Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-09-30 / 75. szám
Huszadik évfolyam. 75. szám. Vác, 1906. szeptember 30. ? . Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K> negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart t6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér. A vidéki rendőrség államositasa. — A \özbiztonsági és rendészeti szolgálat a rendezett tanácsú városok térületén. Irta: MOLNÁR LA.lOS szekszárdi rendőrkapitány. — Molnár Lajos egyike a rendezett tanácsú városok legagilisabb rendőrkapitányainak. A rendészeti irodalomban nem ez az első munkája. Annak idején a cseléd ügyről s a prostitúcióról irt munkái méltó feltűnést keltettek a szakkörökben. Mióta az állami rendőrség kebeléből kivált, fáradhatlan és szakavatott munkát fejt ki a vidéki rendőrség érdekében, mely munkásságának egyik eredményét csak a múltkoriban láttuk a vidéki rendőrkapitányok országos értekezlete alkalmával a fővárosban. Molnár röpiratában rövidesen foglalkozik nehány, az utóbbi időben egyes vidéki városokban lefolyt sajnálatos tüntetésekkel, melyekkel szemben a municipális rendőrség teljeser. tehetetlennek, őrszemélyzete hasznavehetetlennek bizonyult. Tény az, hogy a vidéki városokban a panaszok mind gyakoriabbac s hogy az őrszemélyzet a rendőri hivatásnak megfelelni nem képes. Ennek okát abban keresi, hogy úgy a rend^zett^anáesú. mint a törvényhatósági városokban egyhangúlag tagadják meg a rendőrség tejlődéséhez feltétlenül megkívántaid anyagi eszközöket, mert ez a város lakosságának megtér kelletéiével jár; de ott is, hol a körülmények nyomasztó hatása alatt a tisztviselői karnak s a rendőrlegénység állományának emelésére lesznek is valamit, az sem jár sok eredmény nyel, mert a rendőrhatóság és rendőrlegénység sok, egyáltalán nem rendőri termémészetű leendőkkel terheltetik meg, mint p. o. tankötelesek összeírása, községi bíráskodás, előfogatok állítása, átvonuló katonaság elszállásolása, stb. stb. Lát Molnár éles szeme ezeken kívül egyebet is, a mi nézetünk szerint a fő oka a vidéki rendőrség elmaradottságának és lehetetlenségének. Látja ugyanis, hogy majd minden város kiképzetten, nyers anyagot alkalmaz rendőrnek, kiket felvételük után azonnal beállít a rendőri szolgálatba. Ez a legnagyobb abszurdum! Ily rendőr legénységgel látni el a városokat annyi, mint mikor a struc a homokba dugja a fejét a veszedelem láttára. Nagy igazságról rántja le a leplet Molnár következő szavaival: „Kisebb városokban, ha a rendőr kötelességszerűleg feljelentést tesz, annyi ellensége támad s ezek annyi kellemetlenséget okoznak neki mindenütt, a hol lehet, hogy ez által a rendőr további működését teljesen elzsibbasztják s a rendőrt elkedvetlenítik.“ Ezek után a megoldást keresve fejtegetésében Molnár is arra a feltétlenül teljes következtetésre jut, hogy noha az 1881. III. t.-c. végrehajtása folyamán hivatalból kellett, volna csendőrségi szolgálattal ellátni a rendezett tanácsú v!trö3Crk7Tr,"éfc 1 éi^i é' illfiytar-' megoldás, mert a csend őrség katonai szervezettel birván, sokan • azt a városokban, a hol nagyon sok esetben szerepe jut a gyöngédebb fellépésnek is, túl erősnek és túl szigorúnak tartják. Nagyon igaz! A csendőrség katonai szervezetiben a polgárságtól teljesen elkülönítve él s lehetetlen, hogy a nép és ezen közbiztonsági közegek közt az idegenkedés végleg elenyészszék. Mivel tehát a városok részére sem a jelenlegi helyi rendőrség, sem a rideg katonai szervezettel biró csendőrség ne n felel meg, keresni kell e két szervezet közt egy harmadikat, mely minden pillanatban megállja helyét, erélyes, de tapintatos is, a függetlenségénél íogva törvényszerű intézkedési jogában az ismeretség és rokoni kötelékek, valamint egyéb befolyások által feszélyezve nincs s a rendészet minden ágában felhasználható. Erre a célra csakis a politikától ment. politikai szolgálatra nem használható állami rendőrség alkalmas. Molnár végül utal a fővárosi állami rendőrség tanosztályára s nézete szerint abban a központi iskolában lennének a jövendőbeli államrendőrség közegei kiképzendők s innen lennének szolgálattételre hasznavehetőségük, nyelvismeretük szerint az egyes városokba beoszthatok. Ezzel szemben utalunk Laky r. felügyelő, a fővárosi rendőrség tanosztály parancsnokának „Rendőr közegek kiképzése“ c. könyvére, mely általánosságban fedi ugyan a | Molnár röpiratát, de a fővárosi rendőrségre elsősorban csakis az oktató tjsgtek és altisztek kíkiipzéléfr K' magasaim ÁcUüüiyáuiokat bízná. Ez természetesebb is, mert biz márólholnapra úgy sem lehet a vidéki rendőrséget átalakítani. Ahhoz idő kell. Hisz maga a fővárosi rendőrség, noha bámulatosan fejlődött 25 év alatt, még most van utolsó kiforrásában, mely után igazán Európai színvonalon állónak lesz mondható. Akkorra talán el fog tűnni mostani nevet-Bús Miska. Irta : PEREGRINUS. Soha sem álltam meg a Tisza partján megilletődés nélkül; soha nem jártam a füzeseit úgy, hogy komoly, mély elmélkedés ereje meg ne ragadott volna: az életről, a jövőről. — Most is rajzanak a gondolataim, de más az érzésem. Eddig csak az életet láttam, azt a mi van; most már látom a halált is, a mi az, hogy volt. — A Styx vizének partjain jártam nemrég : láttam a Háromfejű ocsmány fogait, rám lövelte tüzszeme sugarait; — és csak épen hogy visszaragadtam Gháron markából az obolost. Valami megborzongat most, hogy mellettem a Tisza szőke habjai susognak ; ijeszt a túlpartról felém tartó csónak; a szellő, mint a néma árnyak csapata suhan el mellettem; ott az a csonka fűzfa akárcsak Tantalus lenne, a mint remegő karját az eltűnő vizár után nyújtja; — az vizi-csibe sikogása, a bibié panaszos s rása és a bölömbika tompa bőgése fájdalmas jajjá vegyül össze, mintha a tudásért szenvedő Prometheus rémes kiáltását hallanám; — körülöttem sötétség, csak amott távol látszik egy véres esik, a világosság árnyéka a j halandók boldog országából. Képzelődés biz ez. — Csak megérintett az idő, ez a megfoghatatlan s meghatározhatatlan valami, ez a véges ember által megosztott oszthatatlanság; nekünk jelen, m..lt és jövő; önmagában mindig egy és változatlan Változatlan s örök, csak mi nem látjuk ezt, kik sóvárgva vágyunk rejtelmeit tudni, rejtelmeit, a jövőt — s feledjük, hogy e jövő a sir — s mi más az, mint múlt ? Ez a gondolat borzongat meg, ez a paradoxon, hogy a jövendőnk - a múlt. A leendő múlt! Ha lezárták jelenünket, akkor jő a jövendő, ott valahol az ismeretlenben; de itt a földön a múltté leszünk. Talán azért remegünk attól a jövendőtől, talán azért ápoljuk olyan becézve ezt a múltat, az emlékeket? Hogy marad-e utánunk is emlék, lesz e, a ki majdan, rólunk szót emel ? Ez a kérdés tán ösztönszerűleg ötlik elénk, Ián ez hajt előre, munkálni, küzdeni, hogy biztosíthassuk ezt a földi jövőt mit mások múltjából ismerünk. Mert hogy más jövőnek ismerése semmibh a semminél. * Cselekedett hát Bús Miska is, bátor, hogy ő alig igen törte ilyes gondolatokon a fejét, mert ha törte volna, az emberi dicsőségnek szomorú fájára gondolhatott volna csak, a mire hogy bizonyosan fel is húzták : az akasztófára. Akár gondolt, akár nem, azonban, de cselekedett s ennek okából múltja vagyon. A mit pedig cselekedett, nem jól cselekedte, mert ha jól ese lekszik, bizony nem igen lenne múltja, vagy legalább is nem emlegetnék őkéimét, mint a hogyan nem emlegetik az édes testvéröccsét, Bús Balázst, a ki pedig tisztes öregségben halt el nem is olyan régen Tiszaversenyben. Bús Miskát pedig emlegették, emlegetik most is, ha gyérebben is Emlegették nemcsak Tiszaversenyben, nemcsak Heves — Külsőszolnokvánnegyében, hire volt néki Tiszán innen, Tiszán túl, tán az egész országban is. Mert hogy Bús Miska betáry volt A Tisza mentén élt, a hol itt én bús gondolatokat szövögetek a múltak és mulandók felől. És bizony aligha tudnék számol adni felőle, miért ép az ő szegény legény élete ütközött fel elém a múltakból ? Micsoda gondolattársulás kapcsolta egybe ennek a futóbetyárnak emlékezetét elmélkedéseimmel ? Ha csak nem a kacagó gúny, hogy ime sok istenes ember becsülettel élte le munkás életét, követ is emeltek sírja felett s bizony csak nem akad, a ki ügyet vetne a reá emlékezésre, mig ez itt fosztogatott, bűntanyákon istentelenkedett, hol lók vágták a szemét, jeltelen a sirja és mégis dal szárnyán száll róla a hir a messze időkbe. * Két lovacska húzta kínnal a kocsit. A kocsiban két egypár ember a hátsó ülésen, elől a kocsis. Az eső meg esett, az esőt csapta a szél. Az istenáldotta agyag mélyen aláázott. Hírét se hallották még abban az időben az Alföldön a kőútnak, ragadhatott hát a sár kedve szerint a kerekekre. A lovak megunták in VAK BOTTYÁN 1 MÚZ M í
