Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-09-08 / 71. szám
legtöbbnyire zárva van, a „Kaiser Ferdinand Nordbahn“ Grusendorf állomásán át pedig igen magas a díjtétel. így tehát rá vagyunk utalva hazai szénbányákra, de ezek sem állíthatnak elő a folytonosan beálló sztrájkmozgalmak folytán annyi szenet, hogy a szükségletünket fedezné. Azonban van még egy forrásunk, a mely már életbe is lépett: angol szenet fogunk használni, melyet már úgy Budapesten, mint vidéken bevezettek ; sőt a jövő hét folyamán már törökországi szenünk is lesz. Ebből tehát Világosan láthatjuk, hogy széninség ugyan nem esz Vácon, de a szénnek az ára — a melyre el lehetünk készülve — magas lesz. Reiser Antal téglagyáros a következő felvilágosítást adta kérdésünkre : Az iparvállalatoknál a szénhiány már ez év elején mutatkozott. Magyar szénbányák az eddiginél jóval kisebb munkaerővel dolgoznak és igy szállítási kötelezettségeiknek nem tudnak megfelelni. Sajnos azonban, hogy van szénbánya, mely termelőképességénél jóval több szenet ad el és több nagyobb iparvállalat részére a kötött szénmennyiséget már közel három hónapja nem szállítja. A magyar szénbányák között történt megállapodás folytán egy szénbánya más szénbánya vevőjének szenet nem szállít, minélfogva az iparvállalatok nagy része külföldi szenet szerez be. Téglagyárainkban tavasz óta mi is külföldi szenet vagyunk kénytelenek használni. A szénhiány a tél beálltával előreláthatólag fokozódni fog H i r e k. — Mária névnap a lövőházban. Megvalósul, a miről néhány nap előtt irtunk: lesz Mária nevenapján táncmulatság a lövőházban. A iöház vezetősége a sportegylettel fogott össze a siker érdekében s ha a mamáknak fehl juhiak emlékükben a régi Mária névnapok, úgy a siker nem is marad el, mert leányaikkal ott lesznek az idei Mária névnapi mulatságon. A rendezőség különben oly figyelmes volt, hogy a meghivók szétküldése után a város fiatal hölgyeit külön is felkérte, hogy az idei mulatságon vegyenek részt. — Emléktábla Pivár Ignác szülőházán. a kegyestanitórend nagynevű tagja, Pivár Ignác emlékét kegyelettel ápolják a siketnémák és vakok, kiknek élt és munkált egész életében volt igazgatójuk önzetlenül. Most szülőházát akarják emléktáblával megjelölni s ebből az alkalomból a »Siketnémák Közlönye« következőkép ir: Julius 22-én egy pedagógus társasággal kirándultam Csobánkára, hogy felkeressük Pivár Ignácnak, a siketnémák és vakok oktatása volt lelkes munkásának szülőházát Rövid kérdezősködés után meg is találtuk. A természet szépségeivel pazarul megáldott falucska északi részén levő Németbegyen áll egy szerény házikó, mely 307. sorszámmal van ellátva és a mely most Majer Jánosnak, a megboldogult távoli rokonának tulajdonát képezi. Itt született Pivár Ignác. E szerény házikóból került ki az az ember, a ki a siketnémákat oly nagyon szerette és a ki életének nagy részét az ő javukra szentelte. Kalaplevéve, meghatóban állottunk az egyszerű, kerités nélküli ház előtt. Menjetek, zarándokoljatok el volt tanítványai ti is oda, a hol az emberszeretet e lelkes munkásának bölcsője ringott. Menjetek és jelöljétek meg a házat szereteteknek és hálátoknak emlékkövével, hisz az ő végtelen nagy szereteté- nek és önfeláldozásának köszönhetitek, hogy a társadalomnak derék harcosai lettetek. Mutassátok meg, hogy a szeretet és a hála, az emberi erényeknek e két legszebbike, még nem halt ki szivetekből! Adjátok össze filléreiteket, küldjétek el e lap szerkesztőségéhez és állítsatok emléktáblát Pivár Ignác szülőházának falába. Hadd lássa a jelen és késő utókor is, hogy mily hálával és ragaszkodással viseltettek ahhoz, a ki benneteket szeretett. — A kereskedőifjak mulatsága. A kereskedőifjak ma, vasárnap este tartják mulatságukat Kossuth-téri házukban. A rendezőség már mindent előkészített a siker érdekében s úgy látszik, jó mulatság is lesz. az elnökség ez úton kéri mindazokat, kik a kugli-versenyben részt akarnak venni, hogy délután két órakor az egyleti helyiségben megjelenjenek. A versenyzők érdekes meglepetésben fognak részesülni. — Eljegyzés. Küment János eljegyezte Vácon Fedor Erzsikét, Fedor Sándor iparos polgártársunk kedves leányát. Gratulálunk! — Októbernek első napján be kell masírozni. Szomorú napok következnek a besorozott újoncokra. Itt kell hagyniok a rózsás civil életet s föl kell venni a Ferenc- József cifra, de foltos katona mundérját. Most pénteken jöttek a városi katonai ügyosztályba az idén az első fehér be- hivójegyek. Ezek még ugyan nem valami nagyon elkeseritők, mert csak egy évre és nyolc heti kiképzésre szólnak, de majd jönnek még a három évesek behívói is. A honvédség küldte az első fehér lapokat, melyek a városházán, a katonai ügyosztálynál átvehetők. Behívattak Budapestre az I. honvéd gyalogezredhez mint egy évi önkéntesek: Remes Sándor, Kálmán Nándor és Berger Zsiga; nyolc heti kiképzésre pedig a következő póttartalékosok: Dinka János, Szalay László István, dr. Pataki János, Millmann nézte-nézte, hogy ennek a sok embernek mindnek van párja, csak neki nincs, egyedül csak neki nincs! Tele volt a szive keserűséggel. A mint azt a sok színű lánytömeget nézte, nedves lett a szeme széle, — lám nemcsak asszonynak vagy könnye — és ott a sok ember között, úgy érezte, hogy oly egyedül van, mint tán még soha! Arrébb a felső luszter alatt egy barna úr sétáltat egy nyurga fekete hajú, bogár szemű kis lányt. Az a szem ... az a szem! Amint rá emeli arra a barna fiúra, mintha a menyország legszebb csillaga ragyogna rá. Abból a sok tüzű, csiszolt gyémántból ott ott a méltóságos asszony fülecskéjén nem árad annyi fény annyi szín, mint ebből a szempárból! Hát még annak a bársonyos kéznek az a nedves melege, amely csak asszony kézen van, amit oly édes lecsókolni! Ordódy annyira nézi, hogy szinte fáj már a szeme! De szeretné ha félre tudná fordítani a fejét, hogy ne lássa azt a lányt, de oda köti annak a sokszor leimádott szempárnak a varázsa, s nem bir vele, pedig érzi, hogy elvérzik mellette! . . . Talán a terem másik sarkában jobb lesz . . . Ordódy odamegy a cigányhoz, nem találja a helyét sehol . . . nem jó ezt a hosszú szoknyás kis leányt nézni. Néhány hete, néhány hónapja, a mikor még abban a kurta batiszt szóknyácskában szaldgált az a lány, másként volt ez mind ! Tán a szoknya hosszával nőtt az ür is közöttük . . .! Egymásután keringtek a párok, lágyan ritmikusan, mint a régi görög pastorellák zenéje. A villamos hajfürtök áradó illata, a lány ruhák hódító szele, a forró báli levegő elkábitóttá az agyát. Ráhajtotta a fejét a cigánypáholy bársony támlájára s talán most törölte le a szeme széléről a második könnyet! — Nem tarthat már soká! Ott vagyok, hogy megsiratom már! Valaki a vállához ért. Zimány Laci volt, aki tudott Ordódy szive bánatáról, aki úgy érezete Ordódy elkeseredését, mint tán ő maga. Mély, fekete szemű gyermek, a kinek még az agyát is szívből gyúrták. — Béla mit búsulsz? Mici egyedül van, eredj hozzá! Még egy lépést sem táncoltál vele. A te beteg szivednek van még patikája! Gyere hát! Szentimentális vagy, mint egy túlságosan fűzött lány ! — Más sem volna különb az én helyemben! — Ugyan — ugyan hallottunk már különb meséket is. Azok a régi nagy szerelmek sem mentek egy kis bánattól a falnak. Tizet egy ellen, hogy téged vár. Az imént kikosarazta a Bandit! No most se szó, se beszéd. oda mégy! . . . Én mondom . . . ! * Este felé fényes hópihék szálltak a soron, nyugodtan, fenségesen, lágyan, . . . aztán fordult egyet az idő, s bele dudált a fagyos téli szél az utcába. Megrázta az ablakot, a mint elszáguldott fölöttük. — Hallja ? Haragszik az Istenke, hogy ilyen rósz . . . Így megharapni az ujjamat! . . . Többé sohasem nyúlok magához ! — Ha a bajuszomat, bántja mindig megharapom ! — Fügét!! ? És szétborzolta Ordódy barna haját, ez meg ölbe kapta s összecsókolta, ahol érte! . . . — Ezután igy lesz, hát csak bántsa a bajuszom, vagy a hajam ! Én különben is meg fogom kérni a mamát, hogy a mig itt vagyok, ne mozduljon ki a szobából, mert én nem bírok magával! — Nem maga kezdte? Kiállhatatlan ! — Csak jöjjön a mama! . . . Majd meglátjuk, hogy melyikünknek hisz . . . Igaz ni ! . . . Micike varrja fel ezt a gombot a keztyűre . . .! A kis Micike szalad a varrótűért, meg a cérnáért és olyan büszkén, olyan komolyan öltögette azt a kis gombot . . . Úgy érezte, hogy ez a kis teendője asszonnyá avatja már, hisz kell, hogy ő gondoskodjék róla, hog3r az ő jövendőbeli zsarnoka kez- tyűjén gomb legyen ! A mikor elkészült vele, megpróbálta, hogy elég erősen ül e még a másik. Nem volt vele megélegedve, fitymálva mondta: — Csak. olyan gyári munka! Hozzá is fogott, hogy megmutassa, hogy milyen lesz az, ha ő varrja fel azt a gombot. Hirtelen megszólalt: — Béla, ma nálunk vacsorázik! . . . Igen nagy a szél! Hová menne! . . . — Köszönöm! Odahajol a inenyaszszonya dolgos kis kezéhez és megcsókolta: Aztán szótlanul nézte a leányka barna fejét, az arcát, minden mozdulatát . . . , és a mikor az édes felvette a fejét, s a szemébe nézett, mintha a gondolatát fürkészné, érezte a hangján, hogy nagyon őszintén, szinte meghatottan mondta: — Azt hiszem, hogy ez a boldogság! És, megszorították egymás kezét! . . . Kállai Ede. ír- ' » ——