Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-04-04 / 27. szám

Huszadik évfolyam. 27. szám. Vác, 1906. április 4. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési arak : lielj l>«*n egy évre CS K. félévre <i K. negyedévre fi K. Vidéken : egy erre 1*1 K. félévre 7 K. Kjíj es s/.iSsíi lira IS liltér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercaényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: fliirin-'t'ei'ézin-iaU|>. 6. Hirdetések sir» 0 centiméter(;nkmt S Iliiéi*, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyiltter sora OO fillér. Ocskay brigadérosok. Irta: Zichy Vladimír gróf. Fényes tehetség, de csúnya jellem. A tör­ténet feljegyezte nevét Ocskay brigadérosnak, de jót nem mond róla. Álnok, cselszövő, ke­gyetlen, minden rossz szenvedélynek rabja, a hitszegést és árulást valóságos mesterség mód­jára űzte — ez az, a mit a történelem beszél róla, ha vitézségét és szilaj" vérmérsékletét kénytelen is elismerni. Mintha vérével öntözték volna a földet, napról-napra kelnek az Ocskay brigadérosok, ott hagyva hazát, erkölcsöt, hi­tet. a hatalom szolgálatába szegődnek, hazájuk, nemzetük ellen törnek, ócsárolják az erényt, eszélyességnek tűntetve fel a haszonlesést, ócsárolják a jó hazafiakat, önzőknek, vagy őrjöngőknek csúfolják őket, vigyorogva gúnyol­ják az ő felekezetűket, mely feláldozza magát, hogy a hatalom csapásait elhárítsa. Csak az a valóban ördögies humor benne, hogy a csa­pások elhárítása mellett éppen ők járnak a legjobban. Utálatos szemforgató bölcsességük még utálatosabb, mint cinikus vigyorgásuk. Hiszen, ha úgy állana ez a nemzet, mint a szikla, melynek nincs rése, a hova beilleszt­hetni a vas rudat, hogy repeszszen, — tömören egységesen, mily óriás hatalom kellene annak letörésére ! De jól számítottak, a kik ellenünk törtek, tudták, hogy saját vérbelieink azok, a kikből a legjobb pribékeket lehet faragni, a kik mindent készek letörni, hogy hallgatásra bírják a nemzetet, félve annak sújtó ítéletétől. Csak rajta brigadérosok! Tobzódjatok és kéjelegjetek a hatalom birtokában, boruljatok a porba, imádva saját önérdekeiteket, megjő még az a nap, mikor az utókor elfelejtette talán már a hazafias érzésűek szolgálatait, de a ti bűnötöket, azt nem felejti ej. Azt gyűlö­lettel és megvetéssel fogja emlegetni min­denkor. De a nemzet a szenvedésben csak tisztulni fog. Áldássá válik az ellene mért csapásj ma­gasra emeli a nyomor és küzdelem megpró­báltatása az erények színvonalát. Letörlődik a rozsda s marad a hazafiság és hűség fényében tündöklő acél. És ha a nemzet megifjodva kerül ki a küz­delemből, akkor boszuló keze utói fogja érni azokat, kik elváltak testétől, hogy rágódhas­sanak rajta. Akkor, brigadérosok mienk lesz a gúnykacaj! De nem ! — csak a megvető szánalom ! Uj évnegyedben. Április elsejével a Váci Hírlap 20-ik évfolyamának má­sodik negyede kezdődött. Ez alkalommal tisztelettel kérjük városunk közönségét, hogy eddig tapasztalt pártfogásában ré­szesítse lapunkat. A Váci Hírlap prog­ramját mutatja minden egyes száma, mely heienkint kétszer kopogtat be elő­fizetőinkhez. Előfizetőinknek nyugtáját a lapkihordők lakásukon kézbesítik, ennek beváltását tisztelettel kérjük. Uj előfize­tőinknek, ha egy levelező lapon tudatják kiadóhivatalunkkal belépési szándékukat, a Váci Hírlap következő számát már lakásukra viszi lapkihordónk. Balkay István temetése. Vasárnap délután fekete volt a fegyház felé vezető széles út mindkét oldala : ezernyi nép tódult a fegyház elé, melynek magas, komor sárga faláról nagy fekete zászló hirdette a gyászt. Nem volt még három óra, a fegyinté­zet előtt minden talpalattnyi tér el volt fog­lalva, a hatalmas épület igazgatói lakáshoz ve­zető folyosója pedig tömve a Balkay-család ismerőseivel, rokonokkal, hivatalok vezetőivel, az ország minden fegyházából érkezett tiszti küldöttségekkel. Eljöttek a temetésre Kiss Gyula és Bickl Gyula miniszteri tanácso ok, dr. Kun Béla osztálytanácsos, dr. Ládag István alügyész, dr. Vámbéry Rusztem törvényszéki bíró, Gróf Nándor számvizsgáló, Tóth Sándor, Poszpes Adolf és Szedocsag János igazságügyminisz­­teriumi számvizsgálók. Vájná Károly buda­pesti, Grigár Róbert illavai, Dávid Benő harlai fegyintézet! igazgatók, Markovics Ká­roly budapesti, Ladányi István nagyenyedi fegyintézeti ellenőrök, Vermes. Upor és Szabó gyűjtőfogházi, Kovács hartai és Bárdos illavai tisztiirnokok, dr, Neiuvirth Dezső gyűjtőfog­­házi orvos,- Dobos Detső gyűjtőfogházi, László Károly aszódi javítóintézeti tanítók, Szenessg Aladár pénzügyminiszteri számtanácsos, Brin­­zeg Aurél lipótmezei elmegyógyintézeti gond­nok, mint a kik Balkay alatt, évekkel ezelőtt a váci fegyház tisztikarában szolgáltak. Talán nem volt egyetlen fegyintézet, mely tisztikarából ne alakított volna küldöttséget s a végső tisztességadásra ne küldte volna Vácra. Annyi fehérsapkás fegyházi tisztviselő még soha sem volt a mi városunkban, mint vasárnap s talán nem is lesz. A temetésen jelenvoltak szá­mát sem túlozzuk, ha háromezerre teszszük. A délutáni helyi gyors az alagi verseny vo­natok miatt késve robogott be állomásunkra. Ezzel jöttek a budapesti gyüjtőfogház tisztvi­selői, az igazságügyminisztérium küldöttsége s az utolsó szertartást végző pap : Józan Miklós budapesti unitárius esperes-lelkész. A gyászkocsira felrakták a számtalan koszo­rút, az igazgatójukat utolsó útjára kisérő disz­­őrség (negyven fegyőrből) felállott a fegyház bejáratával szemközt levő úttesten Fábián pa­rancsnok vezetése alatt s a koporsót a család és a küldöttségek állották körül. Józan esperes-lelkész először imát mondott, majd a következő gyönyörű beszéddel vett bú­csút Balkaytól: A mi segedelmünk és vigasztalódásunk jöj­jön a kegyelem Istentől. Ámen. Életnek és világosságnak Istene! Gazdag ke­gyelmű mennyei Atyánk! a ki megáldod örö­münket és megszenteled a mi bánátinkat: szo­morodott szivvel esedezünk hozzád e ravatal mellől, melyen a te szolgád kiterítve fekszik. Búba merült lelkünk kegyeletes érzésével ke­ressük a hatalmat, melylyel teremtettél minket és mindeneket; a szeretetet, melynek javával táplálod minden gyermekeidet. Ott vagy te az ébredő természet teremtő munkájában, mely megváiiozt-tja a föld ábrázatját. Ott vagy az ember szakadatlan küzdelmeiben, melyek által terjeszti szent országodat és tökéletesíti ön­magát. Ott vagy az élet és világosság végtelen birodalmában mindenütt. Ott vagy, oh, kegye­lemnek Istene, a halálban is. Ott vagy, a mi­dőn végképp elszakadni látszik a szent köte­lék, mely bennünket mieinkhez, szivünk sze­retteihez, az emberi társadalom nagy és nemes intézményeihez csatolt. Ott vagy, a midőn el­borul a mi kis világunk s földi reménységünk romjain — egy percre bár — kétségeskedünk a te életadó lelked felől. Ott vagy még akkor is,'a mikor készakarva taszítunk el magunktól ; ott vagy, hogy megáldj, fölemelj és megsza­badíts. lm, e vallomással ajkainkon, a meggyőződés hangján hirdetjük e gyászos koporsónál, hogy minden, a mi bennünk fogyatékos és gyarló, tebenned nyer magyarázatot. A mi bennünk gyönge, erős az tebenned. A mi bennünk a gyűlölet lángját élesztheti, az szeretetté fino­mul te nálad. A mi bennünk rüt, az te ben­ned szép. A mi bennünk múlandó és rotha­dandó, az te benned rothadatlan és örök. Te vagy a mi életünk forrása a bölcsőnél; Te vagy lelkünk ereje a küzdelmi élet ezer vi­szontagságai közölt; és Te vagy nyugodalmunk a koporsóban. A te kiszenvedett szolgád is, jó Atyánk, édes Istenünk, neked köszönheté vala boldog gyer­mekkorát, törekvő ifjú éveit s a közéleti mun­kásság mezején azt a fényes pályát, a mely most, ime, mindnyájunk összes fájdalmára, oly váratlan, oly hirtelen megszakadt. Te adtad neki az erőt, mely munkabírását fokozta; a hűséget, melylyel dolgait végezte ^ a szigort, melylyel az országos intézet élén rendet és fe­gyelmet teremtett; te adtad a melegen érző és dobogó szivet, mely a rideg szabályok mellett is helyet adott a humanitás elfojthatatlan jo­gainak. Oh, mint oldozá fel, csak nemrégiben is, az igaz megbánás és lelki törődés meleg könnyei közt nem egy megtévelyedett. bűnös embertársát! íme, jó Atyánk, a te fiad. Olyan, aminőnek te alkotád. Bátor, szívós, egyenes és erős; mint a bérctetőn az óriási sudár, mely szem­beszáll az üvöltő viharral s inkább derékon törik ketté, mintsem magát meghajtaná. Mi, a kik körülálljuk e gyászos koporsót, nem azért jöttünk ide. hogy védjük, avagy vá­doljuk őt. A te nevedben és a te kegyelmed boldogító védelme alatt, jó Atyánk, azért jöt­tünk ide, hogy megsirassuk őt, hogy fájó rész­vétünk harmatát, igaz könnyeinket hullassuk az ő koporsójára s ez által teljesítsük keresz­tényi szent kötelességünket. Enyhítsük a ke­sergő özvegy tenger bánatát. Kezet szorítsunk a testvérrel, baráítal, rokonnal és pályatárssal, kiknek körében általános szeretetnek és nagy­rabecsülésnek örvendett a javakorbeli, munka­bíró derék férfiú. Imádkozzunk azért az aggas­tyánért, a ki hanyatló lelke homályos sejtelmei között talán nem is tudja, hogy a családfa törzsökéről az életteljes, dús gályát igy leso­dorta az élet rohanó áradatja. Siratjuk őt, az igaz keresztény benső bána­tával, melynek felhőjén mindig ott ragyog a

Next

/
Thumbnails
Contents