Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-11-25 / 91. szám
Huszadik évfolyam. 91. szám. Vác, 1906. november 25. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér Társadalom és a tanítóság. Vác, nov. 22. A magyar tanítóságot a legutóbbi három évtized alatt sok csalódás érte. Valahányszor óhajai valóra nem váltak,mindannyiszor visszavonult s csendes nyugalommal tűrte és szeuvedte a nyomort. A legújabb időben azonban olyan jelek kezdenek mutatkozni, hogy ezt a sorvasztó állapotot meg akarja szüntetni már maga a tanítóság. Mindenesetre örvendetes tünet, hogy a társadalom és a sajtó közönye mmár nem olyan nagy velünk szemben, mint volt mostanáig; de fájdalom, a társadalom legnagyobb része mindig közönyösen és hidegen nézi a magyar tanítóság, különösen pedig a felekezeti tanítóság mozgalmait. Ok nélkül nincs okozat. Bizonyára nem ok nélkül érezteti hidegségét művelt magyar társ'adalom. Hallunk hangokat, hogy azért vagyunk örökös kárhozatra Ítélve, mert — különösen mi, felekezeti tanítók — nem támogatjuk a társadalmat a magyar nemzeti kultúra terjesztésében, illetőleg a helyett, hogy magyar nyelvre mindenkit megtanitanók, a néppel összejátszunk. Ezt a szörnyű vádat az egész magyar tanítóság visszautasítja. Elismerjük azt, hogy egyes —helyekre a. vájjL; de vadon egynéhány magáról megfeledkezett ember miatt szenvedjünk mindnyájan? Tanárok, tisztviselők mindennemű hivatalnokok között ép úgy vannak olyan veszedelmes emberek, mint közöttünk. Elismerjük azt is, hogy a tanítók között van a magyar nemzeti kultúra terjedésének sok gátvetője. De ha ez igy van, miért nem tisztítják meg az illetékesek az egyes testületeket ettől a konkolytól ? És miért büntettek csak bennünket nyomorral ? Mi legjobban szeretnők, ha mentek lennénk minden salaktól. A mi örömünk volna a legnagyobb, ha a magyar nemzet óhaját diadalra vinnők. Tovább kérdem. Gondolkoztak-e a felett, a mi tulszigoru biránk: a társadalom és a kormány, hogy melyek azok az akadályok, a melyekkel nekünk meg kell küzdenünk, a melyek miatt munkánk eredménytelen ? Lehet, hogy gondolkoztak. Valószínűleg gondolkoztak. Minden azonban odamuJLat, hogy a tanácsadók rosszul értesítették a dolgok állásáról, félrevezették. Újból csak kérdezek. Az anyagiakban szűkölködő tanító hogyan felelhet meg hivatásának, ha mindenkitől függ? Egy felekezeti tanító függ a néptől, a paptól, az egyházi és állami felettes hatóságtól. Helyzetünk ismerője tudni fogja azt is, hogy a fent elősoroltak mindegyike teljesen ellentétes kívánságokkal áll elő. Nekünk minden kívánság előtt meg kell hajolni. így két tűz közzé szorintva vakon kell tennünk mindent, mert különben a nép haragjának^pap is a tanfelügyelő üldözésének ki vagyunk téve. Minden okos embernek be kell látnia, hogy a mi munkánk nem lehet teljes, sőt fajdalommal kell kimondanunk, teljesen tiszta sem. Elveszett boldogság. Szegényes, kopottas kis szobában, közönséges faragott asztal mellett ülnek: az ember és az asszony. A gyermekek már alusznak a kis ágyban s az egyiknek látszott, minő sovány a karocskája, a mint álmában végigfektette a meleg dunnán. Az egyszerű ócska lámpa csak gyenge világosságot terjesztett és e mellett rontotta szemeit az asszony, mikor a gyerekek szakadt ruhácskáit javítgatta, mig a férfi vacsorát evett. Fáradtan törölt egyet munkától izzadt, gondtól ráncos homlokán, majd durván, fenyegetve kérdezte : — Te, Rózsi, megint kerülget az az ember?! A hangjából kiérzett a féltés, de az asszony csak mosolygott rám! . . . Kinek kellenék én már most ?! . . . Azután sóhajtva tette hozzá: — Hej! bezzeg régen! . . . A férfi végignézett sápadt, sovány feleségén, a kinek arca rózsáit bizony már meghervasztották a szenvedések és hirtelenségét megbánva, — engesztelőn szólt: — Bizony igaz ! ... Bocsáss meg!. .. durva voltam ... de nagyon felbőszítettek az Íróban . . . Azután hízelkedve odament hozzá, a fejét gyöngéden felemelte és jóságos szemeibe nézve, kérdezte: — Ugy-e, nem haragszol? . . . Az asszony nemet intett és sóhajtva folytatta szemrontó munkáját. Szép nő lehetett egykor, de a gond, a bánat és a nélkülözések nagyon megviselték. Csak ragyogó nagy szemei maradtak meg egykori pompázatos szépségéből; ezeket nem tudják megtörni a könyek sem. Lámpájukban fogytán volt a petroleum. A láng pislogni kezdett, — mire lefeküdtek. Sötét van. Az ablakon, a hol rést hagyott a kis függöny, benézett a holdsugár és hideg fénye odaesett az asztalon levő rongyos kis ingre. Az óra barátságos zajt csinált egyhangú ketyegésével a nagy csendben, a melyben a tiktakozáson kívül a kis alvók könnyű lélegzetvétele hallatszott. Az ember nem tudott elaludni. Ide-oda mozgott fekvőhelyén, majd feltámasztotta fejét a kezére és átszólt az asszonynak : — Alszol, Rózsi ? . . . — Nem . .. ébren vagyok !.. . — A régi időkön jár a fejem, asszony . . . Hej, Rózsi, tizenöt év előtt de boldog idő volt. . . Emlékszel-e? . . . Az ilyen csöndes szomorú éjszakákon, a mikbe csak egy hűvös holdsugár világit, — mikor ágyban fekve pihente ki Gádor János a keserű nagy fáradságait, — ilyenkor fogták elő az e fajta érzékeny visszaemlékezések. — Istenem, de gyönyörű lány voltál: nem akadt párod a városban. Mintha most is úgy látnálak . . . A képzeletében meg is jelent neki az akkori Rózsi, egy gyönyörű, szenvedélyes fiatal leány. Mozdulni kezd a tanítóság, hogy helyzete javítását kierőszakolja. Mi tanítók teljes és tiszta munkát akarunk végezni. Ennek fejében nem kérünk mást, mint a megélhetési feltételek teles megadását és függetlenségét. A harangokat már meghúztuk. A tanítók harangszavát meghallhatja mindenki. Jöjjenek elő barátaink, mutassák magukat a sötétség imádói, a kultúra munkásainak ellenségei. Látni akarjuk, hogy az esetleg bekövetkező küzdelemben, kiknek a támogatására számíthatunk és kik lesznek a mi ellenfeleink. Egy tanító. H i r e k. — Előléptetések a máv-nál. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter 1906. november 1-től számitandólag tömeges előléptetést és kinevezést hozott vasutasoknak. Váci ismerőseink közül a következők léptettettekelő: A III. fiz. o. 1 fiz. fokozatából a II. fiz. oszt. 3-ik fiz. fokozatába : Vermes Adolf főmérnök és Zeller Frigyes főellenőr felügyelővé. A IV. fiz. oszt. 1. fiz. fokozatából a III. fiz. oszt. 3-ik fiz. fokozatába: Zeller Géza Győző hivatalnok főellenőrré. A IV. fiz. oszt. 2. fiz. fokozatából az 1-be : Késmárszky Kálmán ellenőr, dr. Radó Jenő segédtitkár és Vargha Jenő hivatalnok. A IV. fiz. cszL_3>ik fokozatából a 2-ikba : Schöpflin Hugó ellenőr és Tarnay János ellenőr. Az V. fiz. oszt. 2-ik fiz. fokozatából az 1-be: Frank Adolf mérnök, Bartha István mérnök, Seregélyest Ferenc és Vlotus János András hiva— ... A hajad csodás, fényes fekete volt, a mibe úgy bolondultak bele a fiuk, mint a hálóba a lepke. Az arcod nagyon szép volt, a melyet kiemelt a fekete hajkeret és talán legszebbek voltak a szemeid ... Ha nevettél, ha mosolyogtál, ha beszéltél, ragyogott a szemed, mint a csillag és ha valaki nagyon belenézett — beleszédült . . . — ... Emlékszel a verseimre ? . . . Istenem, de rosszak voltak ! . . . hanem az érzés az valódi volt, igaz szívből jövő. — A nap, a melyen nem láttalak és meg nem szoríthattam legalább puha kezed, elveszett volt rám nézve, de talán neked is ? ! . . . és mikor az egyetemen a harmadik esztendőmet is kitünően végeztem, már akkor úgy emlegetett az egész város, hogy szép pár leszünk . . . — Emlékszel, Rózsi?! . . . Az elmúlt kedves idők tarka képei beborították a sok fakó szürkeséget a szobában; mindenfelül az elmúlt fiatalság rózsás emlékei köszöntötték a házastársakat s jeléül annak, hogy az asszony is benne van az édes emlékezés csalóka körében, sóhajtott egyet. — Te szépséged teljében pompáztál, abban a korban, a mikor a bimbó rózsává hasad. .. Igen, találó a hasonlatom: üde, illatos rózsává ! . . . Egy este találkoztunk a kertetek végében. Én átláboltam a patakon és te ott vártál a bokrok mellett. Holdvilágos nyár-este volt és kívülünk senki sincs a kertben... a levegőben még izzik a nyári nap tűnő melege és a szellő
