ma- gnkat s hogy szűntessék már meg ezt a mai korba nem illő, a városunk szégyenére váló állapotot. Bakaköltészet. Olvasóink közül azoknak, akiknek — hála Isten — nem volt alkalmuk a kalona életet a közelből megismerni, nem lesz egész érdektelen a bakákat erről az oldalukról szemlélni. A kik joggal dicsekedhetnek azzal, mondván: »voltam«, ne olvassák. Részint ismerik — sokan dalolták is ezeket a nótákat — no meg félek, néhánynak fájna a visszaemlékezés. Óvakodni fogok attól, hogy a nótákat a költészettan törvényei szerint elemezzem. Fia sajtó — vagy helyesírási hibáknak látszó eltérések a szövegben előfordulnak, sem engem, sem a nyomdászt ne kárhoztassák — ez utóbbi ez egyszer nem hibás —; erről csak a népoktatás tehet, t. i. miért nem szoktatta azt a Füstös István bakát a helyesírásra, a kinek a »napló«-jából ezek a nóták kikerültek. Tudvalevő, hogy minden jóravaló magyar bakagyerek naplót vezet, melybe a neki tetsző nóták, néhány előre elkészült szerelmes levél — ha kell ilyen, legyen honnét kivenni --, bakalitánia, szabadságos búcsúzó, egy-két emléksor, katonai-és kű, stb. kerülnek.írni a baka őrhelyen és az esős vasárnap délutánokon a a laktanyában szokott. — A bakanóta a nép- költészettől külön — bár nem egész függetlenül terem, majd fejlődik. Van rá elég példa, hogy egy-egy népdalt »átvesznek« s átdol- goznaK. (Katonai nyelvre alkalmazzák.) Régóta halljuk, hogy parcellázni akarják ezt a teret; régóta halljuk, hogy tárgyalások indultak a város és a püspökség között a térre vonatkozó jogviszonyok rendezése dolgában. De, hogy igazán történnék is valami ebben a kérdésben, arról már nem hallunk semmit. Figyelmeztetni kívánjuk azonban az illetékes vezető köröket, hogy ez a késlekedő magatartásuk csak arra alkalmas, hogy rájuk nézve nem épen hízelgő mendemondák keletkezzenek, a melyek úgy tűntetnék fel a város vezetőségét, mintha egyesek magánérdekét fölébe helyezné a közérdeknek ; mintha csak azért nem nyúlna erős kézzel e kérdés gyökeres rendezéséhez, mert egyesek üzletük jövedelmezőségét féltik a vásártér kitelepítésétől. Én nem kiszem el, hogy egyeseknek, kik anyagilag hátrányosan érintve érzik magukat a vásártér tervbe vett megszabályozása által, sikerülne visszatartani az illetékes személyeket attól, hogy végre-valahára hozzáfogjanak a »szégyen-tér« ráncba szedéséhez. És ugyan ki ne akarná, hogy városunk kellemes, szép és modern legyen ? Ki ne szeretné, hogy az idegeneknek büszkén mutassuk városunkat, mint a fővárosiak üdülőhelyét, a mire ez a város már a természettől s a fővárossal való kedvező vasúti összeköttetésnél fogva predesztinálva van ? S vájjon melyik üzletember ne kívánná, hogy a város lakossága 50—100 fővárosi hivatalnok Lássunk tehát egy pár nótát, melyek a nevezett naplóból, ugyanazon sorrendben — vagyis minden rend nélkül —, ugyanazon »helyesírás«-sál írattak ki. Baka dali. A .............-i kaszárnyában, mitörtént Öreg bakát babájáért meg ölték Piros vére úgy folyik mint a patak Szeretője siratná de nem szabad. Ez a kis lány be megy a szobájában Rá borul a diófa asztalára Úgy sóhajt fel jaj Istenem! Istenem Az én kedves babám el kell temetnem. Ez a kis lány ki megy a temetőben Gyöngy virág koszorút visz a kezében, Fel keresi hű kedvese sir halmát, Reá teszi gyüngyvirág koszorúját! Bár mindennapi történet, mégis megható. Tele érzéssel. Hátha még énekelni hallanék. Megjegyzem, hogy minden egyes dalnak kü- lön-külön dallama nincs. Egynéhány bús és egy pár vig dallamnk van, ezeket alkalmazzák a megfelelő (bús, vagy vig) szövegre. Igen sokszor a dallamot pillanatnyi érzés váltja ki. Ez az igazi dalolás. Szívből fakad. Nem kóta, de még csak karmesteri pálca sem »dirigálja«. Más dali. Édes anyám ne keseregj értem Hogy az ország katonája lettem Ne sírj anyám! oda is ember kel Áldjon meg az Ur Isten hogy annak nevelt fel.. családdal szaporodjék, a mely családonkint csak 3000 koronát számítva, 300000 koronát költené el itt évenkint ? Mindezt néhány év alatt elérhetnők kellő előrelátással és kellő jóakarattal. Mert a természet annyi szépséggel áldotta meg ezt a várost, oly jó és tiszta a levegője, hogy ennél kellemesebb üdülőhelyet nem is találhatna családja számára az a fővárosi hivatalnok, a kit mindennapi foglalkozása oda köt, de a ki mindennapi munkájának végeztével nem a füstös kávéházban, hanem szabad jó levegőn és csöndes, egészséges családi otthonban szeretne megpihenni s üdülést keresni. Azt sem mondhatjuk, hogy Vác nem tiszta város. Dicséretére legyen mondva a város vezetőségének, a város belsejében példás tisztaság uralkodik. De a mig e tisztasághoz az idegen, vagy bárki a vasúttól jőve hozzájut, a Hádesz Cerberuszával kell megvívnia. Megbízható szem és fültanutól hallottam a következő jellemző esetet. Egy budapesti kiránduló társaság a vonaton elhatározta, hogy kiszáll Vácon s a napot itt fogja tölteni. Megindul a társaság. Elérkezik a »Honvéd« korcsma sarkához. Véletlenül szél támad. Előttük föl tárul a mi vásárterünk ismeretes poros prespektivája, fűszerezve a pályaudvarról berobogó kocsik által felvert magas porgomolyagokkal. Megállanak, lábuk gyökeret ver. Egymásra néznek: »No, már ide mi be nem megyünk.« Sarkon fordulnak, Kapitány, Kaszát kapát eleget hordoztam Verejtéket eleget izadtam A borjúm sem erőssebb tán nálam Nem törik fel alatta az én gyenge vállam. Ez a muszkák (regruta, újonc) dala. Ők még »csak« ilyet énekelnek. (Bár ők büszkék rá s azt mondják »már«.) De nekik is való. Átcsillámlik, átérzik a nótán az uj baka érzelemvilága. Látjuk egyrészt a büszkeségét — az ország katonája lett —, másrészt az édes anya fájdatmát. Legszebb benne, hogy még ő — a szegény muszka—, vigasztalja édes anyját. (Az iráshibákat azzal is mentem, hogy a magyar ember általában úgy ir, a mint beszél. Bár mi is úgy Írhatnánk! Meg fogyna akkor az Akadémia által megállapított: szabályok szerint helyesen Írni nem tudók száma). Tudvalevő, hogy a katonaember, már az első naptól kezdve, tehát a bevonulás napjától számítja a szabadulás óráját. Nem csoda, sőt természetes. Bármely pillanatban, matematikai pontossággal tudja, hogy mennyi éve, hónapja, hete, napja, órája, sőt perce vau még. Megragad minden alkalmat, hogy a hátralevő időt kiszámítsa. így tehát ne csodálkozzunk, hogy minden levele végén, minden nótája, írása után a következőket olvashatjuk : „írtam 1907. Julius 14-én Vasárnap délelőtt. N. N. 1904-beli öreg harcos van még komiszban 55 kis nap.“ A nóták szövegének tartalma, tárgya, alap-
