Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-03-18 / 22. szám
Huszadik évfolyam. 22. szám. Vác, 1906. március 18. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: li**lj ben egy évre 12 K, félévre <5 Kt negyedévre It K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Kgj ex szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztöseg és kiadóhivatal: 91 Jlria-Teré/.ia-rakp. 6. Hirdetések Ara □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér. A mi szégyenünk. Vác, márc. 16 A mi szégyenünk, hogy nem ünnepelhettük március 15-én. Az ország legkisebb községében, hol magyar zászló leng, hol magyar szív dobog, megemlékezhettek a minden idők legszebb napjáról, a magyar sajtó és szólás-szabadság kivívásáról, a főváros kozmopolita népe ünnepelt, csak Vác város polgárságának volt tilos a szó, volt tilos érzelmeit szabadon, az Isten ege alatt kifejezni. Méltatlan szolgái volnánk a magyar szabad sajtónak, ha ezt a szomorú tényt meg nem bélyegeznők s nem kívánnánk, hogy a város képviselőtestülete, mely hivatva van polgárságunk nevében legalább az erkölcsi Ítéletre, örök okulásra ne jegyezze fel a jegyzőkönyvében azt a méltatlan sérelmet, mely az egész várost március 15-én érte. Az egész ország előtt most úgy festünk, hogy Vác polgársága a legrebellisebb, csak ennek az egy városnak nem volt szabad megengedni, hogy szive, lelke keservét, vágyát a szabadságünnepen kiönthesse. Azt hiszik, hogy éppen Vácon tört volna ki a forradalom, ha a szabad szó elhangozhatik a honvédszobor talpán álló szónok ajakéról. Ha nem tört ki a véres harc arra, hogy a szólásszabadság felszabadulásának évfordulóján Vácon elfojtották a szabad szó megnyilatkozását, nem kezdődött volna a forrongás akkor sem, ha az igazságnak megfelelően a mai szomorú állapotokról szól a város polgárságának szónoka. Nem is áltatjuk magunkat, nem vagyunk mi rebellisek. Kezünk ugyan ökölbe szorul, látván ezer éves alkotmányunk ellen törő szentségtelen hatalmat, de vigasztalódunk, hogy erősebbé lett az ezer éven át, mintsem, hogy véges emberilény bírna vele. És vigasztalódunk, mondván a költővel: megvirrad még valaha .. . Hát akkor miért volt az ünnepi beszédet betiltó ukáz, miért az a roppant fegyveres hatalom, melynek mint nem imponált a hazafias kegyelet, úgy megsértette a vallásos helyet, szuronyerdejét elbújtatván a hétkápolna csendes, imádsághoz szokott udvarán. A mi szégyenünk annál nagyobb, mert a város polgárságának filléreiből fenntartott rendőrség vállalkozott a város polgárságának érzelmi megnyilatkozását elnyomni, bárha úgy tüntette fel, úgy akarta enyhíteni a merényletet, mintha felsőbb helyről kapott utasítást hajtana végre a legnagyobb fájdalommal, szivének vérzésével. Mi azonban a képmutató boszorkánykonyhába, a hol kifőzték a március idusa impozáns megünneplésének megakadályozását, belelátunk és felfedjük. A Váci Hírlap hasábjain látott napvilágot a királyi biztosnak március 15-ére vonatkozó rendelete, melynek veleje az volt, hogy a szokásos ünnepélyekre vonatkozó bejelentések tudomásul veendők és engedélyezendők. Vácon, hol a városi tanács a közgyűlés utasítására rendezi mindenkor ezt az ünnepélyt, a hatalom már a városi tanácsban biztosítást nyert arra, hogy az ünneplés ha nagyobb lelkesedéssel is, de a szokásos keretben fog lefolyni. Ámde a rendőrség levelezést kezdett Rudnay val, a melynek folytatása az lett, hogy a királyi biztos felszólította Kálló Antal rendőkapitányt, hogy a rendért, békéért személyesen vállaljon felelőséget. Kálló Antal kijelentette, hogy nem vállalja, a királyi biztosságon pedig rögtön rémképet láttak s megjött az ünnepi szónoklatot betiltó sürgöny. Sehol nem történt meg ez, csak éppen a mi városunkban ! És a városi tanácsnak meg kellett hátrálnia. Szentségtelenné tette volna ünnepünket, ha a csonka programmal rendezi március 15-ikét, a sajtó és szólásszabadság ünnepét. Nem lehet, de nem is szabad a város polgárságának a sajtó és szólásszabadság napján elkövetett nagy sérelem fölött elsiklania. Ha jön a városi közgyűlés órája, örök tiltakozásul fel kell emelnie szavát és elitélnie, megbélyegeznie kötelessége jegyzőkönyvében a hatalom túlkapását. Nem érdemeltük meg, hogy ilyen szégyen érje Vác városát s hogy megszégyenítésünkre a polgárság adójából fentartott rendőrségünk vállalkozzék! Vác március 15-jkéjs. Csak a szivekben egyezett a mi ünneplésünk az ország más helyén lakó polgárságával, a külsőségekben egészen más volt a mi ünnepünk. Egyetlen város az országban Vác volt, a hol a szólásszabadság ünnepén nem volt szabad elhangzani a múltat dicsőítő, a jövő reményét festő beszédnek. A királyi biztos parancsára Kálló rendőrkapitány tiltotta be az ünnepi szónoklatot s alantosainak szigorúan meghagyta, hogy ennek a rendelkezésnek áthágását fegyveres erővel is gátolja meg! Fájdalommal konstatáljuk ezt és lapunk más helyén teszszük kritika tárgyává, itt a krónikás veszi át szerepét s beszámol arról, milyen volt Vácon március idusának ötvennyolcadik évfordulója. A betiltó ukáz. A városi tanács nyugodtan tette meg előkészületeit a márciusi ünnepre. A program már készen volt, mikor kiderült, hogy a város rendőrségén miért folyt oly titkos, nagy tanácskozás a csendőrséggel s miért ment annyi bizalmas sürgöny Budapestre. Kedden este adta ki Kálló Antal rendőrkapitány a következő határozatát: A múlt 1892-ik évi május hó 22-én 55 szám alatt hozott közgyűlési végzés értelme szerint a harcban elesett, itt a hétkápolnánál levő honvédek emlékoszlopánál folyó hó 15-ikén is a városi tanács által kegyelet jeléül rendezendő ünnepély alkalmával beszéd, illetve szónoklat tartását a 302/806 számú királybiztosi rendelet alapján betiltom azzal, hogy az említett helyen folyó hó 15-én az ünnepély kizárólag kegyeletre vonatkozó szavalatok mellett tarható csak meg. A határozatot Írásban kézbesítették dr. Zádor János polgármesterünknek, ki azt elolvasta, ráirta: Nem fogadom el és visszaküldte a rendőrségnek. A hatalom igy belenyúlt legszentebb ünnepünkbe. A városi tanácsnak az erőszakkal azonban számolnia kellett s minthogy a sajtó és szólásszabadság nagy napját nem akarta megszentségteleniteni azzal, hogy szuronyerdő őrizze és akadályozza a szabad szót, lemondott az ünnepség rendezéséről. Még a gyászkeretes falragaszok meg sem jelentek az utcákon, már hire terjedt az egész városban, hogy március 15-ikének ünneplését betiltották. Mindenütt, a hol csak erről a merényletről esett szó, a legnagyobb elkeseredéssel tárgyalták a fegyveres hatalom túlkapását. Reggelre kelve zászlót lengetett majd minden házon a hűvös márciusi szellő. Soha annyi zászlót nem láttunk a városban, mint az 58-ik évfordulón. Még a püspöki palota is kitűzte a trikolort, intézetek épületein ott lengett a zászló. Csak az államhivatalokon nem volt zászló és a négy róm. kát. elemi iskolán. Lehetetlen, hogy ez tévedésből történt légyen. x i- Az egyetemi ifjak. A váci egyetemi ifjúság még múlt szombaton elhatározta, hogy március 15-ét, ha a hatalom megtiltja is, a honvédszobornál megünnepli. Egymás közt becsületszóval fogadták, hogy még a legközelebb álló családtagjaikkal sem közük mcirállanodásaikat. csupán egyetemre járó kollégáikkal. A megállapodásuk ez volt: Reggel öt órakor ligetben, a korcsolya-ház mellett gyülekeznek s legnagyobb csendben vonulnak a honvédszobor megkoszorúzására. Előző este a koszorút leviszik a ligetbe, zászlót lenn fognak szerezni. Minden úgy történt, a mint előre tervezték. A rendőrségnek, melyet pedig lázas izgalom fogta el szerda óta, fogalma sem volt, mi lesz csütörtökön reggel. Reggeli öt órára majdnem mindannyian együtt voltak a ligetben. Zászlót szereztek a kertésztől és mentek a honvédszobor elé. A kerités zárva volt, de ez nem akadály, a hányán voltak, mind átugráltak a rácson és a szobor talpazatát állották körül. Kevés koránkelő látta az ifjúság hajnali készülődését, ezek is követték őket, ezek voltak a hallgatók. Először a Szózatot énekelték el Schöpflin Emil karnagyuk vezetése alatt, majd Remes Sándor szavalta el lelkesen a Talpra magyart. Ismét az ifjúság dalárdája énekelt s azután Ternajgó József, a gyógyszerésztanhallgatók egyesületének elnöke mondott hatásos, tüzes beszédet. A rendőrség még mélyen álmodott, mikor az ifjúság szónoka lelkesen igy beszélt a párás, márciusi reggelen: Engedjék meg, hogy napjaink komor képeit látva, e szent-helyen visszavezessem Önöket a múlt még azon eseményeihez, a melyek ez ünnepélyes percekben végigsurannak emlékezetem kietlen vidékein. Előbb jönnek a névtelen félistenek, a kiket annyi győztes csatával, annyi babérral Világos után puskatussal kerget a bosszú gyávasága. Előttem lebegnek a hősök vértől csepegő kezekkel, felhasadozott lábakkal, hidegtől és éhségtől megrepedezett ajakkal, a mint a vert had poroszlói őket bebotoztatá abba a hadseregbe, mely ellensége volt a
