Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-04-04 / 27. szám
Huszadik évfolyam. 27. szám. Vác, 1906. április 4. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési arak : lielj l>«*n egy évre CS K. félévre <i K. negyedévre fi K. Vidéken : egy erre 1*1 K. félévre 7 K. Kjíj es s/.iSsíi lira IS liltér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercaényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: fliirin-'t'ei'ézin-iaU|>. 6. Hirdetések sir» 0 centiméter(;nkmt S Iliiéi*, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyiltter sora OO fillér. Ocskay brigadérosok. Irta: Zichy Vladimír gróf. Fényes tehetség, de csúnya jellem. A történet feljegyezte nevét Ocskay brigadérosnak, de jót nem mond róla. Álnok, cselszövő, kegyetlen, minden rossz szenvedélynek rabja, a hitszegést és árulást valóságos mesterség módjára űzte — ez az, a mit a történelem beszél róla, ha vitézségét és szilaj" vérmérsékletét kénytelen is elismerni. Mintha vérével öntözték volna a földet, napról-napra kelnek az Ocskay brigadérosok, ott hagyva hazát, erkölcsöt, hitet. a hatalom szolgálatába szegődnek, hazájuk, nemzetük ellen törnek, ócsárolják az erényt, eszélyességnek tűntetve fel a haszonlesést, ócsárolják a jó hazafiakat, önzőknek, vagy őrjöngőknek csúfolják őket, vigyorogva gúnyolják az ő felekezetűket, mely feláldozza magát, hogy a hatalom csapásait elhárítsa. Csak az a valóban ördögies humor benne, hogy a csapások elhárítása mellett éppen ők járnak a legjobban. Utálatos szemforgató bölcsességük még utálatosabb, mint cinikus vigyorgásuk. Hiszen, ha úgy állana ez a nemzet, mint a szikla, melynek nincs rése, a hova beilleszthetni a vas rudat, hogy repeszszen, — tömören egységesen, mily óriás hatalom kellene annak letörésére ! De jól számítottak, a kik ellenünk törtek, tudták, hogy saját vérbelieink azok, a kikből a legjobb pribékeket lehet faragni, a kik mindent készek letörni, hogy hallgatásra bírják a nemzetet, félve annak sújtó ítéletétől. Csak rajta brigadérosok! Tobzódjatok és kéjelegjetek a hatalom birtokában, boruljatok a porba, imádva saját önérdekeiteket, megjő még az a nap, mikor az utókor elfelejtette talán már a hazafias érzésűek szolgálatait, de a ti bűnötöket, azt nem felejti ej. Azt gyűlölettel és megvetéssel fogja emlegetni mindenkor. De a nemzet a szenvedésben csak tisztulni fog. Áldássá válik az ellene mért csapásj magasra emeli a nyomor és küzdelem megpróbáltatása az erények színvonalát. Letörlődik a rozsda s marad a hazafiság és hűség fényében tündöklő acél. És ha a nemzet megifjodva kerül ki a küzdelemből, akkor boszuló keze utói fogja érni azokat, kik elváltak testétől, hogy rágódhassanak rajta. Akkor, brigadérosok mienk lesz a gúnykacaj! De nem ! — csak a megvető szánalom ! Uj évnegyedben. Április elsejével a Váci Hírlap 20-ik évfolyamának második negyede kezdődött. Ez alkalommal tisztelettel kérjük városunk közönségét, hogy eddig tapasztalt pártfogásában részesítse lapunkat. A Váci Hírlap programját mutatja minden egyes száma, mely heienkint kétszer kopogtat be előfizetőinkhez. Előfizetőinknek nyugtáját a lapkihordők lakásukon kézbesítik, ennek beváltását tisztelettel kérjük. Uj előfizetőinknek, ha egy levelező lapon tudatják kiadóhivatalunkkal belépési szándékukat, a Váci Hírlap következő számát már lakásukra viszi lapkihordónk. Balkay István temetése. Vasárnap délután fekete volt a fegyház felé vezető széles út mindkét oldala : ezernyi nép tódult a fegyház elé, melynek magas, komor sárga faláról nagy fekete zászló hirdette a gyászt. Nem volt még három óra, a fegyintézet előtt minden talpalattnyi tér el volt foglalva, a hatalmas épület igazgatói lakáshoz vezető folyosója pedig tömve a Balkay-család ismerőseivel, rokonokkal, hivatalok vezetőivel, az ország minden fegyházából érkezett tiszti küldöttségekkel. Eljöttek a temetésre Kiss Gyula és Bickl Gyula miniszteri tanácso ok, dr. Kun Béla osztálytanácsos, dr. Ládag István alügyész, dr. Vámbéry Rusztem törvényszéki bíró, Gróf Nándor számvizsgáló, Tóth Sándor, Poszpes Adolf és Szedocsag János igazságügyminiszteriumi számvizsgálók. Vájná Károly budapesti, Grigár Róbert illavai, Dávid Benő harlai fegyintézet! igazgatók, Markovics Károly budapesti, Ladányi István nagyenyedi fegyintézeti ellenőrök, Vermes. Upor és Szabó gyűjtőfogházi, Kovács hartai és Bárdos illavai tisztiirnokok, dr, Neiuvirth Dezső gyűjtőfogházi orvos,- Dobos Detső gyűjtőfogházi, László Károly aszódi javítóintézeti tanítók, Szenessg Aladár pénzügyminiszteri számtanácsos, Brinzeg Aurél lipótmezei elmegyógyintézeti gondnok, mint a kik Balkay alatt, évekkel ezelőtt a váci fegyház tisztikarában szolgáltak. Talán nem volt egyetlen fegyintézet, mely tisztikarából ne alakított volna küldöttséget s a végső tisztességadásra ne küldte volna Vácra. Annyi fehérsapkás fegyházi tisztviselő még soha sem volt a mi városunkban, mint vasárnap s talán nem is lesz. A temetésen jelenvoltak számát sem túlozzuk, ha háromezerre teszszük. A délutáni helyi gyors az alagi verseny vonatok miatt késve robogott be állomásunkra. Ezzel jöttek a budapesti gyüjtőfogház tisztviselői, az igazságügyminisztérium küldöttsége s az utolsó szertartást végző pap : Józan Miklós budapesti unitárius esperes-lelkész. A gyászkocsira felrakták a számtalan koszorút, az igazgatójukat utolsó útjára kisérő diszőrség (negyven fegyőrből) felállott a fegyház bejáratával szemközt levő úttesten Fábián parancsnok vezetése alatt s a koporsót a család és a küldöttségek állották körül. Józan esperes-lelkész először imát mondott, majd a következő gyönyörű beszéddel vett búcsút Balkaytól: A mi segedelmünk és vigasztalódásunk jöjjön a kegyelem Istentől. Ámen. Életnek és világosságnak Istene! Gazdag kegyelmű mennyei Atyánk! a ki megáldod örömünket és megszenteled a mi bánátinkat: szomorodott szivvel esedezünk hozzád e ravatal mellől, melyen a te szolgád kiterítve fekszik. Búba merült lelkünk kegyeletes érzésével keressük a hatalmat, melylyel teremtettél minket és mindeneket; a szeretetet, melynek javával táplálod minden gyermekeidet. Ott vagy te az ébredő természet teremtő munkájában, mely megváiiozt-tja a föld ábrázatját. Ott vagy az ember szakadatlan küzdelmeiben, melyek által terjeszti szent országodat és tökéletesíti önmagát. Ott vagy az élet és világosság végtelen birodalmában mindenütt. Ott vagy, oh, kegyelemnek Istene, a halálban is. Ott vagy, a midőn végképp elszakadni látszik a szent kötelék, mely bennünket mieinkhez, szivünk szeretteihez, az emberi társadalom nagy és nemes intézményeihez csatolt. Ott vagy, a midőn elborul a mi kis világunk s földi reménységünk romjain — egy percre bár — kétségeskedünk a te életadó lelked felől. Ott vagy még akkor is,'a mikor készakarva taszítunk el magunktól ; ott vagy, hogy megáldj, fölemelj és megszabadíts. lm, e vallomással ajkainkon, a meggyőződés hangján hirdetjük e gyászos koporsónál, hogy minden, a mi bennünk fogyatékos és gyarló, tebenned nyer magyarázatot. A mi bennünk gyönge, erős az tebenned. A mi bennünk a gyűlölet lángját élesztheti, az szeretetté finomul te nálad. A mi bennünk rüt, az te benned szép. A mi bennünk múlandó és rothadandó, az te benned rothadatlan és örök. Te vagy a mi életünk forrása a bölcsőnél; Te vagy lelkünk ereje a küzdelmi élet ezer viszontagságai közölt; és Te vagy nyugodalmunk a koporsóban. A te kiszenvedett szolgád is, jó Atyánk, édes Istenünk, neked köszönheté vala boldog gyermekkorát, törekvő ifjú éveit s a közéleti munkásság mezején azt a fényes pályát, a mely most, ime, mindnyájunk összes fájdalmára, oly váratlan, oly hirtelen megszakadt. Te adtad neki az erőt, mely munkabírását fokozta; a hűséget, melylyel dolgait végezte ^ a szigort, melylyel az országos intézet élén rendet és fegyelmet teremtett; te adtad a melegen érző és dobogó szivet, mely a rideg szabályok mellett is helyet adott a humanitás elfojthatatlan jogainak. Oh, mint oldozá fel, csak nemrégiben is, az igaz megbánás és lelki törődés meleg könnyei közt nem egy megtévelyedett. bűnös embertársát! íme, jó Atyánk, a te fiad. Olyan, aminőnek te alkotád. Bátor, szívós, egyenes és erős; mint a bérctetőn az óriási sudár, mely szembeszáll az üvöltő viharral s inkább derékon törik ketté, mintsem magát meghajtaná. Mi, a kik körülálljuk e gyászos koporsót, nem azért jöttünk ide. hogy védjük, avagy vádoljuk őt. A te nevedben és a te kegyelmed boldogító védelme alatt, jó Atyánk, azért jöttünk ide, hogy megsirassuk őt, hogy fájó részvétünk harmatát, igaz könnyeinket hullassuk az ő koporsójára s ez által teljesítsük keresztényi szent kötelességünket. Enyhítsük a kesergő özvegy tenger bánatát. Kezet szorítsunk a testvérrel, baráítal, rokonnal és pályatárssal, kiknek körében általános szeretetnek és nagyrabecsülésnek örvendett a javakorbeli, munkabíró derék férfiú. Imádkozzunk azért az aggastyánért, a ki hanyatló lelke homályos sejtelmei között talán nem is tudja, hogy a családfa törzsökéről az életteljes, dús gályát igy lesodorta az élet rohanó áradatja. Siratjuk őt, az igaz keresztény benső bánatával, melynek felhőjén mindig ott ragyog a
