Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-03-18 / 22. szám
Váci Hihuf J1 Majd jönnek a halálba keresett és halálba kergetett bujdosók, a mint a haraszt zördülélésére is futniok kell saját szülőföldjük bokrai mögül, hogy üldözött vadjai legyenek annak a hazának, a melyet annyira szerettek s a melyért penészes börtönük üregeiben annyit szenvedének. Azután jönnek a*megvesszőzött nők, a siró anyák, a zokogó hitvesek, a gyászoló özvegyek. Minden csepp vér, minden csepp köny, minden kis fájdalom felhat a magasba, Isten trónja elé, hol majd elszámolják a jót és rosszat. Végül jön a brésciai hiéna, az angol sörházi munkások által felpofozott hős és mögötte zordonan tűnik fel a bakó, a bakó mellett a 13 akasztófa, ezeken függ 13 megdicsőült martir, fejeik felett azüdvözület glóriájával. Rettenetes kép, iszonyú látomány! Egy villanás s a háttérben ott áll a nemezis s mély tompa hangon zúgja Mózes könyvéből, a szentirásból: Én vagyok a te urad, Istened erős és bosszúálló, megbüntetem mindezekért az apák bűneit fiaikban harmad és negyed iziglen !! A nemzetnek első csalódásától, 1527-től fogva mai rapig, Prokrustes ágyába fektették alkotmányunkat. Ez ágyban akarják jellegéből kivetkőztetni a magyart és kinyújtani az izmot, az erőt; ennek az ágynak vasbordái közé akarják szorítani a nemzetet; ebben az ágyban akarják fejére húzni az osztrák idegen katonai vaskalapot, — ebben az ágyban akarják törvény jussán reászoritani bennünket, a nemzet ifjúságát, hogy anyánk tejével beszivott édes anyai szót is feláldozzuk ez idegen bálványnak, — ebben az ágyban akarják már négy és félszázados irányzat eszközeivel nemzetünket semmivé tenni, mert megfojtani igyekeznek mindazt, a mi az ősökre emlékeztet, a mit a nemzet velő és ideg gyanánt anyáitól öröklött. Pedig hát jól tudhatnák azt azok, a kiket illet, hogy az emberi jogoknak és szabadságnak ép oly kevéssé lehet egérutat szabni, rfiint a természetnek. De hát oly csenevészek, oly törpék volnánk e mi, hogy a 48. alkotások szelleme csak mint árnyék suhnnna el fölöttünk, Hát a fölébredés annyi ereje se lelkesítene ? hógy megvédelmezzük, a mit nem mi szereztünk, de a mit tőlünk majd gyermekeink és unokáink, mint vérrel és könyekkel áztatott örökséget, mint ereklyét, mint hagyományt követelhetnek. Nem ! ez lehetetlen ! Hol vagytok a nagy múlt félistenei, hol vagytok ti nagy ősök ! ha felkelnétek sírjaitokból, borzadnátok, hogy az a nagy és dicső haza, a melyért véreztetek, a melyért vértanúi halált szenvedtetek, az önérdek, a jogfeladások piacává vált, hol az Ephialteseknek szobrokat emelnek és száműzik az Aristideseket! — Épen azért tegyünk e mai nagy napon szent fogadást, hogy mig egyetlen lehelet az életerőről ad bennünk jelt, hogy mig egyetlen iz bennünk magyar, soha, de soha nem tágítunk őseinktől öröklött jogainktól, soha, de soha nem hagyjuk el a független zászlót, — annak élünk, azért küzdünk, azért, ha kell, meghalunk. Az ifjú szónok beszédét nagy lelkesedéssel fogadták.- Utána Néder Károly néhány meleg szóval helyezte el a váci egyetemi ifjúság koszorúját, mely első volt március 15-én a honvédek szobrán. Az énekkar által előadott himnusz fejezte be a hajnali szép ünnepet. A becsületesen teljesített feladat tudatában indult a városnak az egyetemi ifjúság csapata. Az egész vonalon hangzott ajkukról a hazafias dal, nyomában megnyíltak az ablakok és szívesen üdvözölték »őket, kik magyar lélekhez illően a hatalom ellenére is lerótták már kötelességüket. A Kossuth-dal végigzúgott a városon és már nemsokára széltében, hosszában beszéltek nagy elismeréssel az egyetemiek lelkes ünnepléséről. Nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy az ő hajnali tüntetésük az egész város március 15 iki hangulatára nagy befolyással volt. A reformátusoknál. A reggeli harangszó Kisvácon templomba hívta hívőt, polgárt egyaránt. A református templomban az iskola minden növendéke ott volt és először zsoltárokat énekeltek a karral. Majd Fábián János lelkész ment fel a szószékre s megható imát mondott a hazáért. A könyörgést mély áhítattal fogadták és látszott, hogy minden jelenvolt leikéből beszél a pap. Az ima után állva énekelték el a szózatot, melylyel a reformátusok templomi istentisztelete véget ért. Az evangélikusoknál ma, vasárnap tartják meg a márc. 15-ikére tervezett istentiszteletet. Nincs értesülésünk arról, hogy a helybeli két zsidó egyházközség tartott-e istentiszteletet ezen a szent napon. A piaristák templomán kívül, hol az ifjúság tanári karával Eszterházy nádor könyörgését mondotta el szent mise után, egyetlen katolikus templomban sem volt ünnepi mise. Vácon tehát a nemzeti szövetség hazafias felhívását, hogy március 15-én ne legyen templom, a hol a haza sorsáért nem imádkoznának, nem teljesített ék.Lám,aszomszédEsztergomban ünnepi mise volt a bazilikában, a hol a város vezetőivel egyetemben a polgárság volt jelen. A főgimnázium ünnepe. Az érzést elfojtani nem lehet. Kifejezésre jut az minden tilalom ellenére is, ha igaz, nem talmi, szívből fakadó. Az igazi hazafias érzés jutott kifejezésre a főgimnáziumban is. Városunk közönsége nem is sejtette, hogy a jövő reményei mily méltóan fogják március 15-ét megülni. Oda nem hatott el a tiltó parancs szava. u ~ -Reggel félkilenckor csendes misét hallgatott az ifjúság. Megható csendben a hazaért mutatták be a legszentebb áldozatot a miséző pap s a teljes számban jelenvolt ifjúság. A csendet mise után a miséző pap törte meg. Fenhangon, térdenállva mondta el Eszterházy Pál, nádor imáját. Az ima után az orgona kísérete mellett egyhangon énekelte el az ifjúság a himnuszt. Ezután a Gyakorló Iskola szabadság ünnepe következett. Az ünnep keretén belül a főgimnázium énekkara lelkesülten énekelte el a Himnuszt, a Honfidalt s végül a Szózatot. A felolvasást Langer Béla VIII. o. t. tartotta, mely előtt a Nemzeti dalt Kozma J. VIII. o. t. lendületes hévvel szavalta el. A lelkesítő felolvasás után Ábrányi E. Március 15-én s Él a magyar c. költeményeit szavalták el. Az elsőt Komáromi J. VII. o. t. a másodikat Körner R. VII. o. t. adta elő. Az ünnep végén Halmi László, a főgimnaziumi igazgatója tartott tanulságos beszédet. Lelkesítő szavaiból a gondos atyai szeretet sugárzott elő. jEzzel az iskolában lefolyó ünnepnek vége volt. A mi ezután következett az már a főgimnázium falain kívül történt. A felsőbb osztályok tanulói két szép koszorút szereztek. A koszorúkkal ellátva egy nemzeti s egy feKeteszinű lobogó alatt sorakoztak zárt sorokban fiataljaink. Féltizenegykor az ifjúság hetedik s nyolcdik osztálya több tanár kísérete mellett elindult a honvédemlék felé. A menet csendben haladt végig a városon s mikor ütjük célját érte, a koszorúkat elhelyezték hazafias szeretők és kegyeletük kifejező jeleképpen a honvédemlékre. De ezzel még nem lett vége a kegyelet adójának. A ihlettség erőt vett a lelkeken s a már lefolyt ünnepet a hazafiúi kegyelet e megszentelt helyén megismételték. Elszavalták mégegyszer a magyar szabadságs hazaszeretet szép riadóit. Lelkes hangú beszédet is tartottak röviden s azután a hallgató ajkak megnyíltak s elzengték átszellemülten a Himnuszt, a Szózatot. A hazaszeretet mártírjainak porladó hamva előtt imádságos áhítattal térdepelt le egy tanár felszólítására a jelen volt ifjúság. Imádkoztak: imádságuk a hazáért, annak jólétéért s boldogságáért, kiszenvedett dicsők lelke nyugalmáért s a haza boldogságáért szállt az ég felé a tavaszi szellő szárnyain. Az ünnep befejezése után rendben, hazafias dalok énekelése mellett vonultak vissza a főgimnázium elé ifjaink, hol a Himnuszt és Szózatot elénekelve szétoszlottak. így mégis yolt egy lelkes ünnep a hazaszeretet oltáránál. Szép, megható, lelkes ünnep volt ez. Gyermekajkak köszöntő magasztalásából fonta össze a kitört lelkesedés a porladó nagyok hamvai előtt azt a lerótt tisztelet s hála adóját, melyre azok áldozatukkal méltán szolgáltak rá. A szövőgyárj munkások. Mig a város koszorúját néma csendben tették a honvédszoborra, addig'a kötő- és szövőgyár munkásai és munkásnői koszorújukat délután zászló alatt vitték le. Maguk között gyűjtést rendeztek, ebből az összegből koszorút vásároltak és délutánra a gyár igazgatóságától szünetet kértek. Mindannyian együtt indultak el s a himnusz eléneklése után imát mondtak, majd pedig lehelyezték koszorújukat a szoborra. Petőfi halhatatlan költeményének elszavalása után ismét rendbe állva, a Kossuth-nóta éneklése mellett vonultak vissza a városba. A rendőrség erőszakoskodik. Délután a csendőrség levonult a hétkápolnához. A kakastollas legénységet a ligetben és a kétkápolna udvarán bújtatták el", mig Szeleczkg rendőrbiztos négy rendőrével megkeritve a honvédszobor kulcsát, a szobor előtt foglalt helyet. Soha sem röstelték úgy feladatukat rendőreink, mint most. A szabad érzés megnyilatkozására, a szabad szónak elnyomására kellett vállalkozniok március 15-ikén! A városban mindenki tudta, hogy a tanács által rendezendő ünnepség elmarad, mégis úgy két óra után tömérdek ember, nő ment le a honvédszoborhoz s egy óra múlva úgy feketéllett a szobor környéke, mint talán még soha. A városháza környékéről három órakor egy kis csoport indult el. Az ipartársulat ^lőtt az iparosok csatlakoztak a csoporthoz, lejjebb pedig a diákság álltja menet élére. Zászlójuk egyik oldala 1848. felirattal nemzetiszinű volt, a másik oldala fekete, rajta 1906. sárga színnel kivarrva. A Kossuth-nóta éneklésével érkeztek a szoborhoz, a hol a rácson belül helyezkedtek el, kívül a közönség százai foglaltak helyet. Felhangzott a szózat, a himnusz, majd Szabó Lajos Ábrányi Emilnek egy márciusi költeményét szavalta el nagy hatással. Utána egy ifjú deák a Talpra magyart, Kliment József pedig Bartók Lajos hazafias költeményét szavalta tűzzel, lelkesedést keltve. Krenedits Ferenc a szobor talapzatára állott s szomorúan is aktuális, bevésett sorokat olvasta el: Ha a zsarnok lába nyomja e hazát, Ne csüggedj el; hisz Ők csak nyugosznak! Széttörve békót és szolga-láncokat Fölkelnek újra Ők, — a hős fiák! Most dr. Preszly Elemér akart néhány kegyeletes szót mondani az ünneplőkhöz. De csak | ennyit szólhatott: Polgártársak ! Március idusát Vác város közönsége ... És rögtön ott ter- I mett Szeleczky rendőrbiztos, a ki alig várta*
