Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-05-13 / 37. szám
Huszadik évfolyam. 37. szám. Vác, 1906. május 13. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér. A magyar kegyesrendiek válsága. Aközt a sok mindenféle egyházi rend között, amelyek különféle címek alapján őrzik létjogosultságukat, mi ránk magyarokra, egyetlenegy sem oly értékes, mint a kegyesrendiek testületé. A magyar kegyesrendiek nemcsak nemzetiségük szerint magyarok, hanem szivükkel s elméjükkel, érzésükkel és tudásukkal, minden szándékukkal és minden cselekvésükkel egyetemben. Kiszámíthatatlan és megbecsülhetetlen a haszon, a mit ez a szerény, csöndben dolgozó, fáradhatatlan és példásan lelkiismeretes egyházi rend eddigelé hajtott a hazának. Eddigelé, — mondjuk — a mig tudniillik autonómiája jóformán teljesen magyar volt s minden belügyét független önállósággal vezethette, magyar szellemben és a magyar törekvések érdekei szerint, s mindebbe nem szólhatott még a római piarista-generális sem ; még a szintén olasz rendfőnök sem, a ki ez idő szerint mellesleg firenzei érsek. Mindezek előrebocsátása után megmondjuk most a Budapesti Hírlap egy szenzációs közlése nyomán, hogy nem kevesebb veszély fenyegeti a magyar egyházi rendet, minthogy Róma teljesen kiakarja forgatni régi valóságágából s úgy akarja rátenni a kezét, hogy ha ezt megtűrjük, akkor a kegyesrendiek hagyományos gyönyörű magyarságának, a mire mindenkor büszkék voltak, a mire minden magyar ember büszke volt, eddigi önállóságának és független autonómiájának, valamint a hazánkra mindebből származó értéknek egyszerre vége van. Az idézett közlés szerint a római piarista generális, a ki a múlt évben, mint akkor hirdette: ,magyar fiai megismerése végett“ itt járt, leiratot küldött újabban a magyar piaristák rendtartományához, a melyben az eddigi piarista autonómiát teljesen megváltoztatja. Eddig a rend itt minden hat esztendőben nagy káptalant tartott, a melyen a rendkorraányán s a házfőnökökön kívül az egyes házak választott követei is megjelentek, hogy a rend minden ügyét megvitassák s az uj választásokat megejtsék. Minden változást függetlenül és önállóan intézett a rend s csupán bejelentette a határozatokat a római főnökségnél, a mely azt egyszerűen tudomásul vette. Most pedig, a római uj rendelkezés szerint a nagykáptalan, — a mely junius 20 án tartja ülését, — csak három ülést tarthatna, a melyek főtárgya a követek megválasztása, a kik a tartományi főnökkel a római nagygyűlésen képviselhetik a rendet és — jelölés (!) a rendi elöljáróságokra. Ezentúl tehát csak jelölni volna joga a tartományi káptalannak, nem pedig választani. A kinevezést a jelöltek közül a római generális a maga jogául akarja lefoglalni. Még a jelölést sem maga a gyűlés végezné, hanem egy kilences bizottság s igy a római generális tulajdonképen valamennyi elöljárónak és házfőnöknek, sőt a magyarországi rendfőnöknek átnevezésével teljesen a saját hatalmába venné a magyar piarista-rendet. Megjegyzendő, hogy a házfőnökök, a kik szintén igy Róma által neveztetnének ki, többnyire iskola-igazgatók is, a mi azt jelenti, hogy Róma kreatúrái és vak eszközei kezébe kerülne a magyar nevelésnek és tanításnak egy eddig minden ily befolyástól teljesen mentes, tisztán csak hazafias szempontok által vezetett tekintélyes része. A magyar piaristák a legnagyobb megdöbbenéssel fogadták ezt a római utasítást. Mi pedig azt mondjuk, hogy Magyarországnak nem szabad eltűrnie, hogy ebbe az oly annyira magyar érdekű ügybe akár maga a menyei generális is beleavatkozzék, nemhogy Rómának a magyarságtól, sőt a civilizált elfogulatlanságoktól mindenkép távol álló, de bizonyára a magyar színvonal alatt levő kegyesrendi vezetősége. Ez nemcsak egyházi ügy, hanem elsősorban magyar nemzeti ügy, a mit a magyar kormánynak, a magyar főpapságnak s az egész magyar nemzetnek egy szivvel-lélekkel, egye sült akarattal és pedig fölényes, semmiféle idegen arroganciát nem tűrő, azt határozottan visszautasító akarattal kell védelmébe vennie. A magyar piaristák válsága iránt érthetően mindenki érdeklődik. Apponyi Albert gr. kultuszminiszter ma igy nyilatkozott egy újságíró előtt. — Én a dologban egyenlőre nem nyilatkozhatom — mondta a miniszter — azon egyszerű oknál fogva mert a piaristák dolgáról e percben csak ennyit tudok, a mennyiről a lapok közléseiből értesültem. Holnapra kérettem Magyar Gábort, a tartományi főnököt, a ki nem volt a fővárosban és részletesen informáltatom magam a kérdésről Annyit azonban mondhatok, hogy nagyon komolynak tartom ezt a dolgot és mint hatáskörömben tartozó ügyet a lehető legnagyobb részletességgel fogom megvizsgálni. Bizonyos ezután, hogy a válságból egész magyar nemzet kívánságára kell a piaristáknak diadalmasan kikerülniük, bárhogyan is agyarkodnak a rend ellen magyarországi ellenségei, a kiket a rend is, de a lapok is igen jól ismernek. És ha ezek méltatlan besugásaikkal fel nem hagynak, a magyar sajtó a nemzeti ügy érdekében a nyilvánosság előtt őket fogja leleplezni. Helyi és vidéki hirek. — Grófpüspökünk itthon. Gróf Csáky Károly megyés püspökünk szerdán este római útjából hazaérkezett dr. Rapcsák Imre kir. tanácsos és Matzenauer Oszkár titkára kíséretében. A főpásztor több napi tartózkodásra Budapestre utazott. — Váciak egy verseny elnökségében. Jövő hónapban tartja az országos evezős szövetség versenyeit József kir,’ herceg védnöksége s gr. Andrássy Sándor elnöklete alatt Budapesten. A szövetség most alakította meg a versenybizottságot, melynek elnökségében fiatal, ambiciózus sportegyesületünk két helyet kapott a fővárosi előkelő nagy evezős egyesületek mellett. Az elnökségbe ugyanis dr. Göndör Sándor sportegyleti elnököt és dr. Dobó Lászlót, a sportegylet evezős alosztályának művezetőjét beválasztották. — Balás püspök bérmaúton. Balás Lajos rozsnyói püspök bérmakörúlját használja fel, hogy egyházmegyéje községeivel megismerkedjék. Ötödik pászlorlevelében olvassuk, hogy bérmakörútját e hó 6 án kezdette meg s e hónap végéig, május 29-ikéig bérmaúton lesz. Ez idő alatt a rozsnyói püspök 24 községét fogja meglátogatni. — Kurjakov Dosziteusz kitüntetése. Megható, de egyúttal szokatlan ünnepély folyt le a napokban a váci kir. orsz. fegyintézetben i levő gör. kel. templomban, melyre a Szentendrén székelő Lucián gör. kel. szerb, püspöknek a következő szövegű átirata adott alkalmat : Kurjakov Dosziteusz váci kir. orsz. fegyintézeti lelkésznek Méltányolva az Ön — mint a váci orsz. fegyintézet lelkészének — 10 éven keresztül fáradhatlan, lelkiismeretes és minden tekintetben dicséretes munkáját, — figyelembe véve továbbá eddigi példás magaviseletét — érdemesnek találtuk kegyességünk és elismerésünknek mintegy látható jeléül Önt áldásunkba részesíteni és megengedni, hogy ezentúl vörös övét és fekete bársony süveget viselhessen. A megérdemelt kitüntetést őrömmel fogadták mindazok, kik a kitüntetett személyiségét ismerik, de leginkább azok, a kik működését látják és szemmel kisérik, de ezek örömét felülmúlta a fegyenceké, kik igen szép ünnepséget rendeztek tiszteletére. E hó 6-án a vecsernye mint mindenkor, úgy ezen a vasárnapon, is rendesen folyt le. Kurjakov elvégezvén szent kötelességét, az oltártól távozni akart, egy fegyenc hive elébe állott s szólni kezdett igy: Kimondhatatlan öröm fogja el a mi szivünket a midőn látjuk, hogy Istennek szerény és hű szolgája: a mi nagyrabecsült és jó lelki atyánkat, szép kitüntetéssel megjutalmazták. Ha valakinek kötelessége, úgy elsősorban mienk az első, hogy eme szép alkalommal hangot adjunk azon húrnak, a mely tiszta szivekből szól s mintegy megköszönjük azt a nehéz fáradtságot, a melyet mindig és jelenleg is a legnagyobb kedvvel és örömmel teljesített. — Bűnhődnénk, ha ezen ritka és legszebb alkalommal ne teljesitenők azon legnagyobb kötelességünket, a melylyel mindig tartoztunk s a melylyel örökre is tartozni fogunk. Örökös tartozás lesz nekünk, hogy szemeink előtt mindenkorannak a képe lebegjen, a ki velünk a legnagyobb jót teszi; a ki mindig vigasztal, a ki megsebzett szenvedő szivünket a hit harmatával gyógyítja, a sötétségben sirdogáló lelkünket a hittel vigasztalja és a sötétséget oszlatja. Ezután egy olyan jelenet következett, a melyet leírni, reprodukálni alig lehet. A szóló térdre esett, utána összes fegyenctársai. A legmélyebb csend uralkodott. A fegyenc mély és érzékeny hangon megszólalt : Levett föveggel térdel, ime, Mindenható, bűnös és szenvedő nyájad megköszönni neked azon jóságot, melylyel nekünk hű pásztort adtál s ime már tiz év elmúlt, hogy e zord falak közt végző pásztorkodást hűen és lelkiismeretesen teljesiti. Fogadd nagy hálánkat eddigi jóságodért kegyelmes és jó Istenünk,
