Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-08-18 / 66. szám
Huszonegyedik évfolyam 66. szám. Vác, 1907. augusztus 18. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára fi] centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Világbéke. Irta : Hock János orsz. képviselő. Mindenki, a ki új eszmét hirdet, szükség- képen összeütközésbe jön korának gondolkozásával. Azonban, bárminő kicsinyléssel és lenézéssel tekint is a világ egy-egy új gondolatra, azt az embert, a kinek a lelkében él az igazság gyökere, ez a gúny sem tántoríthatja el hivalása útjáról. A gondolat- jáért kész milliókkal szembeszállani, mert inkább meghal, semhogy megtagadja az igazságot, az eszmét, a melyet neki kellett világra szülnie. Ez az igazs'ág élteti őt s hogy ha kinpadra feszitik is érte, ott is, akkor is arra törekszik, hogy azt kinyilatkoztassa. Dacos fejét merészen fogja az égre vetni s a történelem példája szerint dobbant a lábával: Mégis mozog! Az emberi nagyság mértéke az, hogy a nagy lélek nem törődik a pillanatnyi sikerekkel, hanem a jövőbe néz. A jövőért dolgozik minden nagy ember. A méhek hivatását végzi. A mézet, melyért őt megfojtják, átadja az emberiségnek. A haladás egy lépést sem tudott volna tenni a földön, hogyha az emberiség szembe nem szállt volna a közönség kicsinylésével. A kultúra történelmének legnagyobb érája az, a mely új civilizáció alapjait rakja le, mikor a régi pogányság elvét feldöntötte és a keresztény eszmék nagyságát belehozta az ókori barbarizmusba. Terjesztőiket kiEgy nyaralás tragédiája. Imádott angyali jószágu Szerkesztő Ur! Végzetem elért . . . december 13-án Luca napján pénteken születtem, Kostyikné, a bába asszony, keresztanyám, Gerendásné asszony pedig, a ki születésem alkalmával a becsületes tímár céh atyamesterének felesége volt, mindig azt mondotta: szerencsétlenséget hoz reám a születésem napja, azonban én ezt soha nem hittem . . . A szerencsétlen nap bekövetkezett . . . jámbor erkölcsös életemet Szibéria ólombányáiban, vagy pedig a Néva partján levő erősségek földalatti nyirkos börtöneiben végzem be. Ártatlanul elitélve . . . mártírként . . . vádolva oly bűnnel, a melytől mindenkor irtóztam . . . Itt vagyok a karlsbadi kerületi fogház egy cellájában, zokogó könnyeim tenger árjaként lepik el börtönöm padlózatát, kétségbeesett sóhajaim vihart idéznek elő a világ- füdő parkírozott erdeiben, jajszavaim megindítják, elérzékenyitik az Odesszából itt nyaraló, fürdőző csodarabbikat is . . . Mit ér ez mind nekem . . . segit-e ez a bajomon . . . ? Semmit, semmit, soha sem . . . Talán soha többet nem látom hitvesemet, ártatlan gyermekeimet, miss Katarina Jacke- lynt, a kit Szerkesztő Ur is ismer Jakubecz Marka nevén, nem látom a nyájas Duna gúnyolták, kinevették, mint a béke hirdetőit napjainkban. Vájjon azt a tizenkét szegény halászt, a ki otthagyta hajlékát, mert szivük egy eszmétől áttüzesedett, nem oly rajongó bolondoknak hirdették, mint ma az örök béke apostolait, a kik nincsenek is új erkölcsi eszméktől áthatva, mert alapjában nem hirdetnek mást, mint a mit az a tizenkét halász hirdetett? Pál apostol is említi, hogy őket bolondoknak tartják. De hozzá teszi: »Mi tudjuk, a mit mi hirdetünk, az igazság és az igazságban van az isten ereje.« Ilyen ereje van az igaz gondolatnak s én ilyennek tartom a világbéke eszméjét is. De bármily kedvezők és csodálatosak is e téren a legutóbbi évtized eredményei, azért tudjuk, hogy ezek csak elvek és nagyon soká lesznek megvalósítva az életben. De tudjuk azt is, hogy meg kell valósulniok, mert bennük a haladás isteni törvénye nyilatkozik meg. A haladas pedig oly törvény, a mely fejlődést s a melynek előretörekvé- sét megakadályozni emberi erő nem tudja. Ne higyjék tehát a kételkedők, hogy az a gondolat, a melyet úgy nevezünk : világhéke, csak a legújabb kor bogara, hogy néhány beteges idealista rajongása. Oh nem! Az örök béke gondolata tulajdonképen ott kezdődik, mikor az emberiség megérett arra, hogy külön választotta az anyag jogait, az erőszakot és az erkölcsi rendet. Tudjuk a görög történelemből, hogy templomokat emeltek a béke papjainak. A rómaiak szintén. És a műveltség terjedése, fokozatos haladása egymásután fogja kiirtani az emberiségből az állati szenvedélyeket s a vele járó bestialitást. Az örök béke eszméje olyan, mint a lótuszvirág, a melyből a vízözön után új teremtés sarjadzott. Nem elég ezt az eszmét hirdetnünk. Törvénnyé kell tennünk, hogy szeretet, béke, testvériség uralkodjék a földön. A békének nemcsak gyümölcse a boldogság, de összhangot is teremt a lélekben. Nagyon szerencsétlen az, a ki a boldogságot külső viszonyokban keresi. Belülről kell annak jönnie. S a kiben ez a harmónia nincs meg, azt semmiféle más viszonylat a földön boldoggá nem teheti. Az embereknek pedig ép oly joguk van a boldogsághoz, mint az igazsághoz. Igazság és boldogság. E kettő végcélja minden emberi haladásnak. Ez az a két sasszárny, a melyek együtt emelnek a magasba s a melyek ha megtörnek, a királyi madár is a sárba és a porba hull. Igazság és boldogság, tizekhez szükséges a lelki béke a családban és a társadalomban. Ámde vallás nélkül eszméket a tömegekbe vinni nehéz. Már pedig nagy baj, hogy a mai korszakban az eszmény iség lenézésével és hanyatlásával a társadalom is megingott. Pedig vallás és tudomány sohasem ellenkeztek egymással. Ellenkezőleg. A tudomány elvezet bennünket a végtelenség küszöbéig. Itt a vezetést átveszi tőle a hit és a kifáradt léleknek megmutatja az Istent. folyó felett elterülő szőlőhegyeket, vége az én reménydus életemnek . . . Ily ifjan, ily reményekkel dagadozó szívvel, irói ambícióval eltelve végezni be egy pályát, mely felett most akart ragyogni a földet fényességgel elborító üstökös . . . Rettenetes, kétségbeető helyzetemben még csak egy segithet . . . angyali jóságu Szerkesztő ur bölcsesége . . . mentsen meg, szabadítson meg. örökké hálás leszek . . . megfogadom, közjegyző előtt Írásban adom, hogy soha többé nem nyaralok, fürdőbe nem megyek, sőt ha kívánja, azt is, hogy soha többé nem mosakodom . . . Csak most az egyszer szabaduljak ki a hínárból . . . De elmondom szörnyű, hihetetlen, kétségbeejtő esetemet . . . Mint tudni méltoztatik, az évi keserves munka után szeretett családommal és Miss Jackelineval Helgolandba nyaraltunk. Rendkívül jól éreztük magunkat mindaddig, inig Rockefeller, Vanderbilt — valami Rothschild is hozzánk tolakodott — ismerőseimmel el nem határoztuk, hogy egy gőzjachton felkutatjuk Helgoland legészakibb sarkát. Hajóra keltünk, vihartörést szenvedtünk. Órákon keresztül úsztam toronymagasságu hullámok között, zátonyokban, a tengerből kiemelkedő sziklacsucskon pihentettem fáradt tagjaimat, végül sikerült a szárazföldet elérnem. Életemet megmentettem, azonban a nálam lévő összes fürdőzési, nyaralási költségem elázott, tönkrement ... Ha a bor, vagy más nemes nedű tette volna tönkre gyönyörű bankóimat, nem sajnálnám, de a viz, hozzá ihatatlan. keserű tengervíz, az még most is keserűséggel tölt el . . . Mint Robinson tértem vissza szeretteimhez . . . nem volt más birtokomban, mint a rajtam lévő köntös és ártatlan lelkismeretem ... A megtartott családi tanácskozás után elhatároztam, hogy ott hagyjuk Helgolandot és utókurára Karlsbadba megyünk, a hol a fürdőző magyar honfitársaimtól egy kis nemzeti kölcsönt szerzek . . . Családomat Helgolandban zálogba hagyva, Karlsbadba mentem. Lakást fogadtam és szemlélő körutat tettem. Házigazdám egy jámbor postatiszt értesített, hogy rendkívüli szerencsém van, mert éppen ma este félti- zenkét órakor nagyszerű holdfogyatkozás lesz . . . Andalogva sétáltam a gyönyörű fenyvesek között, a hold, mely Csehországban éppen olyan mint nálunk, nyájasan világított. Egyik ut kanyarulatnál egyszerre egy fiatal 22—24 éves elegáns öltözetű hölgy rohant hozzám, kezeiben egy fekete táska honolt, szemeiben, fekete szemeiben ijedség tükröződött vissza, zengzetes szláv nyelven suttogott hozzám . . . »Óh lovagias magyar ifjú szabadíts meg . . . Tsibukoff Tatjána hercegnő vagyok, férjem üldöz . . . gyűlölöm őt . . . tied leszek, megosztom veled életemet, vagyonomat, kincseimet« . . .
